Balogh Tibor
Narancsbőrönd
Zelei Miklós: Situs inversus. Az Isten balján
„Az Elbocsátó szép üzenet után nem fizetted be az áfát” – veti szemére Léda hangján Katkó Ferenc, az Ady bőrében rejtőzködő Katkó Ferencnek. Utóbbi talán azért nem nyit ajtót előbbinek, mert az megint cseh mackónadrágot húzott a berúgáshoz. Zelei Miklós alteregója egy filmszakadások, végzetes befejezések és komor újrakezdések szabdalta, felfüggesztett időben Konstanca, Budapest és Párizs között cikázik.
A kolozsvári Komp Press – Korunk Kiadó 2013 elején önálló kötetben is megjelentette a Békéscsabai Jókai Színház 2012-es, egyfelvonásos drámapályázatára íródott darabot. (A beküldött 175 mű közül a felolvasószínházi bemutatásra kiválasztott tizenhárom darab közé került, s Kolti Helga rendezésében, Katkó Ferenc előadásában nagy szeretettel fogadta a közönség a szarvasi vízi színházi és a békéscsabai TeÁtriumban rendezett bemutatón.) Az ősbemutatót a Csontváry Művészeti Udvarház színpadán, az intézmény két galériája közé ékelődött termében, a Csontváry Színházban tartották. Megrendezésére Köllő Miklós pantomimművész, rendező, koreográfus, az Újbudai Kulturális Intézet művészeti vezetője vállalkozott.
A nézőket fogadó színpadkép közepén Ady ismert ábrázolása: lecsukódott szemmel a kórházi ágyon. A posztertől jobbra, homályban egy magányos tonett szék, balra egy izzó-sugárzó, narancssárga útibőrönd. Azt kell elképzelnünk, hogy Ady Endrének nem sikerül meghalnia 1919 telén, s most a kínálkozó tovább élési lehetőségekkel ismerkedik. Legyen hajógyári törzsgárdatag, esetleg a román titkosszolgálat, a Securitate ellenőrzésével és irányításával vállalja el a Konstancai Harcos című román napilap szerkesztését? Névházassági engedély megszerzésével próbáljon átjutni az „anyaországi” paradicsomba, ahol majd a kezdődő demokrácia egyik pártja frakcióvezető-helyettesének instrukciói nyomán, ország-arculatjavító költeményeket írhatna, vagy elég, ha okosan hallgat, esetleg akkor is cseng a kassza?
A „katasztrófa-akrobatikus” történet összes szerepét maga Ady – vagyis Katkó Ferenc – játssza: ő Ady, mint Ady, mint Léda, mint Grama ezredes, mint két biztonsági őr, mint Kitti, mint tömbházgondnok, mint frakcióvezető-helyettes, mint Babits Mihály, mint Garami ezredes. A fináléban azonban megjelenik a színház Marketing menedzsere, illetve helyette (lehetőség szerint) a szerző, mert ő a legolcsóbb megoldás. „A legolcsóbb megoldás” szerepe kedvéért csakugyan pazarlás lenne lekötni egy hivatásos színész egész estéjét, annyira kurta a jelenet. A legvégén, beépített nézőként felpattan egy oldalzsöllyéből, és brechti tanító hévvel kihirdeti az eszmei mondanivalót (konklúziót): „– Dzsenifer? Új nő? Nem kell! A régiek is fölöslegesek voltak. Mindenki fölösleges. Ady is. (…) Színdarab se, színész se, néző se! Semmi se. Csak a félelem! Az, kell. És a kasszakulcs. Milkó? Guriga? Milla? A milliárdokat csak én tudom megnevezni.”
