Prózák

 

 Szil___gnes___s_V__gh_Attila.jpg

 

Szil Ágnes

 

Egyforma, ugyanolyan

 

Minden költő szülőháza ugyanaz a kétablakos parasztház, ugyanazzal a gazdátlannak ható léckerítéssel, fehér mésszel, amit felkenet minden tavaszon a tanács vagy az önkormányzat, éppen mi van. Minden szülőház falán van egy emléktábla, hogy itt élt Ikszipszilon, gyermekéveit e falak között töltötte, de azt nem írják már ki, hogy ennek a fának ette gyümölcsét, vagy e fa öregapjáénak, hiszen a szilvafák hamar kimennek, még a hétszilvafák is. Néha jut az iskolára is tábla, megveszik az úttörők, a diákönkormányzat, a cserkészek (tudjuk: éppen akik) közadakozásból, az őszi mezőgazdasági munka eredményeképp, a magyar felségvizeken el is lehet nevezni Ikszipszilonról az iskolát, néha magát a falut is, különösen, ha az eredeti településnév nem illeszkedik az aktuális politikai trendbe. Itt cserélte a Hangya Szövetkezetnél az anyjától csent tojást az első szál cigarettákra, ezeknél a boglyáknál gyújtott rá; klasszikushoz méltatlanul, idétlenül köhécselt, e rögök közé köpött hegyeset a dohánytól: a mi rögeink közé.

Itt lakott tehát a költő, itt végezte elemi iskoláit a lóbőr csizmát viselő, írásra ügyetlen kezű parasztgyerekekkel, azaz velünk, csak egy másik időben, de a gimnáziumtól kezdve magunkra hagyott, mert onnantól fogva magunkra lehetett minket hagyni. Ide, a mi városunkba tért vissza a költő, nyaranta, itt kérdezte tőle öregkorában aggódóan az iskolaigazgató, hogy tetszik lenni, Laci bácsi, mintha sápadtabb lenne a szokottnál, és közben azt gondolta, hogy hátha rosszul, hisz nem hívhatják az intézményét örökké 1. Sz. Általános Iskolának.

A családnak a történelem viharai közepette is megvolt mindene, mert amikor a kedves papa egy emlékezetes kocsmalátogatást követően arccal beleborult a dagasztóteknőbe, akkor a mama azt mondta: már csak ez hiányzott.

Ott van még az ápolt kert, beszegve helyükön kelt, csenevész fákkal, a költő apja tőből vetette volna ki őket, káromkodott volna cifrán, Ikszipszilon itt tanult meg kaszálni, itt kapta, az élére állított téglával kerített virágágyásnál a hatalmas atyai pofont a kőbe futott, kicsorbított élért. Amoda, annak a terebélyes cseresznyefának a tetején húzta meg magát, amikor a mama meg akarta egyelni, mert a karikás ostorral agyonütötte a kakast, és itt, a disznóólnál terítette le a szívlapáttal a szomszéd díjnyertes patkányfogó vadászgörényét, ami után egy hétig le se mert jönni a padlásról. Akkorra fogyott el odafönt a kolbász meg a szalonna. A perjével, porcsinnal beszegett térségen hetente egyszer végigmegy a fűnyíró, amely árammal működik, így hát nem is csak ezért, hanem a nagy néha késő délután bekérezkedő diákcsoportok miatt is be kellett vezetni a villanyt, hogy maradtak volna otthon azzal a tuareg anyjukkal, árva negyvenes körte van a nagyszobában,  áporodott szag, mert sosem szellőztetik, ki tudja, mióta nem nyúltak a kemencéhez, pedig azt régen gyakorta újrarakták, elbontották, ha lakodalom volt vagy keresztelő, kellett a hely a tánchoz, a jó pálinkához és a rossz alföldi borokhoz.

