Karafiáth Orsolyát kérdeztük

Megkérdeztük

Karafiáth Orsolyát kérdeztük (macska)démonságról, fixáltságról és a bestiáriumról

Ismét hangos a nevedtől (no meg a fényképeddel van tele) a sajtó. A legkülönfélébb fórumokon ugrik ránk a Macskadémon - hol egy hajléktalan bácsi kezéből a Fedél Nélkül, hol az Index.hu címlapjáról. A Madách Színház pályázatán harmadik helyezett lett az általad és Bella Máté nevével jegyzett horror vígmusical. 18-án be is mutatták, milyen a visszhangja? Mennyire vagy te elégedett azzal, ahogy a színpadon életre kelt?

Régen izgultam annyira, mint a bemutató előtt, szabályosan félholt voltam. Pedig minden jel jó irányba mutatott. Reggel egy levelet küldött át a rendező, Harangi Mária, az egyik legnagyobb biztosítótársaság ajánlatát, melynek az volt a tárgymezejében, hogy el nem tudjuk képzelni, hányféle katasztrófa érhet az otthonunkban. Átnéztem az összes ajánlatot, de a komoly konstrukció kicsit hiányosnak bizonyult: macskadémon jelenlétére nem kínált megnyugtató megoldást. Már a sajtóbemutatón kiderült, félelemre semmi ok, veszik a darabot, szeretik, még ott is nevetnek, ahol én nem gondoltam volna. Ebben persze nagyban benne van a rendezés és a színészi játék. A bemutatón a fele közönség ismerősökből állt, akikre rádörrentem, hogy nevessenek, ha kell, ha nem - utólag azt állították, kellett. A szombati előadás előtt megállt bennem az ütő, nem akartak beengedni, az összes jegy elkelt előre, pótsort kellett betenni - csupa ismeretlen. És imádták a darabot, ötször tapsolták vissza a színészeket, ami azért elég jó érzés. Egyszóval elégedett vagyok...

„A Macskadémon bármelyik házba beköltözhet, ahol él egy magányos, vagy legalábbis boldogtalan nő. Története nem új keletű, az ókori Tibetig nyúlik vissza, ahol azt tartották, hogyha Macskadémon telepedik egy házba, szerelmes lesz a ház úrnőjébe, és mindent megtesz azért, hogy a szívét birtokolja. Ha kell, bárki és bármi alakját felveheti, pusztít és rombol maga körül. És ha úgy látja, hogy a terve kudarcba fulladna, elpusztítja magát a szerelmét is, és odébbáll, új áldozatot keresni. A Macskadémon érzékeny a bennünk lakó rosszra, kifürkészi a félelmeinket, tobzódik az emberi hibákban"- olvashatjuk a darabról. A horror faktort még érteni vélem, de hogy lesz ebből vígmusical ?

Egy jelenetről jelenetre kövérebb nő, egy depressziós negyvenes, egy alkoholista, vagy egy szerepzavarban szenvedő kacér nyugdíjas asszony figurája máris adja a vígjátéki szituációt. Ráadásul a démon minden jelenetben más alakot vesz fel: egyszer nő, másszor ellentengernagy, vagy akár Dr Mindentgyógyít - ezek instant humorforrások. Én szeretek magamon nevetni, és mivel mindegyik karakter ismerős lehet az életből, aki magára ismer, szintén kacag. De hát ugye meséről van szó, akármilyen reálisak a díszletek, és egy kifordított mese az irónia melegágya. Igyekeztem mindent és mindenkit kifordítva láttatni, és a dalok szövegét és errefelé hangolni. A zenei megoldások is a vicc felé mentek, annak ellenére, hogy komolyzenei alapokról van szó. Mátéval nem is hittük volna, hogy így tud működni a kortárs zene. Ez egy kísérlet volt, és azt láttuk, hogy akik amúgy be nem ülnének egy kortárs zenei koncertre, ha vicces szövegekkel megspékelve hallják ezt a fajta a zenét, minden szám után tapsvihart generálnak. Számomra nagyon fontos a humor, ezt vittem a jelenetekbe. Az első felvonás vége például egy lakógyűlés. Mindenki utálja a lakógyűléseket, szereplőink is, így amikor felcsendül a refrén: „Tiszta udvar, rendes ház, egy lakógyűlés helyreráz" felszabadulnak. Azt akartam példázni a darabbal, hogy a bennünk élő rossz meglátható, és karikírozható, és ha ez megtörténik, legyőzhető lesz.

A szereplők között ismerős karakterek is felbukkannak; a szépreményű író, aki csak ócska újságcikkeket gyárt az utóbbi időben, vagy épp a főszereplő Orsi. A valósággal való bárminemű egyezés csak a véletlen műve?

