Drámák

 

 Voros_meret_jo.jpg

 

Vörös István

 

Pisztoly az asztalon[1]

 

Szereplők:

ÖREG JEDLÍK (Gusztáv), ötven éves

BELÜGYES (Vojta Otcsenás, magyarul Béla), Jedlík meghalt barátjának a neveltfia, de csak pár évvel fiatalabb Jedlíknél, 40-es

ESZIK OTTÓ, Jedlík unokája, 12 éves

JEDLÍK NAGYMAMA (Anna), az öreg felesége, 45 múlt

ID. ESZIK (JEDLÍK) OTTÓ, a fiuk, a kis Ottó apja, 30 felé jár

PAP

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ (Varga elvtársnő), 40 körüli nő

Rendőrök, hentessegédek, vásárlók.

 

Helyszín egy egykor szlovákok lakta alföldi város, ahol a kolbász jelent életet és halált, gazdagságot és szegénységet. Történik az 1940-es évek második felében, amikor ez az önazonosítási pont, mint annyi más is, bizonytalanná válik.

Mivel a darab sok tekintetben a kolbász körül forog, valamiképpen meg kell oldani, hogy a kolbász szelleme jelen lehessen a színpadon. Az előadáshoz tartozzon hozzá valami állandó nemes éhség. Vágy a húsételre.

 

I. FELVONÁS

ELŐHANG AZ EVÉS MŰVÉSZETÉRŐL

A rendőrségi fogda előtt.

 

ID. ESZIK OTTÓ idegesen sétálgat fel-alá, néha aggódva próbál az ablakon belesni: A csehek szerint a jó knédli elkészítése a világ legnehezebb dolga. A szegediek szerint a halászlét a legnehezebb megcsinálni. Nálunk a kolbászra esküsznek. Az a legnagyobb művészet.

De ez nincs így. Sosem az étel megcsinálása a művészet, hanem a megevése. Jól megenni. Hozzáértően megenni. Úgy megenni, hogy az jóvá váljon. Fölfedezni evéssel az ételben rejlő zsenialitást. Fölfedezni evéssel a zsenialitást. Én például zseniális evő vagyok. Nem zabáló. Nagy evő vagyok. Elképesztően sokat eszem. De nem zabálok. Eszek és eszem, ugye érzik a különbséget? Falatozom és falatozok, hol így, hol úgy.

Csak nem kezdtem el itt nyelvészkedni? A nyelv a disznósajtba való, bár én legjobban magában szeretem, ha kifőzzük az abaléban. Kint az udvaron a hóban állva egy nagy villával kiemelni, megsózni és úgy enni, hogy fehérebben gőzölögjön, mint a hó a lábam alatt. Persze az a hó már amúgyis sárosra van taposva, és ha nem volt elég ügyes a böllér, akkor egy alaposan össze is van vérezve. Az élet szép.

 

1. jelenet

LAKOSSÁGCSERE

 

Odabent. Napfényes rendőrségi szoba.

 

BELÜGYES: Hovorís po szlovenszki?

ÖREG JEDLÍK: Tudod, Vojta, hogy igen.

BELÜGYES: Vojta? Talán Béla. Én nem vagyok szlovák.

ÖREG JEDLÍK: Já taki nejszom.

BELÜGYES: Tak pre cso hovorís po szlovenszki?

ÖREG JEDLÍK: Tótok vagyunk. Vagyis a nagyapám az volt. De én nem akarok elmenni innen. A svábokat elkülditek, azt megértem, mert benne voltak a Folkszbundban, de nekünk mért kell?

BELÜGYES: Ti nem büntetésből. Ti jutalomból mehettek. A ti házatokba a csehektől kitelepített magyarok kerülnek. Ti meg az övékbe Cseszkóban. Rozumís?

ÖREG JEDLÍK: Én itt születtem, itt is akarom, hogy eltemessenek.

BELÜGYES: De itt se lesz ám jó!

ÖREG JEDLÍK: Te már tudod?

BELÜGYES: Mit bizalmaskodsz itt velem? Mindegy, hagyjuk. Most még lehet. Végülis nem a pincében vagyunk, és én nem vallatlak téged.

ÖREG JEDLÍK: Miről vallatnál?

BELÜGYES: Arról, amit vagy elmondasz, vagy költöztök.

ÖREG JEDLÍK: Akkor elmondom.

BELÜGYES: Szavadon foglak. Maradhatsz, ha elmondod a kolbászotok receptjét.

ÖREG JEDLÍK: Szakra, ti hces tu klobaszu? Neked kell vagy a belügynek?

BELÜGYES: Ne szarj be! Csak nekem. Mit kezdhetnének ők ilyesmivel?

ÖREG JEDLÍK: Ahány ház, annyi recept.

BELÜGYES: Ez mellébeszélés.

ÖREG JEDLÍK: Nyugodj meg, az én receptem megkapod. Nem azért, mert megzsaroltál. Barátságból.

 

2. jelenet

AZ UNDORODÁS MŰVÉSZETE

 

Ugyanaznap otthon az öreg felesége és unokája. A gyerek vacsorázik, de nehezen csúszik a falat.

 

ESZIK OTTÓ: Fúj, nem kell, utálom a kolbászt!

JEDLÍK NAGYMAMA: Hogy lehet így beszélni, tudod te egyáltalán, a nagyapád mennyit dolgozik, hogy neked mindennap jusson kolbász?

ESZIK OTTÓ: Inkább ne dolgozzon annyit! Szeretném, ha többet mesélne. Kristófról, az erős emberről vagy a zöld disznóról.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ilyen badarságokkal traktál? Egy disznó az nem zöld. Csak nehogy elterjedjen, a végén még azt hiszik majd a vevőink, hogy a kolbászunk romlott meg.

ESZIK OTTÓ: Nagymama, buta vagy, ez csak egy mese. Senki se veszi szó szerint.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ne beszélj már annyit evés közben.

ESZIK OTTÓ: Nem is eszek!

JEDLÍK NAGYMAMA: Elég baj az. Edd szépen a finom kolbászt, nagypapa titkos receptje alapján készült.

ESZIK OTTÓ: Nagymama, az osztálytársaim azt mondják, hogy mi gyilkosok vagyunk.

JEDLÍK NAGYMAMA fölemeli a kezét, hogy lekeverjen neki egyet, de aztán meggondolja magát: Mért lennénk gyilkosok, micsoda ostobaság.

ESZIK OTTÓ: Mindennap megölünk egy disznót. (Hirtelen behallatszik a késtől megrémült disznó kétségbeesett sivalkodása.) Ez is az, ugye a nagypapa éppen öl?

JEDLÍK NAGYMAMA: Vedd tudomásul, hogy az osztálytársaid csak irigykednek rád, mert nekünk bőven van mit ennünk.

ESZIK OTTÓ: Másnak mért nincs? Tényleg kiraboljuk őket?

JEDLÍK NAGYMAMA: Egy fenét raboljuk! Nekik is lenne, ha dolgoznának. Nagyapád pedig azért nincs itthon, mert épp a rendőrségre hívták be. (Elgondolkodik, tekintete a semmibe réved.) Folyton zargatnak minket.

ESZIK OTTÓ: De akkor valamit csináltunk is, nemigaz? Olyan nincs, hogy ok nélkül hívnának be valakit a rendőrségre.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem, olyan tényleg nincs. Irigyek ránk, ez az oka. Nagyapád pedig nem gyilkos.

ESZIK OTTÓ: Nagymama, ez a kolbász büdös, nem kérem. Nem tudnál egy kis tejbegrízt főzni?

JEDLÍK NAGYMAMA megsimogatja a fejét: Jól van, kisunokám. Pre cso nye? Te valahogy nem erre a világra való vagy. De tanuld meg, nem kell szégyellned, hogy a nagyapád a megye legjobb mészárosa. Állatot ölni pedig nem gyilkosság.

ESZIK OTTÓ: Nagymama, ez igaz? De jó lenne, ha neked lenne igazad, nem a többieknek az iskolában. Nem szeretem, ha verekednem kell.

 

3. jelenet

ÁLLAMOSÍTÁS

 

Néhány hónap, hét vagy nap múlva, kora hajnalban a hentesbolt előtt. Az öreg Jedlik érkezik, hogy kinyissa a boltot, de két belügyes, meg a Belügyes már az ajtó előtt várakozik. Az öreg zavartan ellép mellettük.

 

ÖREG JEDLÍK: Jó reggelt!

BELÜGYES: Szabadság, Jedlik elvtárs!

ÖREG JEDLÍK kicsit húzódozva: Szabadság! (Kinyitja a lakatot, kitárja a bolt ajtaján a rácsot, majd kinyitja a boltajtót is.) Hát akkor a viszontlátásra!

BELÜGYES és társai benyomulnak a boltba: Na, azért ilyen könnyen nem végzünk! A nép nevében!

ÖREG JEDLÍK: Hűha, itt valaki Petőfinek képzeli magát!

BELÜGYES: Kuss! Ide a kulcsokat! A pénztárt, a raktárkészletet lefoglalom. A bolt mától kezdve a dogozó nép tulajdona. (Két segédje, mint aki intézkedik, szétszóródik a boltban.)

ÖREG JEDLÍK: Micsoda?

BELÜGYES: A bolt már nem a tiéd. Itt hátul az ólban és kint a tanyán a disznók, már nem a tieid.

ÖREG JEDLÍK: És a pénz? Az összes pénzem benn van a kasszában.

BELÜGYES: Nem a tied semmi.

ÖREG JEDLÍK: Miből fogunk élni?

BELÜGYES: Csak maradt valamitek! Ne sajnáltasd magad, népnyúzó.

ÖREG JEDLÍK: Hogy válik be a kolbászreceptem?

BELÜGYES: Nem értem, miről beszélsz.

ÖREG JEDLÍK: Legalább koszos száz forintot hadd vegyek ki a kasszából! Éhen fogunk halni.

BELÜGYES pisztolyt ránt: Meg ne próbáld, mert itt helyben lelőlek! El akarnád lopni a nép vagyonát?

ÖREG JEDLÍK: Szakra, cso bugye, cso bugye?

BELÜGYES: Ne káromkodj! Azt azért megmondhatom neked, mi lesz. A népbolt alkalmazottjaként itt maradsz és árulod a húst. Most aztán nézel, mi?

ÖREG JEDLÍK: Nem találok szavakat.

BELÜGYES: Az üzletvezető a fiad lesz, neki a fizetése havi ötszáz, a tied, mint alkalmazottnak négyszáz. A feleséged nem teheti be a lábát a raktárba.

ÖREG JEDLÍK: És ki fogja etetni az állatokat?

BELÜGYES: Mostantól az állami gazdasághoz tartoznak. Nem a te gondod.

ÖREG JEDLÍK: Nem félsz attól, hogy az Isten megbüntet?

BELÜGYES: Dehogy. Az Isten? Hát hol van az a híres Isten? Csak nem gondolod, hogy neki fontos a te kis kócerájod?

ÖREG JEDLÍK: Azért ez a város elsőszámú húsüzeme volt. A kolbászunk országos hírű. Megengedem, Istennek ez bolt nem fontos. De az igazság, az igen, az fontos neki.

BELÜGYES nevet: Úgy érzed, valami igazságtalanság ért?

ÖREG JEDLÍK: Nem is tudom. Alighanem igen. Elvették az életem teljes munkáját. (El akar menni.)

BELÜGYES: Hová, hová? A munkaidő reggel hattól délig, és délután négytől hatig tart. Szombaton csak a reggeli műszak van. (Most, hogy túlesett a nehezén, hangot vált.) Ugye nem haragszik, Guszti bátyám? Lemérne nekem 10 deka parizert? Meg a fiúknak is.

ÖREG JEDLÍK a pulthoz lép: Szeletben?

 

4. jelenet

A FEKETE DISZNÓTOR

 

Pár héttel később. Jedlikék belső udvarán, ahol virágok nőnek nyáron. A pincéből egy disznót vezetnek elő. Az öreg, a fia, az unokája, segédek. A nagymama egy vájdlingot hoz a vérnek.

 

ESZIK OTTÓ a disznó elé áll. A disznó nekidönti a fejét, mint egy kutya: Nagypapa, nem akarom, hogy megöljétek a Kocit.

ÖREG JEDLÍK: Nem mi öljük meg. Ó, dehogy. Ez a gonosz világ öli meg. Az, hogy enni kell néha valamit, az, hogy az Isten húsevőnek teremtett minket.

ESZIK OTTÓ: Hát mégis van Isten?

ÖREG JEDLÍK: Persze, hogy van. Ez tanuld meg. Isten van. Csak ők nem tudják.

ESZIK OTTÓ: Kik azok az ők?

ÖREG JEDLÍK: A gonosz világ leggonoszabbjai.

ESZIK OTTÓ: Nagypapa, nem akarom, hogy megöljétek a Kocit.

ÖREG JEDLÍK: Nem mi öljük meg. Ó, dehogy. Ez a gonosz világ öli meg. Az, hogy tartani se lenne szabad. És ha megtudják, ők ölik meg.

ESZIK OTTÓ: Ők, ők, ők! Nagypapa, mért titokzatoskodtok annyit? Vannak egyáltalán ők?

ÖREG JEDLÍK: De még mennyire, hogy vannak. Már szinte mindenünket elvették. Belőled szegény gyereket csináltak.

ESZIK OTTÓ: Ne hazudj, nagypapa! Gazdagok vagyunk. Ha tudnád, én ezt mennyire szégyellem. Nem akarok kivételezett lenni. Mivel vagyok jobb a többieknél az iskolában? Nem akarom, hogy megöljétek a Kocit.

ÖREG JEDLÍK zavartan álldogáló embereire kiabál: Mire vártok, csináljátok már! (Azok ledöntik a kétségbeesetten visító malacot a lábáról.)

BELÜGYES fölbukkan a háttérben, zavartan álldogáló emberire kiabál: Mire vártok, csináljátok már! (Előjönnek, odagyűlnek a kerítéshez, de tanácstalanok, hogy mi is a parancs.)

ESZIK OTTÓ megpróbál a disznó és gyilkosai közé állni, az arcára fröccsen a friss disznóvér: Nem akarom, hogy megöljétek a Kocit.

ÖREG JEDLÍK: Takarodj most már innen, kölyök!

BELÜGYES berobban az embereivel: Mi folyik itt? Meg akarjátok ölni azt a gyerekeket? Mitől véres?

ESZIK OTTÓ sikít: Segítség, itt vannak a gonoszok!

ÖREG JEDLÍK: Ki bántaná az unokámat?

BELÜGYES: Hát ti! Tetten értünk. Lefogtátok, és le akartátok szúrni. Épp a legjobbkor érkeztünk.

ÖREG JEDLÍK: Dehogy akartuk leszúrni. Ez a disznó vére.

BELÜGYES: Szóval bevallod? Feketevágás. Gyönyörű! Beviszünk. Még ha gyilkossági kísérlet lett volna, akkor védekezhetnél szabad lábon. De ez valóban súlyos ügy.

ÖREG JEDLÍK hazudni szeretne valami hihetőt: Hogy kerül ez a disznó ide? Megpróbált megszökni? Azonnal vezessétek vissza az ólba!

BELÜGYES: De hiszen ez már nem él!

ÖREG JEDLÍK a Belügyesre néz: Ha elpusztult, az egyedül a te bűnöd. Én nem megyek sehová.

BELÜGYES: Ez nyílt szembeszegülés az állammal. A demokráciával.

ESZIK OTTÓ: A bácsi gyilkos! Gyilkos! Segítség, gyilkosok!

ÖREG JEDLÍK: Halkabban, te!

BELÜGYES előbb a gyereket akarja megpofozni, aztán végül az öreg arcára üt, akinek elered azt orra vére.

 

5. jelenet

ÁLHÍR ÉS ELHALLGATÁS

 

Két héttel később Jedlíkék házában.

 

ESZIK OTTÓ: Hová lett a nagypapa? Nem akarom, hogy megöljék a nagypapát.

JEDLÍK NAGYMAMA: Akkor nem kellett volna besúgnod!

ID. ESZIK OTTÓ: Matko, de hiszen ez csak egy gyerek. Nem tudja, mit csinál.

ESZIK OTTÓ: Ti nevís cso gyelás!

JEDLÍK NAGYMAMA: Hallod, milyen szemtelen? Ez már az ő emberük. Rögtön az első osztályban meghülyítik őket.

ID. ESZIK OTTÓ: Ne a gyereken vezesse le, ha ideges.

ESZIK OTTÓ: Hová lett a nagypapa? Nem akarom, hogy megöljék a nagypapát.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ki ölné meg, te kis ostoba.

ID. ESZIK OTTÓ: Hát ők!

ESZIK OTTÓ: Kik azok az ők? Az a bácsi, aki megpofozta a nagypapát, és elvitte a kolbászokat? Éhes vagyok, kérek egy kis kolbászt.

JEDLÍK NAGYMAMA: A kolbász egészségtelen. Főzök neked vízbegrízt.

ID. ESZIK OTTÓ: Nem hiszem, hogy bántani mernék.

JEDLÍK NAGYMAMA: Apádat? Szerintem már az összes foga ki van verve. Jó, ha él.

ID. ESZIK OTTÓ: Azt se tudjuk, hol van. Lehet, hogy nem is vitték be, hanem…

ESZIK OTTÓ: Megölték? Nem akarom, hogy megöljék a nagypapát.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ne óbégass már annyira! Nem kell, hogy az egész szomszédság megtudja.

ESZIK OTTÓ: Mindenki látja, hogy nincs itthon.

JEDLÍK NAGYMAMA: Rózsahegyre ment, a rokonokhoz.

ESZIK OTTÓ: Én is oda akarok menni. Imádom a rózsát.

JEDLÍK NAGYMAMA: Buta kisfiúkat nem engednek ám be Cseszkóba.

ID. ESZIK OTTÓ: Apámnak nem lehet baja. Tévedés volt, hogy bevitték. A disznót is odaadtuk magunktól.

ESZIK OTTÓ: Most aztán mi vagyunk szegények.

JEDLÍK NAGYMAMA: Mi sosem leszünk szegények, ezzel ne dicsekedj.

ID. ESZIK OTTÓ: Nem kéne hittanra járatni ezt a gyereket. Teljesen összezavarja, mama.

ESZIK OTTÓ: Én nem vagyok összezavarodva. Mindent értek. Le akarjátok tagadni nagypapát.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem tudjuk, hol van. Mindig azt csinálja. Itt hagy a szarban, aztán oldjam meg a bajokat egyedül.

 

6. jelenet

A KOLBÁSZ SZABADDÁ TESZ

 

Mosókonyhaszerű helyiség, amit vallatószobának használnak. A közepén ócska asztal, az egyik oldalán Jedlík, a másik oldalán a Belügyes. Az asztali lámpa Jedlík felé fordítva.

 

BELÜGYES: Hovorís po szlovenszki?

ÖREG JEDLÍK: Tudod, Vojta, hogy igen.

BELÜGYES: Vojta? Talán Béla. Én nem vagyok szlovák.

ÖREG JEDLÍK: Já taki nejszom. Tótok vagyunk. De én nem akarok elmenni. A svábokat elkülditek…

BELÜGYES: Ki mondta, hogy el kell innen menni? Te egy darabig nem mész innen sehová.

ÖREG JEDLÍK: Az országból?

BELÜGYES: Hát onnan se nagyon, mert ebből a pincéből nem jutsz ki élve.

ÖREG JEDLÍK: Vojta, Vojta, ha most az apád látna.

BELÜGYES: Hagyjon már az apámmal!

ÖREG JEDLÍK: Ugye, hogy hazudtál?

BELÜGYES: Nem is volt az apám, csak 10 éves koromtól nevelt. A testvéreim apja. Utáltam mindig, és így magát is utálom.

ÖREG JEDLÍK: Dehogyis, Vojta, nyugodj meg, te tisztelsz engem, csak nem tudod kimutatni. Közben már tegezni se mersz.

BELÜGYES: Guszti bátyám, igen, igen, tisztelem magát. Az apámnak a példaképe volt. Az a hentesbolt ott a színházzal szemben! Azt mondta, az a világ legjobb helye. Ha csak elmegy arrafelé, és megérzi a kiáradó szagokat, meghallja, ahogy beszélnek odabent, és hogy maga többnyire még énekel is, akkor biztos benne, hogy az a világ legjobb helye. A legjobb hely. A hely. És maga az ő legjobb barátja. (Észbe kap.) Úristen, az apám egy hülye volt.

ÖREG JEDLÍK: Az élet olyan, mint a kolbász. Mért nem jöttél el soha hozzánk azóta, hogy elkérted a kolbászreceptet? Megcsináltátok?

BELÜGYES: Nem volt rá szükség. Minek nekünk annyi hús? Én bent étkezem, a mama szanatóriumban van. A húgom meg az irodán kap enni.

ÖREG JEDLÍK: De este se kéne el egy jó kis kolbász?

BELÜGYES: Viszünk haza. Azt is itt csinálják. De nem túl jó.

ÖREG JEDLÍK: Mért nem adtad oda nekik a receptet?

BELÜGYES: Nem lehet jó. Ahogy ők csinálják, semmilyen recepttel nem lehet jó.

ÖREG JEDLÍK: Most már mindent értek. Akkor itt ti tényleg meg fogtok engem verni?

BELÜGYES: Szerettem volna elkerüli, de nem lehet.

ÖREG JEDLÍK: Aláírok bármit.

BELÜGYES: Az se segít.

ÖREG JEDLÍK: Titeket nem lehet megérteni.

BELÜGYES: Hiszen ez a szép. Titokzatosabbak vagyunk, mint a papok.

ÖREG JEDLÍK: Apád tényleg kommunista volt?

BELÜGYES: Olyan szeretett volna lenni, mint Guszti bátyám. De olyan nem lehetett, mert szegények voltunk. Neki kellett volna itt a kolbászkirálynak lennie. Maga megsértette a büszkeségét. Elege lett az ilyen kulákokból, mint maga.

ÖREG JEDLÍK: Sohase mondta.

BELÜGYES: Talán mondania kellett volna?

ÖREG JEDLÍK: Segíteni akartam.

BELÜGYES: Ez az. Csak azt ne! Segíteni? De most fordult a kocka. Maga fog nekem segítségért könyörögni.

ÖREG JEDLÍK: Édes Béla fiam, én már most megkérlek, hogy segíts nekem. Behoztak a rendőrségre, pedig nincs semmi bűnöm.

BELÜGYES: Mindenkinek van. És ott van a feketevágás is. Talán tagadja?

ÖREG JEDLÍK: Hogy tagadhatnám, hiszen már az egész disznót megettétek. Legalább jó volt?

BELÜGYES: Hogy jó-e? Nagyon. Mintha magát ettem volna. Az olyan elnyomókat, akik azt hiszik, tehetségesebbek, pedig csak nagyobb a szerencséjük. Magát ettem, amikor a disznóját ettem. Magának már vége. Az egész Jedlík családnak vége.

ÖREG JEDLÍK: Az igaz. A fiam sajnos már rég Eszikre magyarosított.

BELÜGYES: A fia áruló.

ÖREG JEDLÍK: Csak magyar, mint te, Béla.

BELÜGYES: Én tót vagyok. Ha hallgat rám, és eltakarodik a picsába az egész pereputtyával, akkor nem okozza most a bajt se magának, se a családjának, se nekem.

ÖREG JEDLÍK: Végülis mért jó pusztítani és rabolni? Ennyi erővel akár kormányozhatnátok jól is.

BELÜGYES: Guszti bátyám, Guszti bátyám, maga nagyon veszélyes elem. Talán nem kormányzunk jól? Rend van. Hús és kenyérjegy is jut mindenkinek.

ÖREG JEDLÍK: Figyelj fiam, én nem haragszom rád, most szépen kiengedsz innen, és elfelejtjük az egészet.

BELÜGYES: Még mit nem!

ÖREG JEDLÍK: Aztán fogod a szolgálati fegyvered, elmész a megyei pártitkárhoz, és lelövöd szépen, okosan. (A belügyes pofon vágja. Megtántorodik, de valami önpusztító harag csak erősödik benne.) Nem félek tőled. Nem félek tőletek. Tudod, hány állatot megöltem már életemben? Az állat ugyanúgy hal meg, mint az ember. Semmivel se könnyebb neki. Én már nem félek a haláltól. Én megettem a halált a kolbásszal meg a sonkával, amit magam csináltam. A kolbász szabaddá tesz. Csináljátok egyszer meg az anyáddal meg a húgoddal azt a kolbászt az én receptem szerint. Meglátod, segíteni fog!

 

7. jelenet

ÉDES KOLBÁSZ

 

Jedlíkék konyhája.

 

ESZIK OTTÓ: Nagymama, elmesélem, amit az iskolában tanulunk.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem vagyok kíváncsi rá.

ESZIK OTTÓ: Akkor én se.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ha akarod, pár napra beteget jelenthetünk.

ESZIK OTTÓ: De jó lenne! És akkor megtaníthatnál főzni. Vagy annak a híres családi kolbászreceptnek a titkára.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ottóka, hogy te milyen édes vagy. Nincs titok. Az a titok, hogy arra kell gondolni, akinek csinálod.

ESZIK OTTÓ: Nem arra, akiből csinálod?

JEDLÍK NAGYMAMA: Ha bele akarsz sírni a nyers kolbásztöltelékbe, akkor jobb, ha el se kezdjük.

ESZIK OTTÓ: Én elsiratom a halottakat.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ha sokat emlegeted ezt, azt hiszem, nagyapádat siratod.

ESZIK OTTÓ: Nagyapáról azt mondták az iskolában, hogy rossz ember.

JEDLÍK NAGYMAMA: Beszélt rólunk a tanító néni?

ESZIK OTTÓ: Rólunk nem, de úgy általában a gazdagokról.

JEDLÍK NAGYMAMA: Mi sose voltunk gazdagok. Én se szeretem őket. Akik nem ismernek se istent, se embert. Csak saját magukat. Meg a hatalmukat. Meg a pénzüket. Meg a haverjaikat.

ESZIK OTTÓ: Nem szabad ismernem a barátaimat?

JEDLÍK NAGYMAMA: Ottóka, te szándékosan hülyének tetteted magad.

ESZIK OTTÓ: Azt kéritek, hogy az iskolában ne beszéljek arról, amit itthon hallok. Akkor nem hülyének kell tettetnem magam?

JEDLÍK NAGYMAMA: Sajnos igazad van. Lehetetlen, hogy ilyesmi megtörténjen egy gyerekkel! Bocsánatot kérek azért, amit mi, felnőttek csinálunk veletek, gyerekekkel!

ESZIK OTTÓ: Nagymama, én nem bocsáthatok meg a többi gyerek nevében. Inkább csináljuk meg azt a kolbászt!

JEDLÍK NAGYMAMA: Kéne hozzá 10 kiló hús.

ESZIK OTTÓ: Hát akkor ebből nem lesz semmi, ugye?

JEDLÍK NAGYMAMA: Dehogynem. Legfeljebb eljátsszuk.

ESZIK OTTÓ: Ki fogja a hús szerepét alakítani?

JEDLÍK NAGYMAMA: Senki. A levegőt fogjuk megdarálni, befűszerezni, és végül a bélbe beletölteni.

ESZIK OTTÓ: Belünk talán van?

JEDLÍK NAGYMAMA: Nincs, de minek? Gyere, inkább darabold a húst! Nesze, itt a kés! (Egy képzelt kést nyom a kezébe.)

ESZIK OTTÓ: Késünk sincs?

JEDLÍK NAGYMAMA: Az van, csak nem akarom, hogy megvágd magad. (Egy pillanatra elgondolkodik, aztán kihúzza a fiókot, és a kezébe nyom egy tompa kést.) Vágd apró kockákra a húst. Addig én fölszerelem a darálót. (Hozzá is fog.)

ESZIK OTTÓ: Mit csináljak az inakkal?

JEDLÍK NAGYMAMA: Dobd a kutyának. Vagy tudod mit, mehet minden a kolbászba. Túl éhesek vagyunk a jó kolbászhoz.

ESZIK OTTÓ miközben a képzeletbeli húst darabolja: Friss ez a hús?

JEDLÍK NAGYMAMA: A legfrissebb. Még meleg.

ESZIK OTTÓ: Jé, tényleg. Kész vagyok, nagymama.

JEDLÍK NAGYMAMA: Akkor tudod, mit, gyere ide, és daráld te. Addig én előkészítem a fűszereket. Bors, só, paprika, egy csipet cukor, köménymag.

ESZIK OTTÓ: Cukor? A kolbászban van cukor?

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem mindig szoktak beletenni, de mi most teszünk. Sokat. Édes kolbász lesz. Édes. Nagyon édes.

ESZIK OTTÓ: Mért, cukrunk van?

JEDLÍK NAGYMAMA: Nincs. De majd beletesszük a kolbászba. Meglátod, milyen jó lesz. Kész vagy a darálással?

ESZIK OTTÓ: Mindjárt.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ha nagyapád látna, azt hinné, megőrültünk.

ESZIK OTTÓ: Pedig csak éhesek vagyunk. (Kintről zajok hallatszanak.) Nagymama, úgylátszik előkerült a nagypapa. (Az ablakhoz szalad.)

JEDLÍK NAGYMAMA: Úristen, úristen!

ESZIK OTTÓ: Az a bácsi jön, aki elvitte.

JEDLÍK NAGYMAMA: A Béla. Ő már nem adhatja vissza nagyapádat.

ESZIK OTTÓ az üres tálra mutat: Nagyi, tedd bele a fűszereket!

JEDLÍK NAGYMAMA: Amíg ez a hülye itt van, abba kell hagynunk a játékot.

ESZIK OTTÓ: Miféle játék? Én már kimostam a belet.

JEDLÍK NAGYMAMA: Akkor keverjük be a tölteléket. (Udvariatlan kopogás az ajtón.)

BELÜGYES belép, anélkül, hogy megvárná, amíg beengedik: Mi folyik itt? Csak nem rosszkor jövök?

JEDLÍK NAGYMAMA: Béla, hol van a keresztapád?

BELÜGYES: Guszti bátyám soha nem volt a keresztapám.

ESZIK OTTÓ: Nekem bezzeg van keresztapám!

JEDLÍK NAGYMAMA: Minek jöttél ide? Ha jó hírt nem tudsz mondani, takarodj!

BELÜGYES: Ne olyan hevesen!

ESZIK OTTÓ nagymamája elé ugrik: Ne merd bántani a nagymamát! Őt nem adom.

BELÜGYES: Jól látom, hogy előkerült a daráló? És fűszerek. Kolbász készül?

JEDLÍK NAGYMAMA: Miből? Elvittétek az utolsó disznónkat. Nincs semmink. Éhezünk.

BELÜGYES: Na, azért azt én nem hinném.

JEDLÍK NAGYMAMA: Persze, mert a kuláknak mindig van valamije?

BELÜGYES: Hivatalos ügyben jöttem.

JEDLÍK NAGYMAMA: Kisunokám, jobb lesz, ha te most kimész. (Kitessékeli a szobából.)

 

8. jelenet

ANGYALOK A LEVEGŐBEN

 

BELÜGYES: Ez helyes döntés volt.

JEDLÍK NAGYMAMA: Minek jöttél ide, te hiéna?

BELÜGYES leül egy székbe, vigyorog: Meg szeretném sütni a kolbászomat.

JEDLÍK NAGYMAMA pofon vágja: Te ízléstelen barom! Te korcs vipera! Te a szimpla kolbásztölteléke vagy annak a hentesbandának, ami szerződtetett.

BELÜGYES: Velem nem lehet így beszélni, ha akarom, holnap elvitetlek.

JEDLÍK NAGYMAMA: Én meg, ha akarom, ma evvel a késsel átvágom a torkodat.

BELÜGYES: Az elvtársaim bosszút állnának értem.

JEDLÍK NAGYMAMA: Az a baj, hogy már előre bosszút álltak. Hol a férjem?

