Megkérdeztük Dragomán Györgyöt
Három regény után jelent meg első novelláskötete, az Oroszlánkórus. Hogyan viszonyul egymáshoz a két műfaj? Előfordul, hogy bizonyos mozzanatok, amelyeket a regény kivet magából, egy novellában találják meg a helyüket?
Nem, ilyesmi még sose történt velem. Fordítva szokott lenni, a novellák elkezdenek ciklussá szerveződni, aztán regénnyé alakulnak. Én sosem a regényírás szándékával kezdek dolgozni, inkább novellaként működő jeleneteket írok, amikből néha regények fejezetei lesznek.
Az új kötet olvasása közben nem egyszer éreztem, hogy valamelyik novella akár egy regény lehetőségét is magában rejti. Például rögtön az indító írás esetében vártam volna a folytatást.
Igen, ilyesmi gyakran történik. A Vasvonót folytattam is, elképzelhető, hogy lesz belőle egy hosszabb ciklus, vagy egy vékonyabb könyv. Majd meglátjuk.
Ha már a Vasvonót említettük, mi hívta elő ezt a novellát?
Éjszakáról és viharról akartam írni, amikor nekikezdtem, aztán ez lett belőle.
Itt a hegedű hangja csendül fel, de a zene, a ritmus, a különböző hangok kitüntetett szerepet kapnak mindenütt. Miért volt fontos, hogy ez végighúzódjon a könyv egészén?
Sokáig vártam erre a kötetre, nagyjából háromszor ennyi novellából válogattam össze az anyagot, több mint tíz év termése ez, és ahogy rakosgattam a szövegeket, egyszer csak észrevettem, hogy a zene és a ritmus jó összekötő elem lehet.
Mitől váltak még összetartozóvá ezek az írások? Milyen további szempontok határozták meg a kötet összeállítását?
Többnyire monológok kerültek bele, és olyan külső nézőpontos írások, amelyben fontos a ritmus. Azt láttam, hogy összeillenek ezek a szövegek, és közben elkezdett kirajzolódni a két másik novelláskötet szerkezete is. Ez volt az előnye a tíz év várakozásnak, hogy tudtam egy kötetnyi nagyon sokféle, mégis összeillő anyagot találni. A fehér király után többen biztattak, hogy adjak ki egy novelláskötetet, lett is volna elég anyagom, de én inkább kivártam a következő regényt, mert úgy érzem, így sokkal egységesebben működő novellásköteteim lesznek majd.
Többféle narrátort szerepeltet, többnyire gyermekek szólalnak meg egyes szám első személyben. Miért elsősorban az ő perspektívájukon keresztül meséli el ezeket a történeteket?
Ez azért nincs egészen így. A kötet huszonkilenc szövegből tíz gyerekmonológ, ha a terjedelmet nézzük ez az arány legfeljebb húsz százalék. Ebben a könyvben tehát másodlagos a gyerekhang, nagyobb hangsúllyal vannak benne jelen a „felnőttválogatottok” és a külső nézőpontos írások.
A novellák világa „brutális, primitív, nem komfortos, de valahogy ennek ellenére vagy ezzel együtt élhető (…) Erőszakos, de nem lélektelen ez a közeg, mert kétségtelenül van benne lélek, csak kicsit eltorzult” – írja találóan Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom kritikusa. Mit gondol erről? Milyen személyes élmények, tapasztalatok segítették ennek a világnak a megrajzolását?
Nem hiszem, hogy ez a szövegek többségére érvényes volna, de az biztos, hogy a novellák mindegyikét átjárja valamifajta hol felszínre törő, hol visszafogottan a mélyben bujkáló szenvedély vagy indulatiság. Nem tudom megmondani milyen közvetlen tapasztaltok hatottak rám, az biztos, hogy a felnőttként és különféle utazások során szerzett élmények, képek látványok így vagy úgy bekerültek a szövegbe.
Első kötete, A pusztítás könyve jobbára még szakmai körökben keltett figyelmet, megkapta érte a Bródy-díjat. A fehér király viszont már jelentős sikert aratott itthon és külföldön. A Máglya megjelenését ugyancsak komoly érdeklődés kísérte, az Oroszlánkórus pedig felkerült az Aegon Művészeti Díj tízes listájára. Hogyan viselte és viseli a sikert?
Nyilván öröm az elismerés, meg a figyelem, amit a szövegeim világszerte és Magyarországon is kapnak, de az igazi siker az, amikor három-négy hét nyűglődés után sikerül végre mégiscsak befejezni egy-egy olyan írást, vagy ne adj’ isten mondatot, amibe addigra már többször reménytelenül belebuktam.
Részleteket már olvashattunk formálódó regényéből. Mit tudhatunk róla? Várhatóan trilógiává egészíti ki a megelőző két művet?
Biztosan összeillenek majd, ha be tudom fejezni, azzal talán mindet elmondtam annak a fiktív/valóságos világnak a hetven évéről, ahol a Máglya és A fehér király játszódik.
(Ménesi Gábor)