A sarokban ott van a téka, benne a kalendáriummal, és ott őrizzük a költő gyermekkori koponyáját is, kérésre előveszem, meg lehet tekinteni. A bölcső nem is a családé volt, mégis megbillegtetik a látogatók, az a legnépszerűbb, nem a kis rongyszőnyegek, amelyeket a költő sógornője szőtt ezelőtt hatvan évvel. A diákok leginkább a pottyantós rötyét szeretik a kert hátuljában, ahol városunk koszorús költője áldott magányában azokat a szép hosszúverseket írta, amíg futotta a tévéújság margójából, arra, utána meg áttért állítólag a kenyérpapírra, oda volt akasztva egy szép nagy szegre az előző heti adag. A konyhában sündörögtek a mama körül a félvak macskák, hasukban már nem csak a saját belükkel. Mindez most is folytatódik, csak nem látja senki, nem világítja meg a negyvenes körte. A mama itt, a konyhában roppantotta ketté a csirke fejét, a fekete nyelű kiskéssel, a zsámlin, mert képzeljék csak, így mondták valaha, hogy zsámli, mert nálunk ilyen a tájszólás, hogy zsámli, benne van Ikszipszilon műveiben is. Ikszipszilont már nem olvassa senki, de hát azért illik tudni róla, ha már a helyi egylet szobrot is emeltetett neki, igaz, hogy csak valami műanyagból, olyasmi, mint a purhab, azt fújták be bronzszínű sprével, de senki ne merje Ikszipszilon szobrát megfogdosni, megkopogtatni, körmét kutatólag belevájni, mert ő a miénk!

A diákok a tízperces, vontatott séta után kirohannak, nem tudják visszatartani szilaj kedvüket még a tanárnő miatt se, aki pedig, ha nem tetszik, odamorog; leemelik a kút tetejét, dobálnak bele, amit érnek, nem érdekes, legyint a gondnok, csak ne ugorjanak bele. Tetszik tudni, tanárnő, mér’ jó a kerekeskút? Mer oda tetszik tolni, ahova akarja! Most menjünk hátra a gazdasági épületbe – megmutatok nektek mindent: ásót, kapát, lapát. Namiezgyerekek? Petrencésrúd! Nem: lekvárkavaró. Körző! Nem: Talkedlisütő. Látom a kis buksitokon, hogy a gereblyét már megjegyeztétek. Antik ájfontartó. Szakajtó, almárium. Pálinkás butélia. Ez meg türelemüveg, a költő nagyapja csinálta a háború alatt, a kölni dóm gyufaszálakból, altemplomokkal. Keziccsókolom, tessék má’ rászólni a kis szörnyetegekre, széjjelcirmolják a szilvalekváros bödönt. Fekete posztópapucsában ott hadonászik a vödör mellett a rég halott költő anyja, botjával ütné a kölyköket, akik persze nem veszik észre. A mama kötőjéből kigurulnak a birsalmák, úgy siet, pedig ezeket a nagyokat a tisztaszobába szánta, szagosítónak, a szekrény tetejére, az összetöppedt befőttek mellé.

A gondnok, aki csak előzetes egyeztetés után jön ki, lekapcsolja a villanyt, erős markával összeroppant két diót, és az utolsó, idétlen, bicebóca kis gyereknek adja, megy vissza a jól ismert panelba, fel kell mosnia még a lépcsőházat, most az ő családja soros, és a ház fölött elhúznak az első hófelhők meg az idő, azt hittük, megtudhatunk ez utóbbiról meg a költőkről valamit, pedig hát semmit, soha.

 

Megjelent a Bárka 2019/5-ös számában.


Főoldal

2019. november 18.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Szálinger Balázs: Zrínyiújvári dalTompa Gábor verseiTóth László: Badar radarSzálinger Balázs: A siriusiak
Prózák
Egressy Zoltán: ÖtvenSzabó T. Anna: AlagsorsKontra Ferenc: A faun és a feketerigóSántha Attila: Agyafúrt detektív nyomoz
Kritikák
Maradunk a FöldönAz azsagonjáróKínlódás és elragadtatás - Szabó T. Anna: HatárRendszerújra
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA