Megkérdeztük
Vasy Géza





Magyar Írószövetség 2008



Három-négy hónapja vagy a Magyar Írószövetség elnöke, de az előző elnökségének is tagja voltál, és a választmánynak is régóta, ezért nem feltételezem, hogy sok meglepetés ért, mégis rákérdezek, hogy másképp látod-e a szövetség helyzetét az elnöki székben szerzett friss tapasztalataid alapján, s egyáltalán mik voltak az első teendőid?

Az Írószövetség létéről az első ismereteket még 1956-ban volt módom megszerezni, a személyes tapasztalatokat pedig a hetvenes évek eleje óta gyűjtögethetem, akkor kapcsolódtam be az irodalmi életbe. Akkor persze egészen más volt a világ, más volt a Szövetség helyzete, mint a közelmúltban és a jelenben. De egészen más az elnökségi tag és az elnök feladatköre is. Különösebb meglepetések nem értek, tapasztalataim inkább pozitívak. Elsősorban „be kellett mutatkoznom” új tisztségemben, s azt tapasztaltam, hogy a sajtóban, a rádió-, a televízióműsorokban egyaránt mutatkozott érdeklődés az Írószövetség eseményei iránt. Arra is számítani kellett, hogy nem lesz mindenki jóakaratú, s arra is, hogy némely fórum látványosan hallgatni fog. Ennél fontosabb, hogy az írószervezetek vezetőivel munkamegbeszéléseket tudtam folytatni. Egyértelműnek látszik, s ez már májusban is megmutatkozott, hogy az érdekvédelem ügyeiben együtt kell dolgoznunk, s ebben remélhetően nem is lesz fennakadás. Vagyis remény van arra, hogy az irodalmi életben kevesebb lesz a feszültség. Természetesen a velünk kapcsolatban lévő állami és társadalmi szervezetekkel is fel kellett vennem a kapcsolatot.

Frissen nyugállományba vonult irodalomtörténészként, aki végre szabadon dolgozhatna, írhatna, mi késztetett arra, hogy indulj az írószövetség elnöki székéért?

Soha nem terveztem, hogy elnök legyek. Voltak nekem is jelöltjeim, de ők elhárították ezt. Az előző elnökség tagjai egyhangúan úgy gondolták, hogy vállalnom kellene ezt a feladatot. Magyarországon nincs titok: nyáron egyre többen kértek barátian, hogy vállaljam a jelölést. Aztán szeptemberben a közgyűlésen a választmányba holtversenyben a második helyen kerültem be. Ezzel a szavazati aránnyal nehéz lett volna vitatkozni. Megtisztelőnek éreztem a feladatot. Az Írószövetségnek 1945-ben, megalakulásakor az egyik társelnöke Illyés Gyula volt. Nemcsak irodalomtörténészi hősömnek, hanem példaképemnek is tekintem őt. Számos tanulmány után éppen róla kezdtem volna monográfiát írni most ősszel. Egyszer majd annak is eljön az ideje. Az ELTE bölcsészkarán voltam tanár 1969-től 2007 februárjáig. Szívesen tanítottam volna tovább, ahogy eddig mindenki megtehette, s ahogy nekem is ígérték, részfoglalkozásban, a tavaszi félévben akár ingyen is megtartottam volna meghirdetett előadásaimat, mert sokan jelentkeztek rájuk, ám a megszorítások új korszakának én lettem az első „ügye”, amelyet példaszerűen óhajtott az egyetem megoldani. Ennek a keserűségét segített kioltani az írótársak bizalma.

Az eddigi tapasztalatok birtokában milyen elképzeléseid vannak a szövetség anyagi helyzetének stabilizálására, az elmúlt években egyre csökkenő állami támogatás pótlására?

Az állami költségvetési támogatás látványos csökkenéséhez, mint annyi más szervezet, intézmény, az Írószövetség is kénytelen alkalmazkodni. Az utóbbi években folyamatosan ezt tette, és sikeresen, mert nem kellett bezárnunk az épületet. Ami elfogadhatatlan, az a támogatás megszüntetése lenne. Jó lenne, ha minden politikai erő megértené, hogy az írószervezetek léte nem öncél, nem csak az íróknak van rá szükségük. Irodalmi élet nélkül nincs irodalom, s a mindenkori kortárs irodalom nélkül satnyul, szegényedik az anyanyelv. Abban, hogy néhány évtized múlva hogyan fog beszélni, írni a magyarság, nélkülözhetetlen szerepe van a mai irodalomnak is. Ennek belátása után a legszegényesebb állami költségvetésnek sem okozhatna gondot, hogy a nyolcszáz éves múltú, a nemzeti kulturális örökség meghatározó hányadát jelentő, s igen kevés anyagi eszközt igénylő magyar irodalmat méltóképpen segítse. A többi írószervezethez képest azért vagyunk nehezebb helyzetben, mert van egy bérelt, felújítást igénylő székházunk, s abban egy hatalmas könyvtárunk, amelyet sajnos már egy éve nem tudunk működtetni. A székházat 1990 után illett volna tulajdonba megkapnunk. Ez nem történt meg, de a bérleti díj 2011-ig ki van fizetve. Az épületet egyelőre nincs értelme, de nem is tudnánk elhagyni, mert veszne a könyvtár, amelyet a tagok igencsak hiányolnak most is, igazolva, hogy az írók is olvasnak. Már két éve vannak próbálkozásaink, s az idén talán sikerül, először a könyvtár működtetésében előbbre lépni. A székház harmadik szintjéről pedig lemondanánk, ha a második szintet tulajdonba kaphatnánk. A Bajza utcai épületnek történelmi levegője van, de a lényeg nem az, hogy ott legyünk, hanem az, hogy valahol nyugodtan működhessünk.