Az egész sztori alapja egy régi albérletem, és a saját életem egyben. A darabbéli budai társasház ma is áll, csak én már elköltöztem onnét. Az egész ötletet az ottani bácsi adta, aki életcéljának tekintette, hogy kinyírja a macskámat, és aki állandóan az életével traktált, ha akartam, ha nem. Már régen meg akartam írni őt és a feleségét, de csak most jutottam odáig. Az újságíró alakja a barátomból jött, Orsi nyilván én vagyok. Az első dal, ami megszületett a Jojó-effektus volt, még régebben írtam, viccből, egyik sikertelen fogyókúrám után. Nekem nincs túl nagy fantáziám, mindent az életemből veszek. Arra képes vagyok, hogy a tényekre aztán szürreálisan építkezzek, de az alapoknak meg kell lenniük.

A macska motívum már A Maffia-Klubban is felbukkant Cirmoska, a lefagyasztott baljós macska képében. Hogy érzed, van még benne több is, visszaköszön ez egy újabb versciklusban vagy prózában?

Említsük még meg, hogy a Cigánykártyában is visszatérő motívum a fekete macska, és megjelent egy lemezem is Tóth Evelinnel A Fekete Macska címmel. Szeretem a macskákat, nekem is van, Rigónak hívják, mint a darabban Orsi kiscicáját.. Inspirálnak, erősen szimbolikus a macska figurája... jelenleg egy színházi produkciót írok, szintén a Fekete macska lesz a címe, és április végén lesz a bemutató a volt Szikra moziban, Másik Jánossal és Tóth Evelinnel jegyezzük a produkciót. Kicsit fixált vagyok, ha rámegyek valamire, addig nem eresztem, míg úgy érzem, ki nem fáradt a dolog...

Megint kicsit túlsúlyba kerültek a határterületek - színház, dalszövegek - de alapvetően költő vagy. Visszatérően megjelenik nálad a nő(i)ség, a férfi-nő kapcsolat, az ezzel (is) járó depresszió, (a Macskadémon is boncolgatja a kérdést, hogy miért jó egyáltalán a depresszió). A készülő verseskötet - mert mint nyilatkoztad korábban készül újabb - megtartja vagy elhagyja ezt a hangulatot, ezeket a témákat?

Most sem megyek teljesen más vonalon, csak bővítem kicsit a repertoárt. Egy bestiáriumot írok épp, aminek fő tematikája a szex és a szenvedély, állatias figurákon, természeti képeken keresztül próbálom megjeleníteni a női vágyat. Másik vonal a család-történet, ebből a ciklusból is sok darab megvan már. Ehhez kapcsolódik a szellemek és a fantomok világa, ez jelenik meg még témaként. lassan készülnek a versek, de nálam minden így megy... Annyi mindent csinálok egyszerre, és mindegyik teljes embert kíván - így naponta próbálok másik teljes ember lenni - kicsit szerepzavarosan hangzik mindez, de az is. Rájöttem, hogy alapvetően közösségi alkotó vagyok - egyfelől, innen a határterületek iránti vonzódás, hogy aztán visszahúzódjak, és a tanulságokat egyedül vonjam le.

Más tematika, de szintén kimeríthetetlen és talán kibeszéletlen is a szülő-gyerek viszony. A Dzsungel a szívben - Lányok és anyák című antológiában találkozhattunk ezt a problematikát körüljáró prózáddal. Ez egy egyszeri feladat volt, vagy a tematika esetleg inspirál továbbra is?

Az a részlet egy nagyobb lélegzetű prózai munka szeletkéje, folyamatosan írom a többit. Nem regény készül, de valami regényszerű, csak női főhősökkel. Gyűjtöm a történeteket, interjúzom, ráadásul megtaláltam az összes kamaszkori levelemet, naplómat, ezek is bekerülnek. Már elég sok rész kész van, de egyben még nem állt össze a dolog - és van feladatom a kész szövegekkel is...

A Cigánykártya után új regényt is emlegettél, akkor ez az? Egyszerre fog berobbanni egy verseskötet és egy nagypróza?

Szóval a próza készül, szerintem idén befejezem, új kötet - verses - még várat magára. Közben szeretném végre már befejezni a gyerekregényt is, a Macskadémont. Nem tévedés a cím, az egész musical innen indult, gyerekdarabnak, mert a könyv vázlata megvolt már, csak a munka során a betegesebb dolgok kerültek előtérbe, a gyerekszál teljesen kimaradt. De feltett szándékom megírni azt is...

Nem hagy nyugodni egy, a Macskadémon szóróanyagában feltett kérdés, így visszalövöm neked: „Tudják, hogy általában mennyi gyulai kolbászt eszünk meg egyszerre?"

Sajnos a darabbéli Orsi sem tudja, ezért is énekli sírva: „Lehet-e a gyulai kolbászból egy teltebb nőnek négyet venni?" Ő nyilván befal húszat is - így lesz végül 120 kiló. Kérdés, hogy példáját akarjuk-e követni....