Megkérdeztük





Dunajcsik Mátyást kérdeztük
a proustonauta repüléseiről



Első kötete, a Repülési kézikönyv a JAK füzetek sorozatban jelent meg, izgalmas műfaji sokszínűséget mutat. Írják róla, hogy írói világának létmódja a műfajok közti átjárás. Magát proustonautának nevezi, akinek az írás meg az olvasás is életvitelszerű szenvedélye.

Könyvedben, amit Tóth Krisztina bevezetőjében tükörlabirintusnak nevez, van vers, próza, műfordítás. Lefordítottad például Arthur Rimbaud-tól A részeg hajót. Miért?

Dunajcsik Mátyás Az alapötlet a tavalyelőtti JAK-táborban született, ott olvastuk Tóth Krisztina műfordítói szemináriumán az egyik régi fordítást. Akkor úgy éreztem, hogy a magyar szöveg olyan, mintha a Szigeti veszedelem nyelvén írták volna: hihetetlenül bonyolult, alig érthető. Aztán megnéztem a francia eredetit, és kiderült, hogy annyira azért nem bonyolult a szöveg. Tehát egy olyan változatot akartam csinálni, ami világosabb, tisztább a kortárs olvasó számára. Ez a szöveg aztán sok helyen járt. Szerencsére abban a félévben éppen Rimbaud-ról is tanultunk a francia szakon, úgyhogy Maár Judit tanárnővel is megvitattam a fordítást, aztán később elküldtem a Holminak, ahol Réz Pál és Várady Szabolcs is rengeteg tanácsot adott.
Az ő kommentárjaik alapján éreztem, hogy a fordításom, minden erénye mellett, mégsem tekinthető teljesen „hű“ adaptációnak: többek között formailag sem, mivel nem követi a francia alexandrin magyar fordításának hagyományos szabályait, nem tartja a sormetszetet, a szótagszámokat – az én verzióm inkább felező tizenkettesben van, ami magyarul sokkal gördülékenyebb, és a rímek is nagyon szabadak, nem olyan szigorúak. Ezeket annak idején erénynek tekintettem, de később rá kellett jönnöm, hogy ez nincs teljesen így: Rimbaud ugyanis ezzel a versével a zsebében utazott fel Párizsba, hogy a seggére verjen a parnasszistáknak, akik az aranyművesek gondosságával dolgozták ki a verseiket. A részeg hajó tehát csak egyik oldaláról látomásos líra, a másik oldalról azonban költészettechnikai erődemonstráció – ami azt jelenti, hogy egy igazán hiteles fordításnak hasonlóan „tökéletesnek“ kellene lennie. Ezért is mondtam le arról, hogy a Holmiban való megjelenést erőltessem.
Ugyanakkor az elkészült szöveget nagyon közel éreztem magamhoz, egyfajta személyes interpretációnak, ezért döntöttem úgy, hogy a saját kötetembe viszont beemelem. Ez egyébként egyáltalán nem olyan példa nélküli, mint sokan gondolják: Ady is beemelt az Új versek közé egy Verlaine- és három Baudelaire-fordítást. Sokan gondolják azt, hogy a Rimbaud-fordítás csak „dísznek“ van benne a kötetben, ami szerintem egyáltalán nincs így. Az összeállításkor igyekeztem egy olyan motivikus hálót kialakítani a szövegek között, ami valamelyest összefogja ezt a rengeteg különféle műfajt. Ennek a struktúrának a középponti darabja a Rimbaud-fordítás, ide tart és innen indul tovább az összes többi szöveg. Nem véletlen, hogy pont Rimbaud, és az sem véletlen, hogy pont A részeg hajó.

