Prózák

 

 Moln__r_Lajos_m__ret.jpg

 

Molnár Lajos

 

Jó Karesznek

 

Sanyival szemben Ica leállítja a gépet, belenyúl, igazít valamit benne, előrehajol, kék, rövid köpenye felhúzódik a derekán, fekete, testhez simuló nadrágja jól mutatja kerek fenekét. Sanyi, míg a kék ládákat szedi le a kézikocsiról, figyeli, ahogy a nő előtte nyújtózkodik. Szegény Karesz, jut eszébe, míg kamionnal Európa autópályáit járja, a felesége itthon hetyeg. Itt a munkahelyen jött össze Vilivel, a sorvezetővel. Ha valamelyik gép elromlik, ő javítja meg, most Icát tartja karban. Tudja az egész falu, persze, Karesz kivételével. Szegény Karesznek fogalma sincs arról, mi van körülötte. 

Sanyi zöld overálja felső zsebéből kiveszi a telefont, 3 óra 57. Még bő két óra van hátra a műszakból. Utálja az éjszakázást, mert nappal nem tud mélyen aludni, ha elszunnyad, félóra múlva felébred. Na és ez a szag! Szinte szúr. A vegyszerek bűze közül a klóré a legerősebben. Ezt a nagy szürke fém üzemcsarnokot – ahogy körbe veszi, ráborul, bezárja – nem tudja megszokni, pedig már tizennyolc éve itt van. Mintha szoros mellvédet venne le, fellélegzik, mikor kilép az ajtaján. 

Négy nagy tartályba a WC-illatosító golyóit tölti fel. Ezek az automatából a nők asztalára gurulnak, ők válogatják szét. A hibátlan kerül a kék műanyag ládákba. Ha egy nőnél összegyűlt hat-hét láda, akkor azokat kézikocsival a tartályokhoz húzza és felönti őket.  

Az illatosító műanyag kosarába a nők automatagépen négy golyót töltenek, ezeknek gyakran változik a színük. Most kék, lila, rózsaszín és fehér golyók kerülnek bele. A fehér klóros, a többiről Sanyinak fogalma sincs micsoda, csak a szúrós szagukat érzi.

Most a kézikocsin hat láda klórgolyót húz maga után. A tartály mellett lepakolja őket a betonpadlóra. A fölsőt kézbe veszi, felviszi a vaslépcsőn. Jobb kezével a láda alá nyúl, az olajos láda megcsúszik a kezében, félrebillen, és a golyók egy része a tartály mellett a földre hull és szétgurul. Lemegy a lépcsőn, és guggolva a szedi a golyókat vissza a ládába. Eszébe jut, hogy gyerekkorában hasonló sárgolyókkal játszottak, talán azok valamivel nagyobbak voltak. Akkor még gyakrabban esett, a házak előtt a vizesárkokban találtak sarat. Ebből kis golyókat formáltak, és ezeket hajlékony pálcára tűzték. Ha erősen megsuhintották, a sárgolyó messze repült.

Talán gyerekkorában volt a legboldogabb. A falu szélén laktak, húsz ház állt ott, tanyasornak hívták. Mikor kilépett a kapujukon, elláthatott messzire. Abban az időben még sok gyerek született, az utcán csapatba verődtek. Katonást játszottak, fakardot, csúzlit, íjat, íjpuskát készítettek. A határt bebarangolva fácánra, nyúlra vadásztak. Persze, sohasem fogtak semmit, de imádtak a szabadban lenni. Édesapja a téeszben dolgozott, nyaranta a tehenészek felváltva legeltették a jószágokat. Apjával mindig kiment, imádott a legelő széles ege alatt lenni, ott valami kellemes, bizsergető izgalom fogta el. Így érezhetnek a madarak is, gondolta.

Mikor már iskolába járt, ebéd után gyorsan megcsinálta a leckét és ment játszani. Mikor nyolcadik osztályban szóba került a pályaválasztás, fogalma sem volt arról, mi akar lenni, ezért a gimnáziumot választotta, hogy négy évet még gondolkodhasson rajta. Akármelyik szakmára, pályára gondolt, mindig úgy érezte, a választással az élet más területeiről mondana le, pedig őt minden érdekelte.  Ahogy megtanult olvasni, beiratkozott a könyvtárba. Távoli tájakról, Dél-Amerika őserdeiről, az amerikai préri indiánokról olvasott. Hozott ki történelmi könyveket is, főleg a magyar szabadságharcokról.

Érettségi után a téesz fűrészüzemébe ment, ott raklapokat szegeltek össze. Kilencven után a téesz a tésztaüzemmel és a varrodával együtt a fűrészüzemet is bezárta. Abban az időben sok volt a munkanélküli, végül felvették a téglagyárba, ott a nyerstéglákat hordta a kemencéhez. Az automata présgépből forrón jöttek ki a nyerstéglák, ezeket az automata berakodó felrakta egy kocsira, ezt tolópadon vitte a kemencéhez.

Ekkor ismerkedett meg Évával, a feleségével, életében ő volt az első nő. Mindig zavarban volt a lányokkal, nem tudta, hogy szóljon hozzájuk, mit mondjon nekik. Valójában Éva kezdeményezett. Szombat délután barátaival, – azok voltak a barátai, akikkel a tanyasoron együtt nőtt fel – felmentek a sörkertbe szórakozni. Akkor már divatba jött a diszkó. Az asztalnál ismerős lányokkal beszélgettek, és az egyik szőke, csinos lány azt mondta neki, hogy szép a szeme. Előbb táncoltak, majd csókolóztak. Sanyi jól érezte magát vele, tetszett neki, hogy nem azok közé tartozik, akik a diszkó végén az utolsó sörrel a kezükben egyedül hazatántorognak, hanem végre a lánnyal van. A második találkozásukon éjfél körül Éva hazavitte a szobájába, a szülei már mélyen aludtak. Hamar jött a baba, ezt már be kellett jelenteni a szülőknek, majd összeházasodtak.

A szülők segítségével vettek a faluban egy parasztházat. Sanyi jól érezte magát a házasságban, imádta Éva illatát, nagyokat szeretkeztek. Később alábbhagyott a lángolás, de azt gondolta, ez így van rendjén. Közben bátrabbá vált a nőknél, házasságuk alatt sem tudott ellenállni nekik, és a téglagyár büféjében, irodájában mindig talált szemrevaló lányokat, előbb a teltkarcsú Katit, majd a sovány, kismellű Irént. Szerencse, hogy itt folyik a Körös, az éjszakai horgászat jó alibi. Hét év múlva felesége bejelentette, már nem szereti, válni akar. Sanyi arra gondol, talán sohasem szerette Évát, inkább csak a kapcsolat biztonsága tetszett neki, az, hogy van kihez hazamennie, nincs egyedül. Azóta is ezen töpreng, lehet, hogy ezt a felesége észrevette, és ezért rúgta ki? 

Hazaköltözött a szüleihez. Évát már legalább húsz éve nem látta, fogalma sincs, mi van vele, telefonon sem beszélnek. A fia húsz éve Angliában, Doverben egy szállodában dolgozik, csak karácsonyra jön haza. Később bezárt a téglagyár is. Ekkor egy ideig munkanélküli volt, majd elküldték parkgondozó tanfolyamra. Tudta, a környező településekre nem kell harminc parkgondozó, de elvállalta, mert így valamivel több pénzt kapott.

Tizennyolc éve felvették ide, azóta itt dolgozik. Hogy az egyhangúságot elkerüljék, óránként munkakört váltanak. Az ő csoportja most a szalagról a golyókkal betöltött kosarakat szedi le. Ezek kék ládába jönnek, maga mögé teszi őket, mikor már több összegyűlt, emelőbékával elviszik.  Hogy a munka érdekesebb legyen, számolja a ládákat. Mikor a hatvanadikhoz ér, eszébe jut, hogy jövő héten lesz hatvan éves. Apai nagyanyja ötvenhétévesen halt meg.

Az anyja mesélte, mikor átment hozzájuk, a nagyit a konyha kövén találta, egy télikabát volt kéznél, azt terítette maga alá, hogy ne fázzon annyira. Olyan gyorsan tört rá az epegörcs, hogy a fájdalomtól már nem jutott el az ágyig. Másnap elment a körzeti orvoshoz, az beutalta a gyulai kórházba, onnan már holtan hozták haza. A kórházban harminckét epekövet vettek ki belőle, a műtét közben elvágták az epecsatornáját, és ebbe halt bele.

