Szilágyi András
Emberek vidékei
Nem vettem észre
Nem vettem észre,
lopják tőlem az időt.
Nem nézek vissza,
ki volt az?
Fognám, fognám,
szorítanám a nyelét,
mégis kicsúszik a kezemből,
akár vagonrakásnál a szívlapát.
Hiába markolom,
hol jobb a fogása,
terpeszt is állok neki,
sört is borítok…!
Alig van íze,
olyan sós a nyelvemen…
Azt sem vettem észre,
ha rágyújtok, a nadrágomra
ég minden folt.
Csak az a baj,
mióta figyelem az időt,
a benne szálló füstkarikát,
ha átugranék rajta,
a szomszéd átkaiból
boltot nyithatnék.
Itt
Nekem elhiheti,
itt vidéken
szabad különcnek lenni.
Hangosan mondom – szerezze meg
a „legyesben” ülő nőt.
Nekem nem kell… csak a biztonságot keresi,
s ha azt nem kapja… oda a bizalma.
Hiába cirógattam, hízelgettem neki,
össze is feküdtem vele… mint az őzike…
Nekem elhiheti,
itt alig tehet mást,
ha veszélyt érez – menekül…!
úgy, ahogyan a bak kergeti a sutát,
óvatosan kell, hiszen éppen üzekedési idő van,
mint a vadak, éreztük egymást,
tudom…az igazi férfi-vadásznak
csak a legutolsó számít,
a végső pillanat halálos csendje,
amit felver a váratlan
dörgés visszhangja!
Nekem elhiheti,
itt vidéken
szabad különcnek lenni.
Még egyszer hangosan mondom
– szerezze meg a „legyesben” ülő nőt.
Mutathatom is, hol van a két szeme között
felszökkenő fénysugár, hol a mindent
felfaló ragadozó szem…
Ne tétovázzon,
mi lesz egy kocsmaviselt férfi-vadásszal,
ha nehezen megőrzött szabadságát
a hűtlenség felzaklatja…
Jaj
Gyanús nekem a világ!
Kolozsvári húsos szalonna van?
Megint nincs.
Akkor fél kiló combot kérek!
Visz, elvisz innen a méreg!
Persze, maga is a vastagját akarja.
Vajon ki viszi el a csontosát?
Nem az a kérdés, ki viszi el,
hanem kit visz el…
Uramisten, már a disznót is…
Nem kell tudni senkinek – ez is kényszervágás….
Vírusos vagy tán orbáncos volt.
A szomszéd Józsinkat is elvitte,
nem bírta már, legyengült a pipaszutyok.
Úgy mászott, billegett a cserepeken,
épphogy nem zuhant.
Azt gajdolta
– ott fenn, a magasban
igaz a szabadság!
Hagyják őt békén,
nem zavarja
senki szükségletét.
A háztető nem közterület.
Nem ért a szabadság semmit,
pedig sokat, sokat olvasott,
mégis elvette a felesége tőle a nyugdíjat.
Nem bírta Ő sem, ki-kiszaladt az utcára,
sőt, rákívánkozott a máséra…
kellett neki a kandúr változatosság.
Nem csoda, nem tudott
a Józsi csinálni már semmit,
a magyar kártyán is vesztett,
olyan dög-lusta volt,
a tűzrevaló gallyakat sem aprította.
Gyűjtögetett ugyan ezt-azt,
gyújtósnak nem lehetett tűzre rakni.
Füstölt, kojtolt, mint a világ.
Vajon mi lesz velünk,
ha nem ismer fel a postás.
Akkor nekünk…jaj.
Születés és halálozás
Születés és halálozás.
Ezeken részt kell vegyünk.
Hidd el, barátom,
tudom, mi van veled.
Színészkednem kellett,
hogy ne féljél…
megmentettem az életed,
amikor részegen
a kanálisba estél.
Biztosan emlékszel,
egyszer, jaj… az asszony
karmai közül szedtelek ki.
Éhesen mérges gombát ettél.
Születés és halálozás.
Ezeken részt kell vegyünk.
Nem számít, barátom,
hová tartunk, inkább az,
hogyan jutunk oda.
Mi szerencsétlenek vagyunk,
mert azok vagyunk.
Ha valaki, akkor én tudom,
mi van veled.
Valahogy át kell vészelnünk…
addig bizony nem a föld,
a csavicka meg a kiszáradt
idő temet el minket.
Megjelent a Bárka 2023/3-as számában.