Megkérdeztük Orbán János Dénest
Többéves kocsmatulajdonosi kitérőd alatt nem távolodtál el teljesen az irodalmi élettől: kiadót vezettél, könyveket szerkesztettél, lektoráltál, írtál könnyedebb műfajokban (sőt, a Bulgakov Kávéház is számos rangos irodalmi estnek adott helyet Kolozsváron). A költő viszont jórészt hallgatott. A visszatérés közel sem tűnik surranópályásnak: Babérkoszorú-díj, Quasimodo-emlékdíj, Janus Pannonius átköltésének projektje… Milyennek találtad a kortárs magyar irodalmat, amikor újból nyakig merültél benne?
Változatlannak, néhány név kicserélődött, de ugyanolyan maradt, mint egy évtizeddel ezelőtt: bennfentes, klikkesedett, szakmai, elvont, gyakorta unalmas. Tisztelet a kivételeknek, szerencsére mindig voltak, mindig lesznek olyanok, akik az olvasóra is gondolnak, nem csak a szakmára. Szó se róla, így is kiváló irodalmunk van, nagy kaliberű alkotók tucatjaival, de ráférne a gatyába rázás...
Mivel a szünet miatt jobb rálátásod nyílhat az eddigi életművedre: mely munkáidat érzed leghangsúlyosabbaknak, mely irányvonalak lettek maradandóvá, továbbra is követendővé?
Őszintén és szerénytelenül bevallom, az idő nem változtatta meg a rálátásomat az eddigi műveimre, ha megismételhetném az életemet, ugyanígy járnék el, ugyanezeket írnám, legfeljebb apró, stiláris változtatásokat eszközölnék, néhány dolgot jobban kidolgoznék. Magyarán, nem érzem úgy, hogy meg kéne bármit is tagadnom az eddigiekből és ki kéne emelnem közülük bármit is. Minden könyvnek megvan a maga szerepe-célja és helye. És ugyanezt a világot szeretném tovább vinni, persze nem önismétlésekkel. Mindig is egy úgymond villoni alkat voltam, érzelmekről, erotikáról írtam, gyakran játékosan, humorosan és persze dallamosan. Prózában pedig – a paródiákon, tréfás írásokon kívül – a mágikus idealizmus terein barangoltam (én a mágikus idealizmus kifejezést szoktam használni a mágikus realizmus helyett, melyet oximoronnak tartok.) Nem kedvelem a (lélektani) realizmust, és a magos egekben röpködő gondolati költészet sem áll közel hozzám. Az érzelmet szeretem, a pikareszket, a kalandot, az izgalmat. Az életszagút.
Összefoglalnád, hogy tapasztalataid alapján mi az, amit a tankönyvszerzők szerint a középiskolásoknak „tudniuk kell” Janus Pannoniusról? Milyen Janus Pannonius-képnek kéne megképződnie az ifjonti fejekben? – És ehhez képest: milyen is volt Janus?
Én megfognám és kihajítanám a középiskolai irodalomtankönyveket, úgy, ahogy vannak. Nem az volna a célom, hogy információk tömkelegét gyúrjam a kölkök fejébe egy olyan korban, ahol egy okostelefon segítségével pillanatok alatt meg lehet találni szinte bármilyen művet meg infót a világhálón. Az sem, hogy száraz, mélyelemzéseket végeztessek velük, mert annak meg mi hasznát veszik az életben? Az irodalom megkedveltetéséről kellene szólnia az egésznek, irodalmi csemegékről, az írók mint emberek izgalmas mivoltáról, nem mellékesen kreatív írásról. Mert a mostani irodalomoktatással mit érünk? Persze vannak jó tanárok, akik megkedveltetik az irodalmat a gyerekekkel, de legtöbb esetben ez egy kényszerű melléktantárgy, a tanár fásultan leadja az anyagot, a diák pedig nem látja értelmét és egyszerűen unja. Mert hol érdekel egy 15 éves kamaszt például Janus Pannonius Saját lelkéről című metafizikus poémája vagy a békéről írott versei? Nem, ezt a kamaszt kizárólag a gúnyversek és a pajzán versei érdekelnék, valamint Janus különleges kalandjai. Meg egy csomó érdekesség a magyar- és a világirodalomból, de semmiképpen sem a tankönyv száraz passzusai. Janusban magukra ismernének a diákok, hiszen az ifjú Pannonius ugyanolyan tróger volt, mint ők, kíváncsi, duhaj, erotikára éhes kamasz – de jó példa is lehetne, hiszen mindemellett a tanulmányait is rendkívül komolyan vette.
Az eddig készült fordítások közül (felsorolni is hosszú, hogy hányan foglalkoztak már vele) kiknek az interpretációit érzed leghitelesebbnek, legizgalmasabbnak?
