Kritikák

 

 

Szántó Daniella

 

Metaforák Lackfi János Tengerszem című versében

 

„A szerelem metaforával kezdődik.”

/Milan Kundera/

 

„A metaforikus jelentést […] nem a rejtvény maga, vagyis

nem az egyszerű szemantikai ütközés, hanem a rejtvény

megoldása, az új szemantikai helytállóság létesítése adja.”

/Paul Ricoeur/

 

 

 

Tengerszem

 

Egy lábról másikra állingál, várvárvár,

arcán két tengerszem, jönjönjön egy ember,

szem partján megbillen, csarnokvíz megcsobban,

láblábláb még rugdos, karkarkar még csapdos,

eltűnik majd végül szem mélyén emlékül.

Egy lábról másikra állingál, várvárvár,

jön másik, jön még egy, csobbannak, eltűnnek:

csapdoss csak, rugdoss csak, csarnokvíz rádroskad!

két óriás lányszemben megfullad száz ember,

száz férfit fojt meg könny csakcsakcsak ő nem jön.

 

 

1. A metafora

 

A metafora alakzata két dolgot köt össze, melyek között a tertium comparationis elem teremt kapcsolatot. A két összekötött dolog viszonya lehet egyértelmű, de lehet távoli vagy ellentétes is.[1] A jó metafora értelmezése kimeríthetetlen (például: „senkiföldje egy csecsemő szeme”[2], „csuklyás tárgyak”[3]). Megjegyzendő, hogy bár a metafora alapvetően metonimikus természetű, magasabb rendű a metonímiánál.[4] Ricoeur szerint az irodalom hozza felszínre a szavak metaforikus jelentését, de ezek a jelentések mindig eltolódnak. Diskurzusként[5] kezeli a retorikát és azon belül az alakzatokat, vagyis nem jelölőként, hanem megnyilatkozásként értelmezi őket.[6] Elmélete Potebnya teóriáján alapul, de Potebnya a hangforma által felfedezett képzetet hangsúlyozza, melyet költői etimológiának nevez.[7] Derrida szintén a retorika felől közelít a metaforához. Elmélete módszerét tekintve azonban elődeihez hasonló: a jelölő sohasem tud direkt módon vonatkozni a jelöltre, mert nincs szerves kapcsolat közöttük, így a megértés folyamata megszakított, aszimmetrikus. Ezen esetlegességekből áll a metafora játéktere.

Derrida azonban Potebnyától eltérően a hang helyett a betűt, a képet helyezi előtérbe.[8] Fontos különbség van I. A. Richards és a már említett személyek teóriái között: Ők a kontextus felől közelítenek a metaforához (szerintük a metafora a szavak folyamatos egymáshoz való viszonyítása), a Richards pedig a maga a szó felől. Úgy gondolja, a metafora leválaszthatatlan a nyelvről, tehát nem csak a költői nyelvben léteznek metaforák, hiszen a szavaknak nincsen fix jelentése, csak amire épp gondolunk, amikor kimondunk egy szót.[9]

 

 

2. Metafora a szöveg és mondat szintjén

 

A műben a tengerszem-metafora allegorikusan végigvonul, közben pedig a fogalom többféle jelentése váltakozik. Ha szóról szóra, illetve sorról sorra végignézzük a verset, láthatjuk, hogy hol a földrajzi jelenségre (krátertó), hol az emberre vonatkoztatott metaforikus jelzőre (szép, tiszta, kék stb. emberi szem) vonatkoznak a szavak, illetve kifejezések. E két szemantikai sík pusztán formai jelzése kimutatható szóhasználatban és soronként is. A vers kontextusától függetlenül is földrajzi jelenséghez, vízhez köthető szavak például a part, megbillen (a csónak), (meg)csobban, csapdos (a hullám), megfullad (a vízben). Emberi szemre vonatkozó szavak például az arcán (arc része a szem), szem, csarnokvíz, lányszemben, könny.

A soronkénti vizsgálat még érdekesebb. A sorok jelentését az dönti el, hogy olvasáskor (vagy halláskor) melyik jelentéssíkot hívjuk elő. Az első sor például vonatkozhat emberre is, és vízre is (mint a hullámok mozgása). A szemantikai variálódást jelezheti az is, hogy a vers közepén megismétlődik az egész sor, ezáltal előhívhatja az első szakaszban háttérbe szoruló jelentést is.

Nem dönthető el, hogy egy emberről, vagy a víztömegről van-e szó a műben, de e kettőt összekapcsolva felvetődik annak a kérdése is, hogy vajon nem egy metafora-e az egész költemény, amiben a földrajzi értelemben vett tengerszem van felruházva emberi tulajdonságokkal. Ezt támasztaná alá, hogy az összes jelentés egyszerre van jelen a versben, és hol az egyik, hol a másik réteg kerül elő. Ezeknek a jelentésrétegeknek folyamatos váltakozása olyan külső, kiegészítő kódnak minősülhet, ami ez esetben befolyásolja a vers belső ritmusát.

Eco azt állítja, hogy az interpretációk mindig párhuzamosak és egyenértékűek, csak ideiglenesen tudják kizárni egymást, Barthes egyenlő szintű, végtelen számú értelem-összefüggések hálójának tartja a szöveget. Mindkettő gondolat jellemzi azt a módot, ahogyan közelítenünk érdemes ehhez a szöveghez. A különböző szemantikai szintek összetartoznak, tehát ha az egyik látszik, akkor a többit is érzékeljük (éppen ezért nehéz a tárgyalt műről tematikusan írni).

Hasonló jelenség figyelhető meg Lackfi János Bogaras[10] című versében is, bár jóval egyszerűbb formában. Ott szintén a szó többes jelentésével játszik a szöveg, és a kontextustól függ, hogy melyik éppen a hangsúlyos. A jelentések sorrendje között azonban nem tehetünk különbséget, mivel Barthes szerint a denotáció maga is konnotáció, vagyis nincsen elsődleges (szó szerinti) jelentés, csak konnotáció (metaforikus jelentés) létezik.[11] Lackfi János Tizennégy telített magány című ciklusában[12] pedig egy bonyolultabb összefüggés-háló fedezhető fel, amely már inkább allegória, mint szimbólum. Az egyes verscímekben megnevezett szereplőknek közös tulajdonságaira építkezik a ciklus, a közös metaforikus jelentések elemei folyamatosan átszövik a ciklus költeményeit.

 

 

3. Metafora a lexémák szintjén

 

Mint tudjuk, a referencia és a ritmus két elválaszthatatlan fogalom, és szervesen a műalkotás részei, viszonyuk adja a megértést. Ennek igazolásaként említi Lotman az ütemesen ismétlődő ritmushangok hatását az ember belső monológjára és egyik példaként tárgyalja Tyutcsev Álom a tengeren című versét, melyben a hangtalanság és az éles hanghatások váltakozásai válnak a szöveg ritmikus hátterévé.[13] Gadamer szerint a szó igazsága a belső hangzás, és ennek eszközei a ritmus, a hangalakzat és a tudatos értelmezhetőség határa alatt lévő eszközök,[14] tehát a ritmus befolyásolja a szó értelmét.

            A költemény erős zeneisége több alkotóelemből áll össze. Az egyik, hogy az egyformán tizenkét szótagos sorokban legfeljebb három szótagos szavak vannak, így a metszeteket könnyen három szótagonként lehet jelölni. Legszembetűnőbb azonban a helyesírás szabályai szerint külön írandó egy szótagos szavak egybeírása. Ezek felhívják a figyelmünket a négyütemű tizenkettes osztásra, ami lüktető ritmusként jelentkezik a versben. A négyütemű tizenkettes a magyar költészeti hagyomány meghatározó ritmusa, elsősorban a balladákban (Kőmíves Kelemen) és különböző énekekben (Balassi Bálint: Borivóknak való) használták előszeretettel, Gyöngyösi István óta lett a magyar elbeszélő költészet általános versformája. A János vitéznek ez a versformája, valamint a Szigeti veszedelemnek is. A hármas szótagos osztás pedig Weöres Sándor: Száncsengő[15] című versében is hasonlóan van jelen, mint Lackfinál (Éj-mélyből fölzengő/ csing-ling-ling - száncsengő./ Száncsengő - csing-ling-ling -/ tél csendjén halkan ring.) Olyan, mintha a Száncsengőben olvasott, hallott három szótagú hangutánzó szavakra (csing-ling-ling, kop-kop-kop) játszanának rá a Tengerszem halmozásos szerkezetű szavai (várvárvár, jönjönjön, láblábláb, karkarkar, csakcsakcsak).

Ezek a kifejezések már önmagukban is nyomatékosítást, fokozást fejeznek ki. A várvárvár például jelentésében a várakozás fokozottságát (egyfajta türelmetlen várakozást) jelentheti, ezen felül pedig kiegészítő kódként, a ritmus gyorsítójaként is működhet. Nemcsak a szavak halmozásáról van itt szó, hanem a versszervező hangok halmozásáról is, amelyek a szavakat alkotják.[16]

A rím felfogható hangzáson alapuló metaforaként, összekapcsolja a rím két tagjának jelentését. A tárgyalt költeményben a rímelés nem a sorok végén, hanem a sorokon belül van, méghozzá olyan helyeken, ahol az ütemhangsúlyos verselés metszetei is vannak. Szabályszerűen kimutatható a rímelés a második negyed és a negyedik negyed tagjai között soronként. Ez alól csak néhány kivétel van. Például, a harmadik sor hívó rímje az előző sor rímpárjához is kapcsolódhat. Azért kérdéses ez a nézet, mert nagyrészt tompa rímek találhatóak a versben, a megbillen szó pedig csak utolsó szótagjában rímel az emberre, vagy a tengerszemre. Megtehetjük, hogy nem tekintjük az előző sorhoz kapcsolódó rímnek a harmadik sor első felének utolsó szavát, ez esetben félrímes sort kapunk.

x          a                                  x          a

b          b                                 f          f

b/x       c                                  x          g

d          d                                 h          h

e          e                                  i           i

(a költemény első fele)        (a költemény második fele)

Mindegy, melyik álláspontot fogadjuk el, a ritmus mindkét esetben felhívja a figyelmünket egy változásra. Talán maga a megbillen szó miatt „billen meg” a rímelés is, és ezzel a jelentésrétegek közti átmenetre tereli tekintetünket. [17]

Amint végig nézzük a rímeket a versben a felvázolt szerkezet szerint, láthatjuk, hogy ahol két szó a tiszta rímhez közelít, ott fenomenizálhatóbb, jobban hallható a kapcsolat a két szó között, indokoltabbnak tűnik az egymásra vonatkoztatás szemantikai szempontból. Eszerint a legjobban összekapcsolható a második sor (tengerszem – egy ember), valamint a kilencedik sor (lányszemben – száz ember) rímpárja, melyek ismét rávilágítanak a tengerszem szó többértelműségére. Az asszonánc-szerű rímek már kevésbé összefüggőek, de azért még van némi kapcsolat közöttük: Az ötödik sor (majd végül – emlékül), illetve a tízedik sor (fojt meg könny – ő nem jön) párosai ok-okozati viszonyban állnak egymással. Az említett akusztikus hasonlóságok azonban nem okvetlenül eredményeznek erősebb szemantikai kapcsolatot a kevésbé megegyező hangoknál. A tengerszem kifejezéssel, illetve a versben fellelhető vízhez köthető szavakkal kapcsolhatóan elmondhatjuk, hogy többféle hullámzás megy végbe a művön. Az egyik a hangok zeneiséget kifejező asszociációiból adódik és az egész versen végigvonul, a másik hullámzás a ritmusra vonatkozik és kisebb mértékű: három szótagos osztás, illetve ennek erősebb formája az egybeírt egy szótagos szavak. Tehát két féle horizontja van a műnek: az egyik vertikálisan megy végbe – ez a nagy hullám – a másik horizontálisan – ez kis hullámzások sora.

A költemény uralkodó verslába a spondeusz, ami helyettesítő funkcióval bír az időmértékes, illetve jambikus versekben. Ez az ütemhangsúlyos verselésre tereli a hangsúlyt, ám mégis érdemes egy kis figyelmet szentelnünk a verslábakra, hiszen a szabálytalan eltérések a ritmusban is felhívják a figyelmet valamilyen szemantikai eltérésre, érdekességre.

            A ritmustörések kiegyenlítik egymást, mert két trocheus és két jambus váltja fel a túlsúlyban lévő verslábakat. Ez a helyettesítést, semlegesítést erősítheti, különösebb okot nem adva az időmértékesség hangsúlyozására. Annyit azonban megfigyelhetünk, hogy a hosszú verslábak zuhatagát megtörő rövid morák mindig egybeesnek az ütemhangsúlyos verselés metszeteivel, illetve mindig a metszet előtt közvetlen helyezkednek el. A metszeteknél eleve megállunk egy rövid pillanatra, ám a rövid versláb egy leheletnyivel hosszabb szünetet jelöl, és véleményem szerint mindegyik helyen funkciója van. Az első és hatodik sorban („Egy lábról másikra állingál, várvárvár,” [– kiem. Sz. D.]) a dülöngélhez hasonlóan mozzanatos képzővel képzett szó, az állingál költői szinonimaként viselkedik a szövegben, mert – bár nincsen ilyen szava a magyar nyelvnek, mégis a kombináció során, a kontextusba illesztve értelmet nyer. E képzési asszociációs hatás végeredményeként a dülöngéléshez hasonló, ám sokkal csekélyebb kimozdulású cselekvést képzelhetünk el. A szöveg ki is mondja, hogy „egy lábról másikra”, tehát e folyamatban van egy szünet, mégpedig a két láb váltakoztatott talajérintése közötti pillanat ez.

            A második sorban a jönjönjön [kiem. – Sz. D.] szó utolsó szótagja rövid, ami szintén egybeesik az ütemhangsúlyos verselés egyik metszetével, méghozzá a harmadikkal. Már említettem az egy szótagos szavak összevonásának nyomatékosító, kiemelő szerepét, ebben a sorban azonban még a ritmus is kiemeli a szót, ahogyan a várvárvár, a jönjönjön is a várakozás fokozottságát jeleníti meg, mégpedig felfokozza az olvasó kíváncsiságát az iránt, hogy mi vagy ki jön. A rövid cezúra után megtudjuk a választ: egy ember. Az ’egy’ értelmezhető határozatlan névelőként, de a kiemelés, várakozás felfokozottsága, illetve az hangsúly adott szóra való esése mégis azt jelzi, hogy valami fontos, kiemelkedő dologról van szó. Eszerint az ’egy’ számnévként szerepel, vagyis kiemeli a versben szereplő embert a többi közül. A vers utolsó sora bizonyítja ezt nekünk, amikor az ’ő’ határozottsága visszautal az ’egy’-re.

            A következő törés a hetedik sorban figyelhető meg, a csobbannak [kiem. – Sz. D.] szó utolsó szótagjában, az eltűnnek szó előtt. Az itt bekövetkező szünet a csobbanástól az eltűnésig tartó időtartamot hivatott talán jelezni, hiszen az ember hiába kerül a vízbe, több idő, míg elmerül, mint amikor például egy kavics kerül a vízbe. A rövid mora azonban jelezheti a már többször említett tengerszem-ember kapcsolatot is, mégpedig úgy, hogy az tárgyalt törés a hullámzás mechanizmusát is szemléltetheti azt a pillanatot megvillantva, amikor a hullám vertikálisan eléri a csúcspontot, csobban egyet, majd eltűnik, vagyis eléri a mélypontot. A két rész között azonban folyamatosan emelkedik vagy csökken a vízszint. A hullámnak ez a szakasza nem írható le a vers tömör formájában, illetve érdemesebb inkább a képzetét kelteni a köztes periódusnak. A Tengerszemben a ritmus szintjén jelenik meg a hullám két végpontja közötti állapot, a cezúra formájában.

            Végül az utolsó sor ritmustörését vizsgáljuk meg. A csakcsakcsak [kiem. – Sz. D.] szó utolsó szótagja után (ami szintén egybeesik az időmértékes verselés szerinti metszettel, akárcsak a többi helyen) a szünet az „ő nem jön” szintagmát készíti elő, mintegy bevezetve a csattanó-szerű személyes tragikumot, vagyis hogy az egész versen végig vonuló felfokozott várakozás tárgya nem jön. Az egyes szám harmadik személyű alany szomorú sorsát erősíti még maga a csakcsakcsak szó is (amely már magában figyelemfelkeltő, de a ritmustörés még jobban kiemeli a sorból) azzal, hogy csakis ő az, aki nem jön, mindenki más, akire minden bizonnyal nem annyira kíváncsi a vers szereplője, ott van.

 

 

4. Metafora a morfémák szintjén

 

Mivel gondolkodásunk (és így a mű megalkotójának a gondolkodása is) nyelvi előfeltételezettségű[18], nemcsak a téma szintjén érzékelhetjük a tengerszem-metaforát, hanem a szöveg anyaga, a nyelv szintjén is. A paranomázia (hangzáson alapuló metafora) alakzata képes egy szövegen belül kapcsolatot teremteni két szó között, pusztán hangzásbeli hasonlóságuk alapján, vagyis nem kell valós történeti-etimológiai köteléknek lenni köztük ahhoz, hogy szemantikailag együtt tudjuk tekinteni őket – éppen ezért szokták költői etimológinak, vagy ál-etimológiának is nevezni.[19] A paranomázia két szó közös hangsorán alapul, de nem mindegy, hogy mennyire tágan értelmezzük a jakobsoni fogalmat. Érdemes egy szótagnyi kiterjedésű egységeket vizsgálni, vagy legalább hangkapcsolatok gyakori előfordulását, mert ugyanazon fonémák gyakori szerepeltetése túl esetlegesnek tűnhet.[20]

Lackfi János versében a különböző szemantikai síkok jelzőjeként értelmezhetjük a paranomázia jelenségét. A többször előforduló ’em’ difón olyan szavakat köt össze, mint a tengerszem, ember, szem, emlékül, lányszemben és nem. (Ezen kívül a szekvencia megfordítását is felfedezhetjük a szövegben meg igekötőkben.)

 

Egy lábról másikra állingál, várvárvár,

arcán két tengerszem, jönjönjön egy ember,

szem partján megbillen, csarnokvíz megcsobban,

láblábláb még rugdos, karkarkar még csapdos,

eltűnik majd végül szem mélyén emlékül.

Egy lábról másikra állingál, várvárvár,

jön másik, jön még egy, csobbannak, eltűnnek:

csapdoss csak, rugdoss csak, csarnokvíz rádroskad!

két óriás lányszemben megfullad száz ember,

száz férfit fojt meg könny csakcsakcsak ő nem jön.

 

[kiem. – Sz. D.]

 

A megjelölt hangkapcsolatok olyan lexémákban fordulnak elő, amelyek az ember és a földrajzi jelenség közös jegyeit hivatottak nyelvileg is jelezni a költeményben, illetve szemantikai kapcsolatukat (meg).

 

5. Metafora a fonémák szintjén

 

Széles Klára a fonémák asszociációs hatásait vizsgálja József Attila [A hullámok lágy tánca] című művében.[21] Bár szubjektív, hogy egyes verseknél mit érez a befogadó az interpretáció során, azt nem tagadható, hogy bizonyos hangok képesek jelezni, erősíteni a referencia szintjén megjelenő hatást, szenzuálisan segítik a befogadást. Ezt igazolja Lotman is a már említett példaverse elemzésekor.

