Kollár Árpádot kérdeztük a FISZ-ről, az elnöki terveiről és a minden porcikáról
November 19-én a Fiatal Írók Szövetsége tisztújító közgyűlése nagy többséggel elnökké választott, L. Simon László és Bednanics Gábor után te veszed át a szervezet vezetését. Kidolgozott, részletes programmal készültél a választásra, a következő két év a megvalósításáról fog szólni. Milyen feladatokat látsz magad előtt?
A Fiatal Írók Szövetségének szerteágazó a tevékenysége. Irodalomszervezési feladataink közé tartozik a könyvkiadás, a rendezvényszervezés, a tehetséggondozás, a pályakezdő szerzők támogatása és az érdekvédelem is. Minden téren vannak már komoly eredményeink, de vannak elmaradásaink is.
Legégetőbb feladatunk most az, hogy megtaláljuk sorozataink élére a megfelelő sorozatszerkesztőket. Szerkesztőket keresünk az elsőkötetes FISZ Könyvek, a többköteteseket kiadó Hortus Conclusus, valamint a most induló fordítássorozat élére is.
Nem mindegy, mit jelentetünk meg, könyveink nagyban meghatározzák a szervezet presztízsét. Amellett, hogy továbbra is teret kívánunk adni a pályakezdő szerzőknek, irodalomtörténészeknek, fordítónak, szerkesztőknek, szeretnénk még több tartalmilag és vizuálisan is igényes kiadványt megjelentetni. Eddig heten jelentkeztek, de úgy tervezzük, ismét nyitottá tesszük a pályázatot, szeretnénk, ha az új elnökség még több jelölt közül tudna válogatni. Egyszóval, várjuk a jelentkezőket.
Fontosnak tartom, hogy a tehetséggondozás terén folytatódjon a műhelymunka, amelyhez kiváló szerzőket szeretnénk megnyerni. Ezen a téren eddig sem szűkölködtünk, Szalai Zsolték figyelemre méltó tehetséggondozó munkát folytattak Győrben, Csepregi János és Mészáros Márton pedig Budapesten. A megnevezett helyszínekből is látszik, hogy a decentralizáció terén adósságaink vannak. Több régiót szeretnénk elérni ezen túl, beleértve a határon túli magyarság által lakott területeket is.
Fontos, hogy ne vegyünk tudomást a mentális határokról. Mind a rendezvényszervezés, mind a könyvkiadás terén Kárpát-medencei keretekben gondolkodunk. Ezért is örültem, hogy Erdélyből több tagunk is eljött az elnökválasztásra, és nyitottnak mutatkozott a további együttműködésre.
Mindehhez elengedhetetlen a személyes jelenlét, ezért minél több szerzőt szeretnénk szerepeltetni minél több helyszínen. Természetesen ehhez is komoly forrásokra van szükség, s akkor még nem beszéltünk az egyéb nemzetközi kapcsolatokról.
Megválasztásom óta számos visszajelzés érkezett a programommal, pontosabban Csepregi Jánossal, Mészáros Mártonnal, Neszlár Sándorral és Szöllőssy Balázszsal közösen jegyzett programunkkal kapcsolatban. Ezekből nyilvánvalóvá vált, hogy határozott nyitásra van szükség, emellett figyelembe kell venni azok véleményét is, akik nem engem támogattak a tisztújítás során, melyre szerencsére meglepően sokan voltak kíváncsiak.
Nyitott, szabad vegyértékekkel rendelkező csapatban, csoportosulásban gondolkodom. Jómagam mindenevő vagyok. Ami jó, az jó. Ízléstől, ideológiától függetlenül. Sok feladat áll előttünk. Remélem, lesz energiánk, időnk, erőforrásunk a tervek megvalósításához.
