Országos Színházi Találkozó 2025
Szolnoki Szigligeti Színház
A hetedik nap krónikája
Kora délutántól késő éjszakába nyúlóan zajlott le a Szolnoki Szigligeti Színházban megrendezett 2025-ös Országos Színházi Találkozó utolsó, június 16-ai, hétfői napja. Mind a szakmai zsűri által bírált versenyprogramok, mind pedig az OFF, azaz kísérő programok ezen a záró napon is minél szélesebb közönségréteget kívántak megszólítani: az, aki egy saga-jellegű, érdekes kor- és fénytörésbe helyezett újvidéki családi legendáriumra, vagy a máig megkerülhetetlen Oidipusz-történet modern átiratára volt kíváncsi, az a versenyprogramokra vehetett jegyet, aki viszont egy-egy önálló színészi teljesítményhez, vagy zenés produkcióhoz érzett kedvet, az OFF Programokból bőven válogathatott.
Ez utóbbiak közül Gállfi László önálló estje, vagy a Feledi-projekt Pilinszky emléke előtt fejet hajtó produkciója mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés színművész szakos hallgatóinak előadása, a Parasztopera azért is érdemelt külön figyelmet, mert ennek színrevitelekor az ötödéves, rendező szakos Csáki Benedek olyasfajta látványvilágot teremtett, amely messze eltér az eddig megrendezett Parasztoperák miliőjétől. A 19 órakor kezdődő EDDA-musical, A kör pedig a mára a hazai könnyűzenei életünkben klasszikussá vált együttes kihagyhatatlan slágereire épített egy történetet.
A versenyprogramok a mai, utolsó fesztiválnapon azért (is) kezdődtek el már 14 órakor, mert az Újvidéki Színház Tomi Janežič rendezte 1981 című darabja több mint négy és fél órán keresztül kötötte le a nagyérdemű figyelmét. Már aki vállalkozni mert a megtekintésére – és itt nem, vagy nem elsősorban az előadás hosszára gondolok mint esetleges elrettentő körülményre, hanem arra, hogy ez a produkció egy tizenkét részes, úgynevezett dodekalógia tizedik állomása, amelyben különböző országok színházai a történelmünket 1972-től 1981-ig, éves bontásban dolgozzák, dolgozták fel. S a nézők közül talán volt olyan, aki arra gondolt, hogy ezek a részek összefüggenek egymással, így esetleg nem érti meg a sorozatnak ezt az etapját. Nos, sajnálom, ha volt, akit ez tartott vissza a produkció megtekintésétől, ugyanis az alkotásfolyam ezen részének befogadásához egyáltalán nem volt szükség az előző kilenc ismeretére.
1981
(forrás: Újvidéki Színház)
De hogy akkor mire volt szükség? Arra, hogy valamelyest át tudjuk érezni a miénktől eltérő délszláv mentalitást, előttünk ugyanis az 1981 esetében olyasfajta családtörténet bontakozott ki, amelynek díszletei, kellékei – egészen a színészek parókájáig bezárólag – talán az idősebb korosztály emlékezetében még élő Surda-sorozatot, a Forró szél címűt idézhette fel. S miközben – ennek megfelelően – bizarr humorral volt átitatva a produkció minden egyes perce, azt érezhettük, hogy itt elsősorban magukat képesek kifigurázni a történet szereplői. Csehovi módon tizenhárman ülnek az asztalnál – s ez, ugye, az orosz klasszikus szerint nem jelent mást, mint azt, hogy valaki szerelmes –, ám itt a „klán” tagjai a többször megismételt, ugyanazzal megkötött házasságba, a többször megkísérelt meghalásba, az azonos keresztnevek körüli kálváriába szerelmesek, s mindezt olyan játszi könnyedséggel tálalják, mintha a történeteik a leghétköznapibb sztorik volnának. Pedig nagyon nem azok.
A záró nap második versenyprogramja, a Radnóti Miklós Színház jóvoltából, Robert Icke átiratának és Szikszai Rémusz rendezőnek köszönhetően megtekinthető Oidipusz-történet szintén a korántsem szokványos szerelem körül forog, de ebben az adaptációban egyáltalán nem csak e körül. Ebben a modern köntösbe bújtatott Oidipusz-változatban azzal szembesülhetünk, hogy mi van akkor, ha egy politikai babérokra törő ember (Pál András mint 21. századi Oidipusz) tényleg a legjobbat akarja, ám ő maga sincs tisztában azzal, hogy a múltban, illetve a mélyben mik fortyognak, amik a „tisztaságát” elképesztően rövid idő alatt – akár a választás egyetlen előestéjén – képesek bemocskolni.
Oidipusz
(fotó: Dömölky Dániel, forrás: Radnóti Színház)
E két, rendkívül izgalmas és innovatív versenyprogram szakmai értékelésére azonban – lévén, hogy a mai nappal véget ért a 2025-ös OSZT – nem másnap délelőtt, hanem az előadások után került sor a szolnoki teátrum nézőtéri büféjében. A diskurzusokat ez alkalommal Bajnai Zsolt újságíró, a blogSzolnok szerkesztője vezette.
A 2025-ös OSZT versenyprogramjának eredményhirdetésére 2025. június 24-én kerül sor.
A hatodik nap krónikája
A szolnoki teátrumban megrendezett idei Országos Színházi Találkozó utolsó előtti napja, június 15-e, vasárnapra esett. A hétvégi nap okozott némi hangsúlyeltolódást a zsűri bírálta versenyprogramok és az úgynevezett OFF Programok, azaz a fesztivál kísérő rendezvényei között: ezen a napon inkább a másodikra fókuszáltak a szervezők, hisz a versenyprogramok közé tartozó előadások közül a korábbi napok két-három darabjához képest csupán egyet lehetett megtekinteni június 15-én, azt is kora délután, 14 órai kezdettel.
A kísérőprogramok pedig még ennél is korábban, már délelőtt 10-kor megkezdődtek: a Kisötlet Gyermekszínpad a Mesék a nagyvilágból című előadással, míg a Kultkikötő és Összművészeti Produkció a gyerekek egyik nagy kedvence, a Bartos Erika írta és rajzolta Bogyó és Babóca-sorozat egyik epizódjával, az Utazás Álomországba cíművel várta az érdeklődőket.
Délután pedig a felnőttek egy monodrámával és egy kétszemélyes darabbal találkozhattak: Oláh Ibolya Ibolyántúl-ra vezette el a nézőket egy önálló produkció erejéig, míg Mészáros Martin és Barta Ágnes duója azt a kérdést tette fel a közönségnek, hogy mi lenne, Ha lenne valakim?
S egy – talán merész – átkötéssel ezt a kérdést a versenyprogramban szereplő Schiller-dráma, a Stúdió K. Színház játszotta, Nagy Péter István rendezte Stuart Mária címszereplője (Pallagi Melitta) és másik főhőse, I. Erzsébet (Homonnai Katalin) is feltehette volna. A valaki alatt e történelmi tárgyú tragédia esetén nem feltétlenül szeretőt, párt, hites urat értek – bár a szerelmi szálak és intrikák természetesen ennek a két nőnek is át-meg átszövik az életét –, sokkal inkább hűséges alattvalót, igazi szövetségest. Mert ilyesfajta „valakiknek” itt bizony híján vagyunk. Mivel az angol trónra mindketten jogosultnak érzik magukat, elvileg két, egymással rivalizáló nő áll a dráma középpontjában, valójában azonban ezt a világot azok a férfiak irányítják, akik önös érdekük mentén hol az egyik, hol a másik nő mellé állnak… Mortimer (Samudovszky Adrian) vagy Leicester itt a kétszínűség netovábbja, s ravasz kis játszmáik nagy mértékben befolyásolják a történet rendkívül tragikus – nem csak a kivégzett Stuart Máriára, de az életben maradt Erzsébetre nézve is tragikus – végkifejletét.
Stuart Mária
(fotó: Dömölky Dániel, Stúdió K Színház)
Apropó, férfi szereplők: mivel a fesztivál kiváló szervezésének hála mindig akad párhuzam az egymást követő előadások között, ez esetben a szemfüles, és a darabokat végigkövető néző a játszó személyek kapcsán fedezhetett fel némi folytonosságot. A Stuart Máriában az előző nap két előadásának egy-egy szereplőjét lehetett felismerni: míg június 14-én az idős Peer Gynt szerepében láthattuk a csodálatos Fodor Tamást, most, a Stúdió K. előadásában ő játszotta Talbotot, Nagypál Gábor pedig Az igazság gyertyái tanítója után ebben a történelmi drámában a fent említett, a köpönyegforgatásával a saját bukását is előidéző Leicestert alakította, remekül.
Az OSZT 2025. június 16-án véget fog érni. Ám még ezen a napon is gyönyörködhetünk két kiválónak ígérkező versenyprogramban: az Újvidéki Színház az 1981 című előadását, a Radnóti Miklós Színház pedig az Oidipuszt hozza el a fesztiválra.
Az ötödik nap krónikája
A lassan a finiséhez közeledő OSZT ötödik napján, azaz június 14-én, szombaton – lévén, hogy egy hétvégi napot tudhatunk magunk mögött – a tegnapi eseményeket megduplázták a fesztivál OFF Programjának szervezői. Azaz nem egy, hanem két gyermekeknek, illetve családoknak, valamint felnőtteknek szóló produkció várta napközben a teátrum játszóhelyein kívül eső helyszínekre az érdeklődőket. Amíg az egészen piciknek is szólt a Kisötlet Gyermekszínpad Nyomozás az erdőben című programja, addig a látogatók apraját-nagyját egyként érdekelhette – van, akit az életkora miatt, van, akit a gyermekkora iránt érzett nosztalgiától vezérelve a Kultkikötő és Összpróba Produkció előadta Csukás mese: a Süsü és barátai.
A kimondottan a felnőtt közönséget megcélzó OFF Programok pedig két egyszemélyes előadással kedveskedtek a nagyérdeműnek. A színházi rendezései kapcsán igen ismert Göttinger Pál ezúttal Telefondoktor címmel, 14 órától egy egyszemélyes bohózatban mutatkozott be más-másfajta művészi oldalairól, míg 16 órától Meister Éva Víziboszorkány című monodrámájából lehetett okulni.
A zsűri által a fesztivál végén értékelendő ötödik napi versenyprogramok pedig ismét izgalmas párbeszédet folytattak az előző napi – a Seres Gerda vezette délelőtti szakmai beszélgetésen (is) elemzett – darabokkal, azaz A Bábjátékossal és az Ivanovval.
Hiszen, ha jobban belegondolunk, Csehov Ivanovjának életuntsága, kiábrándultsága látszólag épp ellentétes azzal, amit az Ibsen írta, az OSZT-ra a Budapest Bábszínház jóvoltából, Szikszai Rémusz rendezésében eljutott darab címszereplője képvisel. Peer Gynt ugyanis orosz kortársával ellentétben mindent akar és minden akar lenni. Csak épp a tehetsége nincs meg hozzá. Sőt, nincs hozzá koherens személyisége sem. Szemben Ivanovval, aki, ha akarna, hasznos tagja lehetne a faluközösségének, mert nincs híján a földműveléshez szükséges tálentumnak, meg még némi írói véna is szorult belé, csak hát, már nincs kedve egyikhez se.
Peer Gynt
(forrás: Budapest Bábszínház)
A végeredmény azonban ugyanaz: a spleen és a meddő próbálkozás mindkettejük esetében ugyanoda: a semmibe, a haszontalanságba vezet. Az irodalomtörténeti összefüggések mellett persze a fesztivál nézői a Peer Gynt esetében is rendkívül magas színvonalú előadást láthattak a Budapesti Bábszínház tagjainak köszönhetően. Az oly sokszor és sok helyütt realista módon – csak a szövegre koncentrálva – előadott Peer Gynt itt ugyanis az igényesen kidolgozott, és a színészi játékot nem csupán kiegészítő, hanem különleges tartalmi kontextusba helyező, a színész mondanivalóját mintegy megkettőző bábok jelenléte nem csupán az Ibsen-mű mesei és mitikus, de filozófiai mélységeit is előhívta.
A tegnapi A Bábjátékos után pedig ismét egy, az identitást középpontba állító, az egyén és a történelem, az egyén és a hatalom viszonyát boncolgató előadás került terítékre a Budaörsi Latinovits Színház jóvoltából.
Az igazság gyertyái
(forrás: Budaörsi Latinovits Színház)
Alföldi Róbert Székely Csaba Az igazság gyertyái című legfrissebb történelmi szatíráját szögletes téri elemek közé helyezi, s már ezzel érzékelteti: „szögletes”, „merev” sztereotípiák mentén gondolkodunk legtöbben az egyes vallási felekezetekhez tartozók szokásrendjéről – különösképpen a zsidókéról. S megmutatja: mit tehet egy asszony, egy anya, milyen sors vár rá, ha a zsidók számára legvészterhesebb korszakban is ragaszkodik a vallásához – holott a származása alapján erre nem is volna feltétlenül szüksége. Miközben a ragaszkodása, mint A Bábjátékos panzióbéli, makacs tartózkodása – egyben az önazonosságának gyönyörű szimbóluma.
Az OSZT 2025-ben Szolnokon június 15-én, vasárnap különleges OFF Programokkal, illetve a Stuart Mária című, a Stúdió K. Színház előadta darabbal jelentkezik.
A negyedik nap krónikája
Ha az eddigi, a szolnoki teátrum rendezte OSZT napjain végigtekintünk, a negyedik, azaz a június 13-ai, pénteki nap mind a zsűri értékelte versenyprogramok, mind pedig az úgynevezett OFF Programok vonatkozásában talán az egyik legmagasabb szakmai nívóval bírt.
A délelőtti, Seres Gerda vezette, a szolnoki színház nézőtéri büféjét mind a szakma képviselőivel, mind pedig a szélesebb nézőközönséggel megtöltő szakmai beszélgetések után ugyanis az OFF keretében 16 órától két olyan színházi előadást lehetett megtekinteni, amelyek, ha az OSZT-válogatás kritériumainak, például a keletkezés időpontjának megfeleltek volna, akár a versenyprogramban is szerepelhettek volna. Az Óbudai Társaskör azt a Visky András Kitelepítés című regényéből készült, Árkosi Árpád rendezte előadást hozta el a fesztiválra, amely a szerző tragikus gyermekkorának kivételesen hiteles ábrázolásával – és a maximális színészi teljesítménnyel – a maga műfajában mint regényadaptáció párját ritkítja a hazai színházi életben. A szintén 16 órától kezdődő, a békéscsabai Napsugár Bábszínház Szigligeti Parkban előadott Rászedett ördögök című produkciója pedig – mint ahogyan erre a rendkívül igényes bábszínházra amúgy is jellemző – ezzel az előadásával sem csak a gyerekeket oktatja-neveli, hanem az őket elkísérő felnőtteket is mélyen el tudja gondolkodtatni, mégpedig a Markó Róbert színpadra adaptálta három népmese ötvözete, azaz a „patással” való szembeszállás különböző módozatainak bemutatásával.
A versenyprogramok pedig – ahogyan azt a tegnapi összefoglalómban jeleztem –, témájukat tekintve erősen rácsatlakoztak a tegnapi, azaz az OSZT harmadik napján bemutatott Janovics című előadásra. Kezdve a 16 órától előadott, a Csokonai Nemzeti Színház és a Maladype Színház koprodukciójában létrejött, Balázs Zoltán rendezte A Bábjátékossal, amelyben – hasonlóan a kolozsvári előadáshoz – az egyén (ráadásul egy művészegyéniség) és a történelem „összecsapását” láthattuk. Pontosabban: az összecsapás elkerülését. A holokauszt 80. évfordulója alkalmából rendezett előadásban ugyanis a zsidó származású bábjátékos, Samuel Finkelbaum (Kiss Gergely Máté) – öt évvel a II. világháború befejezte után – még mindig nem hagyja el azt a panziót, amelyet Birkenauból menekülve lakhelyéül választott, mert azt hiszi, hogy a világégés még mindig tart, s így neki is van mitől tartania… Így a panzióban – elhunyt feleségét egy báb formájában „életre keltve” – tervezi a következő, zseniális bábelőadását.
A Bábjátékos
(forrás: Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen)
A debreceni előadás különlegessége, hogy a bábjátékoshoz érkezők, az őket meggyőzni, és az életbe visszavezetni akarók – mintegy a teljes emberiséget képviselve – közel tíz nyelven dalolnak, beszélnek, szólnak hozzá, a bábját pedig a cívisvárosi teátrum csodálatos tánctagozatának egy-egy – váltott szereposztásban – fellépő művésze a különleges és kifinomult mozdulataival valóban „bábosítani” tudja.
Ezt a mind zenei, mind pedig látványvilágát tekintve különleges előadást 18 órától a teátrum nagyszínpadán az a legkorábbi Csehov-dráma, az Ivanov követte, amelyben a Miskolci Nemzeti Színház tagjai Szabó Máté rendezésében épp a fordított utat: az egyén történelemre gyakorolt hatását láttatták. A történelem alatt itt persze nem a nagypolitikát, „mindössze”, amolyan „csehovi” módon, a szűkebb környezetet értem, hiszen a címszereplő (Harsányi Attila) életuntsága, „feleslegessé váló hamletsége” a férfiak esetében teljes egzisztenciákat, a nők esetében pedig a legkomolyabb és legőszintébb érzelmeket is tönkre tudja tenni.
Ivanov
(forrás: Miskolci Nemzeti Színház)
Mindehhez képest érkezik holnap, azaz az OSZT ötödik napján egy újabb – immár valóban felnőtteknek szóló – bábelődás, a Peer Gynt a Budapest Bábszínház, valamint egy, szintén a hatalom és az egyén konfliktusaiba belemélyedő produkció, Az igazság gyertyái, a budaörsi Latinovits Színház jóvoltából.
A harmadik nap krónikája
2015. június 12-ére, azaz az OSZT harmadik napjára a szolnoki teátrum rendezte fesztiválon már igazi fesztiválhangulat uralkodott: azon túl, hogy a színház nézőtéri büféjében Seres Gerda vezetésével minden nap délelőtt az előző délután és este megtekintett előadásokról szakmai beszélgetések várják az érdeklődőket, a Tisza-parton, DOKK Terasz Programok néven minden este 19 órától a könnyűzene világában is meg lehet merítkezni. Nem csupán „hagyományos” koncerteket hallgatva lehet ezt megtenni, hanem a határon túli színtársulatok zenekaraival, például a sepsiszentgyörgyi, a székelyudvarhelyi vagy a szatmárnémeti színészekből álló „banda” tagjaival is lehet találkozni. A napközben zajló Családi programok pedig – báb- és meseelőadásokkal a fókuszban – a kikapcsolódni és igényesen szórakozni vágyó családokat célozzák meg.
A július 12-ei előadások után a DOKK Teraszon nagyon is volt mit – jó értelemben véve – levezetni. Két produkció várta ezen a napon a nagyérdeműt és a szakmát egyaránt: a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Keresztes Attila rendezte Yerma című előadása témáját tekintve kiválóan rímelt az egy nappal ezelőtti, június 11-ei darabokra: a család, a válás, az újrakezdés szüzséje után Frederico García Lorca művének adaptációja egy megrekedt házasság, két összekényszerített, de egymással kezdeni mit sem tudó ember kálváriájának látlelete, amelyben a várt gyermek sem jöhet össze… Szabó Nikolett Yermáját és Illyés Ákos Juanját ráadásul – akiknek a hihetetlenül erős színpadi jelenléte elkápráztatta a közönséget –, köti, pontosabban kötné a lakóhelyük, a faluközösség szokásrendszere, hiedelemvilága is, és ez csöppet sem könnyíti meg az egymással vívott csatározásukat…
Yerma
(fotó: Csutkai Csaba, forrás: Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza)
A kompakt, rendkívül koherens világképet tükröző előadást követően pedig 18 órai kezdettel a Kolozsvári Állami Magyar Színház azzal az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Janovics című darabbal érkezett az OSZT-ra, amely már átvezette a nézőt a családi és magánéleti problémákat felvonultató előadások után a társadalmi-politikai síkon mozgó produkciókra is. Ilyen lesz majd június 13-án A Bábjátékos is, ám mielőtt beharangoznám a következő nap eseményeit, maradjunk még a Janovicsnál. Mert bizony érdemes.
A kolozsvári színház meghatározó, színészből direktorrá avanzsált alakjának, Janovics Jenőnek az élettörténetét ugyanis ifj. Vidnyánszky Attila ebben az előadásban olyan különleges, film a színházban módszerrel tárja elénk, amely épp a kamerahasználat miatt egyfajta unikális „rátekintést” biztosít a néző számára. Mintegy távolságot tartva mutatja meg és be azokat az éveket – benne főleg az 1918-19-es, Erdély román megszállásának a kolozsvári színház életére is tragikus hatással bíró korszakát –, amely Janovics Jenő magán- és szakmai életén messze túlmutatva, a két nemzet egyik legfeszültebb korszakáról is tudósít. Teszi mindezt rengeteg – iróniától és humortól sem mentes – rendezői ötlettől övezve, amely nem működhetne a kiváló színészi játék nélkül: a főszerepet játszó Bács Miklóson, Bíró Józsefen, Kardos M. Róberten és Albert Csillán kívül az összes többi szereplő is – beleértve a filmforgatás utolsó „statisztáját” – olyan mértékben azonosul a Janoviccsal és a Janovics körül történtekkel, hogy azonnal elhisszük: az életrajz itt messze túlmutat önmagán. Egy nemzet sorsa múlik rajta.
Janovics
(forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház)
Ehhez képest érkezik az OSZT negyedik napján A Bábjátékos Debrecenből, benne a holokauszt magánéleti hatásaival, valamint Miskolcról az életközepi válságával maga körül mindent borító és mindenkit kiborító Ivanov…
A második nap krónikája
Hosszú, de művészi színvonal tekintetében talán minden várakozást felülmúló napot zárt az OSZT 2025. június 11-én, szerdán, azaz a biennálé 2. napján.
Miután a délelőtti órákban Seres Gerda vezetésével és a színházi szakmában járatos hozzászólókkal a szolnoki teátrum nézőtéri büféjében lezajlott az első nap két versenyelőadásának, a Mély levegőnek és a Ház a blokkok között című darabnak az értékelése, a délután és este folyamán három előadást is meg lehetett tekinteni.
Őszi álom
(forrás: Kaposvári Csiky Gergely Színház)
A szervezők kiváló művészi érzékének hála három olyan produkció került egy és ugyanazon napon időben és térben egymás mögé, amelyeknek, ha mai, divatos kifejezéssel kívánok élni, a mozaikcsalád problematikája állt a középpontjában. A két délutáni előadás, a 14 órakor kezdődő, a kaposvári Csiky Gergely Színház hozta, Bérczes László rendezte Őszi álom, valamint a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Dicső Dániel színre vitte A fiú esetében nyugodt szívvel használom ezt a kifejezést, hisz mindkettő kortárs szerző: a nálunk is népszerű Jon Fosse, illetve Florian Zeller művét dolgozza fel. A harmadik produkció, a Győri Nemzeti színház Ilja Bocsarnikovsz rendezte Szentivánéji álma kapcsán inkább az istenek – és a magukat istennek képzelő apák – akarata ellenére történő párválasztásról beszélhetünk. Ám mindennek a következménye – hisz valahol minden modern, a szerelmi bonyodalmakat feldolgozó alkotás Shakespeare színházára megy vissza – az a fent említett két kortárs darabban tapasztalható magánéleti „katyvasz”, amelynek nem csupán a házasságából egy új szerelem miatt kilépő nő vagy férfi, hanem az összes családtag is az „áldozata”.
A fiú
(forrás: Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház)
A friss Nobel-díjas Jon Fosse művéből készített, lírai hangvételű előadásban az a nő, (Mészáros Sára), aki „elszereti” a feleséggel és gyermekkel rendelkező férfit (Fándly Csaba), a férfi anyja (Udvaros Dorottya) szerint maga a halál: halált hoz konkrét és átvitt értelemben egyaránt az addig megszokott és beváltnak gondolt kapcsolati dinamikára. Az épp emiatt végig egy gyönyörűen stilizált temetői közegben játszódó történet előrevetítette a második OSZT-nap második előadásának, a Florian Zeller műből készített adaptációnak a tragédiáját: azt, amikor az új családot alapító, feleségét, Anne-t (Györgyi Anna) és kamasz fiát, Nicolast (Csiby Gergely) épp emiatt faképnél hagyó apa, Pierre (Marton Róbert) tette a kamasz srác súlyos viselkedési zavarába, majd pedig öngyilkosságába torkollik.
S miközben első ránézésre a harmadik előadás, Shakespeare Szentivánéji álma a ma mozaikcsaládnak mondott jelenség tragikumát némi álomlátással, varázserejű növények bevetésével, majd a minden jó, ha jó a vége megoldással oldhatná, Bocsarnikovsz rendezésében ez sem ennyire egyértelmű: a Racine feldolgozta Phaedra-történetet is bevonva a szövegkönyvbe és az eredeti Shakespeare-szüzsébe, a „szívzűrök” következtében összegubancolódó szerelmi szálak kibogozásának, és ebből következően a „beleszerettem valaki másba” kiigazításának sem örülhetünk felhőtlenül.
Szentivánéji álom
(forrás: Győri Nemzeti Színház)
A szemle következő, harmadik napján, június 12-én két produkció várja a szakmát és a szélesebb közönséget egyaránt: a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Yerma, valamint a Kolozsvári Állami Magyar Színház Janovics című alkotása.