Már szemléltettem a Tengerszemen végig vonuló ritmikai hullámzást, azonban még egy aspektusból érdemes megvizsgálni a költeményt: a fonetikát bevonva. A zeneiséget fokozzák az l, r, j, k, cs, s, sz hangok gyakori, ismétlődő használatai is. Ezen hangok különböző zenei hatásokat érnek el. Az l, r, j sűrű használata a lágy ejtést segítik, míg a k, cs, s, sz keményebb hangzást eredményeznek, de egyszerre játékosak is. Az említett hangoknak a műben hangutánzó szerepük van. Az l, r, j fonémák lágy hangzása és az állóvíz nyugodtsága, illetve a k, cs, s, sz fonémák és a hullámok csapkodása eszerint talán megfeleltethetők egymásnak. Ha ezt az elképzelést a versen végigvezetjük, láthatjuk, hogy az első sor nyugodt likvidáinak finomságától (1. sor) fokozatosan eljutunk a réshang segítségével (2. sor) a zárhang pattogásáig, az affrikáta csengéséig és a szibillánsok süvítéséig (3-4. sor), majd utána fokozatosan újra elkezdenek lágyulni a hangok (réshang, likvidák), és ismét egy újabb erősödés figyelhető meg, eljutva a legkeményebb hangzású, 8. sorig, a csúcspontig, s végül pedig ismét lágyulnak a sorok, bár sokkal kevésbé intenzíven, mint a vers közepén.

 

6. A Tengerszem kötetben

 

            Mint láthattuk, több szinten kimutatható a versben a tengerszem-metafora. Annak ellenére, hogy a szintaktikai és ritmikai határok nem esnek egybe a szövegen belül, mégis segítik egymás értelmezését.[22]

            A Tengerszem 2011-ben jelent meg az Élő hal című kötetben, amely közel hét év munkáját öleli fel. A változatos hangulatú, tematikájú versek ellenére a könyv egységes hatást kelt: az Élő halban szervesen kapcsolódnak össze formák és jelképek. Az Élő hal egyszerűségében is komplex szójáték: élettani, szakrális és nyelvi síkon egyaránt asszociációkat ébreszt és sűrítve foglalja magába a könyv főbb irányvonalait. Élettani versek például a természetről (Olvadás), az állatokról (Szobalegyek, Tárlatlátogatás egy macska agyában), illetve az emberekről (Május 18., Ünnepi örökmozgó) szóló művek, szakrális alatt pedig a rendhagyó istenes versek (Magán, Az idő ura, A pusztítás dicsérete, Isteni dilemma, Nincs vége). Természetesen nincs éles határvonal az előbb említett kategóriák között, így a Tengerszemben is fellelhető az élettani (ember, estrészek, víz) és egy szakrális (élet, halál, szerelem) vonulat.

A kötetcímben feltűnő játék határozza meg a kötet egészét, csakúgy, mint a vizsgált verset is. Lackfi költeményeiben megénekli nyelv és költészet szoros kötelékét, valamint felállítja saját irodalmi kánonját is.[23] Ez az ars poetica szolgál alapul a fenti elemzésnek is, hiszen a kötetben megnevezett költőkön, írókon, zenészeken felül versformáival, paratextusaival a nyelv mélyebb szintjein idéz meg más szerzőket.

Mint fentebb is láthattuk, Lackfi János költészetének a virtuóz nyelvhasználat mellett a zeneiség az ismertetőjegye, akár a ritmus, akár a hangok összecsengésére gondolunk. A kötetben helyet kapnak különböző zenei műfajok is, például blues, etűd, ének, komolyzenei tétel, de még rap is. Az indító ciklus például a Mária-tér blues címet viseli, felkészítve az olvasót a dallamos olvasmányokra. A zeneiséghez kapcsolhatók téma szintjén a Kaláka együtteshez és Lovasi Andráshoz írt versek is, a Kaláka negyvenedik születésnapjára például stílusosan József Attila: Születésnapomra versformájában készült köszöntő. Indokoltnak vélem tehát a zeneiségre irányuló, metaforákban rejlő nyelvi szintek vizsgálatát a Tengerszemben is.