A kórházban az utolsó látogatója az édesanyja volt. A nagyi arra panaszkodott, nagyon fáj, éget a lábfeje, megkérte a menyét frissítse fel rajta a hidegvizes ruhát. Anyja a lábán nagy sötétkék és lila foltokat látott, ezt rossz jelnek vélte. A nagyi az anyját megkérte arra is, hogy hozza haza a pénztárcáját, azt mondta, neki már úgysem lesz szüksége rá. Nyolcvankét forint volt benne, akkor háromhatvan volt egy kiló kenyér és tíz forint húsz fillér egy kiló cukor.

A temetés előtt Sanyi apjával a ravatalozóhoz vezető bekötőút előtt várták, hogy a kórház kocsija hazahozza a nagyanyját. Akkor a halottakat még lovas gyászkocsival vitték ki a temetőbe. A tsz fiatal kocsisa vezette a két lovat, az egyik még csikó volt. Sanyi tíz éves gyerekként unta a hosszas várakozást, és fölmászott a bakra, a kocsis az egyik ló zabláját igazította. A temető irányából egy traktor kanyarodott fel a kövesútra, a kocsis kiáltott neki, hogy ne nagy gázzal hajtson ki. A traktoros hallhatta ezt?  Az biztos, hogy felpörgő motorral, hangosan jött ki a kövesútra, a csikó ettől megijedt, és mindkét ló, mintha puskából lőtték volna ki őket, vágtába kezdett.  

Sanyi attól tartott, valahová nagyon messze viszik a lovak. A bakról figyelte hátsó patájukat, olyan gyorsan jártak, mint a géppel hajtott karok. Végül úgy döntött, leugrik a kocsiról. Akkor még nem tudta, a mozgó járművekről menetirányba kell leugrani, ő merőlegesen ugrott, így azonnal elvágódott a macskaköves úton. A temetésre kapta az első öltönyét fekete és barna kockákkal, a nadrágja kilyukadt a bal térdén.

Eszébe ötlik, őt vajon mikor viszik ki a temetőbe? Előbb-utóbb meg kellene vennie a sírhelyet, nem lehet olcsó, életében még sohasem sikerült a fizetéséből félre tennie. Apja már meghalt, az anyjával él, ketten fizetik a rezsit, az egyik hónaptól a másikig mégis elmegy a fizetése. Mindig valami kedvező fordulatban reménykedett, hogy történik valami, amire eddig nem is számított, és ettől szebb, jobb lesz az élete. Lesz pénze, lesz párja.

Érkezik a váltás, egy ismeretlen negyvenes, kopasz férfi veszi át a szalag mellett a munkáját, korábban még nem találkoztak, gyakran cserélődnek itt az emberek, jönnek-mennek. Kilép a csarnok ajtaján, már virrad.   

Mindenki az öltözőbe igyekszik, ez fönt van az emelten, a lépcsőn kopognak az acélfejes bakancsok. A szomszédos szekrénynél a fiatal munkatársa gyorsan kibújik a munkaruhájából, magára ölti az utcai göncöt, már teszi is a lakatot a szekrényajtóra, az hangosan kattan. Sanyi nem érti, hogy csinálja ilyen gyorsan, ő még most veszi föl a kinti nadrágját. A kerékpártárolóhoz sétál, az a főbejárat mellett, a hullámpala tető alatt van. Rengeteg bicikli szorosan egymás mellett, kiveszi a sajátját, tolja kifelé. Előtte Ica megy az új lila, vastagvázas biciklijével, a férje nemrég vehette neki. Biztosan örül az asszonynak, hálás neki. Jó lehet Karesznek.

 

Megjelent a Bárka 2021/1-es számában.


Főoldal

2021. március 12.
Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái
Búgó gyökerek, avagy zeller a TiszántúlonEgy asztalnál szeptemberben a szentekkel
Poós Zoltán: 1979. december 3. – LőkösházaBabiczky Tibor versei Kopriva Nikolett verseiMarkó Béla versei
Oravecz Imre: AlkonynaplóAbafáy-Deák Csillag: Ad actaMegyeri Edit Tünde: VasárnapTőzsér Árpád: Északi emberek – Naplójegyzetek 2018/19-ből
Márton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA