Cserna-Szabó András
Cserna-Szabó Andrást kérdeztük a megfontoltságról, a Presszóról meg a sika-kasza-lécről
Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával említetted, hogy két kötettel vagy készen. Botcsinálta netszörfösként keresgéltem utánuk, de „hivatalosan” csak egyre bukkantam, a kiadójára viszont annak se. Tényleg én baltáztam el, vagy még nem lehet tudni semmit a könyvek megjelenéséről? Milyen műfajú szövegekről van szó?
A Puszibolt című könyvem a Magvetőnél jelenik meg november elején. Valahol a novellafüzér és a regény között lebeg, ha lebeg. A másik 42 írás, kisesszék olyan számomra fontos dolgokról, mint Szép Ernő, az igazi lecsó, a regény művészete, az öngyilkosság, vagy, mondjuk, Krúdy. Ez nem tudom, mikor jelenik meg, de meg fog.
Egy időben nagyon sokszor lehetett veled találkozni – mostanság mintha kicsit kevesebbet és visszafogottabban publikálnál. „Rádiókritikákat” írtál az Élet és Irodalomnak, kritikát közölsz a Népszabadságban, egy-egy novella itt-ott. Megfontoltabb, lassabb lettél, vagy a pár év, amely legutóbbi önálló köteted, a 2004-es Levin körút óta eltelt, a termékeny, de kevéssé nyilvános íróasztali munka ideje volt?
Nem tudom, mi a sok, mi a kevés. A Levin óta csináltunk Darida Benedekkel egy másnaposságkönyvet, elég szép sikerrel. Majd három évig írtam az ÉS-ben a rovatomat, de elég lett, nem akartam megvárni, amíg rutinból nyomom, és már nem érdekel. A Népszabiban könyvekről írok, főként krimikről, mert azokat nagyon bírom. Aztán megkeresnek női lapok, hogy írjak nekik novellát, a Marie Claire vagy a Nők Lapja. A napilapok elenyésző irodalmat közölnek. A folyóirat-kultúra megszűnőben, vagy legalábbis teljesen súlytalanná vált. Amikor 10 éve indult a pályám, még nagyon fontos volt, hogy folyamatosan jelen legyél a Nappali Házban, az Alföldben, az ÉS-ben, a Holmiban. Ma már nem fontos. Senki se olvassa őket, megszűntek, vagy csak azokat érdeklik, akik írják. És az interneten nem lett utódja ezeknek a fontos fórumoknak. Légüres tér van ezen a fronton. Pedig nagyon jó lenne egy színvonalas, súlyos hely, ahová rang lenne bekerülni. Csinálom tehát a dolgom tovább, nem is tehetnék mást, csak ehhez értek. És csinálok egy nagyon jó kis vállalkozást, a Unitot, ami az első ingyenes „kocsmalap”, mozikban, színházakban, pubokban, kávéházakban, plázákban elérhető, színes, provokatív kulturális magazin, még novella is van benne.
Úgy tudom, a Presszó című sorozatnak is írtál jeleneteket, részeket. Kacérkodtál korábban is a filmmel, vagy ez az első alkalom?
Ez egy félreértés, a Könyvesblogon is megróttak már érte engem (és pl. Darvasit meg Egressyt is). Nem írtam én a Presszónak semmit, adtam nekik pár novellát, és némi lóvéért hozzájárultam, hogy felhasználhassák, ahogy csak akarják. Hogy mit csináltak vele, nem tudom, nem nézem (nem mutatták). Ő dolguk. A film persze, hogy izgat, civilben filmbuzi vagyok. Erdélyi Dani rendező barátommal évek óta készülünk egy filmre, a Nagyhályogból (Félelem és reszketés Nagyhályogon – a szerző 2003-as novelláskönyve, KL) írtuk közösen a forgatókönyvet, és remélem, Dani cannes-i sikerei után pénzt is kapunk rá. Szabó Ildikóval is dolgozunk. Eddig egy film forgatókönyve kötődik hozzám, a Polgári házasságé, M. Nagy Ricsi filmje olyan színészekkel, mint Vallai, Blaskó, Takács Kati, Bajomi Gyuri stb.
És a dráma? Hogyan értékeled A Vendel tragédiájának fogadtatását?