 

 

Felhasznált irodalom

 

Barthes, Roland: S/Z (részlet), Budapest, Osiris, 1997, 20-26.

Derrida, Jacques, A fehér mitológia = Szerk. Thomka Beáta, Az irodalom elméletei V., Pécs, Jelenkor, 1997, 78-79..

Gadamer, Hans-Georg, A szó igazságáról = G., H.-G., A szép aktualitása, Budapest, T-Twins, 1994, 132-135.

Horváth Kornélia, A versértelmezés ritmikai aspektusáról = H. K., A versről, Kijárat, Budapest, 2006, 23.

Horváth Kornélia, Metafora és a költői nyelv = H. K. – Szitár Katalin, Szó – Elbeszélés – Metafora: Műelemzések a XX. századi magyar próza köréből, Budapest, Kijárat, 2003, 20-25.

Jakobson, Roman, A nyelv működésben = J. R., A költészet grammatikája, Budapest, Gondolat, 1982, 142-161.

Kulcsár-Szabó Zoltán, Irodalmiság és medialitás a költészetben = K.SZ. E., Metapoétika: Önreprezentáció és nyelvszemlélet a modern költészetben, Budapest-Pozsony, Kalligram, 2007, 13-54.

Kundera, Milan [ford. Körtvélyessy Klára], A lét elviselhetetlen könnyűsége, Budapest, Európa, 2007.

Lackfi János, Bogaras = L. J., Hófogók, Budapest, ISTER Kiadó Kft., 1978. http://mek.niif.hu/02100/02150/02150.htm#73 (2012. augusztus 2.)

Lackfi János, Tizennégy telített magány = L. J., Elképzelhető, Budapest, Nagyvilág, 2001. http://mek.niif.hu/02100/02149/02149.htm (2012. augusztus 2.)

de Man, Paul, Szemiológia és retorika = de M., P., Szöveg és interpretáció, Budapest, Cserépfalvi, 1991, 115-126.

Nemes Nagy Ágnes, Fák = N. N. Á. [Szöveggond. Lengyel Balázs], Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei, 2. jav. kiad., Budapest, Osiris, 2003.

Pilinszky János: Senkiföldjén = P. J., [szerk. és a szöveget gond. Jelenits István], Pilinszky János összegyűjtött versei, Budapest, Századvég, 1992.

Richards, I. A., A metafora, (ford. RÁCZ Judit), Helikon 1977/1, 125-128.

Ricœur, Paul, A metaforikus folyamat = R., P., Hermeneutikai füzetek 6: Bibliai hermeneutika., Budapest, Hermeneutikai Kutatóközpont, 1995, 89-113.

Ricœur, Paul, A szöveg mint modell: a hermeneutikai megértés, Szociológiai Figyelő, 2002/1-2, 61.

Ricœur, Paul, A metafora szemantikája és retorikája. = R., P., Az élő metafora (1975) Budapest, Osiris, 2006, 117-128.

Szántó Daniella: Élő is, meg hal is = Kortárs Online, 2011. (2012. augusztus 2.)

Széles Klára, „… minden szervem óra”. József Attila költői motívumrendszeréről, Budapest, Magvető, 1980, 180-183.

Weöres Sándor, Száncsengő = W. S. [vál. Lator László], Művek (vál.) Weöres Sándor válogatott versei, Budapest, Unikornis, 1996.

 


[1] Ricœur, Paul, A metaforikus folyamat = R., P., Hermeneutikai füzetek 6: Bibliai hermeneutika., Budapest, Hermeneutikai Kutatóközpont, 1995, 89-113.