– Egy kritikádból tudom, hogy megveszekedetten érzelmes Piaf-rajongó vagy. Egyáltalán, olyan élvezetesek a kulturális eseményekről való beszámolóid, esszéid, kritikáid, például a kortárs spanyol filmről, hogy a filmet már meg se kell nézni… De arra is felhívják a figyelmet, hogy filoszság ide vagy oda, érzékiség nélkül mit sem ér az élet. Honlapodon gazdagon dokumentálod, hogy gyerekkorodtól foglalkoztat az irodalom, a filozófia mellett a színház, a képzőművészet, a film, a zene. Jól érzem, hogy innen ered a tapintható szenvedéllyel figyelő hozzáállásod a jelenségekhez, az alkotáshoz? Pályakezdésedben milyen élmények a legfontosabbak?

Ez egyszerre kicsit sok kérdés... a legfontosabb alapélmény mindenképpen a házikönyvtár volt: a szüleimnek soha nem volt sok könyve, de remekül tudtak választani. Úgyhogy Sade márkitól kezdve Mannon át Szerb Antal felejthetetlen irodalomtörténeteiig mindent az itthoni polcokról vehettem le. A gimnázium nem sokat adott, de hálistennek nem is követelt túlságosan, így tudtam foglalkozni a saját ügyeimmel. Például utaztam, majdnem két teljes nyarat töltöttem el Cipruson az ógörög dráma tanulmányozásával. Az igazi fordulatot az egyetem hozta, az ELTE esztétika szakja, ahol igazi szellemi otthonra találtam. Itt ismerkedtem össze a generációm hasonszőrű embereivel, és emellett igazi mesterekre is leltem.

Az egyetemen az esztétika-francia szakot végzed, emellett az olvasás a munkád. Mit olvasol, amikor csak úgy kedvedre válogathatsz?

Hát, ilyen sajnos nagyon ritkán fordul elő... például időről időre leveszem a polcról Virginia Woolf műveit, de még egy regényét se sikerült befejeznem. Vele többet szeretnék foglalkozni, két kisprózáját már fordítottam is. Meg általában a nagy klasszikusokat igyekszem pótolgatni. Thomas Mann például hihetetlenül izgalmas, vele kapcsolatban kutatásokat is végzek, de egyszer nem ártana, mondjuk, legalább néhány Dosztojevszkijnek is a nyakára hágni... Általában azonban jellemző, hogy ami érdekel és kedvemre való, azt rögtön a munkámmá is teszem: cikket, kritikát, esszét írok róla, fordítást készítek belőle... így ez az elválasztás (szerencsére) nálam nemigen működik.

A Litera egyik körkérdésére azt válaszoltad, hogy a késsel írós női vonal neked nagyon bejön. Mit értesz ezen?

Szeretem, amikor a nők úgy vonják kérdőre a saját nemiségüket, hogy közben a vallomásosság mellett helyet kap az önkritika, az önirónia is, sőt, tulajdonképpen a kettő egybecsúszik. Valami hasonlóval próbálkoztam én is a Hollóssy Adél-versekben. Általában véve értékelem az önveszélyes irodalmat. Deres Kornélia, Györe Bori és Király Odett ebben nagyon jók.

Néhány kortársaddal megalapítottátok a Telep csoportot, amely Gerevich András szerint talán az egyetlen alkotócsoport, amely ilyen erővel van jelen az irodalmi életben. A napokban jelenik meg a 150. JAK füzet, az Egészrész, amelynek tartalma részben kortárs fiatal irodalom a telepről. Szerinted mi az oka a Telep körül újabban felbolydult pro és kontra indulatoknak?

Ahogy Kukorelly Endre írja az Irodalmi jelen Telep Csoportot bemutató blokkjának bevezetőjében, „a szakma nem az egymás-szeretés, körkörös benyalás hiányát, hanem a minimális szolidaritás hiányát nyögi“. A Telep Csoport azonban pont a szolidaritáson alapul, nem az egymást-ajnározáson, hanem az egymásra-figyelésen. Ez, mint jelenség, a mai irodalmi életben teljesen új, mivel a legtöbben a mindenki-mindenki-ellen rivalizáló légkörében szocializálódtak. Ezért meglepő. Azok, akik látják, hogy valójában miről szól a Telep, ezért szeretik, akik pedig utálnak minket, valószínűleg azért utálnak, mert nem tudják elképzelni, hogy itt ne valamiféle véd- és dacszövetségről, maffiáról legyen szó. De ezekkel az indulatokkal nem nagyon érdemes foglalkozni. Értek minket egészen hihetetlenül kisstílű és ostoba vádak is, de ez a szakma ezzel jár: ha kirakjuk az arcunkat a placcra, előbb-utóbb repül néhány paradicsom is. Az szerintem sokkal fontosabb, hogy maguk a művek beszéljenek, és azokról alakuljon ki valami értelmes, szakmai beszélgetés: szerencsére ilyenben is sokszor van részünk.

