Megkérdeztük Szabó Róbert Csabát
Legújabb köteted, a Fekete Dacia alcímében az erdélyi rémtörténetek műfaji meghatározását találjuk. Mennyire helyeztél valójában hangsúlyt a szövegek erdélyiségére, vagy ezek a történetek más környezetben ugyanúgy működnének?
Számomra az volt fontos, hogy az erdélyiség jelen esetben mást jelentsen, mint amit megszokhattunk. Ne a helytállás, az itthon maradás meg a tiszta forrás különböző motívumai szerint működjön, hanem egy más nézőpont, egy száz százalékosan irodalmi nézőpont érvényesüljön. Hogy így is lehet erdélyi történeteket írni. Hogy a hagyomány akár egy egész műfajhoz is viszonyulhat, a rémtörténet műfajához. A helyszínek ráadásul nem is mind erdélyiek, akad egy-két kivétel. Azt hiszem, más környezetben működnének is, meg nem is ezek a történetek. Működnének, mert a félelemnek mindenhol ugyanolyan a struktúrája, és nem működnének, mert a részletekből létrejövő, megszülető helyszínek megismételhetetlenek.
Bizonyos szövegek, figurák, történetek korábbi könyvedben is felbukkantak. Mikor vált számodra világossá, hogy a meglévő anyagból és újabb írásaidból, további ötleteidből ilyen típusú kötet rajzolódhat ki?
Három vagy négy éve, ha számokkal kellene válaszolnom. Valójában egy évvel a kötet leadása előtt kezdett tiszta képet ölteni a koncepció. Akkor már volt egy korpusz, például a címadó novella is készen volt, de rengeteg minden homályos volt előttem. Igyekeztem felvázolni, hogy mit kell még elérnem, milyen regisztereket kell megszólaltatnom, milyen ötleteket kell kidolgoznom, és milyen irányba haladok. De például a könyv címe az utolsó métereken született meg, és az is jelentősen befolyásolta, mi marad, és mi repül.
Úgy tűnik számomra, hogy a Fekete Dacia novellái nem az újabb angolszász horrortörténetekhez kapcsolódnak, sokkal inkább a rémtörténetek klasszikus, igényes vonulatához. Valóban így van?
Persze, nagyjából azokhoz a szerzőkhöz, akik a Sárközy Bence által válogatott Düledék palotában szerepelnek. Én a szépirodalom felől jövök, nem is tudnék másként írni.
Hogyan viszonyul egymáshoz a könyvben fikció és valóság? Bizonyos esetekben az az olvasó érzése, hogy valóban létező dokumentumok, információk vagy hírek indították el a történetmesélést. Ezt erősítik az illusztrációk is, melyek akár valós képes- vagy levelezőlapok is lehetnek.
Képeslapok, emlékfüzet, fotók, újsághírek: nincs ebben semmi különös, a prózaírónak sem végtelen a fantáziája. Az a kérdés, hogyan tudja gyúrni, alakítani a nyersanyagot, ami szó szerint nyers és széteső, és itt jön be a képbe a fantázia. A hangulat is érdekes kérdés, honnan és hogyan lehet ráhangolódni a század eleji Szászrégenre, Szebenre. Sok esetben a források csak a hangulat létrejöttében játszanak szerepet, és minden egyéb kitaláció, amit jobb híján valóságnak nevezünk.
A kötet izgalmas példája a szórakoztató és a magas irodalmi kifejezésmód keveredésének. Mennyire volt ez szándékos?
Mint mondtam, a szépirodalom felől érkeztem, viszont a peremműfajok is lázba tudnak hozni. Kíváncsi voltam, mit lehet kezdeni, van-e számomra is érvényes nyelve a rémtörténeteknek, hogyan lehet ma rémtörténetet írni úgy, hogy szépirodalomként is működjön. Ilyen egyszerű, az ember elvégre kíváncsi.
(Ménesi Gábor)