Az írószervezetektől a tagok (a jó társaság mellett) többnyire irodalomszervezői munkát és határozott érdekvédelmet várnak. Rendezvények lebonyolítását, kiadványok gondozását, valamint a tagok pozicionálását az állami művészettámogatási és -elismerési rendszerben. Az első kettő eredménye különösen látványos. Mire készültök, mire számíthatunk, mondjuk, a következő fél évben?
Látványos eredményekre semmiképpen. Lésről lépésre akarunk és tudunk csak haladni. Fontos, hogy minél több pályázaton minél több forrást be tudjunk csatornázni, mert csak így tudjuk megvalósítani a tagság felé tett vállalásainkat, így tudunk minél több szereplőt helyzetbe hozni, minél több szerzőt szerepeltetni. Ehhez kreatív ötletekre és kreatív munkatársakra van szükség. A lehetőség mindenki számára adott.
Ami az érdekvédelmet illeti: nem akarok nagy szavakat használni, és nincsenek illúzióim sem. Annyit mondhatok csupán, hogy amíg futja erőnkből, szeretnénk kezdeményezők lenni. Nem könnyű a helyzet, de túl kell lépni a siránkozáson. Azokon a mantrákon, hogy nincs pénzt a kultúrában, hogy nem olvasnak a fiatalok. Nem várhatunk mindent az államtól, alternatív forrásokra van szükség.
Jó és izgalmas programokra például elmennek az emberek. Ez a tanulsága számomra annak a Sínbusz Fesztiválnak, melyet Orcsik Rolanddal közösen pár évvel ezelőtt elindítottunk. Kell egy jó ötlet, egy tisztességes és lelkes csapat, és nem lesz gond az érdeklődéssel.
Nem olvasnak a diákok? Ki más tegyen ez ellen, mint mi, fiatal írók? El kell menni a középiskolákba. Ne várjunk az olvasókra, menjünk el hozzájuk. Unják a középiskolás anyagot? Mutassuk meg nekik mi, akik életkorban közel állunk hozzájuk, hogy mennyire érdekes, izgalmas, piszkos, felemelő, tragikus is az irodalom.
Ami pedig az állami támogatásokat illeti. Relatíve kevés pénzből rendbe lehetne tenni a kortárs irodalom helyzetét. Relatíve kevésből. Viszont figyelni kell, hogy mennyire hatékony az elosztás. Hülyeségre, nem megtérülő, fiktív, nem elszámolható programokra nem érdemes költeni.
Az állam jelentősnek mondható összeged ad könyvkiadásra. Aztán értékes könyvek százai maradnak raktárakban, kiadói félhomályban, mert nem megoldott a könyvterjesztés helyzete. De túl komplex ez a kérdés, hogy itt válaszolni tudjak rá. Azért ne csodálkozzon az írótársadalom önnön vélt vagy valós hátrányos helyzetén, míg saját érdekét sem képes felfogni, és a közös érdekképviselet helyett túl sok energiát öl hiábavaló csatározásokba.
Magyarországon két, fiatal írókat tömörítő civil szervezet is működik. A FISZ-JAK viszony az ezredforduló környékén bizony nem volt felhőtlen, az utóbbi években viszont már inkább konszenzuálisnak tűnik a reláció, ráadásul mostanra a két szervezet tagságban is jelentős az átfedés. Mit gondolsz az együttműködés lehetőségeiről?
Szerencsére ez az időszak kimaradt az életemből, csak az utórezgéseit érzékeltem. Kezdetben sok kérdést kaptunk felolvasásokon, hogy mi a helyzet a JAK-kal. Bele is untunk rendesen, hiszen nem sok közünk volt az egészhez, nekünk, újonnan érkezetteknek. A FISZ-be egyébként is úgy csöppentem bele, mint Pilátus a Credóba. Mivel igen korrekt fogadtatásban részesültem elődöm, Bednanics Gábor részéről, maradtam. Nyugodtan mondhatom, komoly, hús-vér barátokra leltem itt.