A székházban az elmúlt hónapokban a programok, rendezvények száma mintha megszaporodott volna, de ennek örömeiből többnyire csak a fővárosi tagok részesülhetnek. Van-e elképzelésetek arra, hogyan lehetne a vidéken, netán a határon túl élő írókat is bevonni a szövetség (háromévente rendezett közgyűlésén túli) életébe?

A régebbi évtizedekben a szövetségnek voltak vidéki írócsoportjai, s ezek olykor még könyvkiadással is próbálkozhattak. Az utóbbi években e csoportok egy része felbomlott, részben az anyagiak hiánya, részben a kilépések miatt. Az elnökség azt szeretné, hogy ahol lehetséges, szerveződjenek újjá ezek a csoportok. A közeljövőben ez Pécsett meg is fog történni. Ha idén és a következő években is a tavalyihoz hasonló támogatást fogunk kapni az alapítványoktól, akkor valamennyire segíthetjük a vidéki írócsoportokat. Ugyanakkor ők is pályázhatnak, s nemcsak országos, hanem helyi szinten is. Az is hasznos lenne, ha ezek a csoportok, a folyóirataik, a kiadványaik bemutatkoznának a Bajza utcai klubban.

Évek óta sürgeti mindenki a fiatalítást, eleddig alig-alig látható eredményekkel (lásd például az új elnökség és választmány korösszetételét!), van-e valami stratégiátok ennek a helyzetnek a javítására?

A fiatalítás a hatvanas évek óta gond. A szocializmus időszakában nem lehetett huszonévesen két kötethez jutni, ez volt a legfőbb akadály. Pedig számos előnnyel járt a tagság. Szinte automatikusan a művészeti alap tagjává lehetett válni. Jogilag munkaviszonynak számított, időnként lehetett delegációkkal külföldre utazni, könnyebben lehetett ösztöndíjat kapni. Manapság nem tudunk ilyen előnyöket sorolni. Nem a szövetség zárkózik el a fiataloktól, hanem azok tartózkodnak a jelentkezéstől. Az is igaz, hogy két jól működő szervezetük is van, s onnan kiöregedve részben már ismertebb írók, részben a családjuk köti le szabadidejüket, azaz „nem érnek rá”. Akik pedig mégis belépnek, okkal hiányolják itt a maguk nemzedékét. Mit lehetne mégis tenni? Már tervezünk olyan klubprogramokat, amelyek a fiatalok Bajza utcai bemutatkozását állítanák a középpontba. Később jó volna antológiát is kiadni, majd akár első köteteket is.
A régi idők vonzó előnyeit nem lehet visszahozni, mert azok már más módon érhetők el.

Az érdekvédelem és a szakmai munka terén mik lesznek ennek az évnek a fő feladatai?

A kérdésre részben már válaszoltam. Nem ennek az évnek, hanem a hároméves ciklusnak vannak alapfeladatai. S ezek nagyrészt a teljes irodalmi életre tartoznak. Meg kellene találni a kortárs irodalmi élet, az írószervezetek működésének normális feltételeit. Nagyon rossz az írók egzisztenciális helyzete, de a kortárs irodalommal foglalkozó kisebb kiadóké sem jobb. A Magyar Írószövetségnek meg kellene oldania a könyvtár ügyét, a székházügyet. Szeretnénk még vonzóbb programokat nyújtani, erősíteni az írócsoportok, a szakosztályok munkáját. S jó volna elérni, hogy azok, akik ellenfeleinknek gondolják magukat, belássák azt, hogy nemcsak a Szépírók Társaságában vannak jelentős írók, hanem nálunk is.


(Elek Tibor)






Főlap

2008. január 07.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Boda Ábel: OperettrománcMindák Dániel: Csokitorta
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Kovács István verseiGrecsó Krisztián: Középkorú szerelmesversBecsy András: FelhőszakadásPál Dániel Levente versei
Kiss László: Az olvasásOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png