Megkérdeztük

 

 Kukorelly_m__ret.jpg

 

Megkérdeztük Kukorelly Endrét

 

 

Összegyűjtött verseidet tartalmazó köteted (Mind, átjavított, újabb, régiek) a tavalyi év végén látott napvilágot. Bevallom, a címe nehezen ragadt meg bennem. Honnan a választás?

Hát – gyakorolni kell, az biztos. Viszont nem érdemes, én se tudnám kapásból elmondani, ha álmomból fölvernének miatta. Még jó, hogy a kutya se ver föl álmomból. Mind, ez így elég volna – csak nem pontos, mert átjavítottak is, újabbak és régiek is. Kemény Zsigmond Ködképek a kedély láthatárán című, meglepően bizarr regényének címét vettem mintául: egy-, két-, három- és négytagú szavak, prímán strukturálva. A szép, zengzetes tizenkilencedik századi szavakat lecseréltem szép, másfajta módon zengő tizenkilencedik századi szavakra. Négy jambus.

 

Mi ösztönzött arra, hogy együtt lásd – és együtt láttasd olvasóiddal – a mostanáig felgyűlt versanyagot?

Semmi.

 

Rád hogyan hatott ez a gyűjtemény? Számítottál például arra, hogy ekkora terjedelmű korpusz jött létre az elmúlt évtizedekben? Találtál esetleg olyan szöveget, amelyre mai tekinteteddel rácsodálkoztál?

Volt hatása rám. Gondoltam, illetve tudtam, hogy elég sok a szöveg, de arra azért nem számítottam, hogy ilyen vaskos lesz a könyv. Végigolvasva-dolgozva, folyamatosan csodálkoztam, jé, mik vannak!, és remélem, mások is jóízűeket csodálkoznak majd. Eléggé tetszik. Most csak picit ironizálok. Mondták sokan, miért nem csinálok ilyent, és persze a hiúságomat is piszkálta. Amikor tehát a kiadóm is ajánlotta, megcsináltuk.

 

Milyen szempontok határozták meg az összeállítást, s hogyan rendezted el a verseket?

kukorelly_bor__t__.jpgA versírás magánügy, publikálni némiképp a hübrisz határát sérti. Át is csúszik rajta, ezt szoktam érezni. Nem mondom, hogy röstellem, ha verskötetem jelenik meg, eleve, kezdőként mindent überelő érzés volt, és most is alig vártam, hogy jöjjön ki a nyomdából, mégis, kicsit, hogy is mondjam, túlzásnak tartom a dolgot. Irtó jó, gyötrően szórakoztató verseken vacakolni, endorfin-láva, az írás pedig királyi út önmagadhoz, viszont publikum, az nincs. Baromira nem érzékelhető a megrendelés, a várakozás, ha őszintén szembenézel vele, tipikusan a „ki kérdezett, kisöreg” esete, nemigen érdekel senkit. Szerencsére a közoktatás még nyomatékosan közli velünk, hogy a költészet létező, sőt történelmileg kiemelten fontos diszciplína, érettségiznek belőle, mindenki tud egy József Attila-sort, meg azt, hogy Talpra magyar, szóval, ha így nézed, nem reménytelen a helyzet. Több tízezren tanítják, és néhai kollégákról közterületeket neveznek el. Például Szabolcska Mihályról! Megannyi Petőfi utca van, egymás mögé ragasztva körbeérnék a földgolyót, téeszcsétől közszolgálati rádión át futballcsapatig nincs, amit el ne kereszteltek volna róla, én például a Petőfi laktanyában dekkoltam mint sorkatona, két kerek esztendeig. Ám hogy a Simicskához hasonlókon kívül nem szokás lehülyézni, aki művészettel, például költészettel foglalkozik, nem jelenti, hogy minden rendben. Nincs rendben semmi. Ha ennél szignifikánsan nagyobb igény volna is a kortárs irodalomra, úgy sem volna rendben. Radikálisan mást, másképp kéne csinálni. Ha ugyanis igazából játékba hoznánk a költészetet, fölébresztve a szunnyadó, de mindenkiben meglévő elementáris igényt a művészetre, a kreativitásra, a kreatív befogadásra, alapvetően változna az életminőség. Ez közügy, politika, ha van politika, akkor ez volna az! Boldog Élet, Élj Boldogabban, és ehhez itt a guide, a Kalauz, a nagy művek sora, tessék, foglalkozz velük, változtasd meg éltedet. Muszáj megváltoztatnod az életed! De hát mi magunk, akik művészetet csinálunk, ebből élünk, épp ezzel egyáltalában nem foglalkozunk! Morgok, hogy miért nem veszik meg a könyvemet, miért állatságokat néznek az emberek a televízióban, de nem csinálok semmit. Ezért ez a belterj. Akiben, mint József Attilában, nincs meg az „én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani” eruptív akarata, hanem csak úgy elvan, és arra vár, hogy amit elővezet, az csak úgy, magától fog akceptálódni, az rosszul teszi. Mindennek, jut eszembe, nincs köze könyvemhez, de szempont volt az összeállításánál: előre vettem, kiválogattam a szerintem leginkább működőképes száz darabot, gondolván, ennyi talán még belátható. Tudom, hogy „nem látják be”, de ajánlatnak csak-csak valami.

