Felolvasószínház Zalán Tibor Szása i Szása című darabjából
DESZKA 3. nap
Szása i Szása (felolvasószínház), Meztelenség, trágárság, politikum - érzékenységet sértő darabok (beszélgetés), A fából faragott, avagy Pinokkió a porondon, Portugál, Szutyok, Ovibrader
A pénteki, 3. nap Zalán Tibor Szása i Szása című új darabjának felolvasásával kezdődött. A szerző ebben a művében sem tagadja meg önmagát, például „az egész élet egy nagy trágyadomb" - tételmondat az egyik szereplő összefoglalásában és „hogy baszódnál meg, Élet" - darabzárómondat a jellegzetes, ismerős zaláni kiábrándulás megfogalmazásai. A környezet és a történet viszont egészen új és eredeti Zalán munkásságban is: egy vidéki kisvárosban játszódik Magyarországon a szovjet csapatok kivonulásának idején, amikor a helyi laktanya fegyverarzenáljának egy része piacra kerül, a Barátság kőolajvezetéket gond nélkül megcsapolják, s egy dezertáló ukrán tiszt a családjával egy magyar barátjánál, annak a trágyadombja alá épített bunkerben próbálja kibekkelni az utolsó napokat, ami számtalan magánéleti bonyodalomhoz is vezet. A szöveg ígéretes, tele játékkal, bohózati elemekkel, humorral (A Tiszatáj folyóirat 2010/12-es számában bárki el is olvashatja), remélhetően előbb-utóbb színpadra kerül, s akkor hamar feledhetjük a debreceni Konzerv Artaudrium produkcióját. Aki látott már felolvasószínházat, az tudja, hogy ott sem mindegy, hogy kik és hogyan prezentálják a darabot (küszködnek-e a szereplők szövegértési, netán olvasási problémákkal például?), már csak amiatt sem, mert a felolvasás egyik funkciója, hogy kedvet csináljon a mű bemutatásához. (ET)
Varga Mátyás, Karsai György, Jászay Tamás, Térey János és Spiró György
Meztelenség, trágárság, politikum - érzékenységet sértő darabok volt a címe annak a műhelybeszélgetésnek, amely péntek délután 3-kor kezdődött, és eredetileg általánosan a színházi botrány témakörét kívánta körüljárni. Karsai György vendégei Spiró György, Térey János, Jászay Tamás, Varga Mátyás voltak, de a közönség szakmai képviselői is gyakran bekapcsolódtak a vitába. Karsai precízen tagolta a beszélgetést, miután antik példákkal vezette fel a botrány kérdéskörét. Az ígért - nézői érzékenységet próbára tevő - témák egyenként szóba kerültek, és minden meghívott kifejthette a véleményét, elmondhatta tapasztalatait. Spiró György szerint Magyarországon eléggé ritka a valódi botrány, ugyanis akkor beszélhetünk róla, ha az előadás olyan indulatokat vált ki, hogy a nézők bekiabálnak, elhagyják a nézőteret, az előadás félbeszakad. Ő mindenképpen a közönség viszonylatában határozza meg a botrány fogalmát - ugyanazon darabjának különböző bemutatóit véve alapul. Térey János meghatározás helyett személyessé fordította a kérdést: mikor hagyja el ő a nézőteret? És válasza, hogy egyszerűen akkor, amikor a darab minőségi okokból nem felel meg az ízlésének. Önironikusan azért hozzátette: gyakran a saját darabjaitól is menekül. Varga Mátyás meghatározásában kognitív kudarc a botrány, és számára két esetben képzelhető el: ha túlságosan triviális a darab, vagy ha a világa határait kezdi feszegetni. Jászay Tamás szerint az unalmas színháznál nincs borzasztóbb. Abban Spiró, Varga és Térey is egyetértett, hogy az öncélú trágárság az, ami kínos és viszolyogtató - ha funkciója, kontextusa van a csúnya szónak, akkor helye is van. Jászay Tamás azzal a