Banner Zoltán
Ádám öröksége
Nem azt élem, ami történik,
amit átéltem ‒ az történik.
Ha a költő elhagyná önmagát,
sohasem érne fel az égig.
Virrad bennem a Virradat,
alkonyodik az Alkony,
a Nap és a Hold között
csillagokon alszom.
Akik elmentek ‒ én vagyok
újszülöttekben a lélek,
mert Isten úgy teremtett,
hogy örökké éljek.
önarckép fákkal
a körben
a négyzetben
a háromszögben
én állok középen
tologathatod a vonalzót
a mércét
a geometrikus személyesség
vagyis az érték
nem változik
azért vannak a tájak
a tárgyak az építészet
hogy Téged nézzenek
megvakulnának
Te nélküled
emlékezz önmagadra
ott állsz a vártán
mindig fehérben
az általános bealkonyulásban
ha senkisem marad ébren
őrizned kell a messzeséget
akiket átéltem
soha el nem hagynak
árván csak az marad
akit a szavak eltakarnak
örökké Felétek
örökké Tőletek
késhegyen kötélen
tengeren hegyélen
eggyé vált mozdulat
kőbe fába fényből
faragtalak
képernyőm homlokára
csapzott hajtincse
tapad a nyárnak
hulló leveleim
üzenik a fáknak
téli éjszakában
visszhangja vagyok
minden baltacsapásnak
Megjelent a Bárka 2022/1-es számában.