Megkérdeztük Rakovszky Zsuzsát
Legutóbbi verseskönyve, a Fortepan több versének kiindulópontja a közismert internetes fotóarchívum néhány kiemelt darabja. Hogyan fogalmazódott meg ez az elképzelés? Miképpen választotta ki, majd gondolta tovább versben a fényképeket?
Nem egyes kiemelt fotókból indultam ki, inkább az egész gyűjteményből, annak is elsősorban az 1950-től 1990-ig terjedő második részéből, ez az időszak ugyanis megegyezik a saját életem első négy évtizedével. Ezeken a képeken láttam viszont az adott időszak tárgyi kellékeit, az öltözékeket, a frizurákat, a plakátokat, és így tovább. És persze elkeveredtek az azonos időszakból származó, saját családi képeimmel, és így együtt segítettek az emlékezésben.
Felmerült bennem, hogy lírai önéletrajzként is olvasható a kötet, mely a versalany életének bizonyos meghatározó mozzanatait az olvasó elé tárja. Hogyan jelentettek ebben fogódzót idegenek élettörténetei, emlékképei?
Azt nem mondanám, hogy lírai önéletrajz, mert többnyire azokat a tárgyi és egyéb elemeket igyekeztem kiemelni, amelyek minden, vagy legalábbis sok hasonló korú embernek jelentenek valamit. Természetesen menthetetlenül személyes emlékek is keverednek ezek közé, főleg a gyerekkori és talán a serdülőkori időszakból. Onnantól kezdve, azt hiszem, egyre kevesebb az utalás a személyes életemre.
Az emberi alakok mellett a múlt tárgyait is megőrzik a felvételek. „A szerelem még nem személy felé tör, / a tárgyakon szétszórva tündököl: / sublód, tükör, kanál – minden csoda” – olvassuk a hátsó borítóra is kiemelt versrészletet. Milyen szerepet kapnak a kötetben felbukkanó tárgyak?
Ezek a sorok, amiket idéz, szintén a gyerekkorra vonatkoznak, arra az időszakra, amikor a dolgok puszta létezése még olyan erősen és mélyen érinti az embert (a gyereket), mint később talán csak a szerelem. De persze szerepelnek pusztán korszakjelző tárgyak is: épületek, szobrok, orkánkabát és vetkőzős golyóstoll, vagy éppen az első tévé – ezeknek a megjelenése az adott időszakban kisebbfajta szenzáció volt.
Az említett Fortepan ciklus a könyv második felét foglalja el. Az első kötetegység a Napéjegyenlőség címet viseli, melyben ugyancsak meghatározóvá válik a csend, a sötétség, az elmúlás visszavonhatatlansága, a múlt, az emlékek megőrzésének fontossága. Beszélne a címadó verssorozat megszületéséről? Hogyan talált rá az ott megidézett figurákra, s miként alakította a megszólalók hangját?
Nem is tudom. Abban a hosszú versben, amelyikre gondol, tulajdonképpen három nemzedék szerepel, egy fiatal lány, egy középkorú nő és egy haldokló öregasszony, de beszélni nem ők beszélnek, illetve vannak párbeszédek és beszélgetések, de olyan szinten nincsenek megformálva a figurák, hogy saját hangjuk lenne. Inkább csak képviselnek valamit, mondjuk, az élethez, a múlthoz vagy önmagukhoz való viszonyt vagy ennek hiányát. Közben akad itt-ott egy-egy mellékszereplő is, aki a saját hangján szólal meg.
Mindig fontos esemény, ha új kötettel jelentkezik, talán a Fortepan azért is kapott jelentős figyelmet, mert közel tíz év után adott közre verseskönyvet. Ez idő alatt két regénye (korábban ugyancsak kettő) és egy novelláskötete látott napvilágot. Hogyan hatott a versírásra a prózával való hosszas foglalatosság?
Szerintem sehogy. A versek már korábban epikusabbak lettek, mint a fiatalkoriak, a szerepversekben különféle figurák beszélnek, akik akár egy-egy novella vagy regény szereplői is lehetnének, szóval a vers, mondhatni, folyamatosan megy át a prózába meg vissza – de nem ők hatnak egymásra, hanem rám hatnak-hatottak mindenfélék, amiktől ebben az irányban változtam.
A Fortepan felkerült az Aegon Művészeti Díj tízes listájára, legutóbb pedig megkapta érte a Libri Irodalmi Díjat. Mit jelent ez az elismerés? Mennyire fontos, milyen fogadtatásban részesülnek művei?
Még nem láttam embert, aki egy díjnak ne örült volna. (Más kérdés, hogy lehetnek olyan mellékhatásai, mint például a több nyilvános szereplés, ami nekem nem igazán erős oldalam.) De azért legjobban mégiscsak az igazi, hús-vér (azaz nem hivatásos irodalmár) olvasóknak örülök.
Jelenleg mi formálódik alkotói műhelyében? Várhatóan visszatér a prózához?
Most az a furcsa helyzet állt elő, hogy párhuzamosan írok ezt is, azt is. Hogy aztán mi lesz belőle? Az mindig kérdés.
(Kérdezett: Ménesi Gábor)