BELÜGYES: Azért jöttem, hogy beszámoljak róla. De csalódni fogsz benne. Nagyot csalódni.

JEDLÍK NAGYMAMA: Én férfiban nem tudok csalódni, mert sokat nem várok tőlük.

BELÜGYES: A híres uradtól sem?

JEDLÍK NAGYMAMA: Ó, hozzád képest angyal ő, hozzád képest szép és okos, jó és erényes. Egy zseni, hozzád képest. Ha téged látlak, a kutyám ugatása ének, a kecském mekegése madárfütty. A disznóröfögés filozófia.

BELÜGYES: Na, most akkor hangot fogunk váltani. Ti mindig azt hiszitek rólunk, hogy mi olyan gonoszak vagyunk. De ez rágalom, mendemonda, amit a nyugat terjeszt. Bele akarnak avatkozni az ügyeinkbe. És a nyugatot meg az a ti főpapotok mozgatja a börtönből.

JEDLÍK NAGYMAMA: Szóval papokat csuktok börtönbe?

BELÜGYES: Dehogyis, ez otromba koholmány.

JEDLÍK NAGYMAMA: Hazudsz, mint a vízfolyás. Vagyis inkább, mint a megszúrt disznóból kiömlő vér.

BELÜGYES: Már megint fenyegetsz? Fölösleges. Én a békejobbomat nyújtom neked.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem szoktam férfiakkal kezet fogni.

BELÜGYES: Ugye, hogy látod, férfi vagyok. Én vagyok az igazi férfi, nem az a kolbászhős férjed.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ne merd őt a szádra venni!

BELÜGYES: Pedig muszáj lesz. Mert van a számodra egy életmentő ajánlatom.

JEDLÍK NAGYMAMA: Számomra? Szerintem csak rajtatok múlik, elengeditek-e.

BELÜGYES: Ahogy te tévedsz! Csak rajtad.

JEDLÍK NAGYMAMA: Talán az én beleegyezésem kell ahhoz, hogy kiengedjétek? Nos jó, akkor beleegyezem.

BELÜGYES: Belegyeztél, köszönöm. Akkor vetkőzz.

JEDLÍK NAGYMAMA: Te öltözz inkább, és hozd haza szegényt.

BELÜGYES: Te szereted azt az undorító gyáva alakot? Kár hűségesnek lenned hozzá. A férjed odabent a válásra is hajlandó lett volna, ha szabadulhat. De ilyesmit mi nem kívánunk tőle. Mi sokkal emberibbek vagyunk. Egy kis keféléssel megmentheted őt és magadat, leszállunk rólatok végleg.

JEDLÍK NAGYMAMA: Úgyse tartanád be. De egyáltalán, mért kell neked egy nagymama?

BELÜGYES: Évek óta szerelmes vagyok beléd. Azt szeretném, ha elválnál a férjedtől, hogy hozzám jöhess. Tudod, mennyit könyörögtem neki, hogy adja be a válópert?

JEDLÍK NAGYMAMA: Szóval te könyörögtél? Az előbb, mintha mást mondtál volna.

BELÜGYES: Nem, nem, ő könyörgött, te valamit félreértesz. És azt is félreérted, hogy lehetőséged van nemet mondani. Ha nem vetkőzöl, majd bejönnek az embereim és levetkőztetnek.

JEDLÍK NAGYMAMA: Hogy nincs lehetőségem nemet mondani? Nem, nem, nem és nem és nem és nem és nem! (Miközben egyre dühösebben kiabálja a maga nemjeit, fölpattan és az edényt, amibe unokájával képzeletben a kolbásztölteléket tették, egyszerűen a belügyes fejére borítja.)

BELÜGYES fején az edénnyel, melyből meglepő módon paprikás, nyers kolbásztöltelék ömlik ki, rá az arcára, vállára: Ez az egyenruha meggyalázása. Ezért hadbíróság elé kerül a férjed.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem! Ez egy csoda! Úristen csoda, csoda történt! A tál tényleg üres volt. Te is láthattad.

BELÜGYES: Én nem látok semmit.

JEDLÍK NAGYMAMA fölnyújtja a kezét a levegőbe, mintha valami után kapkodna: Angyalok, köszönöm, de még ne menjetek. Szükségem van rátok!

 

9. jelenet

NÉZZ SZEMBE MAGADDAL!

(Kis magyar erkölcstan)

 

Börtön. Az a vallatóhelyiség, ahol már jártunk.

 

BELÜGYES: Én ezt előre megmondtam.

ÖREG JEDLÍK: Egy szavadat se hiszem el.

BELÜGYES: Szinte önként odaadta magát.

ÖREG JEDLÍK: Szinte önként? Vagyis megerőszakoltad?

BELÜGYES: Azt ígértem neki, hogy hazaengedlek. Igazán rászolgált.

ÖREG JEDLÍK: A ribanc!

BELÜGYES: Így nem beszélhetsz a feleségedről.

ÖREG JEDLÍK: Nem a feleségem többé. El akarok válni.

BELÜGYES: Ezt majd egymás között elintézitek. Odakint. De egyet mondok, ha megtudom, hogy megvered, vagy akár csak fölemlegeted neki, amit most baráti bizalommal elmeséltem, akkor utánad megyek és agyonverlek.

ÖREG JEDLÍK: Még védelmezed is? Nem akarom, hogy kiengedjetek. Inkább itt verjetek agyon.

BELÜGYES lekever neki egy nagy pofont, az öreg orrából a vér a falra fröccsen: Szó se lehet róla, hogy mi itt ingyen verjünk téged. Még te bíztatsz jogtalanságra? Ártatlannak bizonyultál. Akkor a népi demokrácia szabadon fog engedni.

ÖREG JEDLÍK: Ugye, hogy hazudtál? Könyörgök, Béla, mondd meg. Nem haragszom rád, csak mondd meg.

BELÜGYES: Mért Béla, mért nem Vojta? Már nem vagyunk tótok?

ÖREG JEDLÍK: Já nejszom szlovák. Magyar vagyok. Vojta, legyél a barátom.

BELÜGYES: Előbb kellett volna ezt meggondolnod. Mostmár késő, nem hiszünk az osztályelnyomóknak. A ti korotok lejárt.

ÖREG JEDLÍK: Nekem sose volt korom. Én csak élni akartam, ahogy te is.

BELÜGYES: De helyettem éltél. Most meg én élek helyetted. Ezt vedd egész komolyan. Ha az emberemmel megüzenem, hogy érkezem, akkor te fél órán belül eltűnsz otthonról, és csak pár óra múlva jöhetsz haza. Akkor is, ha kint hóvihar van és farkasok ordítanak. Én azalatt meg a feleséged fogom baszni a forró kályha mellett. Ő is ezt akarja, hidd el.

ÖREG JEDLÍK: Megölöm.

BELÜGYES: Ugye, hogy elnyomó vagy? Egy zsarnok, aki eltapossa a felesége szabadságát. Készülődj, nemsokára hazaengedünk.

ÖREG JEDLÍK: Nem tudnád a pisztolyodat kölcsönadni? Végezni akarok magammal.

BELÜGYES: Ilyen gyenge trükknek azért nem dőlök be. Engem akarsz lelőni. Ha csakugyan őszinte a szándékod, hogy befejezed fölösleges életedet, akkor majd otthon megtalálod a módját.

ÖREG JEDLÍK: Őszinte? Igen az!

BELÜGYES: Akkor egyszerűen fölkötöd magad az ólban, ahonnan már elszökött tőled az utolsó disznód is, mert ők is a közösben érzik jobban magukat. Hidd el, tisztább lesz itt a levegő. És neked sokkal könnyebb lesz. Tudod, az ember nem úszhatja meg a szembenézést önmagával. És akkor le kell vonnia az iszonyatos konzekvenciákat. Nem köphetjük magunkat szembe büntetlenül.

ÖREG JEDLÍK: Igazad van. Nem is tudom, mikor rontottam el az életemet. De te most felnyitottad a szemem. Lehet, hogy ti mégis jó emberek vagytok?

BELÜGYES: Ezt mindenki tudja. Egy jó és igazságos társadalmat építünk. Az emberek világát.

ÖREG JEDLÍK: Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz a feleségemre.

BELÜGYES: Szavamat adom.

 

10. jelenet

A GYÓNÁS

 

Gyóntatófülke. Hosszú kínos csend.

 

PAP: Ha nem szólalsz meg, gyermekem, nem tudok segíteni.

JEDLÍK NAGYMAMA: Tisztelendő úr, csoda történt.

PAP: Ezt örömmel hallom, lányom. Olyan korban élünk, amikor elkéne a csoda. Miféle csodáról beszélsz különben? Nem tudom elképzelni, hogy méltók lennénk rá. Hamis reményeket táplálni pedig bűn.

JEDLÍK NAGYMAMA: Bűn, bűn, folyton evvel jön mindenki, maguk is. Az ávó is.

PAP: Vigyázz, miket beszélsz! A falnak is füle van.

JEDLÍK NAGYMAMA: Elvégre gyóntatószékben vagyunk, ahová az Isten hallgatózik le, vagy nem?

PAP: Nem bújhatunk mindig az Isten mögé. De ne haragudj lányom, ha heves voltam. Folytasd, kérlek!

JEDLÍK NAGYMAMA: Én kérek bocsánatot, tisztelendőségedtől. Most nem szabad egymás ellen fordulnunk. Most nem. De olyan zaklatott vagyok, és annyira örülök. Csoda történt. A férjemet elhurcolta az ávó.

PAP: Kiengedték volna?

JEDLÍK NAGYMAMA: Eljött hozzám az emberük, erőszakoskodott, a tisztaságomért a férjem életét ígérte.

PAP: Micsoda szégyen, micsoda züllöttség.

JEDLÍK NAGYMAMA: Én tudok nemet mondani, ne féltsen a tisztelendő úr.

PAP: Nem mindig jó nemet mondani.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ezt úgy értsem, hogy…

PAP: Jaj, dehogy. Nem értem, hol van itt a csoda?

JEDLÍK NAGYMAMA: A csoda. A csoda az úgy történt…

PAP: Elhagynak a szavak?

JEDLÍK NAGYMAMA: A fejére öntöttem a kolbásztölteléket.

PAP: Jézus, segíts, kinek?

JEDLÍK NAGYMAMA: Az ávósnak.

PAP: Most azt hiszed, hogy bátor voltál? Aztán meg idejössz, hogy meggyónd? Nem tudjátok ti, világi emberek, milyen nagy nyomásnak vagyunk kitéve.

JEDLÍK NAGYMAMA: Én megmondtam, hogy nem gyónni, hanem segíteni jöttem.

PAP: Hogyan segíthetnél te rajtunk, egyszerű papokon, mikor az egyház is cserbenhagy, és hogyan segíthetnél az agyházon, amikor Isten is cserbenhagyja. Vagy talán nem? Nézz szét az országban!

JEDLÍK NAGYMAMA: Nekem ilyeneket ne mondjon, tisztelendőséged. Hallgasson meg végre. Itt jön ugyanis a csoda. Amikor a kolbászos vájdlingot az erőszakoskodó ávós fejére borítottam.

PAP: Csoda, hogy nem vittek be azonnal!

JEDLÍK NAGYMAMA: Erre nem is gondoltam. Persze az is csoda. De nem erről van szó. A vájdlingban ugyanis nem volt semmi. Üres volt. És amikor a fejére öntöttem, dőlt belőle a véres hús.

PAP: Ugyan miféle csoda ez? Mint Jézus kenyér- és halszaporítása? De hát nyers disznóhúst? Nem értem.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem érti? Csoda történt. És ha egyszer lehetséges volt, akkor meg leszünk mentve.

PAP: Azért én kiszabok rád öt Miatyánkot és öt Üdvözlégyet. Máskor legyél óvatosabb ezekkel az emberekkel.

 

11. jelenet

EGY HULLA INDUL HAZAFELÉ

 

Az öreg Jedlík hazafelé tart a börtönből. Megtépett ruha, verés utáni másnaposság. Utca.

 

ÖREG JEDLÍK: Hogyan fogok így az asszony szemébe nézni? Aláírtam a válási papírom. Teljesen összezavartak. Nem szabad, hogy ez a papír az asszony kezébe jusson. Tökfej voltam, és ezek a buták, ostobák, barmok okosabbnak bizonyultak nálam. Állítólag nem fogják a válóperes beadványomat megmutatni neki. Mostmár örökké őtőlük függök. Elevenen megöltek, és egy hulla indul hazafelé élőknek szánt, sivár lakásába.

 

12. jelenet

OLYAN A SZAGOD, MINT A KOLBÁSZTÖLTELÉKNEK

 

A gyóntatószékbe beül a belügyes.

 

BELÜGYES: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

PAP: Mindörökké Ámen!  De mit akarsz te itt, Béla? Azt hittem, pogány lettél. Vagy ahogy ti nevezitek, ateista. Mintha az valami világnézet lenne. Töltsétek a kolbászba az ateizmusotokat! De a fejekbe ne akarjátok belegyömöszölni.

BELÜGYES: Tudok én egy-két olyan dolgot tisztelendőségedről, amit nem szeretne közhírré tenni. Úgyhogy jobb lesz kicsit csendesebben.

PAP: Tévedsz, nem tudhatsz semmi olyat, amiért szégyenkeznem kéne. Ti se vagytok hitetlenek, ahogy elnézem. Mindent elhisztek, amit a besúgóitok és az ügynökeitek mondanak. Ti bennük hisztek. Ha nem haragszol, én inkább Istent választom.

BELÜGYES: Bravó! Ez jó volt. Tisztelendőséged nem akárki. Lehet, hogy jobb lenne lecsukatni?

PAP: Rám akarsz ijeszteni? Nem fog menni.

BELÜGYES: Most még nem. De majd levetítünk néhány oktatófilmet.

PAP: Ne vesztegessük az időt, mit akarsz? Ha mégis gyónnál, megteheted. Nem fogom kibeszélni a titkaidat.

BELÜGYES: Itt járt az a nő.

PAP: Nő és férfi, ennél többet nem tudok azokról, akik gyónnak.

BELÜGYES: Engem is megismert.

PAP: A szagodról. Börtönszagod van. Halálszagod. Olyan szagod van, mint a kolbásztölteléknek.

BELÜGYES: Gúnyolódik rajtam? Eldicsekedett az a kis ribanc a hőstettével?

PAP: Valami kislányt erőszakoltál meg, erre ő levágta a faszod?

BELÜGYES: Most én szabok ki ezért a szóért öt Miatyánkot. Nem akar nekünk dolgozni?

PAP: Te se akartál gyónni, tőlem se várjál semmit.

BELÜGYES: És ha meggyónok?

PAP: Utána már nem lesz erőd ilyen ajánlatra. Inkább menj innen! Húsz Miatyánk, húsz Üdvözlégy.

 

13. jelenet

HAZATÉRÉS?

 

A nagypapa belép a konyhába, a feleségét keresi, de csak a fiát meg az unokáját találja.

 

ÖREG JEDLÍK: Gyeny dobrí!

ID. ESZIK OTTÓ: Apa!

ESZIK OTTÓ: Nagypapa!

ÖREG JEDLÍK komoran: Hát anyátok hol van?

ID. ESZIK OTTÓ: A templomban.

ESZIK OTTÓ: Hoztál valami ajándékot Rózsahegyről, nagypapa?

ÖREG JEDLÍK: Ti azt mondtátok a gyereknek, hogy Rózsahegyen vagyok?

ID. ESZIK OTTÓ: Mért, mit mondtunk volna?

ÖREG JEDLÍK: És az asszony? Csak nincs valami gyónnivalója?

ID. ESZIK OTTÓ: Megverték?

ESZIK OTTÓ: Ki merte bántani a nagypapát? Azt mind összeverem.

ÖREG JEDLÍK: Anyátok el akar válni tőlem.

ID. ESZIK OTTÓ: Dehogy akar. Minden éjjel sírt. Azt hitte, nem vesszük észre, de én hallottam.

ESZIK OTTÓ: Apu, ne árulkodj a nagymamára!

ÖREG JEDLÍK: Ha nem ő akar elválni, akkor én akarok.