Szerintem egy adott pillanatban újra kellene fordítani és értelmezni a teljes Janus életművet. Ám előtte még sokat kellene kutatni és konszenzusra jutni, hogy ki is volt ez a figura. Sok a fehér folt, az ismeretlen történelmi és a kikövetkezetlen lélektani faktor. Régebb nagy volt a prüdéria, és még ma is többen az ifjúkor bohóságának rovására írják a szexuális töltetű verseket. Csakhogy mit mondjunk azokról a versekről, melyeket már államférfiként és püspökként írt, és amelyek kódoltak ugyan, de szexuális célzatúak. Jobban meg kellene vizsgálni Janus nemi orientációjának problematikáját, mert ugyan azt tudjuk, hogy mindenevő volt, de fölmerül a gyanúja a Galeotto Marzióhoz fűződő, barátságon túli érzelmeknek, s hogy ebből súlyosabb problémák is adódtak. És ezeknek talán történelmi jelentőségük is volt, van olyan elmélet, miszerint a Mátyás királlyal való konfliktus egyik oka Mátyás ilyen irányú konzervativizmusa volt. Szóval sok mindent kellene tisztázni, és több ismeret birtokában értelmezni újra az életművet. A mandulafáról szóló alapverset maga az isteni Weöres fordította le, csodálatosan, csakhogy (talán a forma) kedvéért kihagyott belőle egy mitológiai nevet, a Proknéét, s ezáltal a Prokné-mítoszt az elemzők nem vonják be az értelmezésbe, holott ha bevonnák, már nem biztos, hogy ugyanazt állítanák, amit most, hogy ez a vers egyféle ars poetica... Nem könnyű a fordítók dolga, hiszen szöveg- meg formahűnek is kell lenni, és ez a kényszer ugyanvalóst veszélyezteti a helyes értelmezést. Ugyanakkor nem csak az értelem a fontos a Janus verseknél, mesterien bánt a latin nyelvvel, szójátszott, betűjátszott, ezt is vissza kéne adni... Persze nincs lehetetlen, de van egy olyan megérzésem, hogy Janus egyetlen fordítójának sem volt, hogyúgymondjam, élete fő célkitűzése a Pannonius-fordítás, hanem egy meló a sok közül.
Mely Janus-verseket költötted át a legnagyobb örömmel, lelkesedéssel? A kötet rendkívül szépen tagolt, jól szerkesztett. Volt-e olyan mű, ami kihullott a rostádon, illetve maradtak-e elvarratlan szálak, visszatérsz-e még a fordításokhoz?
A kihívás ugye az volt, hogy nekem egy kis verses regényben, mintegy 40 versből álló füzérben kellett összefoglalnom egy félezer rövidebb-hosszabb versből álló, fél évezreddel ezelőtt írt életmű lényegét, ráadásul úgy, hogy ennek legyen aktualitása, s mindezt érthetően, hogy az is értse, akinek nincs klasszikus műveltsége meg korismerete. Ezért a versek többségének összefoglalónak kellett lennie, bemutatnia Janus sok-sok oldalának egyikét. Ott volt például A mértani idomokról (nálam: Geometrica/Mértani) című vers, melyben poétánk megcsillogtatta matematikai ismereteit. Én ezt egy szinttel magasabb matematikai tételek megverselésével oldottam meg, és erotikus-szerelmi szálat is fűztem belé, mégpedig úgy, hogy ezen a téren is kétféleképpen értelmezhető legyen, utalva a költő mindenevőségére. Azt hiszem, ez volt a kedvencem, meg A költeményeinek tolvajára, melyben úgy érzem, sikerült megduplázni a janusi gúnyt. A legjobban a Tartarosz-ágyékú Ursuláról és a szellentő Luciáról szóló versektől féltem, mert ezek annyira remekül kidolgozottak, annyira expresszívek, hogy aggódtam, alulmarad az átültetés. De végül egybeforrasztottam a két múzsát és úgy érzem, így sikerült visszaadnom azt a mérhetetlenül vitriolos gúnyt, ugyanakkor az ezzel dialektizáló érzelmességet is. Kihagytam viszont a misztikus-filozofikus hosszú opusokat, azok nem találtak volna bele ebbe a regénybe, és megértésükhöz komoly klasszikus műveltség szükségeltetik. Az átköltések sorát nem kívánom folytatni, ez így egy kerek egész. Viszont tervezek regényt írni Janus Pannoniusról, történelmi és irodalomtörténeti oknyomozásokat folytatni és mikor mindez megvan, esetleg újrafordítani az összes pajzán epigrammáját valamint egy reprezentatív válogatást az életműből.
Általában szinte formális a kérdés, de – az irodalomba való sajátos visszaérkezésedet tekintve – ezúttal különösen érdekes: min dolgozol éppen? Sorolj még néhány elemet ama hosszú műlistából is, amelyet megírni szándékszol a jövőben!
A közeljövő projektjei: A Swedenborg kávéház című, szinte egy évtizede a merevlemezen heverő regényem újraírása, egy verseskönyv és a fent említett Janus-regény első része. Ebben a regényben a lázadó-felségáruló Janus Pannonius nem hal meg, hanem életben marad és Itáliában meg Helvéciában bujdosván konspirál Mátyás ellen. A regény első része az őt üldöző titkosügynökök jelentéseiből áll össze. A második rész pedig a költő memoárjait fogja tartalmazni. Mindez jócskán megtűzdelve válogatott történelmi- és kultúrcsemegékkel.
De közben készül a Pajzán Toldi újraírása, tervben van a Búbocska című ördögregényem egyféle folytatása, és mindenképp rekonstruálni akarom Arisztotelész Poétikájának elveszett, második részét, a komédiáról szólót, és eköré is építeni egy regényt. Mindenképpen meg kéne írnom A magyar Faust című drámai költeményt, melynek elővázlatát már színmű formájában megírtam. És még számtalan ötletem van. Sajnos több, mint időm.
Farkas Wellmann Éva
Orbán János Dénes békéscsabai estjéről
Videointerjú Orbán János Dénessel
Orbán János Dénes útról valója