Az első nap krónikája
Miután 2024 májusában ReOSZT néven a kaposvári Csiky Gergely Színházban „újjáéledt” az egykori POSZT, a vándorfesztivál idei eseményének megrendezését, azaz a II. Országos Színházi Találkozó lebonyolítását a szolnoki Szigligeti Színház vállalta magára.
Ahogyan az a tavalyi fesztiválon is történt, a találkozó repertoárjának létrejöttét – amely az elmúlt egy év legigényesebb hazai és határon túli, nagyszínpadi és kamarelőadásait foglalja magába –, egy ötfős válogató bizottság több hónapnyi szakmai munkája előzte meg.
Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka folyóirat főszerkesztője, a Gyulai Várszínház igazgatója; Horányi László Jászai Mari-díjas színművész, rendező, az Esztergomi Várszínház igazgatója; L. Simon László József Attila-díjas író, költő, kultúrpolitikus; Papp Tímea, a Kultúra.hu újságírója, a Színházi Kritikusok Céhének elnökségi tagja; valamint Peremartoni Krisztina Jászai Mari-díjas színművész, a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti vezetője vállalta, hogy 79 társulat 125 előadásából összeállítja azt a tizennégyet, amelyet 2025. június 10-e és 16-a között láthat a szakma és a szélesebb nézőközönség egyaránt.
A június 10-én 13 órakor tartott hivatalos és ünnepélyes megnyitó után az idei zsűri tagjai, Szabó K. István rendező, Molnár László Jászai Mari-díjas színművész, Lőkös Ildikó dramaturg, Antal Csaba jelmez- és díszlettervező és Bazsányi Sándor irodalomtörténész is munkához látott, amikor 16, illetve 18 órai kezdettel a közönséggel együtt megtekintett egy kamaraszínpadi produkciót és egy nagyszínpadi előadást.
A Pálos Hanna rendezte és előadta, az Orlai-Füge Produkciós Iroda Mély levegő című előadása, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Radu Afrim rendezte Ház a blokkok között című darabja – bár első ránézésre, formai megoldásait tekintve a biennálé sokszínűségét tükrözte, hiszen egy monodrámáról, illetve egy számos színész összejátékát felvonultató előadásról beszélhetünk –, a témáját tekintve nem is állt olyan távol egymástól.
Mély levegő
(forrás: orlaiprodukcio.hu)
A Halász Rita 2021-ben nagy sikert aratott, a színdarabbal azonos című regénye ihlette adaptáció egy válófélben lévő, kétgyermekes anya „jajkiáltása”: Pálos Hanna megrázó előadásában egy bántalmazó kapcsolatból kilépett nő, Vera túlélési stratégiáit követhetjük nyomon. S miközben ő – aktív úszóként – konkrétan és átvitt értelemben is próbál a víz felszínén maradni, a színművész csodálatos előadásában – minden egyes személyt más-más hangon megszólaltatva – megtapasztalhattuk, hogy mindez, az ő érzelmi hullámvasútja hogyan hat szélesebb körben. Hogyan befolyásolja a családja tagjait: a két kisgyermeke, Vera szülei, valamint a barátai hozzáállását.
A Ház a blokkok között című marosvásárhelyi produkció pedig mintha épp ellentétes utat járna be: azt mutatja be, hogy több ember sorsa végül hogyan hathat egyetlen személyre. De csak mintha, mert ez is női történetekkel indul: a Both család tagjai – az amatőr festő testvérpár (Berekméri Katalin, B. Fülöp Erzsébet), és a száz év körüli, maga a megtestesült történelem édesanyjuk (László Csaba) lakása – kezdetben ezeknek a nőknek az így vagy úgy, de félresikerült életét tükrözi. Ám a hozzájuk megérkező férfiakkal, a nők férfiakhoz fűződő viszonyának egyes szegmensei feltárásával a teljes történet egyetlen személy – a lakásban történtekről és az ott élőkről regényt író – Misi (Rózsa László) „személyazonosságához” vezet. Az ő sorsára és származására derül fény ebben a saga műfajával is felérő, a humort és a tragikumot csodálatos módon ötvöző, monumentális, több mint négyórás előadásban.
Ház a blokkok között: László Csaba, Bartha László Zsolt
(fotó: Bereczky Sándor, forrás: nemzetiszinhaz.ro)
Június 11-én az OSZT három újabb produkciót kínál: a kaposvári Csiky Gergely Színház Őszi álom, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház A fiú, illetve a Győri Nemzeti Színház Szentivánéji álom című darabját.