ID. ESZIK OTTÓ: Mit csináltak magával odabent?

ÖREG JEDLÍK: Nem is az ávón voltam. Egy kolostorban. Be akarok állni szerzetesnek.

ESZIK OTTÓ: Nagypapa, én is! Akkor ugye elmegyünk innen?

ÖREG JEDLÍK meghallja, hogy a felesége közeledik, kézen fogja az unokáját és a másik ajtó felé indul: El.

 

14. jelenet

BÖRTÖN VAGY RÓZSAHEGY?

 

A hidegtől kipirult arccal hazaérkezik Jedlik nagymama. Amikor meglátja a férjét, eltűnik a mosoly az arcáról. Mind a ketten zavartan és idegesen merednek egymásra. Id. Eszik az apjához lép, elkezdi kifelé vonszolni az unokát.

 

ID. ESZIK OTTÓ: Gyere, Ottóka, hadd üdvözöljék egymás a nagypapáék.

ESZIK OTTÓ: Tényleg nem kapok semmi ajándékot? Mindig szokott hozni valamit.

ÖREG JEDLÍK: Most nem hoztam. Onnan, ahol voltam, semmit nem lehet hozni.

JEDLÍK NAGYMAMA: Hát hol volt, Guszto, merre járt? Mi volt Rózsahegyen?

ÖREG JEDLÍK dühösen legyint: Nem voltam én Rózsahegyen.

ESZIK OTTÓ: A nagypapa börtönben volt. Az egész környék azt beszéli. Az iskolában csúfoltak is miatta.

JEDLÍK NAGYMAMA: De ez hazugság, kisunokám, nem szabad elhinned. Nem ilyen a világ. Nagyapád jó ember. Akkor meg mért kerülne börtönbe, nemigaz?

ESZIK OTTÓ: Nagymama, nagymama, hogy mondhatsz ilyet. Nagypapa nem jó ember. Mi nem vagyunk jó emberek. (A nagymama megpróbálja befogni a kisfiú száját.)

ÖREG JEDLÍK: Minek bántja azt a gyereket? Maga szerint talán jó ember vagyok? Mit értem el, mire vittem? Mindaz, amire felépítettem az életem, szart se ér már. Magukat is becsaptam. Nem akartam, de megtettem. Rossz lóra tettem, gazdag akartam lenni, szorgalmas, jó mesterember.

JEDLÍK NAGYMAMA: És az is lett.

ÖREG JEDLÍK: Az lettem, de minek? Mit érünk vele. Mit hagytam magukra? A fiamra, az unokámra? Csak a szégyent, hogy nem vagyok jó ember. Itt ma mindenki jó ember, csak én nem vagyok az. A gyereknek igaza van. A gyereknek mindig igaza van.

ESZIK OTTÓ: Nem, nincs igazam! Dehogy van igazam! Te jó ember vagy nagypapa, nagyon jó ember. Ne haragudj, ne haragudj, ne haragudj!

 

15. jelenet

A GYANÚ

 

A kisfiút telesen elragadja a hisztériás roham, az apa egyszerűen karba kapja, és kiviszi, de a jelenet első fele alatt még hallani a zokogást a szomszéd szobából.

 

JEDLÍK NAGYMAMA: Na, ez megint jól megcsinálta. Minek kellett fölzaklatnia azt a gyereket?

ÖREG JEDLÍK: Azt hittem, az igazság a legjobb gyógyszer.

JEDLÍK NAGYMAMA: Aztán mire, vénember, mire?

ÖREG JEDLÍK: Hát a… mire is, a hazugságra? De mi folyton hazudunk. Nemcsak ők hazudnak, mi is. Mi még többet hazudunk. Ők meg tüntető pofával mondják a maguk igazságát. Egy kitalál valamit, a többi meg utána mondja, mint az imamalom. Mi hazudunk, nem ők. Én pedig nem akarok többet hazudni.

JEDLÍK NAGYMAMA: Na, akkor jobban tette volna, ha meg se születik.

ÖREG JEDLÍK: Maga szerint én hazudós vagyok?

JEDLÍK NAGYMAMA: Dehogy, dehogy. Maga rendes ember. Én is tudom, hogy nekik van igazuk. Most és itt: nekik. Nekünk meg nincs. A mi nevünk most, kuss! A mi nevünk, szolgálj! A mi nevünk, sorakozz! A mi nevünk, senki. A mi nevünk, semmi. Kár volt a gyereknek magyarosítani. Pedig mennyire akarták! Most itt vagyunk, hogy nem vagyunk se magyarok, se tótok, se gazdagok se szegények. Mi már nem vagyunk. Nagyon oda kell tegyük magunkat, hogy egyáltalán életben maradhassunk.

ÖREG JEDLÍK leroskad a székbe: Akkor igaz?

JEDLÍK NAGYMAMA: Mi a fene igaz, vénember? Miről faggatózol már?

ÖREG JEDLÍK: Legalább ne ilyen ügyetlenül hazudj!

JEDLÍK NAGYMAMA: Kutyanehéz ám úgy hazudni, ha még a kérdést se értem.

ÖREG JEDLÍK: Tényleg igaz, hogy azért engedtek ki, mert te meg a Béla…

JEDLÍK NAGYMAMA: Mi van a Bélával?

ÖREG JEDLÍK: Kimondjam, azt akarja, hogy kimondjam? Nem is akartam kijönni a börtönből, azt kértem tőlük, hogy inkább ott helyben verjenek agyon a puskatussal.

JEDLÍK NAGYMAMA: De hát miért?

ÖREG JEDLÍK: Azt hitted, nem fogom megtudni? Azt hitted, nem fogják az orrom alá dörgölni?

JEDLÍK NAGYMAMA: Maga elhiszi akár egyetlen egy szavukat is? Nekem közben azt mondták, hogy maga akar válni.

ÖREG JEDLÍK: Hát ez itt a baj. Én ugyanis tényleg beadtam a válókeresetet.

JEDLÍK NAGYMAMA: Önként adtad be talán, vénember?

ÖREG JEDLÍK: Dehogyis, telebeszélték a fejem. (Mély levegőt vesz, hogy tovább szépítse a tényt, egész a hazugságig.) Kényszerítettek. Megzsaroltak.

JEDLÍK NAGYMAMA: Na látod, akkor az nem számít.

ÖREG JEDLÍK: Biztos? És a bíróság?

JEDLÍK NAGYMAMA: Bemész, és bejelented, hogy visszavonod.

ÖREG JEDLÍK: Nem merek bemenni, félek tőlük.

JEDLÍK NAGYMAMA: Te véletlenül nem lettél ott egy gyáva szar?

ÖREG JEDLÍK elgondolkozik: Az lettem? És mért szólítasz állandóan vénembernek?

JEDLÍK NAGYMAMA: 10 nap alatt 10 évet öregedtél.

ÖREG JEDLÍK: Te viszont, mint aki szerelmes, legalább 10 évvel fiatalabbnak látszol.

 

16. jelenet

A MEGYEI BÍRÓSÁGON

 

Egy adminisztrátornő ül az asztalánál, aki már láthatólag hosszú ideje várakoztatja az asztala előtt álldogáló Jedliknét.

 

JEDLÍK NAGYMAMA: Bocsánat, a világért se szeretném feltartani.                                       

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ föl se nézve a papírjai közül: Nem tart föl. Várjon egy kicsit.

JEDLÍK NAGYMAMA téblábol, hogy akkor leüljön-e vagy mihez fogjon: Én ráérek. De nem följelentési ügyről van szó.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ ugyanúgy: Nem?

JEDLÍK NAGYMAMA: Éppen egy kereset visszavonását szeretném kieszközölni.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: A följelentést nem lehet visszavonni.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem följelentés.                                           

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ érdeklődve felnéz: Akkor mi?

JEDLÍK NAGYMAMA: Egy válókereset.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Hiszen maga nem is adott be válókeresetet.

JEDLÍK NAGYMAMA: Persze, nem én, a férjem.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ fölnevet: Csak nem képzeli, hogy maga visszavonhatja, amit a férje adott be?

JEDLÍK NAGYMAMA: Mért ne? Ő kért meg rá.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Én is ezt mondanám.

JEDLÍK NAGYMAMA lehalkítja a hangját: Az a helyzet, hogy a férjem a börtönből adta be a keresetét.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: De úgy tudom, azóta szabadult.

JEDLÍK NAGYMAMA: Igen, hála Istennek.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Na, azért az elég szemérmetlen dolog, hogy egy mai bíróságon Istennek hálálkodik. Mintha nem hinne az igazságszolgáltatásban! JEDLÍK NAGYMAMA: Elnézést kérek. Ez tényleg félreérthetően hangzott. BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Idejön, és a férje nevében vissza akarja vonni a válókeresetét. Arra hivatkozva, hogy a börtönben adta be.

JEDLÍK NAGYMAMA: Amikor kijött, másképp látta a dolgot.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Azt el tudom képzelni. Ha maga otthon is ilyen erőszakos, akkor azon se csodálkoznék, ha megverte volna azt a szegény férfit. De az erővel kicsikart vallomás nem érvényes. Erről még nem is hallott?

JEDLÍK NAGYMAMA: Erővel kicsikart? Egy szóval se mondtam, hogy erővel kényszerítették a válókeresete beadására.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Ha jól értem a szavait, a helyzet még súlyosabb, mint gondoltam. Maga azzal vádolja az államvédelmi hatóságot, erőszakot alkalmazott a férjével szemben annak érdekében, hogy beadja a válópert?

JEDLÍK NAGYMAMA: Dehogy, dehogy. Épp ezért szeretném visszavonatni.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Hát azt el tudom képzelni, hogy szeretné visszavonatni, de sajnos nem lehetséges. Ha sokat erőszakoskodik, rendőrt is hívok. Hogy képzeli ezt? Egy ember végre összeszedi magát, hogy szakítson élete megrontójával, egy olyan hárpiával, mint maga. Erre még a bíróságra is utána rohangál a beadványának, hogy megakadályozza a szabadságát.

JEDLÍK NAGYMAMA elsírja magát: Ehhez nincs joga.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Nem, nem, nem, elvtársnő, ha itt valakinek nincs joga, az maga.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ezt készséggel elismerem. De akkor se kéne így beszélnie. Guszti nem akar válni.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Egész biztos ebben a néni?

JEDLÍK NAGYMAMA: Igen… Nem… Nekem azt mondta, nem mer bejönni. Lehet, hogy tőlem fél valójában?

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Ki mástól is félhetne? A viszont látásra!

 

17. jelenet

A MEGHÍVÁS

 

Az öreg Jedlik idegesen tesz-vesz otthon. Ki-kibámul az ablakon, hogy jön-e már a felesége, de váratlanul egy rendőr toppan be.  Kopogtatás nélkül lép be, és amikor megfordul az öreg, a rendőr ott áll vele szemben.

 

ÖREG JEDLÍK: Úristen, hogy kerül maga ide?

RENDŐR: Itt én kérdezek. Mért van maga még itt?

ÖREG JEDLÍK: Itt lakom, és ti hazaengedtetek.

RENDŐR: De csak feltételesen. A hadnagy úr azt mondta, elég annyit mondanom: Most!

ÖREG JEDLÍK: Most? És miféle hadnagy úr?

RENDŐR: Hát a…

ÖREG JEDLÍK: Béla? Már értem. Ezek szerint komolyan gondolta.

RENDŐR: Mi mindig mindent komolyan gondolunk.

ÖREG JEDLÍK: Elég baj az. Néha kéne tudnotok egy kicsit lazítani is.

RENDŐR: Én csak parancsot teljesítek!

ÖREG JEDLÍK: De örömmel, igaz?

RENDŐR: Hát persze. Olyan öröm minden a mai világban. Engem például esti iskolába is járat a néphatalom. Ha leérettségizek, majd egyetemre is mehetek. Mikor volt lehetséges ez a maguk idejében?

ÖREG JEDLÍK: Mért, én talán eljutottam az egyetemre?

BELÜGYES belép, meglepődik: Maga még itt van, Guszti bátyám?

RENDŐR: Én mondtam, neki, hogy: Most!, de akadékoskodott.

BELÜGYES: Rendben van, köszönöm, lelépni. (A rendőr tiszteleg, el. A belügyes az öreghez fordul.) Talán elfelejtetted, miben maradtunk?

ÖREG JEDLÍK: Nem maradtunk semmiben. Te mindenfélével fenyegettél. De erre azért nem számítottam. Hogy te tényleg komolyan gondolod… azt, amiben maradtunk. Különben is rájöttem, hogy nincs is semmi közted meg az asszony között.

BELÜGYES: Ezt állította?

ÖREG JEDLÍK: Igen, és én hiszek neki.

BELÜGYES: A magad szempontjából igazad van. De te nem ismered úgy az embereket, ahogy én. Nem ismered a nőket.

ÖREG JEDLÍK: Most valahogy nem félek tőled. Nem akarok elválni. Az asszony épp azt intézi.

BELÜGYES felnevet: Őt küldted a bírósára, és azt állítod, nem félsz?

ÖREG JEDLÍK: Nem válunk. És ide ne tedd be többet a lábadat! Hogyan is gondoltad, hogy én majd szépen elsétálok, amíg te… És a fiam, meg az unokám?

BELÜGYES: Van kulcs a hálószobádon, ha jól emlékszem.

ÖREG JEDLÍK hirtelen megnyugszik, felsóhajt: Nem emlékszel jól. Csak egy rigli van rajta belülről.

BELÜGYES: Figyelj, most elmegyek, mert a látványodtól elszállt az életkedvem, de ha legközelebb megüzenem, hogy most, akkor eltakarodj innen. Lehet, hogy csak beszélgetni akarok egy olyan igazi asszonnyal, mint a feleséged. Nem kell túl féltékenynek lenned. A modern ember nem féltékeny.

ÖREG JEDLÍK: A boltom már a tiétek, a tanyám már a tiétek, a pénzem a tiétek, a jövőm a tiétek. De a feleségem nem a tiéd. A fiam anyja. Az csecsemőként meghalt kislányom anyja. De ugyanolyan, mint minden nő.

BELÜGYES: Te már nem vagy szerelmes belé.

ÖREG JEDLÍK: Szeretem és tisztelem. Nem tudnék nélküle élni.

BELÜGYES: Sose tudtad, mi az a szerelem. Neked disznószív van a szíved helyén.

ÖREG JEDLÍK: Elvagyok már ezzel a szívvel a hátralevő időre. Bár lehet, hogy tényleg jobb lett volna romantikusabban élni. Ha előbb jön a ti szovjethatalmatok, akkor talán én se ölöm minden erőmet a szerzésbe. Fel se fogtam, hogy elfecsérelem az életem.

BELÜGYES: Még jó, hogy mi felnyitottuk a szemedet.

ÖREG JEDLÍK: Néha már azt hiszem, hogy nektek van igazatok. Kár, hogy nem beszélgettünk korábban, amikor még normális ember voltál.

BELÜGYES: De akkor meg te nem voltál az.

ÖREG JEDLÍK: Azt mondom neked, gyere el vasárnap ebédre hozzánk. Akkor beszélgethetsz egy kicsit az asszonnyal, anélkül…

BELÜGYES: Hát maga elhitte, hogy én csak beszélgetni akarok…?

ÖREG JEDLÍK: Azt mondtad.

BELÜGYES: Mondom, hogy semmi érzéke nincs a szerelemhez. De rendben, elfogadom a meghívást.

 

FÜGGÖNY

 

II. FELVONÁS

 

18. jelenet

KI A FŐNÖK?

 

A hentesboltban. Épp a reggeli csúcsforgalom ér véget, az utolsó vendég távozik, Jedlik fia egyedül állta a sarat a boltban, most fáradtan dől a falnak. Az ajtó becsukódik.