Dzsenifer már nem illeti meg Mint Adyt, a Kittiben való csalódása miatt hiábavaló lenne az újat keresnie. „Megint olyan levelet írok magának, amit nem fogok föladni. – fohászkodik Mint Ady a darab kezdetén – Amit össze fogok tépni. Amit ezután még a hamutartóban is el fogok égetni, és még a klotyón is lehúzom majd. Drága Kitti, vigyen ki innen, vigyen ki.” Léda, Kitti és Dzsenifer allegorikus figurák, az eszmék és reménykedések asszonyi testet öltő jelképei. Jövőemlékezet. Groteszk képzettársítások: a hajdan nehezen kezelhetőnek tartott, s ezért sokat próbált értelmiségi alkotók paradoxonözöne, azzal a fel-felbukkanó sejtelemmel, hogy az előző század 60-80-as éveiben felívelő pályájuk alapján, legfeljebb korlátozott érvényű halhatatlanságra esélyesek. Hiszen a szirénhangú diktátorok jóvoltából minden sikerükre árnyékot vetett az elérés ára, míg a betiltásuk (az elvetélt művük) volt az igazi diadal.
Az iszákos Léda cseh mackója bizonnyal 1968-at jelenti, az ország szovjet megszállását, ami akkor kirobbantotta e nemzedék kommunizmusából a gulyást. Helyzet volt. Nem lehetett nem színt vallani, sem a vazallus kormány oldaláról, sem a szellemi végeken: ’68-hoz viszonyulni kellett, igaz, már nem az ’56-os gorombasággal, hanem európaias virágnyelvűséggel. Az európaiasság következtében körbeviszonyulások hálózatát fonta magára a társadalom. Szökni, vagy maradni; kiengedni, vagy visszatartani – dacolni, vagy virágnyelvet ölteni; képen vágni, vagy fejet csóválni? Így:
„Mint Ady: – Van útlevél?! Vivát! Indulhatok.
Mint Grama ezredes: – Minden ember annyit ér, ahány nyelvet beszél.
Mint Ady: – Hogy mi?
Mint Grama ezredes: – Magyarul író román író.
Mint Ady: – Magyarul író magyar író.
Mint Grama ezredes: – Aki nem tud románul! És aki nem tud románul, az nem hagyhatja el Romániát. Hányszor mondjam még, Ady! Milyen hírét tetszene vinni az országnak? Román író tud románul. Tetszik érteni. Akkor is, ha magyarul ír. Párizs!
Mint Ady: – Pontosan. Elmegyek innen.”
Köllő Miklós már a pályája viszonylag korai szakaszában eltávolodott a számára ismertséget hozó, klasszikus pantomim művészettől, olyan témákat választva, amelyek színreviteléhez a pantomim eszközei kevesek: Thomas Mann, Asturias, Dosztojevszkij, Gogol adaptációkat készített, Bosch és Brughel műveket dolgozott fel. Jelentéshordozóvá tette a tárgyakat, a célzott fényeket, az alkalmazott zenét. Mostani rendezésében, pantomimes előéletéből visszahozza a kifejező mozdulatok gazdaságos, megértető alkalmazása iránti igényét, ezzel enyhítve a közönség agyára nehezedő szövegsúlyt. Katkó emberélettel telíti a gondosan bevilágított, képzőművészeti igényű téralakzatokat. Valójában a térbe ágyazás gerjeszti drámává a monológot, s távolról sem utolsósorban, Bajovics Milán zeneszerző-hegedűművész hangulatfestése.
A produkció fővívmánya a szereplőválasztás. A pártszínű bőrönddel huzakodó-súlyemelő, ágysodronnyal expanderező Katkó széltében-hosszában nagyra nőt, meditatív Chaplin. Általa, Selfit küldött körünkbe Chaplin képében az Isten, de ha nem, hát annak hasonmását, aki a balján ül csakugyan. „Mint Ady próbálgatja a járást: – Elment. Bal, jobb, bal. A hős. Mit akarsz itt, te csámpás? Azt mondják, hogy egy-kettő-egy, csámpás vagyok, csámpás. Csámpás vágyak. Csámpás a pálinka. Egy, kettő… Ezzel a csámpás lábammal. Kreatív ugróiskola. Esti ugróiskola. Dolgozók ugróiskolája. Dugovics Titusz Ablakonkiugró-iskola. Csámpást járok egymagamban. A török kinyitja ejtőernyőjét, hősünktől elrúgja magát, aki a meghiúsult tandemzuhanásból magánszámba váltva folytatja a bemutatóóót. Szólista. Párizsig. Fázom. Hideg van.”
A fotók a Szarvasi Vízi Színházban, a felolvasószínházi bemutatón készültek.
