Egressy Zoltánt kérdeztük (apa)regényírásról, a Szaggatott vonalról és a bizsirókáról
A napokban jelent meg Szaggatott vonal című regényed. Így már egyre teljesebbnek tűnik a paletta - versek, drámák, novellák, s most megvan a regény is, de gondolom, nem ez alapján találtad ki az új kötet műfaját. Hogy formálódott a történet nagyobb prózává?
Elég profán módon: novellát kezdtem írni, de valahogy nem akart befejeződni. Mindenféle irányba tágult, nőtt, én meg engedtem neki, mígnem egyszer csak világossá vált számomra, hogy itt most valami másról van szó. Vettem egy nagyobb levegőt, és írtam tovább, immár abban a tudatban - és rettenetben - hogy a szokásosnál hosszabb mű készül. Aztán az történt, ami kivételesen jó esetekben szokott: belekerültem a magam alkotta világba - kinn is, benn is, biztos érted. Úgy ültem le a számítógépemhez, mint egy izgatott olvasó, vártam, mi lesz, érdekelt, mi történik.
Aparegény - áll a cím alatt. Mennyire igazodik, vagy épp miben tér el az utóbbi években megjelent aparegényekhez/-től? Tartasz az összevetéstől, vagy „állok elébe", hisz azért emelted ki a címlapon is?
Nem foglalkoznék összevetésekkel, ha nem baj, nem az én feladatom. És arról sincs szó, hogy mostanában divatos műfajokkal akarnék kísérletezni. Így alakult. Sokan írnak regényt olyanok, akik ilyet nem tettek korábban, szép számmal születnek aparegények is, nem tudom, miért, nyilván ez van a levegőben... A címlapra azért került ez az alcím, mert a Kalligramnak ez volt a kérése. A történet a maga teljességében természetesen fikció, de át-átszövik személyes érzések, gondolatok, történetek, amelyek keverednek mások érzéseivel, gondolataival, történeteivel, és persze elsősorban a képzeletem szüleményeivel.
A drámáid jellegzetes világából (zárt tér és közösség, kevés szereplő, lecsúszó/-ott alakok és sorsok) úgy tűnik, mintha csak annyi maradt volna, hogy a humort és a drámát ügyesen összemixelve, egy nap eseményeit írtad meg 272 oldalban. A drámák nyelvi minimalizmusa, a Most érsz mellé különös és változatos hangulata most kifejezetten beszédes narrátorrá váltott. Te ezt hogy látod?
Bizonyos drámáimra igaz a leírt "jellegzetes világ", másokra nem. Másfajta hangvételűek a prózai írásaim, a regényé a novelláskötetétől is eltér valamelyest, bár nem alapvetően. Van egy abszolút főhős, aki narrál, az ő személyisége uralja a regényt, az ő nyelvét találtam ki, ez innentől el is döntött sok mindent. A Most érsz mellé című kötetemben szerepel egy Záróvonal című írás, Vertesz Aba ékszerész a főszerelője. A regénynek pedig az ő fia, Antal, ő beszél végig az apjához, többek között ezért Szaggatott vonal a cím. Utal a novellára, meg az egyirányú diskurzusra, amit meg-megszakítanak a futárral történő dolgok. És még sok minden másra, ami kiderül a könyvből.
Motorosfutár-fiú, szeretetvágy, nők és mégis magány - hirdetik a reklámok. Ez egy amolyan „csajos" (vagy inkább csak csajozós) regény? Viccen kívül, ezek a hívószavak tipikusan a női olvasóknál szoktak betalálni. Vagy azok közé tartozol, akik vallják, hogy nem lebeg a szeme előtt olvasó (réteg meg pláne), amikor ír?
Nem tudom, hol láttad ezt a "reklámszöveget", szerintem ez inkább valami hangulatjelentés, kis orientáció akar lenni. Egyébként egyáltalán nem lebeg a szemem előtt senki és semmi, amikor írok. Ettől mindig óvakodom.
A Google egy darab találatot ad ki - a te nevedet, amikor beírom, hogy bizsiróka. Ez önmagában is nagy szó, de mit jelent?
Pici simogatást, amikor épp csak az ujja ér valakinek a másikhoz. Biztos a birizgálásból ered. Hallottam egyszer valakitől, akinek épp csak az ujja ért hozzám. Ez például egy velem kapcsolatos érzés. Vagy gondolat. Vagy történet.
[Csapody Kinga]