 

ID. ESZIK OTTÓ: A viszontlátásra! (Cigarettára gyújt.) Apa nélkül ez nagyon nehéz. De hát te vagy a főnöket, szólj rá, hogy be kell járni akkor is, ha már nem övé a bolt. Nem szólhatok rá az apámra. Akkor terád fognak rádpirítani. Persze akkor mi van, a boltot már nem vehetik el. Hát mi lenne, kirúgnak. Apa egyedül ebben a boltban? Az nagy botrány lenne. Főleg, ha ugyanúgy járna be, mint most. De hogy micsoda szar árut kapunk! A disznókat a tanyáról is, meg innen is átvitték az állami hizlaldába. Hentesbolt hús nélkül. A kolbász, mint a darab fa. A tőkehús büdös. A szafaládé szinte folyik. Megértem apát, ha nem akar bejárni. Én ugyan nem fogok rászólni. Nem is szólhatnék. Mindent meg kell tegyek, hogy ne kerüljön börtönbe újra. Na, akkor be kell járnia mégis. Hiszen így munkakerülő, és azt mostanában büntetik. Viszont úgy intézik, hogy lényegében mindenkinek legyen munkája. Az persze nem rossz. Nem akarnak ők rosszat, de minden olyan szarul sül el nekik. A sarkamra kell álljak! Most én vagyok apám főnöke. Az azért valami. Sose hittem volna, hogy ezt megéri!

 

19. jelenet

MÁR PARANCSOLHATUNK AZ APÁINKNAK

 

Belép a Belügyes.

 

BELÜGYES: Szabadság!

ID. ESZIK OTTÓ: Tiszteletem főhadnagy elvtárs!

BELÜGYES: Csak hadnagy. De azért örülök, hogy rááll már a szája az elvtárs megszólításra! Na, milyen érzés főnöknek lenni? (Körülnéz, úgy tesz, mintha valamin meglepődne.) De hol van a beosztottja?

ID. ESZIK OTTÓ: Öö… hát... hátul.

BELÜGYES: Hol hátul? Újra kérdezem, hol van az apja?

ID. ESZIK OTTÓ: Apám…

BELÜGYES: Na, ki vele, disszidált, mi? Átszökött a jugókhoz?

ID. ESZIK OTTÓ: Dehogy, dehogy, ilyesmiről szó sincs. Egyszerűen csak nem volt jól, és nem tudott bejönni.

BELÜGYES. Különös, mert amíg a sajátja volt a bolt, egy napot se mulasztott negyven év alatt.

ID. ESZIK OTTÓ: A mai nap volt az első alkalom.

BELÜGYES: Én nem így tudom. Azt jelentették, hogy még egyszer se látták a boltban. De a fizetését meg fölvenné, ugye? Azért meg is kell ám dolgozni.

ID. ESZIK OTTÓ: Elvégeztem én helyette a munkát.

BELÜGYES: Úgy értsem, ide elég egy eladó? Ha ez így van, akkor az apádat máris kirúgatom.

ID. ESZIK OTTÓ: Dehogy elég, reggel kilenc óra, és már alig állok a lábamon a fáradtságtól.

BELÜGYES: Mért falazol neki? Te vagy a főnök, öcskös!

ID. ESZIK OTTÓ: Nem parancsolhatok a saját apámnak!

BELÜGYES: De! Mi már parancsolhatunk az apáinknak. Ez azért csak jó, nem?

ID. ESZIK OTTÓ: Nem vágytam sose ilyesmire.

BELÜGYES: De most megkaptad ajándékba. Mi a vágyaidat is kitaláljuk! Mi találjuk ki a vágyaidat! Na, mire vársz még? Azonnal indulsz, és behozod ide az alárendelted dolgozni. Ha fél órán belül nincs itt, mind a ketten ki vagytok rúgva.

ID. ESZIK OTTÓ: De hiszen rajtad… illetve a főhadnagy elvtárson kívül nincs szakképzett hentes a városban. Mármint, aki szabadlábon lenne.

BELÜGYES: A szakértelem csak amolyan kulák babona, te kis hülye! Fuss, hozd az apádat, ha nem akarod, hogy én vitessem be. Ja, és nem tegezhetsz soha.

ID. ESZIK OTTÓ: Bocsánat, főhadnagy elvtárs. (El.)

 

20. jelenet

ÉHSÉG

 

A templom ugyanakkor. Bejön a pap, láthatólag fölzaklatott állapotban van, körülnéz, mint aki menedéket keres, aztán beül a gyóntatófülkébe, és behúzza a függönyt. Nem sokkal később beesik a templomba Eszik Ottó is, kezében iskolatáska, a köpenye kicsit zilált. Észreveszi, hogy van valaki a gyóntatófülkében. Ott keres menedéket.

 

ESZIK OTTÓ: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

PAP: Most nincs gyóntatás! És te nem voltál még elsőáldozó.

ESZIK OTTÓ: Nem gyónni akarok. De valakivel beszélnem kell.

PAP: Ott van az apád, a nagyszüleid.

ESZIK OTTÓ: Beküldtek az iskolába.

PAP: Megszöktél az iskolából? Ebből nagy bajod lehet.

ESZIK OTTÓ: Eljöttem. Olyan rémálmaim voltak az éjszaka, hogy nem tudtam figyelni.

PAP: Mit álmodtál, kisfiam?

ESZIK OTTÓ: Anyámról.

PAP: Álmodban láttad az anyádat?

ESZIK OTTÓ: Ha csak láttam volna…

PAP: Hány éves vagy te, kisfiam?

ESZIK OTTÓ: Tizenkettő.

PAP: Meztelen volt?

ESZIK OTTÓ: Ha csak meztelen lett volna!

PAP: Mi volt?

ESZIK OTTÓ: Halott.

PAP: De hiszen azt eddig is tudtad már, hogy nem él.

ESZIK OTTÓ: Egészen kicsi volt, mint egy madár.

PAP: Madár?

ESZIK OTTÓ: Mint egy kacsa, mondjuk akkora. És meg volt sütve.

PAP: Várj egy picit, hadd imádkozzam értetek.

ESZIK OTTÓ egy lélegzetnyi szünetet tart, bentről imádkozás mormogása hallatszik ki: Kivettem az egyik lábszárát, és rágcsálni kezdtem azt a majdnem feketére sült húst.

PAP: Nagyon nehéz nekem ez a beszélgetés. Napok óta alig ettem.

ESZIK OTTÓ: Borzalmas volt inkább, mint jóllakató. És gusztustalan. Aztán ahogy a kacsa belső szerveit szoktam, amíg még volt kacsánk, letépkedtem a kis apró, drága szerveit sorra a gerincéről. Utoljára a tüdejét tömtem a számba.

PAP: Nem tudom eldönteni, te vagy szörnyeteg, vagy a nevelőid?

ESZIK OTTÓ: Hányingerem van. Éhes vagyok.

PAP: Bocsáss meg kisfiam, te nem tehetsz semmiről, várj itt, mindjárt hozok neked egy szelet kenyeret.

ESZIK OTTÓ: Nem szeretem a kenyeret. Inkább azt kérném, hogy néha imádkozzon értem. Nem bírok ki még egy ilyen álmot.

PAP: Persze. Imádkozom. Már eddig is imádkoztam. De most mars vissza az iskolába!

ESZIK OTTÓ kipattan a gyóntatófülkéből, köszönés nélkül távozik

 

21. jelenet

MINDENKI PÓTOLHATÓ

 

Az öreg Jedlík üres tekintettel ül odahaza a szobai nagyasztalnál. Mozdulatlan, nem csinál semmit, maga elé mered. Váratlanul beront a fia, de olyan erős a némaság a szobában, hogy annak ellenére, hogy sürgős mondanivalója lenne, egy ideig nem tud megszólalni.

 

ID. ESZIK OTTÓ sokára, és szinte fuldokolva: Apám…

ÖREG JEDLÍK: Mért nem vagy a boltban?

ID. ESZIK OTTÓ: Be kell jönnie, mert mind a kettőnket kirúgnak.

ÖREG JEDLÍK: Ne hidd el! Nem tudnak nélkülünk a bolttal mit kezdeni!

ID. ESZIK OTTÓ: Ezt meg apám ne higgye el. Mindenki pótolható.

ÖREG JEDLÍK: Szóval azt mondod, eljárt fölöttem az idő. De te még megpróbálhatsz alkalmazkodni.

ID. ESZIK OTTÓ: Ne beszéljen így édesapám. Nekem nagy szükségem van magára. Jöjjön már, alig bírok egyedül helyt állni a boltban.

ÖREG JEDLÍK: Nagy a forgalom?

ID. ESZIK OTTÓ: Most van egy kis szünet, azért tudtam eljönni. De reggelente mindig nagyon sokan vannak. És a déli zárás előtt is szoktak jönni.

ÖREG JEDLÍK: Jóformán nincs is áru.

ID. ESZIK OTTÓ: És ami van is, csapnivaló. Viszont nincs más. A csemegében szalámijuk sincs. Ránk fanyalodnak. Nekem az utóbbi időben már nincs gusztusom húst enni.

ÖREG JEDLIK: Én viszont meg akarom kóstolni az állami szafaládét. (Mind a ketten el, már-már jó hangulatban.)

 

22. jelenet

A HENTESBOLT RÉME

 

A Belügyes egyedül van a hentesboltban. Szagolgatja a kolbászt, összerázkódik.

 

BELÜGYES: Hát ez tényleg szar. Csupa penész. (Levesz egy pár kolbászt a kampóról, beleharap, aztán a sarokba dobja. Levesz egy másikat, az utolsót, azt is megharapja, aztán belerúg.) Na, Guszti bátyám? Nem tetszik a rendszer? Nem ízlik az új kolbász? (A kampóról leemeli az egyetlen nagyobb darab csontos húst, a tőkére teszi, és a bárddal össze-vissza csapkodja, vagdossa.) Nem jó itt? Talán nem jó ez az ország? Mi mutatunk példát az egész világnak! (Kinéz az ablakon.) Hűha! Máris jönnek! Egész ügyes főnök ez az Ottó. (Lelöki a földre a megmaradt húsdarabot, aztán ráborítja a felmosó vödör tartalmát, a felmosórongy szürkén a húsra csapódik. Tétovázva körülnéz, aztán a hátsó ajtón át el.)

 

23. jelenet

HÁLA ISTENNEK, NEM ISMERTEM A SZERELMET

 

Jedlíkéknél. A nagymama meglepődve, értetlenül és kicsit aggódva keresi a férjét,

 

JEDLÍK NAGYMAMA: Guszto, Guszto, kgye sztye? (Nyugtalanul keresztülmegy a szobán, kintről kiabál.) Guszto! Guszti bácsi! (Egy másik ajtón visszajön.) Ottó! Te is itthon vagy, fiam? Mintha a hangodat hallottam volna!

BELÜGYES besomfordál azon az ajtón: Huhú!

JEDLÍK NAGYMAMA: Pre cso sztye tak veselí? Az előbb majd megette a fene, most meg bújócskázik? Hát a férfiakon se tudja kiismerni magát az ember. (A Belügyesnek ütközik háttal.) Na végre! Már azt hittem, belehal ebbe az államosításba. (Megfordul, meglepődve veszi észre, hogy tévedett. Gyorsan hátrébb lép, igyekszik rendbe szedni a ruháját.) Bocsánat! Már megint maga?

BELÜGYES: Guszti bátyámat keresem. Nincs itthon?

JEDLÍK NAGYMAMA: Tessék a hentesboltban keresni. És ha megbocsát, még rengeteg a dolgom. A férjem hamarosan hazajön ebédre.

BELÜGYES: Hogy oda ne rohanjak! A mintafeleség! Mintha minden olyan nagy rendben menne ebben a családban, és nem derült volna ki, hogy egy csődtömeg az egész. Hát nem válófélben vagytok?

JEDLÍK NAGYMAMA: Minden férfi megérdemli, hogy elváljon tőle a felesége. Undorító szörnyetegek.

BELÜGYES: Szeretem, ha így beszélsz. Föláll tőle… a hátamon a szőr. Beleborzongok.

JEDLÍK NAGYMAMA: Maga ezredes úr…

BELÜGYES: Csak főhadnagy.

JEDLÍK NAGYMAMA: Maga, őrnagy úr, nem tudom, mit akar egy öregasszonytól. Már elmúltam 45 éves.

BELÜGYES: Tízet letagadhatnál. És akkor máris fiatalabb vagy nálam. Én tűnök öregnek, mert most az egész város gondját én viszem a vállamon. És ha csak egyetlen városban nem győzedelmeskedik a szocializmus, akkor megbukott. Így viszont én roppanok össze a teher alatt. Csak néhány jó szóra van szükségem, mást nem akarok tőled, becsületes ember vagyok én, másképp azonnal lapátra is kerülnék. El se tudjátok képzelni, ti egyszerű emberek, mit jelent a szocialista erkölcs! Aki azt betartja, az olyan, mintha egész évben böjtöt tartana.

JEDLÍK NAGYMAMA: Hát ne csináld, ha nehezedre esik!

BELÜGYES: Ez az! Ez az! Végre tegezel. De jó is. Te vagy a város legszebb nője. A fogaid fehérek, mint…

JEDLÍK NAGYMAMA: Na, mint mi? Most mondd, most legyél okos. Ha szépen udvarolsz, akkor leülhetünk beszélgetni. Milyenek a fogaim, he? Akarod, hogy rád vicsorítsak? Van hátul egy aranyfog is. Kettő meg leghátul hiányzik. Biztos, hogy erre a szájra vágysz? Mondd meg nekem, mért beszélted rá a férjemet, hogy beadja a válópert!

BELÜGYES: A szád piros, mintha épp nyers kolbásztölteléket zabáltál volna. A melled csak elképzelni tudom, de a ruha alatt úgy tűnik, mintha a bal nagyobb lenne, mint a másik. A kisebb, gondolom kerek, mint valami boldog kenyér, a nagyobbik pedig vidám, mint egy zsemlecipó.

JEDLÍK NAGYMAMA: Te mégiscsak tudsz udvarolni, bravó.

BELÜGYES: És még kérdezed, mért akarlak a férjedtől megszabadítani? Ő egy fantáziátlan, sótlan alak, aki mindenét egy lapra tette fel, hogy ő legyen a város legjobb hentese és mészárosa.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem bírom az olyan embereket, akik nem akarnak semmit az élettől! Te például mit akarsz?

BELÜGYES: Nem jöttél rá?  Téged! (Letérdel elé, átöleli a derekát, a fejét az ölébe fúrja.) Téged!

JEDLÍK NAGYMAMA ellöki magától: És ha engem akarsz, a férjemtől próbálsz elkérni?

BELÜGYES: Ugyan dehogy! Ettől a rozsdás hurkatöltőtől?

JEDLÍK NAGYMAMA Lekever neki egy pofont: Te a jelenlétemben ne beszélj ilyen közönségesen! 

BELÜGYES meghökken: Nem úgy értettem! Csak valami ócskát akartam mondani, amit napra nap használ. Valami olyasmit, amit minden nap megérint, ami ő, ami sokkal inkább ő, mint az a buta arca.

JEDLÍK NAGYMAMA: És a te arcod talán valami okos arc, azt hiszed?

BELÜGYES: Azt nem tudom. Szerintem van rajta valami célratörő okosság. És nem merültem soha olyan buta önsajnálatba, mint ő.

JEDLÍK NAGYMAMA: Az nemcsak önsajnálat. Én is sajnálom őt, hogy összeomlott körülötte a világ!

BELÜGYES: Ugye? Te is ezt mondod! Körülötte, nem körülötted! Te nem fogsz elkeseredni holmi vagyonon, amit a sírba úgyse visz magával az ember.

JEDLÍK NAGYMAMA: Meg akarsz ölni minket?

BELÜGYES: Ti már rég halottak vagytok. Ha akarnám, azt tehetnék veletek, amit csak akarok. De nem vagyok én állat. Csak azt akartam mondani, hogy te is csak sajnálod őt, és nem szereted. Nem is szeretted soha. Őt nem lehet szeretni, mert fogalma sincs a szerelemről. Annyi fölvágott hasú disznót látott, hogy szerintem kicsit undorodik a testtől. A sajátjától is, és a nőitől még jobban. Az enyhe vérszagtól.

JEDLÍK NAGYMAMA: Mindez talán igaz. De akkor se hiszem, hogy köztünk lehetséges lenne bármi.