megjegyzésével csatlakozott hozzájuk, hogy egységes receptet nem tud (mert nem is lehet) kínálni, csak egyes eseteket elemezni. A témakör pedig túlságosan is bonyolult, hiszen közönség- és városfüggő, hogy éppen mely darab az, amelyik „kiveri a biztosítékot". Megoldást jelenthet - Spiró szavaival -, ha a nézőt hozzászoktatják a stílushoz, ha már a darab elején tisztázódik, hogy mire lehet számítani. Térey még némi keserű iróniával hozzátette, hogy csak abból tud botrány lenni, amire az emberek odafigyelnek; és a színház nem a celebek világa - még csak nem is sport. A meztelenségről inkább csak a trágárság témakörének kiegészítéseként esett szó, viszont kiemelendő Jászay megjegyzése, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a színházzal kapcsolatos internetes fórumokon szinte katalógusszerűen visszakereshetők a meztelen jelenetek. A politikai cenzúra mindig létezik, mondta el Spiró György, ha másképp nem, öncenzúra formájában; a nagyobb baj mégis az, hogy a magyarok nem ismerik saját történetüket. Térey megjegyezte, hogy a daraboknak akkor is lesz politikai jelentésük, értelmük, ha a szerző eredetileg nem is tulajdonít nekik. Karsai György összefoglaló mondataiban tisztázta, hogy a politika megjelenése szinte a színház lényegéhez tartozik, hiszen azt jelzi, hogy kapcsolatban áll a külvilág valóságaival, az aktuális élettel. (FWÉ)
A fából faragott, avagy Pinokkió a porondon
A debreceni Vojtina Bábszínház előadásában láthattuk Pinokkió történetének dramatizált átiratát. A fából faragott, avagy Pinokkió a porondon című gyermekprodukció szövegét Upor László írta Carlo Collodi meséje nyomán. A rendező Rumi László. A történetben szereplő bábokat bábokkal játsszák el, az összes többi szereplőt viszont maguk a színészek alakítják. Így bábelőadásról csak korlátozott értelemben beszélhetünk. Csupán Pinokkió és az őt mozgató színész kapcsán tudnak eljátszani a bábozásból fakadó ötletes és mulatságos lehetőségekkel, kicsit részletgazdagabb mozgatással vagy a bábu és bábozó közötti interakcióval. Például amikor Pinokkió és mozgatója (a később megelevenedett kisfiú) utánozza egymást a darabban, vagy amikor a tüsszentő Pinokkió helyett a bábozó ugrik hátra; ezek a jelenetek ki is váltják a gyerekközönség tetszését. A többi bábu mozgatásában rejlő lehetőségeket viszont nem használja ki a rendezés. Jó az előadás felütése a nézőtér mögül bemasírozó színes, vidám cirkuszi társasággal, nagy gondot fordítottak a díszletre és a látványra. A gyerekek imádták a kezdést. A kezdeti varázslat mégis alább hagy, mert a bábuk mozgatása és a színészi játék nem elég ötletes, a szöveg humora pedig sokszor nem tudja megszólítani az előadás célközönségét, a gyerekeket. (DF-KK)
Portugál
Egressy Zoltán Portugálja az elmúlt két évtized talán legtöbbet játszott kortárs magyar darabja, és nemcsak idehaza. Kevés olyan a színház iránt igazán érdeklődő magyar ember lehet, aki ne találkozott volna már valamelyik előadás-változatával, esetleg Lukáts Andor nem annyira jól sikerült filmváltozatával. A darabot övező sikerszéria nem véletlen, Egressy művének irgácsi világa, a rendszerváltozás utáni Isten háta mögötti magyar falu kocsmai világa - alkoholkábulatban élő, elesett (gyakran szó szerint), elvágyódó, de a reménytelenségtudattal együtt is élő alakjaival - sokunk számára ismerős, miközben nyilvánvaló, hogy ebben a formájában