Megkérdeztük Jász Attilát, az Új Forrás főszerkesztőjét
Megújult az Új Forrás! Új borítóval, tipográfiával és elrendezéssel jött ki az idei hatodik száma. Tavaly volt negyven éves a lap.
Az év végén főszerkesztői poszton felváltottad a nyugdíjba vonuló Monostori Imrét. Milyen elképzelések vezéreltek akkor, amikor a lap átalakításába kezdtél/kezdtetek?
Jó, hogy említed a múltat, a 40 évet, azt semmiképpen nem lehet és nem is kell eltörölni. Folytatni, építeni akarom a lapot a meglévő, szilárd alapokra, ahogy a középkorban a katedrálisokat építették évszázadokig is, akár - de, a saját terveim és elképzeléseim szerint. Ez a radikális lépés Monostori Imre emberi és szakmai nagyságát dicséri, hogy egyszerű helycserével lehetővé tette, hogy az amúgy is szükséges időnkénti külső és belső változásokat, megújulást főszerkesztőként hajthassam végre. Olyan lapot álmodtam meg, amelyet én is szívesen vennék a kezembe és olvasnék. Nem külső elvárásoknak igyekeztem tehát megfelelni, hanem a sajátomnak és a szerkesztőtársi közösségnek. Így kerültek most észt természetköltők esszéi a lapba, így jönnek majd egy mai indián szerző művei és így lesz a következő szám a krimié.
Az elmúlt években több lap is átalakult és megújult külsővel és tudatos munkával úgymond újraépítette magát. Az Árgus, a nevet is váltott Új Holnapból létrejött Műút, mennyire szolgáltak például ezek az átalakulások? A külső változások miért voltak szükségesek?
Az előző változatot éppen tizenöt éve találtuk ki ugyanazzal a tervezőgrafikussal, akivel most is újraálmodtuk a lapot. Akkor kitaláltam ezt a formátumot, és most mindenképpen váltani akartunk, formátumot is, de a végén lefújtam az egészet, és visszaalakítottuk az előző formátumot, hisz karcsú, egyedi a mérete, akár kabát- vagy zakózsebben is elfér. Tizenöt évenként minden lapra ráfér mind a külső, mind pedig a belső megújulás. És évek óta terveztük már, hogy lépni kéne, így viszont, a kinevezésemmel aktualizálódott is a dolog. És annyiban jelentettek példát a felsorolt lapok, amennyiben jól látható, hogy mi is történik a folyóiratpiacon. De az Árgus a radikális váltással inkább antológia- vagy évkönyv-szerű lett, a Műút pedig erős vizualitásával, és a változatos tematikáival engem az egykori Nappali házra emlékeztet erősen. Szerves megújulást a Bárkában látok, egyedi külső-belső elképzeléseket például a Prae-ben, és egy sajnos kevésbé frekventált, de kitűnő folyóiratban, a Vörös postakocsiban.
Miért fújtál le egy még jelentősebb változtatást? Miközben nem változott a lap formátuma, egy jobb fogású, testesebb 100 oldalra került a lap, átalakult az oldalszámozása, és szinte az egész tördelése is. Ez is nagyon nagy munka eddig. A hosszabb cikkeknél izgalmas megoldásként felkerült új oldalpárra újra az írás címe és a szerző neve. Megújult a külső borító, az Új Forrás mint logó is, egyben az egész címlap átalakult. Sőt, a májusi számban két képeslap található. Mi a célod ezekkel a változásokkal? Mi a víziód a lappal, amit vezetni fogsz?
Azért fújtam le, mert nem kell feltétlenül hülyeséget csinálni. Ha valami jó, nem muszáj megváltoztatni. Látván a teljesen hasonló tördeléssel és tipográfiával elkészült B5-ös változatot rögtön rájöttem. De egy mai "piacnak" jobban megfelelő lapot akartunk kitalálni külsőleg, ugyanakkor a lehetőségeink be voltak határolva anyagilag. Éppen úgy, ahogy tizenöt éve is, mikor az előző változatot találtuk ki. Visszafelé kellett álmodni, a meglévő, nagyon szűkös materiális keretek között. A helyzet nem változott, a megyétől az egykori összeg kis töredékét kapjuk, a várostól semmit, az NKA-támogatás az egyetlen valódi forrás.