BELÜGYES: Benned mindenféle kispolgári előítéletek mozognak. De már nem vagyunk kispolgárok. Szabadok vagyunk, értsd meg, Anna! Szabadság, ez a legnagyobb ajándéka a mai világnak.

JEDLÍK NAGYMAMA: Én egyáltalán nem érzem szabadnak magamat.

BELÜGYES: Majd én megtanítalak a szabadságra!

JEDLÍK NAGYMAMA: Vedd már észre, hogy amit te szabadságnak hiszel, az csak neked szabadság. Ha én azt mondom, nem kérek a tanításodból, akkor elmész?

BELÜGYES: Dehogy! Te se ismered a szerelmet?

JEDLÍK NAGYMAMA: Nos, ha ez a szerelem: ez az erőszakosság, akkor csak hálát adok érte Istennek, hogy nem ismertem meg eddig. Köszönöm. Sokat tanultam máris, de most már hordd el magad! Takarodj, könyörgök, takarodj!

BELÜGYES: Könyörögsz? Mintha máris használna a tanításom. Nem akarsz eljönni hozzánk dolgozni az államvédelemre?

JEDLÍK NAGYMAMA: Mi lenne az a munka?

BELÜGYES: Megijesztesz. Azt hittem, föl fog háborítani az ajánlatom.

JEDLÍK NAGYMAMA: Fölháborít. De nincs állásom.

BELÜGYES: Te okos nő vagy. Lehetnél nálunk persze börtönkonyhás, ha csak állás kell, de ha elég bátor vagy, márpedig az vagy, akkor lehetnél kihallgató tiszt is. Na, mit szólsz?

JEDLÍK NAGYMAMA: Tiszt? Egy iskolázatlan hentesfeleség? Szó se lehet róla. Nem vállalom.

BELÜGYES: Ez most a nagy lehetőségek, a nagy kiugrások országa.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem tudok hinni az ilyen kiugrásokban.

BELÜGYES: Nézz rám! Itt az élő példa!

JEDLÍK NAGYMAMA: Hiszen én épp miattad nem hiszek az ilyen karrierekben. Te olyan rendes ember voltál korábban. Kedveltelek. Igen, kedveltelek. Pre cso csumis? De most? Szörnyeteg vagy. Ilyen az, amikor valaki több akar lenni, mint amire alkalmas. Mint amire képes. Te tényleg csak egy hentessegéd vagy, semmi más. Nem lehetsz a város első embere. Nem te viszed a válladon a szocializmust.

BELÜGYES: Ezt rosszul látod. Most jobb, ha megyek. Hamarosan találkozunk. (El.)

JEDLÍK NAGYMAMA: Ez tényleg azt hiszi, hogy ért a nőkhöz?

 

24. jelenet

A REND HELYREÁLLT

 

Közben egy pillantást vetünk a boltra. Apa és fia megdöbbenve látják a pusztítást. 

 

ÖREG JEDLÍK: Hát itt meg mi történt?

ID. ESZIK OTTÓ alighanem most dönti el, nem mondja meg, ki küldte haza az apjáért: Fogalmam sincs.

ÖREG JEDLÍK: Nem zártad be a boltot? Csak nem bíztad rá valakire?

ID. ESZIK OTTÓ: Dehogy. Kire is bízhattam volna? Úgy emlékszem, ráfordítottam a kulcsot.

ÖREG JEDLÍK: Akkor hogy lehet, hogy belülről van a zárban?

ID. ESZIK OTTÓ: Rosszul emlékeztem.

ÖREG JEDLÍK: Nyitva hagytad, és mivel nem a miénk, a kárt majd meg kell térítsd.

ID. ESZIK OTTÓ: Azt mondja, apám?

ÖREG JEDLÍK: Egy fenét! Nem ért semmit az egész. Inkább csináljunk itt rendet. (Az ajtón gyorsan elfordítja a nyitva táblát, és megvonja a vállát, hogy ez se volt megcsinálva. Aztán a felmosórongyot leveszi a húsról, a még épp darabokat fölszedegeti, a falikútnál megmossa.)

ID. ESZIK OTTÓ: Ilyet régen sose csinált volna!

ÖREG JEDLÍK: Ilyen régen sose történt volna.

ID. ESZIK OTTÓ: Na, akkor se volt azért minden fenékig tejföl!

ÖREG JEDLÍK: Az nem, de én nem hagytam volna őrizetlenül a boltot.

ID. ESZIK OTTÓ: Igaz, igaz, bocsánatot kérek.

ÖREG JEDLÍK: Ne kérj bocsánatot, már te vagy a főnök. Inkább segíts!

ID. ESZIK OTTÓ összeszedi a szétszórt kolbászdarabokat, a harapott részt levágja és kidobja: Neheztel rám?

ÖREG JEDLÍK: Elvállaltad, hogy a főnököm legyél!

ID. ESZIK OTTÓ: Kérem, apám, ne hagyjon magamra, látja, mire megyek maga nélkül. (Söpri a bolt kövét.)

ÖREG JEDLÍK: Látom. Megpróbálom. De nem merek ígérni semmit. (A felmosórongyra mutat, hogy a fia azzal folytassa.) A rend mindenesetre helyreállt.

 

25. jelenet

IGAZI BOLDOG CSALÁD

 

Ugyanaznap otthon. Ebédre terítve. Az asztalnál a két férfi. Jedlík nagymama behozza a levesestálat, ő maga is az asztalhoz telepszik, szedni kezd.

 

JEDLÍK NAGYMAMA: A gyerek majd eszik, ha megjött az iskolából.

ÖREG JEDLÍK: Ha még mienk lenne a bolt, beállhatna inkább inasnak.

ID. ESZIK OTTÓ: Nem árt, ha tanul a gyerek.

JEDLÍK NAGYMAMA a tányért a férje elé teszi: Lebbencsleves.

ÖREG JEDLÍK: Nem szeretem, amit az iskolában tanul. Összezavarják.

ID. ESZIK OTTÓ: Hátha lesz belőle valami.

JEDLÍK NAGYMAMA: Guszto, örülök, hogy végre bement a munkahelyére.

ÖREG JEDLÍK: A munkahelyemre?

JEDLÍK NAGYMAMA: Hát az, ha tetszik, ha nem. Ha néha sikerül elfelejtenie, hogy már nem a mi nevünkön van, nem olyan nagy a különbség.

ÖREG JEDLÍK: Nem olyan nagy a különbség? Olyan ócska az áru, hogy nem tudok a régi vevőim szemébe nézni.

ID. ESZIK OTTÓ: Nem ránk haragszanak, ne féljen, apám.

ÖREG JEDLÍK: Szerinted is elrontottam az életemet?

ID. ESZIK OTTÓ: Az életet nem lehet elrontani, mert nem tudhatjuk, ha máskép alakul, az nem lenne-e még rosszabb.

JEDLÍK NAGYMAMA: El kéne járniuk a templomba, akkor nem lennének ilyen fölösleges gondolataik.

ÖREG JEDLÍK: Asszony, mondanom kell valamit…

JEDLÍK NAGYMAMA: Hogy mégis komolyan gondolja a válási szándékát?

ÖREG JEDLÍK: Nem tud nekem megbocsátani? Minek emlegeti ezt annyit? Én egyáltalán nem gondolom komolyan. Ha beidéznek, nem megyünk el.

ID. ESZIK OTTÓ: Lehet olyat?

JEDLÍK NAGYMAMA: Válni és házasodni sosem kötelező.

ÖREG JEDLÍK: Hiszen maga is családi döntés alapján jött hozzám. Úgy adták.

JEDLÍK NAGYMAMA: De igent mondtam. Az én apám nem öl meg, ha nemet mondok a jó partira.

ÖREG JEDLÍK: Szóval akkor szeretett egy kicsit, amikor hozzám jött?

ID. ESZIK OTTÓ: Nocsak, apám, mi ez az érzelgés?

JEDLÍK NAGYMAMA: Szerettem, persze. Hát maga szeret engem? Ha már el akar válni?

ÖREG JEDLÍK: Nem akarok válni. Mikor ez a válás szóba jött, akkor döbbentem rá, hogy nem tudnám elképzelni az életemet maga nélkül.

ID. ESZIK OTTÓ: De szép ez! Az ember szülei vallomást tesznek egymásnak az ebédlőasztalnál. Igazi boldog család.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem szoktunk mi vallomásokat tenni.

ÖREG JEDLÍK: Nem is illendő.

ID. ESZIK OTTÓ: Ha a gyerek itthon lenne már. Na meg persze, ha én nem lennék özvegy, akkor tökéletes lenne a boldogságom.

ÖREG JEDLÍK: Semmink sincs.

ID. ESZIK OTTÓ: Mit számít az!

JEDLÍK NAGYMAMA: Majdcsak kivergődünk ebből is.

ÖREG JEDLÍK: Nekem már nincs erőm.

ID. ESZIK OTTÓ: Apám, maga segít nekem, én magának. Nyebo ne, mamko?

JEDLÍK NAGYMAMA: De még mennyire!

ÖREG JEDLÍK: Valamit mondanom kell.

ID. ESZIK OTTÓ: Ki vele!

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem fogok neki örülni, igaz?

ÖREG JEDLÍK: Én se örülök. De nem tudtam megúszni. Meghívtam a Vojtát vasárnap ebédre.

 

26. jelenet

A HENTES ŐRÜLÉSI JELENETE

 

A bíróságon. Egy adminisztrátornő ül az asztalánál, aki már láthatólag hosszú ideje várakoztatja az asztala előtt álldogáló Jedliket.

 

ÖREG JEDLÍK: Bocsánat, a világért se szeretném feltartani.       

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ föl se nézve a papírjai közül: Nem tart föl. Várjon egy kicsit.

ÖREG JEDLÍK téblábol, hogy akkor leüljön-e vagy mihez fogjon: Én ráérek. De nem följelentési ügyről van szó.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ ugyanúgy: Nem?

ÖREG JEDLÍK: Éppen egy kereset visszavonását szeretném kieszközölni.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: A följelentést nem lehet visszavonni.

ÖREG JEDLÍK: Mondom, hogy nem följelentésről van szó… de tudja mit? Ha annyira erőlteti, följelentést szeretnék tenni.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Megteheti névtelen levélben is.

ÖREG JEDLÍK: Az becstelenség lenne.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Egy börtönviselt ne értekezzen a becsületről! Megkapta az idézést?

ÖREG JEDLÍK: Nem. Semmilyen idézésről nem tudok.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Biztos a felesége dugta el. Örömmel értesítjük, hogy válópere megkezdődik.

ÖREG JEDLÍK: Visszavonom! De még előtte feljelentést is teszek.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Ellenem? Én a szabályoknak megfelelően jártam el.

ÖREG JEDLÍK: Maga ellen? Mért jelenteném föl? Csak a munkáját végzi. Otcsenás Béla, államvédelmi főhadnagy ellen, hivatali túlkapás miatt.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Erről inkább lebeszélném. Nagyon megütheti a bokáját. Itt már nem lehet ilyen ármánykodással a népet kijátszani. Itt szabadság van.

ÖREG JEDLÍK csökönyösen: Feljelentést akarok tenni.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Jószándékúan figyelmeztetem, hogy az törvénytelen. A törvény embere ellen nem fordulhat. Inkább koncentráljunk a válóperére.

ÖREG JEDLÍK azt se tudja, mihez fogjon: Vissza szeretném vonni a keresetet.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Az első tárgyalási napot jövő hét szerdára tűztük ki.

ÖREG JEDLÍK: Na, most már magát is föl akarom jelenteni, hiszen maga úgy tesz, mintha nem hallaná, amit mondok.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Jól értem, hogy süketség miatt akar följelenteni?

ÖREG JEDLÍK elborult aggyal: Nagyon jól!

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ jogos fölháborodása tudatában, méltósággal: Ezzel nagyon súlyos törvénysértést követ el, hiszen valakit származása vagy testi hibája miatt különbözetet meg, sőt üldöz, ez rasszista cselekedet, lényegében háborús bűn. Azért pedig statáriális bíróság előtt fog felelni.

ÖREG JEDLÍK: Jó! Ennek örülök. Legalább nem érem meg a válóperemet. Világosan megmondtam, hogy nem akarok válni.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Akkor végülis minek jött be?

ÖREG JEDLÍK: Hát nem maguk hívtak?

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Már a harmadik ügyet veti föl, de dönteni se tud. Magának alighanem egy elmeorvosra lenne szüksége. Ebben a pillanatban közveszélyes.

ÖREG JEDLÍK ordít: A köz! A köz! A köz! Köpök a közveszélyre, a közösségre, mindenre, ami köz. A köztársaságra és a szocialista köztársaságra. Köpök a munkásosztályra! A közkönyvtárakra, a közétkeztetésre. Köpök a közvilágításra, a köztulajdonra, a közhaszonra és a községekre. Köpök a közönyösökre, kiköpöm a közhelyeiteket, meg az ócska kolbászt, amit ti csináltok és velem akarjátok eladatni, hogy én szégyenkezzek miatta. Ez a kolbász büdös, szarszagú, de drága is, csak jegyre van, vagy jegyre nincs. Köpök a közönségesekre, rátok mind, köpök a közterületre, ezentúl mindig ott végzem majd a szükségemet.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ fölveszi a telefont: Segítség! Orvost, rendőrt, közvádlót!

ÖREG JEDLÍK lerogy: Úristen, mit csináltam!

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Nyugodjon meg, mindjárt itt a mentő.

BELÜGYES belép, szélesen mosolyog: Guszti bátyám, mit művel maga, hát szabad ezt?

ÖREG JEDLÍK: Nem, dehogy. Nem tudom, mi ütött belém.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ a Belügyeshez: Látja, megint arra célozgat, hogy maguk az ávón megverték.

ÖREG JEDLÍK: Nem, nem, nem, dehogy. Ez a nő hazudik. De jó, hogy itt vagy Béla, panaszt akarok nálad tenni ez ellen a nőszemély ellen. Hihetetlenül önkényesen bánik az ügyfelekkel.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Hallja az ellenforradalmi uszítást, főhadnagy úr?

BELÜGYES: Sajnos hallom. És én még azt hittem, hálálkodni jött be, hogy segítünk megszabadulni egyre terhesebbé váló házsártos feleségétől.

ÖREG JEDLÍK: Hiszen én szeretem Annát.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Még jó, hogy ezt nem hallotta az a szerencsétlen nő, különben biztos röhögő görcsöt kap. Ha itt így viselkedik, milyen lehet otthon? De jó, hogy én nem mentem férjhez!

ÖREG JEDLÍK: Nem tudom, mi volt ez. Még nagyon feszült vagyok a sok változástól. Hölgyem, bocsánatot kérek magától, és persze tőled is, Béla. Tudom, hogy mind a ketten csak a javamat akarták és akarják. Természetesen semmilyen följelentéssel nem kívánok élni. De azt kérem azért, hogy a válóperemet függesszék fel.

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Ó, minket nem lehet megsérteni. Mi nem is személyek vagyunk, ha ránk néz, magát az államot látja. A nép államát.

BELÜGYES: Volt valami feljelentésről szó? Nem is emlékszem. (Jedlíkre kacsint.) Tudtam, hogy egyszer majd a barátságomat fogod kérni. Még gondolkozom. Majd a vasárnapi ebédnél megbeszéljük.

ÖREG JEDLÍK: Épp azt akartam mondani, hogy beteg a gyerek, halasszuk el inkább egy-két héttel.

BELÜGYES: Ó, nem vagyok én olyan félős. Egy ilyen meghívást semmi pénzért nem mulasztanék el. Már nagyon várom azt a békés, családias hangulatot. Tudod, nekem nem maradt senkim, csak az anyám, de már az apám is gyakran emlegette, hogy a Jedlíkék, azok olyanok, mintha a mi igazi családunk volnának. Mi lenne, ha a jobb hangulat kedvéért elhívnám magammal Varga elvtársnőt is.

ÖREG JEDLÍK: Az meg ki?

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Hát én! A névtáblámat se olvasta el?

ÖREG JEDLÍK: Hol van itt névtábla?

BÍRÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ: Köszönet a kedves meghívásért, főhadnagy úr. A szüleimet látogattam volna meg vidéken, de egy ilyen alkalomért szívesen lemondom az utazást. Biztos remek disznótorost kapunk a híres hentesnél.

BELÜGYES: Na, mit szólsz?

ÖREG JEDLÍK belevörösödik: A feleségem el lesz ragadtatva.

 

27. jelenet

NEM CSODA, HOGY NEM VAGY JÓ TANULÓ

 

Kint sötétedik, de Jedlíknénak nincs kedve lámpát gyújtani, nyugtalanul járkál a lakásban, megjön az unokája, ledobja a sarokba a táskáját.

 

JEDLÍK NAGYMAMA: Hol voltál ilyen sokáig? Bent tartottak az iskolában?

ESZIK OTTÓ: Ellógtam az első óra után.

JEDLÍK NAGYMAMA: Micsoda, te elmentél az iskolából?

ESZIK OTTÓ: Olyan borzalmasat álmodtam, hogy nem bírtam egyhelyben ülni.

JEDLÍK NAGYMAMA: De hát mért nem mondtad el nekünk?

ESZIK OTTÓ: Nagypapának, aki úgy járkál, mintha nappal is rémálmok gyötörnék? Apának – aki fél a saját apjától? Neked…

JEDLÍK NAGYMAMA: Hát persze, hogy nekem. Hiszen most is nekem mondod el, amikor már megvan a baj.

ESZIK OTTÓ: Baj? Ugyan. Kit érdekel az iskola?

JEDLÍK NAGYMAMA: És mi volt az az álom?

ESZIK OTTÓ: Már elfelejtettem.

JEDLÍK NAGYMAMA: Az hogy lehet?

ESZIK OTTÓ: Az álmokat elfelejtjük nagyi, mint a könyveket. Azért butaság, hogy az iskolában könyvek cselekményét akarják tőlünk számon kérni. Ha nem olvasod el, de valaki elmondja, mi van benne, akkor emlékezni fogsz rá és jelest kapsz. Ha elolvasod, akkor belemerülsz, aztán tökéletesen elfelejted és megbuksz.

JEDLÍK NAGYMAMA: Milyen furcsa gondolataid vannak. Nem csoda, hogy nem vagy jó tanuló.

ESZIK OTTÓ: Azt álmodtam, hogy maguk megsütötték az anyámat, és én az egyik csontjáról rágom le a húst.

JEDLÍK NAGYMAMA felzokog: Már értem, mért nem akarsz húst enni. Szerintem is undorító. De ilyesmit ebben a kolbászos családban nemhogy kiejteni, még gondolni se volt szabad soha. Szerencse, hogy államosítottak minndent, nem kell jó arcot vágni ehhez a véres hízókúrához.

ÖREG JEDLÍK belép: Dobrí vecser!

JEDLÍK NAGYMAMA ijedten törölgeti a szemét: Na, hogy tetszett az első munkanap?

ÖREG JEDLÍK: Amíg Ottó eljött értem, valaki bemocskolta húsokat.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem tudnak maguk már a boltra se vigyázni?

ÖREG JEDLÍK: Viszont van egy hírem. Jövő héten lesz a válóperünk.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nem azt mondta, hogy visszavonja?

ESZIK OTTÓ: Nagypapa, ti elváltok? Nem akarom! Nem akarom!

ÖREG JEDLÍK: Nem, én se akarom. De nem hagyják visszavonni. Ezért a Béla mellett még valami ügyintézőnőt is meghívtam a vasárnapi ebédre, hogy talán majd itt rábeszélem őket.

JEDLÍK NAGYMAMA: Guszto, maga megőrült. Magunknak sincs tisztességes ebédrevalónk.

ESZIK OTTÓ: De szeretem a vendégeteket! Akkor ugye nem váltok el?

JEDLÍK NAGYMAMA hirtelen ötlettel: Tudja mit, ha ezek idetolják a képüket, akkor én meg elhívom a plébános urat!

ESZIK OTTÓ: Ma meggyóntatott.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ezért megdicsérlek.

ESZIK OTTÓ: Pedig emiatt tartottak bent a suliban.

JEDLÍK NAGYMAMA: Megmondtad, hogy a templomban voltál?

ESZIK OTTÓ: Dehogy, csak a lógás miatt.

JEDLÍK NAGYMAMA: Tebeléd mégis szorult valami az én családomból.

ÖREG JEDLÍK: A maga családja? Mért, az enyém milyen? Ezek szerint elege van belőlem? Ne is vonjuk vissza a válópert? Én azért hívtam ezeket ide, maga meg most provokálná őket.

ESZIK OTTÓ: Félek a plébánostól.

JEDLÍK NAGYMAMA: Szerintem ők is félnek. Ezért jön.

ÖREG JEDLÍK: Értse meg, Anna, előtte nem beszélhetünk nyíltan az ügyeinkről.

JEDLÍK NAGYMAMA: Szerintem csak előtte beszélhetünk nyugodtan, úgy hogy tanúnk is legyen, akinek van valami fogalma arról, mit lehet és mit nem. Mert nekünk, azt hiszem, mindent be lehet adni.

ÖREG JEDLÍK: Buták lennénk?

JEDLÍK NAGYMAMA: Úgy éltük le az életünket, hogy észre se vettük, milyen buták vagyunk minden másban a disznódaraboláson és a kolbászkeverésen kívül. De ennek vége. Az unokám egyetemre fog járni. Mérnök urat nevelünk belőle.

ÖREG JEDLÍK: Vagy papot?

ESZIK OTTÓ: Mindegy, csak ne kelljen hentesnek állnom.

ÖREG JEDLÍK: Szóval nem akarsz a nyomomba lépni? És az apád még a neveteket is magyarosította.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ez ennyire zavarja?

ÖREG JEDLÍK: Engem mindenki elárult.

JEDLÍK NAGYMAMA: Hát válni nem én akartam.

 

28. jelenet

SZOMBAT DÉLUTÁN A PARÓKIÁN

 

Késő délutáni fények a parókia nappali szobájában. A pap leül, tölt magának egy kis konyakot, fáradt. Id. Eszik Ottó ekkor kopog be hozzá.

 

ID. ESZIK OTTÓ nem tudja eldönteni, hogyan köszönjön, dadog, belezavarodik: Szabadság… Illetve: Jó napot kívánok! Vagyis: Dicsértessék, tisztelendő elvtárs!

PAP elneveti magát, int, hogy üljön le: Mindörökké, ámen, fiam. Látom elég nagy bajban vagy.

ID. ESZIK OTTÓ: Hát igen.

PAP: Magad se tudod, hogy ki vagy, hogy kivel tartasz és hogy boldog vagy-e vagy boldogtalan.

ID. ESZIK OTTÓ: Ezt az utolsót tudom. Boldogtalan.

PAP: Ugyan, dehogy. Már alig bírsz parancsolni magadnak, hogy teljes szívvel ne csatlakoz ehhez az új világhoz.

ID. ESZIK OTTÓ: És nagyon helytelen lenne, ha megtenném?

PAP: Helytelen. Persze, hogy az. De ne félj, már megtetted. Már az övék vagy. Már nincs miről töprengened. Nincs miért hezitálnod.

ID. ESZIK OTTÓ elképedve: Már megtettem?

PAP: Sajnos igen. Majd megérzed, ahogy egyre mélyebbre merülsz ebben az új világban, hogy mekkora kő fog leesni a szívedről.

ID. ESZIK OTTÓ: De én nem akarok csatlakozni hozzájuk. Tönkretettek minket.

PAP: Azt hiszed?

ID. ESZIK OTTÓ: Talán nem? (Megrémül.) Vagy tisztelendőséged is az ő emberük már?

PAP: Az a taktikájuk, hogy mindenkit hozzászoktatnak magukhoz. Hozzáédesgetnek. Hozzárémítgetnek. De engem még nem sikerült. Csak annyit akartam mondani, hogy nem árt, ha a világi javakról képesek vagyunk lemondani, és nem árt, ha megtudjuk, mennyit érünk nélkülük.

ID. ESZIK OTTÓ: Uramisten, akkor az apám tényleg semmit nem ér.

PAP: Nem beszélsz szépen róla.

ID. ESZIK OTTÓ: Bocsánat, de most valamit megértettem. Én tényleg nem akarok némi vagyon és egy állás lenni. Nem akarok egy kisvárosban betöltött szerep lenni. Nem, nem, nem.

PAP: Csak ne heveskedj! Valaminek lennünk kell. El tudsz engem képzelni reverenda nélkül? Ha mondjuk, kiugranék egy nő miatt, és elmennék traktorosnak.

ID. ESZIK OTTÓ élesen felnevet, aztán zavartan félbehagyja: Erre készülsz?

PAP: Na látod, hogy rögtön letegeztél?

ID. ESZIK OTTÓ: Úristen, bocsánat. Magam se értem. De furcsa.

PAP: Tulajdonképpen miben segíthetek?

ID. ESZIK OTTÓ: Tisztelendőséged meg van hívva hozzánk a holnapi ebédre.

PAP: Igen.

ID. ESZIK OTTÓ: És eljön?

PAP: Nem utasítottam vissza a meghívást.

ID. ESZIK OTTÓ: Szóval nem?

PAP: Mért akarod, hogy ne menjek el?

ID. ESZIK OTTÓ: Tudja, hogy egy ávós és a titkárnője is ott lesz?

PAP: A Béla? Ő nem a barátotok inkább?

ID. ESZIK OTTÓ: Az apja volt az apám barátja. Én mindig utáltam, sunyi gyáva kis alak. Karrierista törtető.

PAP: Téged elragadott az indulat. Nem lenne jobb, ha inkább barátkozni próbálnál vele?

ID. ESZIK OTTÓ: Egy ávóssal?

PAP: Fontos lelki gyakorlat olyan iránt föltámasztani magunkban az embertársi szeretetet, akit utálunk.

ID. ESZIK OTTÓ: Ráadásul még az anyámra is szemet vetett.

PAP: Elég régóta ismerem a Bélát. Ezt azért még őróla se hiszem el.

ID. ESZIK OTTÓ: Én se hinném el a régebbiek alapján. De már beleszokott a hatalomba.

PAP: Szerencsétlen ember. Aki ilyen pozícióba kerül, menthetetlenül elszörnyesedik.

ID. ESZIK OTTÓ: Kérem, ne jöjjön el holnap, mégse.

PAP: Már elfogadtam a meghívást.

ID. ESZIK OTTÓ: Apám azt szeretné elérni, hogy függesszék fel a válópert, amire a börtönben rábeszélték.

PAP: Úristen, micsoda aljasság. És nem akarják hagyni, hogy visszalépjen?

ID. ESZIK OTTÓ: Azt hazudták neki, hogy nem lehet.

PAP: Jó, hogy jöttél. Nem voltam biztos benne, hogy oda fogok érni, de most már világos, mindenképpen ott kell, hogy legyek!

ID. ESZIK OTTÓ föláll, menni készül: Köszönöm, főtisztelendő atyám, nagyon köszönöm.

 

 

29. jelenet

ANGYALOK A KONYHÁBAN

 

Vasárnap a konyhában. Jedlíkné a levest meri át egy levesestálba a lábosból. A konyha udvari ajtaja felől toppan be a vendégségbe a pap.

 

PAP vicces hangulatban: Szabadság! Jó napot a háziaknak!

JEDLÍK NAGYMAMA fölkapja a fejét: Tisztelendő atyám, d e jó, hogy eljött, nagyon félek ettől a vendégségtől. Jön egy olyan ember is, akit nem ismerek. Ennek a Bélának a helyettese. Vagy főnöke? Egy nő.

PAP: Van olyan ember a városban, akit te nem ismersz?

JEDLÍK NAGYMAMA: Van, egyre több.

PAP: A miséről is egyre fogynak az emberek.

JEDLÍK NAGYMAMA: Lehet, hogy félnek. Nem tudhatják, ki jelenti fel őket. Hiszen magát se ismerhetik…

PAP: Attól félnek, hogy én jelenthetem föl őket?

JEDLÍK NAGYMAMA: Jó lesz ma vigyázni, mit beszél.

PAP: Egy papnak nem a rendőrök miatt kell erre ügyelnie. Figyelj csak, lányom, ugye jól sejtem, hogy annakidején ennek a Bélának a fejére öntötted rá a véres kolbásztölteléket, ami nem is volt benne az edényben. Ő volt a csoda áldozata?

JEDLÍK NAGYMAMA: Hát igen. Nem felejtette el?

PAP: Egy csodát nem felejt el az ember. De ő talán csak annyit fogott föl, hogy leöntötted, nem?

JEDLÍK NAGYMAMA: Azt mondta, szerelemes belém.

PAP: De ha akar tőled valamit, kész csoda, hogy nem él vissza a hatalmával. Lehet, hogy nem is olyan aljas, mint gondoljuk? Akkor viszont ez a valódi csoda.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ilyen csodák nincsenek.

PAP: Ne legyél ennyire reményvesztett, lányom.

JEDLÍK NAGYMAMA: Hogyne lennék, amikor elenyészett a csodám, és nem mentem vele semmire.

PAP: A csoda sosem vész el.

JEDLÍK NAGYMAMA: Csak átalakul. Katasztrófává.

PAP: Ugyan, ugyan!

JEDLÍK NAGYMAMA: Könyörögtem az angyaloknak, akik akkor itt voltak, hogy maradjanak még. De szerintem eltűntek. Segítene bevinni a tányérokat, tisztelendő atyám? (Ő maga fölveszi a levesestálat, a pap a tányérok halmát kapja kézbe, elindulnak a belső szoba felé.)

 

30. jelenet

EGY APA LETÉRDEL A FIA ELÉ

 

Ugyanakkor a gyerekszobában. Az idősebb Eszik Ottó igyekszik felkészíteni a vendégségre a fiát.

 

ID. ESZIK OTTÓ: Fiam, beszélnem kell veled!

ESZIK OTTÓ: Csak azt ne! Milyen hülye egy nap. Máskor legalább a vasárnap nyugis volt.

ID. ESZIK OTTÓ: Te se akarod, hogy nagyapáék elváljanak.

ESZIK OTTÓ: Nem, persze. De kizárt dolog, hogy ez egy ebédnél dőljön el.

ID. ESZIK OTTÓ: El se tudod képzelni, hány dolog dől el az asztal mellett vagy az ágyban.

ESZIK OTTÓ: Arra célzol, hogy…

ID. ESZIK OTTÓ: Igen. Nagyfiú vagy, már nyugodtan beszélhetünk ilyesmiről.

ESZIK OTTÓ: Hogy alvás közben dőlnek el a dolgok?

ID. ESZIK OTTÓ: Inkább arról, hogyan születik a kisbaba.

ESZIK OTTÓ: Épp most akarsz felvilágosítani? Mindjárt itt vannak a vendégek. Attól, hogy tudom, mi az a kefélés, még nem fogok jobban kussolni, ha ti már minden módon megaláztátok magatokat.

ID. ESZIK OTTÓ: Szerinted nincs értelme ennek az ebédnek?

ESZIK OTTÓ: Csak szórakoznak veletek. Vagyis az öregekkel. Van valami a háttérben, amit nem tudok.

ID. ESZIK OTTÓ: A Bélának tetszik a nagyi.

ESZIK OTTÓ: Úgy érted, hogy szerelmes belé? Mint nő érdekli? Egy nagymama? Ez hülye.

ID. ESZIK OTTÓ: Mért, szerinted nem szép?

ESZIK OTTÓ: Gyönyörű. De nagymama. Úristen, bele fogom vágni a villámat a combjába.

ID. ESZIK OTTÓ: Eszedbe ne jusson!

ESZIK OTTÓ: Az legalább volna valami!

ID. ESZIK OTTÓ letérdel elé: Kisfiam, könyörögve kérlek, ne csinálj botrányt!

ESZIK OTTÓ: De hát ti minek gondoltok engem? Botrányhősnek?

ID. ESZIK OTTÓ fölpattan: Még csodálkozol?

ESZIK OTTÓ: Neked, apa, azt hiszem, fogalmad sincs rólam.

ID. ESZIK OTTÓ: Dehogynem. Hiszen a fiam vagy.