sehol nem létező. Épp ezért is olyannyira szórakoztató, ezért tudunk felhőtlenül kacagni rajta, mert láthatóan elrajzolt, stilizált, hol lefelé, hol felfelé húzott itt minden, nemcsak az alakok, a sztori, még az egyes figurákra szabott nyelv is. A jellem- és helyzetkomikum számtalan eszközével, a nyelvi poénok fergeteges tűzijátékával a szerző véletlenül sem alázza meg hőseit, inkább szeretetteljes iróniával ábrázolja őket, a komikusra festett rögvalóságot poézissel és tragikummal is elegyíti. Az érdekli, hogy mi történik a falusi (kocsmai) állóvízben, amikor kívülről belép abba egy budapesti íróféle entellektüel, a maga portugál-érzésével megbolygatva a helyiek viszonyrendszerét. A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása (rendező: Tóth Géza) a darabban rejlő humorforrásokat kellőképpen kiaknázza (a debreceni közönség vette is lapot), de a történetet átható líraiságot és tragikumot már kevésbé képes érzékeltetni. A színészek többsége hatásosan hozza a jól megrajzolt karaktereket, az előadás egésze a darabosságával, kicsit poros, népszínházias jellegével mégis távol tartja őket tőlünk. (ET)
Szutyok
Hosszú és keskeny színpadon játszódik Pintér Béláék Szutyok című előadása (tér: Tamás Gábor), kissé hasonlatosan a társulat egy korábbi előadásához, a Gyévuskához. Innen kölcsönzött a darab elején megjelenő Professzor alakja is, aki napkirályszerű maszkban, hatalmas lepelben jelenik meg előttünk - akár a Gyévuska német katonatisztje. A hatalmat, hivatalt képviselők (rendőr, orvos stb.) mind ilyen maszkot viselnek (maszk: Juristovszky Sosa), mintha istenként állnának a hétköznapi emberek fölött. Pintér legújabb groteszkje egy elöregedő aprófaluba kalauzol el minket, ahol egy gyermektelen pár két lányt is örökbe fogad. A szociális munkás anya, a biopékséget működtető irodalmi színpad-vezető apa, a két lánygyermek (az egyik roma; a másik, a rossz fogú Szutyok névre hallgat, és később szélsőjobbos lesz, nyakába - teljesen feleslegesen - Árpád-sávos sál kerül; pedig enélkül is sejtenénk, hogyan gondolkodik) mellett a falu élete is megelevenedik az öregekkel, elesettekkel, munkával, szórakozással, helyi szokásokkal együtt. A mai sztereotípiák erősen megjelennek az előadásban: zsidókról, cigányokról, szélsőjobbosokról, Pintér bátran, kedvtelve forgatja ki és be ezeket. Senkit sem akar jobbnak láttatni a másiknál, hiszen nem eszmékben, hanem egyéni sorsokban gondolkodik; nagyon helyesen - a színpad úgyis levetné magáról az ideológiákat. Sajátos mellékszálat képez a helyi színjátszó egyesület. Kabaré számba megy az egyébként három szerepet is játszó Pintér Béla egyik alakítása, a Zsűri elnök, aki a végtelenségig szórakoztatóan értékeli a falubeliek előadását egy színjátszó-találkozón. Igazság szerint kissé le is válik ez a rész az előadás egészéről, de szívesen nézzük, mert rendkívül mulatságos. Pintér nagy mestere a hatáskeltésnek. Ha Spiró György arról beszélt a Szépirodalom-e a dráma című szakmai beszélgetésen, hogy egyrészt színészeknek kellene írniuk a darabokat, mert ők látják belülről és a legjobban, mit bír el a színpad, és hogy másrészt az előadásra szánt drámák teli vannak olyan hatáskeltő elemekkel, amelyek leírva túlzásoknak tűnnének, úgy ebben a két dologban akár Pintér Bélára is gondolhatott. Hiszen a társulat vezetője maga is mindig részt vesz az előadásokban, a saját