Megkérdeztük

 

Lanczkor-foto.jpg 

 

Megkérdeztük Lanczkor Gábort

 

Az Apás szülés bemutatóján szóba került – s nekem is az volt a benyomásom olvasás közben –, hogy új könyveddel más irányba indultál, mint amit előző két prózai művedben (A mindennapit ma; Folyamisten) megmutattál. Belülről hogyan érzékeled ezt? Tudatosan törekedtél valamifajta váltásra?

Azt hiszem, annyi történt, hogy míg kezdetben a prózaírás mámorát az adta számomra, hogy a magamétól gyökeresen különböző karakterekbe bújhattam bele, mostanra a regényeimben is közelebb jutottam a szorosan vett saját tapasztalatok újraírásához. Alanyiságról persze szó sincs – amint a korábbi verseim is távol állnak bármiféle alanyi lírától. Az első regényem egy tizenhetedik századi római szent mindennapjairól szólt, amiben persze erős hangsúlyt kapott a helyismeret, az, hogy egyetemistaként két félévet eltöltöttem Rómában. Maga a narráció azonban egy legenda hátterének földerítésére, a szikár történetmag kibontására épült. A Folyamistenben már jóval több személyes momentum akad. Mindenkit óvnék azonban attól, hogy a főszereplő, Ságvári László alakját a szerző alteregójaként olvassa. Az új regényről elmondható, hogy mind közül talán ez a legérzelmesebb könyvem. Természetesen itt sem direktben írtam meg kamaszkori lángolásaimat, bár nem hiszek benne, hogy egy kamaszszerelem hiteles ábrázolása megoldható volna laboratóriumi körülmények között. De hogy a kérdésedre válaszoljak, ebben a hosszú folyamatban semmi tudatosság nem volt. Az efféle váltások majdnem mindig önkéntelenül zajlanak le bennem, nem előre megtervezetten.

 

apas_szules.jpgFőalakod, Gergely elbeszéléséből ismerjük meg életének bizonyos történéseit, szerelmét és házasságát Évával, majd gyermeke születését és felesége elvesztését. Hogyan találtál rá a főszereplőre – aki, úgy számoltam, néhány évvel fiatalabb lehet nálad –, s miként alakítottad az ő hangját, beszédmódját?

A zsáner volt meg először, az első szombathelyi biobolt a rendszerváltást követő évtizedben, plusz a tragikus történetmag, ahová kifut a regény – a karakterek épültek minderre, és nem fordítva. Ez az első olyan regényem, ahol egyes szám első személyű a narráció, azzal együtt, hogy a klasszikus énelbeszélést több ponton igyekeztem eltéríteni a maga kényelmes folyásából. Egyrészt ott vannak a versek; ezek egy kivétellel García Lorca-átiratok, így túl azon, hogy a regénybeli Lili kedvenc költőjétől valók, szándékom szerint az egyes szám első személy átjárhatóságát, nyitottságát is modellálják; az evangélium-parafrázisok és a Perszephoné-példázat ugyanígy. Dinamikus rétegzettségben képzeltem el az elbeszélőmet, akinek hangjában az álmok és versek, a tudatalatti és a valóság feletti ugyanolyan fontos szereppel bír, mint egy szeretkezés vagy egy gombászás leírása.

 

Hangsúlyt kap a regényben a kilencvenes évek magyar valósága, amikor Gergely felnőtté vált. Milyen tapasztalatokkal szembesültél a rendszerváltozást követő időszakban?

Az éra mellett a szombathelyi helyszín is különösen hangsúlyos a történetben. A feleségem makói, és nekik ott a román határ közelében szükségszerűen mást jelentett a vasfüggöny lehullása, mint nekünk, akik karnyújtásnyira voltunk – félórányi autóútra – az osztrák szupermarketek édeni kínálatától. Euforikus időszak volt ez egy szombathelyi gyereknek, ártatlanul betoppanni a nyugati értelemben vett fogyasztás szentélyeibe. Azóta persze mind a konzum-lét, mint a harmadik magyar köztársaság szabadsága teljesen átalakult jelentésében; akkoriban azonban még gyönyörűen összecsengett a kettő, legalábbis a számunkra. Ennek a rendkívüli pillanatnak a megragadása a regényem fő ambíciói közé tartozik.

 

Szombathelyt említed, ahol felnőttél, de más helyszínek is meghatározóvá váltak életedben. Miért éppen Szombathelyt akartad kiemelni?

Mindazon túl, amit az imént elmondtam, praktikus szempontjai is voltak annak, hogy ez a könyvem Szombathelyen játszódik. Igen, ott nőttem föl, így lehet mondani, hogy mélységében ismerem a várost. Volt róla egy vízióm, egy olyan olvasatom, ami elképzelhetetlen lett volna a kamasz- és gyerekkori érzékenységem nélkül. A regény egyik központi helyszíne a piac és a belváros közötti nagy kereszteződés és az aluljáró alatta, ahová valamilyen megmagyarázhatatlan okból valóban féltem kölyökként egyedül lemenni. Olyan szimbolikus helyet kerestem, amiben egyaránt benne foglaltatik a város római kori genezise és közelmúltja is, de úgy, hogy közben egy hagyományosabb, historizáló-festői leírásnak tökéletesen ellenáll.

 gufo_es_a_gombak.jpg

Nemrégiben mesekönyvvel jelentkeztél, Gúfó és a gombák címmel. Mi vezetett a gyermekirodalom felé? Hogyan merültek fel benned a kis bagolyfióka kalandjai?

Az elmúlt években született két kislányom, így valamelyest szükségszerű is volt, hogy a meseírás felé is elkalandozzak. Nem ment könnyen, ki kellett kísérleteznem hozzá egy olyan nyelvet, aminek megvan a maga telítettsége, amit nem érzek lebutítottnak, ugyanakkor egyszerű, mint a bot. A tartalmat illetően persze voltak prekoncepcióim. Egy káli-medencei zsákfaluban élek a családommal, erdőktől körülvéve, így eszembe se jutott, hogy ne természeti környezetben játszódjon a történet. A baglyokhoz különleges vonzódást érzek, nem tudnám megmondani, miért. Gúfónak és a bükkfának is megvolt az eleven modellje, egy kirándulás alkalmával láttuk az odúban gubbasztó baglyot a nagyobbik lányommal fönn a Fekete-hegyen.

 

A gerincen látható számozás a folytatást jelzi. Valóban számíthatunk erre? Azon kívül mire készülsz még?

Ha minden igaz, már ki is jött a nyomdából a folytatás; a karácsonyi könyvpiacon egész biztosan ott lesz. Gúfó a fák ünnepén a címe. Hosszabb Gúfó-sorozatban gondolkodunk, évi egy-két kötettel. Lelkesek vagyunk a projekttel kapcsolatban, nem csak én, de a Csimota Kiadó és az illusztrátor, Takács Mari egyaránt. Marit a kiadó választotta, de azt hiszem, remek döntés volt. Érzésem szerint mindkettőnket nagyon inspirál a közös munka. Mindezen túl jövőre talán kijön a Tiszatájnál egy drámakötetem, és persze folyamatosan dolgozom, írok verset, naplót, és egy újabb regényt is.

 

Kérdezett: Ménesi Gábor


Főoldal

2016. november 09.
Háy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Banner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros út
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png