A folyamatos szövegekben a "beharapásoknál" és a verseknél is fontosnak tartottuk, ha valaki csak belelapoz, beleolvas (ahogy a folyóiratokat szoktuk), rögtön lássa, tudja, ki a szerző és miről is szól az írása. Az új logó pedig rájátszik a régiekre, egy kis retro-hangulatot is áraszt mai körítéssel, és éppen ez volt a cél. A borító pedig minden egyes számnál más lesz, nem lesz két egyforma címlap (tematikus számoknál a téma vizuálisan is megjelenik majd), így is elkülönülni kívánva a többi, hagyományosabb folyóirattól. A célom, hogy egy kicsit több figyelmet vívjunk ki a régi olvasóink között, és újakat szerezzünk. Hiszünk benne, hogy a lap jó irányba mozog, és egyre jobb és frissebb lesz, azaz, olvasásra méltó. És a vízióm elég hétköznapi és földhöz ragadt, jó és izgalmas lapot szeretnék csinálni. Lesznek frekventált szerzők és művek, róluk több írást is közlünk, így jelezve, hogy fontosnak gondoljuk őket. Vannak, voltak már az idén ökológiával foglalkozó írások is. Kelet-európai szomszédaink kitűnő és izgalmas irodalmából minden számban szeretnénk egy szeletet felmutatni. A következő tematikánk pedig egy krimi-szám lesz, előtérben a mai magyar és a skandináv detektívtörténetekkel. Képeslap minden évben szokott lenni a januári számokban, most csúsztattuk a dolgot májusra, mert egy kitűnő szerzőnk esszéprózáját illusztráltuk vele, színesben, hisz e képekről szól a szöveg.
Tehát a kevesebből még többet kihozni? Hogy látod a lap és a különböző folyóiratok jövőjét, ebben a tekintetben? Mi változott 2000 után? Mi változik még érzéseid szerint, és van-e olyan, amit feltétlenül elkerülhetetlen változásnak élsz meg, akár az Új Forrás vagy más lapok esetében mostanában? Te erősnek gondolod a hazai offline folyóirat-kultúránkat?
Pontosan, és ezt csak a szellem, szellemi erő segítségével lehetséges. Ezt a fajta alkalmazkodást mi kelet-európai népek nagyon megtanultuk, tudjuk már. Ebben van az erőnk, semmiből valamit csinálni. És a közeli jövő folyamatosan elég sötétnek mutatkozik, de azért remélem, nagyon, hogy akiken a minimális materiális alap múlik, észnél lesznek, s nem számolják fel ezt a fajta kultúrát. Ugyanis a magyar irodalom mindig is folyóirat-központú volt, és ma is az, a lapokból lehet tudni, kire érdemes figyelni, kinek a könyvét kell majd megvenni és/vagy elolvasni stb. 2000 óta abban a fenyegetésben élünk, hogy nem kell ennyi folyóirat, és jelentősen le is faragták a létszámot, és tavaly, a kezdőcsapat, a tizenegy kiemelt folyóirat támogatásával, akik három évre kaptak biztosítást, még tovább feszült a húr. Azért ezt a 11-es listát legalább húszra illett volna, vagy kellene duzzasztani. És jó lenne fenntartani a támogatásnak azt a formáját is, hogy húsz kiemelt folyóiratot az állam előfizet a kiemelt és a városi könyvtáraknak, ez azért fix példányszámot is garantál. Persze, ma az is kétséges, lesz-e egyáltalán állami támogatás, és mennyi. És kik döntik majd el, hogy ki az arra érdemes és ki nem. Ám ez egyelőre csak találgatás, az alapján, amit hallani, olvasni lehet a tervekről, de addig csinálni kell jobbnál-jobb számokat, hogy ne merülhessen fel kétség a létezés indokoltságát illetően. És igen, én erősnek gondolom a mai magyar folyóirat-kultúrát, kissé merevnek és kiszámíthatónak ugyan, de úgy tűnik, mindig megújulni késznek is. És van egy kedvenc példám, a győri Műhely. Amióta megújult, azaz Villányi László vezeti a lapot, mindig izgalmas számokat jelentet meg, kéthavonta és nagyon megbízható értékeket közvetít. Kívül és belül egyaránt, tartalmilag és a vizuális megjelenést illetően is. Ugyanakkor, úgy tűnik, lassan elengedhetetlen a nyomtatott folyóiratok mellett online-verzióval is jelen lenni, vagy legalábbis nem árt.