[2] Pilinszky János: Senkiföldjén = P. J. [szerk. és a szöveget gond. Jelenits István], Pilinszky János összegyűjtött versei, Budapest, Századvég, 1992.

[3] Nemes Nagy Ágnes, Fák = N. N. Á. [Szöveggond. Lengyel Balázs], Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei, 2. jav. kiad., Budapest, Osiris, 2003.

[4] de Man, Paul, Szemiológia és retorika = de M., P., Szöveg és interpretáció, Budapest, Cserépfalvi, 1991, 115-126.

[5] Ennek megértéséhez szükség van a discourse fogalmának Benveniste-i értelmezésére. A discourse a megnyilatkozás sajátos fajtája, mely megkülönbözteti a dialógusokat az írott szövegektől; nem mondat, nem szó, hanem performatívan elgondolt nyelvi megnyilatkozás, mely a mondathoz képest tágabb keretekkel rendelkezik. Négy alapeleme van: az időbeliség, a szubjektivitás, a világra vonatkozás és a kommunikáció. További magyarázat: Ricœur, Paul, A szöveg mint modell: a hermeneutikai megértés, Szociológiai Figyelő, 2002/1-2, 61.

[6] Ricœur, Paul, A metafora szemantikája és retorikája.= R., P., Az élő metafora, (1975) Budapest, Osiris, 2006, 117-128.

[7] Horváth Kornélia, Metafora és a költői nyelv = Szerk. H. K. – Szitár Katalin, Szó – Elbeszélés – Metafora: Műelemzések a XX. századi magyar próza köréből, Budapest, Kijárat, 2003, 20-25.

[8] Derrida, Jacques, A fehér mitológia = Szerk. Thomka Beáta, Az irodalom elméletei V., Pécs, Jelenkor, 1997, 78-79..

[9] Richards, I. A. [ford. RÁCZ Judit], A metafora, Helikon 1977/1, 125-128.

[10] Lackfi János, Bogaras = L. J., Hófogók, Budapest, ISTER Kiadó Kft., 1978. http://mek.niif.hu/02100/02150/02150.htm#73 (2012. augusztus 2..)

[11] Barthes, Roland: S/Z (részlet), Osiris, Budapest, 1997, 20-26.

[12] Lackfi János, Tizennégy telített magány = L. J., Elképzelhető, Budapest, Nagyvilág, 2001. http://mek.niif.hu/02100/02149/02149.htm (2012. augusztus 2.)

[13] Lotman, Jurij, i.m. 19-24.

[14] Gadamer, Hans-Georg, A szó igazságáról = G., H.-G., A szép aktualitása, Budapest, T-Twins, 1994, 132-135.

[15] Weöres Sándor, Száncsengő = W. S., [vál. Lator László], Művek (vál.) Weöres Sándor válogatott versei, Budapest, Unikornis, 1996.

[16] Erre a Fónikus harmónia című fejezetben térek ki.

[17] Horváth Kornélia, A versértelmezés ritmikai aspektusáról = H. K., A versről, Budapest, Kijárat, 2006, 23.

[18] Horváth Kornélia, i. m., 31.

[19] Jakobson, Roman, A nyelv működésben = J. R., A költészet grammatikája, Budapest, Gondolat, 1982, 142-161.

[20] Kulcsár-Szabó Zoltán, Irodalmiság és medialitás a költészetben = K.SZ. E., Metapoétika: Önreprezentáció és nyelvszemlélet a modern költészetben, Budapest-Pozsony, Kalligram, 2007, 13-54.

[21] Széles Klára, „… minden szervem óra”. József Attila költői motívumrendszeréről, Budapest, Magvető, 1980, 180-183.

[22] Horváth Kornélia, i. m., 23.

[23] Bővebben: Szántó Daniella: Élő is, meg hal is = Kortárs Online, 2011. (2012. augusztus 2.)

 

Megjelent a Bárka 2012 / 6-os számában.

 

Lackfi János versei a 2012/6-os Bárkából.

 


 

Főoldal

 

2013. január 07.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png