Az Erósz a konyhában című versedről a kommentelők nem tudják eldönteni, hogy paródia vagy videoklip. Egy másik versedről pedig - Minden tagod - valaki azt írja, hogy hihetetlen giccsparádé. Hogy viseled a kritikát?

Elég nagy arcom van ahhoz, hogy az önbecsülésemet ne ettől tegyem függővé. És mivel nem szaladok el pityeregni egy sötét sarokba egy-egy negatívabb vélemény olvastán, ez lehetővé teszi, hogy érdemben foglalkozzam azzal, amit a szövegeimről mondanak. Nem tartom magam kikezdhetetlen zseninek, és fenntartom a jogot arra, hogy rossz műveket is írjak. Tehát simán lehet, hogy a kommentelőknek igaza van. Mindkét példa, amit felhoztál, a Telep honlapján jelent meg, és ott kaptam rá a megjegyzéseket is. Márpedig a Telep pontosan erre van. Az Erósz a konyhában című verset aránylag vállalhatónak tartom, a Minden tagodat viszont nem hiszem, hogy, mondjuk, elküldeném a Holmiba, mert tényleg nem annyira jó. Szóval sokat hallgatok a kritikusaimra, de azért vannak kikezdhetetlen mániáim is.

Szerelmes verset szerelmesen könnyebb írni vagy nem szerelmesen?

Épp a napokban beszélgettem egy barátommal, aki tehetséges prózaíró: azon kesergett éppen, hogy hosszú idő óta újra szerelmes, és most képtelen megírni egy tisztességes szerelmes levelet, pedig amióta az eszét tudja, írással foglalkozik... de hát ez így természetes. Ehhez hasonlóan a szerelmes vers megírásához is hátrány, ha az ember éppen odáig meg vissza van. Az nem irodalmi téma. Giccs lesz belőle, vagy csak egyszerűen rossz szöveg. Ha viszont kicsit is megbomlik az egyensúly, valami elmúlik, vagy éppen veszélybe kerül, ott rögtön működésbe lép az irodalom. Füst Milán mondja az irodalomról, hogy az a lépcsőházi gondolatok mestersége. Szerelem előtt és után mindenképpen érdemes erről írni. Közben, és főleg helyette, aligha.

Mostanáig szerkesztője voltál a Kilincs - nem kizárólag irodalmi - folyóiratnak. Képletesen szólva, a kilincs lenyomása után – tükörlabirintusodban – most hová nyílik az ajtó?

Először is minél hamarabb szeretném befejezni az egyetemet, ezért a következő egy évben valószínűleg kevesebbet fogok írni. Ami időm marad, azt szokás szerint a kritika, a szépírás és a fordítás között szeretném megosztani. Nemrég sikerült megszereznem Albert Camus teljes naplóját, abból valamikor szívesen összeállítanék egy kötetre való fordítást. Ideje lenne befejezni a kedvenc francia-belga költőm, William Cliff válogatott verseinek az átültetését is. És egy ideje kotlok egy regényterven, amibe jó lenne belekezdeni. Szóval nem fogom unni magam.


(Szepesi Dóra)









Főlap
2008. január 16.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Boda Ábel: OperettrománcMindák Dániel: Csokitorta
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Kovács István verseiGrecsó Krisztián: Középkorú szerelmesversBecsy András: FelhőszakadásPál Dániel Levente versei
Kiss László: Az olvasásOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png