 

A cím arról is árulkodik, hogy vannak szövegek, amelyeket átjavítottál. Hogyan vélekedsz a folyamatos korrekció, az átírás gesztusáról?

Unom, de korrigálom. Addig vacakolok velük, amíg helyre nem kerülnek a részletek – aztán vagy a helyükre kerülnek, vagy nem. Nem kell sokat írni, a nem-sokat viszont végig. Unom javítgatni, elegem van, ezt nem győzöm hangsúlyozni, mégis csinálom, mert abból jobban elegem van, ha valamit nagyon rossznak látok. Ha megnézed a híres Hölderlin kritikai kiadást, láthatod, mások is szenvedtek ettől. Ha így állsz hozzá, így írsz – verset meg bármit –, az kicsit olyan, mintha a vers helyébe a vers írása kerülne. De ha jól csinálod, magadnak csinálod, nem törődsz azzal, ki mit szól hozzá. Az íródó vers érvényes. A vers mindig íródik. Míg föl nem dobod a talpad.

 

Mostanság miképpen van jelen életedben a vers? Mindennapos szükségleted, vagy csak bizonyos pillanatokban nyúlsz hozzá?

Nem föltétlenül a vers: de hogy újabb és újabb, engem is meglepő nyelvi szerkezetek merüljenek föl, azt igénylem. És ha nagyon ez kell, akkor vers és zene.

 

Nemrég adtad közre Országházi divatok című könyved, melyben képviselőséged tapasztalatait rögzítetted. Ma hogyanorszaghazi.JPG látod, milyen tanulságokkal szolgált számodra az a harminc hónap?

Azon vagyok, hogy a politika szó tisztuljon. Bennem elég tiszta. Persze olyan súlyos a helyzet, hogy nem csodálkozom, ha mindenki mocskosnak látja. Ebben ez a „mindenki” persze téved, nem ilyen egyszerű, de ha nem tudunk ezekből a leegyszerűsítésekből kikászálódni, minimum kurvára rosszul járunk. Javaslom a saját porta előtti söprést, a körkörös gyanakvás felszámolását, vígabb kedélyt, a szabadság élvezetét stb. Nincs hatalommentes politizálás, ahogy erőszakmentes kommunikáció sincs, de a kommunikáció nem puszta erőszak, és a közügyek – a hatalmi játszmák közepette is – rendezendők.

 

Mi foglalkoztat mostanában? Min dolgozol?

Van egy 14 könyvnyi tervem. Amin most tényleg dolgozom, az egyrészt összes irodalomról szóló szövegem egybeszerkesztése, másrészt a Rom. A bolsik története című anyag véglegesítése. A Romnak két kiadása volt, a második az első duplája, ez, a harmadik pedig a második kiadás duplája lesz, alaposan hozzáírtam, átdolgoztam. Gyakran piszkálgatom az Ezer és 3 folytatását is – meg ez, meg az, ám az utolsó ötven napomat a Nyugodt Szív projekt teljesen kitöltötte. Gyakorlatilag csak ezzel foglalkozom. Január 11-én kicsit mellre szívtam, hogy tömegek alszanak a metró aluljárójában a földön, hazaérve fölmentem a Facebook-ra, csináltam egy oldalt és egy csoportot, pénzt gyűjtünk, lakásokat bérelünk hajléktalanok számára. Semmi irodalom, mindenféle élet. Úgy csináltam, hogy előre nem gondoltam igazán bele, azóta viszont csak ezen gondolkozom. Mondjuk ez hasonlít arra a procedúrára, ahogy egy vers készül.

 

Ménesi Gábor


 Főoldal

2015. március 26.
Háy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Banner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros út
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png