Nincs más választásunk, a négy reprezentatív írószervezetnek össze kell fognia, együtt kell működnie. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem gondolhatunk mást a világról, nem lehet saját, határozott véleményünk, de a zsigeri idegenkedéssel, civódással le kell számolni.
Egyébként sem vagyok hajlandó tudomást venni a megosztottságról. Kicsi szakma ez, végesek az erőforrások. Eléggé unalmas, hogy mindenki úgy tesz, mintha minimum létfontosságú lenne a véleménye, a tüntető részvétele vagy távolmaradása.
Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy ha az ember normálisan leül a másikkal beszélgetni, megszűnik a gyanakvás. Nagyon fontosak a személyes találkozások. Ilyen szempontból rengeteg jó impulzus ért az utóbbi években különböző értékrendet és világnézetet követő emberek részéről. Ezért is látok esélyt az együttműködésre.
Szorítok Szentmártoni Jánosnak, hogy sikerüljön a fiatalítás az Írószövetség élén. Személyében egy megfontolt, nyitott irodalomszervezőt és költőt ismertem meg. Csaplár Vilmost személyesen nem ismerem, de bízom benne, hogy a Szépírók Társasága is nyitott ebben a kérdésben. Meg kell jegyeznem, Füzi László kezdeményezte a MAOE Irodalmi Tagozata részéről, hogy ők és a négy reprezentatív írószervezett jegyezzenek egy közös nyilatkozatot. Ez mindenképpen jó jel. Ebbe beleírtunk szinte mindent. Ugyanakkor nyilvánvaló, ez önmagában az égvilágon semmit sem old meg. Ha nem lesz folytatása. Ha.
A JAK-ra visszatérve. Lám, lám, itt is felmerül ez a kérdés. Ez mindig megtalál minket, ezek szerint nem véletlenül. Bevallom, volt idő, amikor zavarba hoztak az ilyen kérdések, melyek annak idején rendszerint valami megfoghatatlan gyanakvással párosultak. Azért, mert a megosztottságot szolgálták, egy megosztott világban kívántak elhelyezni bennünket. Olykor benne volt az is, hogy ránk kívánták sütni a szakmaiatlanság vagy az átpolitizáltság, átideologizáltság igaztalan bélyegét. Volt idő, amikor elhittem, hogy ennek így kell lennie. Holott nyilvánvaló, mindez nettó hülyeség.
Mit mondhatnék tehát? Balogh Endrével korrekt szakmai viszonyban vagyunk, az első, szükséges egyeztetések már meg is történtek. A Parazita című könyvét egyéként a FISZ jelentette meg. Te is említetted, hogy számos kettős tagunk van, akikre nem kettős ügynökként kell tekinteni. Ennyi.
A kultúra Magyarországon (is) jórészt állami forrásokból működik. Az elosztórendszer jelentős átalakítás előtt áll (részben már folynak is az átszervezési munkák). Hogyan befolyásolja a kultúrpolitikai infrastruktúra a FISZ munkáját, mire számítasz?
Nagyban. Ahogy a többi szervezetét is. Erőforrások hiányában beszűkül a mozgásterünk, nem tudunk könyveket kiadni, nem tudjuk a tehetséggondozás terén vállalt feladatainkat teljesíteni, nem tudunk alkotóműhelyeket, alkotótáborokat tartani. Nehezebben jutunk el az olvasókhoz, nem tudunk jó és figyelemfelkeltő rendezvényeket szervezni. Sőt, tovább megyek, a telefonszámlánkat sem tudjuk kifizetni.
Az az elvem, hogy az elvégzett munkát a lehetőségeinkhez képest meg kell fizetni. A kulcs itt természetesen a lehetőségeinkhez képest. Ez hat évvel ezelőtt például nulla forintot jelentett. De három-négy évvel ezelőtt is csak jelképes összeget.
Ugyanakkor nincs okunk panaszra. Egyre kiegyensúlyozottabb a támogatási rendszer. És mi is egyre rutinosabbak vagyunk. Egyre jobb ötletekkel állunk elő, egyre jobb programokat valósítunk meg.