Hát hogy elküldték a picsába, ki szebben, ki primitívebben, ki-ki a maga módján. De pont erre számítottam. Mostanában színházjáró lettem, korábban annyira hánytam a pesti daraboktól, hogy évekig alig voltam. Nem hiszem, hogy sok értelme lenne, ha én újra darabot írnék. Semmi közös nincs bennem, meg abban, ami most kell. Ezt négyszer játszották a Zsámbéki Színházi Bázison. Ennyi.
Látni téged mostanában valahol, jársz felolvasóestekre, gyakran hívnak?
Hívnak, és főzni is szoktam. Ilyen levesíró lettem. Megyünk Daridával, főzünk, iszunk, olvasunk. Aztán sika, kasza, léc. Jó ez így.
.
A Puszibolt című könyvem a Magvetőnél jelenik meg november elején. Valahol a novellafüzér és a regény között lebeg, ha lebeg. A másik 42 írás, kisesszék olyan számomra fontos dolgokról, mint Szép Ernő, az igazi lecsó, a regény művészete, az öngyilkosság, vagy, mondjuk, Krúdy. Ez nem tudom, mikor jelenik meg, de meg fog.
Nem tudom, mi a sok, mi a kevés. A Levin óta csináltunk Darida Benedekkel egy másnaposságkönyvet, elég szép sikerrel. Majd három évig írtam az ÉS-ben a rovatomat, de elég lett, nem akartam megvárni, amíg rutinból nyomom, és már nem érdekel. A Népszabiban könyvekről írok, főként krimikről, mert azokat nagyon bírom. Aztán megkeresnek női lapok, hogy írjak nekik novellát, a Marie Claire vagy a Nők Lapja. A napilapok elenyésző irodalmat közölnek. A folyóirat-kultúra megszűnőben, vagy legalábbis teljesen súlytalanná vált. Amikor 10 éve indult a pályám, még nagyon fontos volt, hogy folyamatosan jelen legyél a Nappali Házban, az Alföldben, az ÉS-ben, a Holmiban. Ma már nem fontos. Senki se olvassa őket, megszűntek, vagy csak azokat érdeklik, akik írják. És az interneten nem lett utódja ezeknek a fontos fórumoknak. Légüres tér van ezen a fronton. Pedig nagyon jó lenne egy színvonalas, súlyos hely, ahová rang lenne bekerülni. Csinálom tehát a dolgom tovább, nem is tehetnék mást, csak ehhez értek. És csinálok egy nagyon jó kis vállalkozást, a Unitot, ami az első ingyenes „kocsmalap”, mozikban, színházakban, pubokban, kávéházakban, plázákban elérhető, színes, provokatív kulturális magazin, még novella is van benne.
Ez egy félreértés, a Könyvesblogon is megróttak már érte engem (és pl. Darvasit meg Egressyt is). Nem írtam én a Presszónak semmit, adtam nekik pár novellát, és némi lóvéért hozzájárultam, hogy felhasználhassák, ahogy csak akarják. Hogy mit csináltak vele, nem tudom, nem nézem (nem mutatták). Ő dolguk. A film persze, hogy izgat, civilben filmbuzi vagyok. Erdélyi Dani rendező barátommal évek óta készülünk egy filmre, a Nagyhályogból (Félelem és reszketés Nagyhályogon – a szerző 2003-as novelláskönyve, KL) írtuk közösen a forgatókönyvet, és remélem, Dani cannes-i sikerei után pénzt is kapunk rá. Szabó Ildikóval is dolgozunk. Eddig egy film forgatókönyve kötődik hozzám, a Polgári házasságé, M. Nagy Ricsi filmje olyan színészekkel, mint Vallai, Blaskó, Takács Kati, Bajomi Gyuri stb.
Hát hogy elküldték a picsába, ki szebben, ki primitívebben, ki-ki a maga módján. De pont erre számítottam. Mostanában színházjáró lettem, korábban annyira hánytam a pesti daraboktól, hogy évekig alig voltam. Nem hiszem, hogy sok értelme lenne, ha én újra darabot írnék. Semmi közös nincs bennem, meg abban, ami most kell. Ezt négyszer játszották a Zsámbéki Színházi Bázison. Ennyi.
Hívnak, és főzni is szoktam. Ilyen levesíró lettem. Megyünk Daridával, főzünk, iszunk, olvasunk. Aztán sika, kasza, léc. Jó ez így.