Online vonalon milyen terveitek vannak? Bár gondolom, ez is a forrásokon múlik... Amennyiben drasztikusan csökkennének a támogatások, akkor elképzelhető, hogy csak interneten menjen tovább a folyóiratok nagy része? Mit gondolsz, mi "való" és mi nem való az internetre? Tovább tudna élni a mai nyomtatott lapok nagy része a neten?
Egyelőre még gondolni sem merek a „csak"-ra, hogy most, miután megújítottuk a lapot, azonnal be is kéne szüntetnünk, nagyon szeretném, ha lenne nyomtatott verzió, és amellett működhetne, szervesen és bővítve egy online-változat. Optimista módon elindítottuk a változásokat az internetes vonalon is, egy ilyen merev honlap-lerakat tökéletesen korszerűtlen ma, maximum dokumentum-jellege van. Tervezzük az új honlap-arculatot fedésben a nyomtatott verzióval és folyamatos híradással a lap körül, és közvetlen kapcsolattartással az olvasókkal. Amúgy alapvetően különbözőnek látom a nyomtatott és a netes változatokat. Más a struktúra, és más a nehézségi fokozat is, legalábbis az én olvasatomban. Jó példa rá az Irodalmi Jelen, azért egészen más jellegű volt a nyomtatott újság, mint a netes. És ebben most nincs értékelés, csupán különbségtevés, ami jól látható dolgokban mutatkozik meg. A netes folyóiratokon az ember átfutja a szövegeket, még a verseket is, míg a nyomtatottnál visszalapozik, belefirkál, esetleg kitépi. Na jó, én a fontosabb dolgokat a netes lapoknál is kinyomtatom, vagyis lépek visszafelé, nyilván generációs dolog. Szorosan olvasni csak nyomtatott szöveget tudok. Kár lenne, ha leszűkítenénk a saját lehetőségeinket kizárólag internetes formátumra. De lehet, hogy kissé konzervatívabb vagyok a kelleténél...
Milyen lapot, lapéletet és közönséget képzelsz magatoknak 2015-ben? Egy új nemzedék is felnőtt-felnő, akiknek többcsatornás az információszerzése, másként olvasnak, mást is, többet többféleképpen! Milyennek képzeled az ideális olvasót? Mit adhat ma egy folyóirat, ami más és plusz, amiért "megéri" olvasni szélesebb közegnek is? Van ilyen víziód?
Igyekszünk lépést tartani a kor elképzelt olvasójának igényeivel, ahogy korábban jeleztem, reményeim szerint nyomtatott verzióval és korszerűbb internetes változattal is. A szerkesztőséget tovább frissítve a legfiatalabb, még egyetemista generációból is van/lesz egy kommunikációs szerkesztőnk, általa remélem a kapcsolatot fenntartani az újabb nemzedékekkel, az ő forrásaikon keresztül. Az ideális olvasót nem tudom másként elképzelni, mint saját alteregómat, aki kíváncsi és érdeklődik, jó és izgalmas szövegeket akar olvasni. Akár arról, hogy miért repülnek ékben a vadlibák, vagy akár arról, milyen szép, hogy ékben repülnek. Inspiráló és friss szellemi ügyekről akarok olvasni 2015-ben is, mire érdemes figyelni a kortárs magyar irodalomban, de arról is, hogy mi zajlik éppen az észt költészetben. Miről írnak a frissen diplomázott indián szerzők. Vagy hol tart éppen az európai krimi-irodalom, friss-e még, és Kondor Vilmos nyomozó-újságírója, Gordon bírja e még szusszal a küzdelmes leleplezéseket...
A következő szám tartalmáról mesélnél valamit, és arról, kiket látnál még szívesen a folyóiratban? Több prózát vagy lírát tennél be? Hol vannak a te személyes fókuszpontjaid?
A következő számunk az emlegetett krimi-szám lesz, átfogó tanulmánnyal e friss és lenézett műfajról általában, Kondor Vilmos történelmi hátterű detektívregényeiről, Stieg Larsson trilógiájáról, Tandori álkrimiiről, le Carré új regényéről, az orosz krimi-irodalomról. Illusztrációként például Kondor Vilmostól közlünk novellát elsőként, hisz eddig csak regényt írt, és egy interjút is készítettünk vele.
Értékközpontú és színes irodalmat szeretnék a lapban látni, lobbiktól függetlenül jó szerzőket egymás mellett, akiket a témák hoznak közel egymáshoz, amiket mi generálunk. Sok jó, erős verset, némi prózát, rövideket inkább, és rengeteg izgalmas esszét.
(Kozák Ignác Tibor)