színészeire írja a darabokat, és pontosan ismeri a színpadi hatásmechanizmusokat, ügyesen méri ki a bút, a bánatot, a harsányságot és a visszafogottabb, intimebb periódusokat, olykor túloz is, de ezt még a színpad elbírja, míg irodalomként olvasva lehet, már sok lenne. Humor és komorság közt evickél a Szutyok, képes (a Zsűri elnök jeleneteit leszámítva) végig a kettő közt egyensúlyozni. Úgy nevetünk a csúnya lányon, vagy a roma Anitán, a gyermektelenségen, hogy akár sírhatnánk is - és fordítva. A nézőt folyton állásfoglalásra késztetik a látottak, így is és úgy is nézhető az előadás. A négy évszak körforgásában, téltől őszig játszódó történet némiképp archaizált, másképp meg nagyon is mai. A mozgás, a maszk és a népzene mind rítusszerűséget kölcsönöz a játéknak, a szöveg és Benedek Mari jelmezei (például a nadrágból kikandikáló tanga a lányokon) viszont a jelent idézik. A zene is kettős funkciójú. Végig a játszók fölött ül egy magas létrán Kerényi Róbert, aki több hangszeren kíséri az eseményeket: hol ironizálja, hol meg „csupán" atmoszférát teremt, aláfestő muzsikát szolgáltat. De maguk a színjátszó kör tagjai is zenélnek, énekelnek, olykor egészen blőd dolgokat (pl. az Emmanuel zenéjére írnak rá egy dalt), olykor valami egészen régit, hagyományosat. Súlyos társadalmi problémákat jelenít meg az előadás, de szerencsére messze nem csak a valóságot tükrözi vissza. Nem eszméket, egyénített sorsokat látunk viszont a színpadon. Az előadás nem akar politikailag korrekt lenni, ennél sokkal őszintébb, zsigeri élményeket dolgoz fel, természetesen nem realista módon, hanem, ahogy azt Pintéréktől megszokhattuk: elvonatkoztatottan, karikírozottan, leginkább a groteszk kifejezésmódját érvényesítve, bár talán kissé most nyersebben, mint általában. A Szutyok volt számomra eddig az idei DESZKA legemlékezetesebb előadása. (DF)
Ovibrader
A Nehézhez hasonlóan az Ovibradert sem tudtuk itt megnézni, viszont talán mentségünkre szolgál, hogy láttuk a gyulai felolvasó-színházi változatát, illetve Budapesten, a Thália Színházban is, nem sokkal a bemutató után. A viszonylag ritkán és csak óvatosan feszegetett témára, a férfi szexualitásra - annak minden frusztrációjával és esendőségével - Garaczi László természetesen építi fel darabját. A négy színész - Fodor Annamária, Huszár Zsolt, Szegezdi Róbert (Debrecenben Szemenyei János), valamint az ötletgazda Kolti Helga - szerepváltoztatásai egyrészt a szinte folyamatos komikumot, másrészt a fanyar (ön)irónia hangulatát generálják. Külön elemzést érdemelne a közönség reakcióinak vizsgálata; érdekes és tanulságos szociológiai tanulmánynak is az alapját képezhetné. A folyamatosan beépülő vendégszövegek (pl. gyerekvers, pszichológiai szakszövegek) a darab során egész interpretációs skálát igényelnek, jelentésükben önmagukhoz képest is többszörösen elmozdulnak. A darab alcíme, műfajmegjelölése (péniszmonológok) azonban nem feltétlenül tekinthető szerencsésnek: óhatatlanul is meghatározott értelmezési vonzáskört teremt maga köré. A férfi-nő viszony sokszínűségét, aktuális kórképét rendkívül izgalmasan és hatékonyan közvetítő produkció Dobri Dániel zenéjétől még élettelibbé válik. A minimalista stílust alkalmazó Bagó Bertalan megoldásai szinte bárhol lehetővé teszik e darab játszását, és ezt feltétlenül meg is érdemelnék a magyar nyelvterület irodalom- és színházkedvelői. (FWÉ)