Persze nincs az a pénz, amit ne tudnánk hasznosan elkölteni, de nem szabad panaszkodni, dolgozni kell, keresni a forrásokat, figyelni, ötletelni. Az utóbbi években hozzászoktunk, hogy kevés pénzből gazdálkodunk, ez annyiban az előnyünkre vált, hogy megszoktuk, hatékonyan és jól kell felhasználni a rendelkezésre álló összeget.
Az előbb azt mondtam, hogy egyre kiegyensúlyozottabb a támogatási rendszer, de ez sajnos csak a korábbi viszonyokhoz képest igaz állítás. Továbbra is komoly problémát jelent a bizonytalanság, hogy nem tudunk hosszabb távra tervezni, csak évről évre. Ráadásul a forrásokra vonatkozó döntések is gyakran az utolsó utáni pillanatokban születnek meg. Nemcsak a könyvkiadásra, a rendezvényekre, de a mindennapi működés finanszirozására is igaz ez. Nem tudunk munkatársakat, rezsit fizetni, nálunk leginkább ma is az önkéntes munka dominál. Nagy segítség lenne, ha a működésre hosszabb távon biztos összegek állnának rendelkezésre. Mert eddig is sok mindent tettünk társadalmi munkában, de ez nem tartható sokáig, mert a jó munkához bizony nem csak idő, energia, de pénz is kell.
Az utolsó kérdés pedig mutasson másfelé. Komoly tisztséget vállalni, az egyféle értelemben kockázat is az alkotó számára. A vezetői munka művészetidegen tevékenység, még egy művészeti szervezetben is, az irodalom mögötti érdekérvényesítősdiben rengeteg a kiábrándítóan mérhető, pénzre/pozícióra váltható ügy. Ráadásul nagyon sok kalóriát, ideget eszik. Miközben költő vagy, elsődleges feladatod nyilván az életmű létrehozása. Készülsz tudatosan a kétféle irodalmazás összehangolására, például arra, hogy az írásnak (mint tevékenységnek) meglegyen a helye, ideje a továbbiakban is? Vagy elrendeződik, kialakul ez magától?
Nem tartozom a tudatosan építkező szerzők közé. Sajnos. Szerencsére. A fene tudja. Bár egyre inkább, mégis. Ennek már eleve komoly kockázata van az életmű szempontjából. Mégsem aggódom, mert visszatekintve, mindig is azok az időszakok voltak igazán megtermékenyítőek számomra, amikor valamilyen pezsgés, mondjuk így, irodalmi, vett körül.
A visszahúzódás, a másokra jó hatással lévő alkotói magány nagyobb kockázatot jelent, mint a nem alkotói természetű, irodalomszervezői munka. Ezt második kötetem megírása során, úgy középtájt, saját bőrömön jól meg is tanultam. A manzárd-versek ennek az időszaknak a lenyomata. Horpasza.
A személyes vagy a másik versvilággal való találkozás mindig is inspirált. Innentől fogva már csak hivatalból is. Ugyanakkor balgaság lenne hivatalból optimistának lenni. Inkább szárazon tartom a puskaport. Készülök tehát, hogyne készülnék. Csak tudnám, hogy mire. Nyilvánvaló, hogy ha komolyan veszem a rám bízott feladatot, az nem lesz egy egyszerű menet az irodalomszervezőnek, hát még a költőnek. És miért ne venném komolyan.
Készül a harmadik kötet is, a tervek megvannak, beindult a versgyár. És várok. Várom, hogy mikor kap el a futószalag. Ránt magával végre. Hiszen így ment ez mindig is. Jött és elkapott. Nagyon szeretem az ilyen időszakokat, amikor ural a vers, amikor felzabál, nem enged. Minden porcikád rááll. Figyel. Készenlétben. S ha mégsem jönne, majd jól kiprovokálom, hogy mégis.
[Szabó Tibor Benjámin]