ESZIK OTTÓ: Az is lehet, hogy úgy általában az embereket nem ismered?

ID. ESZIK OTTÓ: Az meglehet. Na, jó. Akkor egy szót se egész ebéd alatt, rendben?

ESZIK OTTÓ: Rendben. Az ésszerűség határain belül.

ID. ESZIK OTTÓ: Jól van. Tűrd be az inged! Kezet mostál?

ESZIK OTTÓ méltatlankodva: Apa!

 

31. jelenet

A VENDÉG A HÁZIGAZDÁT NEVELI

 

A nagyszobába belép a Belügyes. Kicsit zavarban van. Virágot is hozott. Az öreg Jedlík fogadja. A virágot egyszerűen a komódra fektetik.

 

BELÜGYES: Hát itt vagyok. A kedves felesége?

ÖREG JEDLÍK: Hogyhogy egyedül?

BELÜGYES: Varga kisasszony… azaz elvtársnő… nem tudott mégse jönni. Az apja váratlanul meghalt.

ÖREG JEDLÍK: Nocsak, a halál titeket is fenyeget?

BELÜGYES: Most mért kell így beszélned, Guszti bátyám. Látod, hogy azóta se üzentem. Tudod, amit megbeszéltünk.

ÖREG JEDLÍK: Nem, nem, tényleg nem üzentél, ezt köszönöm. De kevesebbet vagyok itthon újabban, az is igaz.

BELÜGYES: Mindenkinek be kell járnia dolgozni, különben ki is rúghatják.

ÖREG JEDLÍK ráismer az érvelésre: Szóval te fenyegetted meg a fiamat a múltkor, azért rohant olyan lóhalálában értem?

BELÜGYES: Elment a boltból munkaidőben. Az tilos!

ÖREG JEDLÍK: Jóságos ég! Te csináltad azt a disznóólat a húsokkal, igaz?

BELÜGYES: És aztán belopóztam ide. Végre csakugyan nem voltam eredménytelen.

ÖREG JEDLÍK fölkapja a piszkavasat a kályha mellől: Megöllek!

BELÜGYES: Várj, várj! Ajánlok egy üzletet. Nekem már nem kell a te öregedő feleséged. Ha most egy szó nélkül végigbírod a vacsorát, összetépem a válási papírt.

ÖREG JEDLÍK: Egy szó nélkül?

BELÜGYES: Persze az ésszerűség határain belül.

ÖREG JEDLÍK: Miféle ésszerűség?

BELÜGYES: Elmagyarázzam? A kérdésekre válaszolsz, de csak röviden, nem balhézol, nem okoskodsz. Velem nem állsz le vitatkozni. Nem kiabálsz a felségeddel.

ÖREG JEDLÍK: Nem szoktam.

BELÜGYES: És nem bánom, egymáséi maradhattok. (Felvidul.) Láthatod, hogy nem vagyunk mi olyan rossz fiúk.

ÖREG JEDLÍK: Én csak téged látlak. És nincs sok örömöm benne.

BELÜGYES: Na, pont az ilyen megjegyzésektől tartózkodsz a következő pár órában.

 

32. jelenet

CSERÉPTÖRÉS

 

Az ebédlőbe egyszerre érkezik a pap meg Jedlíkné, és a két Eszik. Ahogy a két egymás melletti ajtón betoppannak, a kisfiú a papnak ütközik, és a meglepett gyerek kiveri a tányérokat a kezéből.

 

ID. ESZIK OTTÓ megpróbálja visszarántani a fiát: Vak vagy?

PAP a megcsúszott tányér után kap, és így a többi is leesik: Jaj, nem akartam.

JEDLÍK NAGYMAMA: A hozományom!

ÖREG JEDLÍK: Úgyse használjuk sose.

BELÜGYES Jedlíknek: Nem megmondtam, hogy kuss?

ESZIK OTTÓ: Jaj, nem akartam!

ID. ESZIK OTTÓ a fiának: Nem megmondtam, hogy kuss?

PAP: Majd küldetek új tányérokat.

BELÜGYES: A kis krőzus!

JEDLÍK NAGYMAMA: Kérem a vendégeimet, hogy ne veszekedjenek.

PAP: A kapitány úrnak igaza van.

BELÜGYES: Hadnagy elvtárs, nem kapitány úr.

PAP: De csak nem nevezhetjük egymást elvtársnak? Ez a megszólítás lutri. Hátha nem igaz. A mi esetünkben biztos, hogy nincs egyetlen közös elvünk se, amiben társak lennénk.

BELÜGYES: Biztos, hogy nincs?

PAP: Nem hinném, hogy ez az a hely, ahol az egyháznak és az államnak meg kéne kötnie a szövetségét.

ID. ESZIK OTTÓ: Az egyháznak és a pártnak!

ÖREG JEDLÍK a fiának: Nem megmondtam, hogy kuss?

ID. ESZIK OTTÓ: Hogy beszél a főnökével, apám?

PAP: Hogy beszélsz az apáddal, fiam?

JEDLÍK NAGYMAMA: Ne szóljon rá a fiamra, tisztelendő atyám.

ESZIK OTTÓ lehajol, a tányérokat vizsgálja: Kettő nem törött el.

ID. ESZIK OTTÓ: Az egyetlen épelméjű a társaságban a gyerek.

JEDLÍK NAGYMAMA: Söpörjetek fel, én hozok másik tányérokat. (El a konyha felé.)

PAP: Inkább átszaladok a parókiára, és hozok én. Annyi garnitúrát ajándékoztak még az ántivilágban az elődömnek, hogy igazán nem győzöm összetörni. (Kifelé indul.)

ÖREG JEDLÍK megpróbálja megállítani: Fogyó eszköz!

BELÜGYES: Had fusson!

ESZIK OTTÓ: Elkísérhetem?

ID. ESZIK OTTÓ: Szó se lehet róla.

JEDLÍK NAGYMAMA bejön: Közben minden odakozmált.

PAP: Nem elszökni akarok, csak tányérért megyek. Te, fiam, velem jöhetsz cipekedni. (Ő és a gyerek el.)

 

33. jelenet

PISZTOLY AZ ASZTALON

 

BELÜGYES a pap után néz: Hogy került ez az ember ide?

ID. ESZIK OTTÓ: Anyám hívta meg.

JEDLÍK NAGYMAMA szétnéz: Na, nem mozdulnátok? Guszto, tudod hol a partvis! Vagy te, Ottó!

BELÜGYES: Szívesen segítek.

ID. ESZIK OTTÓ: Még mit nem!

JEDLÍK NAGYMAMA: A vendég?

ÖREG JEDLÍK: Túlságon is otthon van itt!

BELÜGYES Jedlíkhez: Ez volt az utolsó dobásod, amit elnézek.

JEDLÍK NAGYMAMA: Eredj már a partvisért!

ÖREG JEDLÍK: Még őt véded? Vajon miért?

BELÜGYES: Megmondtam, hogy…

ID. ESZIK OTTÓ: Majd én hozom a lapátot meg a partvist. (Kinyúl értük.)

JEDLÍK NAGYMAMA visszamegy a konyhába

ÖREG JEDLÍK: Teljesen elment az étvágyam.

BELÜGYES: Remélem, nem a boltból hoztátok a húst.

ID. ESZIK OTTÓ miközben söpör: Erről jut eszembe, ha már így egymás között vagyunk, mit művelt maga kedden a boltban?

ÖREG JEDLÍK: Ez tönkre akar tenni mindegyikünket.

BELÜGYES Jedlíkhez: Te hívtál meg! Megkövetelem a vendégnek kijáró tiszteletet!

ID. ESZIK OTTÓ: Tiszteletet követelsz? Hogy oda ne rohanjak.

ÖREG JEDLÍK: Fiam, fiam! A kezében vagyunk.

BELÜGYES: Már eljátszottátok az esélyeiteket!

ID. ESZIK OTTÓ odaugrik elé, hirtelen érezhető, hogy sokkal erősebb a Belügyesnél:  Nagyon szeretek játszani! (Megfékezi magát.) Végül is mi rossz történt most? Pár tányér eltörött, és attól mindenki ideges egy kicsit. De ez már így van, a régi dolgok eltörnek, újak lépnek a helyükbe. Főhadnagy elvtárs, mi nem vagyunk ellenségei a mai világnak. (A sarokba támasztja a seprűt és ott hagyja a lapátot a cserepekkel.)

JEDLÍK NAGYMAMA belép: Végül nem ment semmi tönkre. Hol vannak már azok a tányérok?

ÖREG JEDLÍK: Azt mondta, maga hoz!

PAP belép: Megjöttünk. Nem Zsolnay, de azért szép. (A gyerek azonnal elkezdi szétrakni az asztalon az új tányérokat.)

JEDLÍK NAGYMAMA: Várj, előbb talán el kéne mosni őket! (A gyerek megtorpan.)

PAP: Tiszták. A vitrinben voltak.

ÖREG JEDLÍK: Elég lesz konyharuhával kitöröli egy kicsit! (Jedlíkné az egyik fiókból tiszta konyharuhát vesz elő, törülget.)

BELÜGYES: Nem vagyunk mi olyan kényesek! Én még a szenteltvíztől se félek.

ESZIK OTTÓ: Akkor a bácsi nem lehet ördög.

ID. ESZIK OTTÓ: Szerinted ez vicces?

ÖREG JEDLÍK: Nem ülünk le? Én olyan fáradt vagyok, mintha egy egész disznót földraboltam volna ma már. Holott az idejét se tudom, mikor láttam egyben egy egész disznót.

BELÜGYES észreveszi a virágot: Ezt majdnem el is felejtettem! A ház asszonyának hoztam.

JEDLÍK NAGYMAMA átveszi: Köszönöm. Nem kellett volna. Mi nem adunk az ilyen formaságokra.

BELÜGYES: Ez tetszik! Olyanok, mint a kommunisták.

ESZIK OTTÓ: Én egyszer, majd belépek a pártba.

ID. ESZIK OTTÓ: Nem tudja, mit beszél, bocsánat.

JEDLÍK NAGYMAMA: Kitől kérsz te bocsánatot, és miért?

PAP: Tőlem nem kell!

ÖREG JEDLÍK: Alighanem tőlem.

BELÜGYES: Nagyon dicséretes a gyerek terve! Mindannyiukat ő ment meg. Mindannyiunkat a fiatalság ment meg, ahogy mindig.

ESZIK OTTÓ: Nem hiszem, hogy meg tudnék menteni bárkit is.

JEDLÍK NAGYMAMA: Akkor én ezt vízbe teszem. (Kiszalad a virággal, és szinte rögtön egy vázában hozza vissza.)

PAP: Ez gyönyörű.

ÖREG JEDLÍK: Nehogy az asztalra tedd! (A nő a virágot a komódra teszi, messze az asztaltól.)

BELÜGYES: Ki hol ül?

ID. ESZIK OTTÓ: Az apám, ha jól emlékszem itt ült a városi börtönben.

JEDLÍK NAGYMAMA: Nincs ülésrend. Én itt ülök. ( Az egyik székhez lép leül.) Mellettem a férjem és a fiam. (Ők is elhelyezkednek a mondott rendben.)

PAP leül az öreg Jedlík másik oldalára, és a három ülőre mutat: Királynő, király, futó. (A gyerek leül az apja mellé.)

ÖREG JEDLÍK: Én, király?

BELÜGYES leül az utolsó szabad helyre, a pap és a gyerek közé: Igen, a kolbászkirály. Vagy már nem is emlékszel?

ÖREG JEDLÍK: Ti mindent megtettetek, hogy ne emlékezzek.

BELÜGYES: Mi mindent megteszünk, amit az ország érdekében kell. És mindenre emlékszünk.

ID. ESZIK OTTÓ: Édesapám kolbászreceptjét ismeri?

JEDLÍK NAGYMAMA: Azt nem ismerheti senki, még nekem se árulta el.

PAP egy üveget vesz elő, az asztalra teszi: Én meg virág helyett egy kis pálinkát hoztam.

ÖREG JEDLÍK: Akkor koccinthatnánk is. (Töltöget.)

BELÜGYES föláll: A kommunizmus győzelmére!

ESZIK OTTÓ: Mért, talán nem győzött még?

JEDLÍK NAGYMAMA: Inkább arra, hogy jövőre ünnepeljük a 40. házassági évfordulónkat.

BELÜGYES megsértődik, visszaül: Azt meg is kell ám élni.

ID. ESZIK OTTÓ: Kérem, hagyja békén a szüleimet.

BELÜGYES: Engem azért hívtak ide, hogy megpróbáljanak megfélemlíteni?

JEDLÍK NAGYMAMA fölelemi a levesestál fedelét: Kinek szedhetek a levesből?

PAP nyújtja a tányérját: Húsleves?

JEDLÍK NAGYMAMA: Mi más! Sokan voltak a misén?

PAP: Rengetegen járnak.

ÖREG JEDLÍK int, hogy most a Belügyes tányérja következik: Ez azért megnyugtató.

BELÜGYES odaadja a tányérját: Hát engem egyáltalán nem nyugtat meg.

JEDLÍK NAGYMAMA: Kérem a következő tányért.

PAP mikor már mindenki előtt ott gőzölög a leves, föláll: A rendőr urat zavarná, ha elmondanék egy áldást?

ÖREG JEDLÍK: Csak magunkban!

BELÜGYES beelőz: Aki ételt-italt adott, annak neve legyen áldott.

JEDLÍK NAGYMAMA: De szép is lenne, ha minden ilyen egyetértésben és harmóniában történne a világban.

PAP: A főhadnagy urat bármikor szívesen látom ministrálni.

ÖREG JEDLÍK: Akkor azt is mondja meg neki, hogy mi egyházi esküvőt is tartottunk. És az egyház nem ismeri el a válást.

BELÜGYES enni kezd: Minek ebből ekkora ügyet csinálni? Elválnak, ezt már én sem tudom megakadályozni. Aztán legfeljebb nem költöznek külön.

ESZIK OTTÓ: Nem akarom, hogy a nagyiék elváljanak.

ID. ESZIK OTTÓ: Nem lehet erre kötelezni őket.

JEDLÍK NAGYMAMA: Mindenre kötelezni lehet bárkit. Hogy menjen ehhez, vagy ne menjen ahhoz. Hogy főzzön és mosson egy emberre, akitől viszolyog, hogy gyerekeket szüljön neki.

ÖREG JEDLÍK: Ezt rám érti, Anna?

BELÜGYES: Hát persze, hogy rád.

JEDLÍK NAGYMAMA: Dehogy. Csak a női sorsról beszélek.

PAP: Ezt a válást azt egyház sohasem fogja elismerni.

ÖREG JEDLÍK: Ez a válás sohase fog megtörténni.

BELÜGYES: Meg fog.

ESZIK OTTÓ: Nem fog.

ID. ESZIK OTTÓ: Ne szólj bele, fiam!

JEDLÍK NAGYMAMA: Te ne szólj bele, fiam!

ÖREG JEDLÍK: Csak élőtől lehet elválni, ugye?

BELÜGYES: A törvények minden élőre vonatkoznak. Ezt jól érted, ha egyébként nem is nagyon értesz semmihez. A minap ellenőriztem a húsok minőségét a hentesboltban, és siralmas állapotokat találtam.

ESZIK OTTÓ: Ki kell mennem vécére.

ID. ESZIK OTTÓ: Ebéd közben nem állunk föl az asztaltól.

JEDLÍK NAGYMAMA: Béla, hagyjon nekünk békét! A legjobban tenné, ha fogná magát és elhordaná a sátorfáját. Vigye azt a szar virágot is.

PAP: Ejnye, így nem lehet beszélni a vendéggel!

BELÜGYES: Anna, ne színészkedjen, hiába komédiázunk, már mindenki rájött, hogy viszonyunk van.

ESZIK OTTÓ fölugrik, elszalad az asztaltól

ID. ESZIK OTTÓ: Ezt igazán köszönöm magának, főhadnagy elvtárs! (A fia után rohan.)

JEDLÍK NAGYMAMA fölsír: Rágalom!

ÖREG JEDLÍK erősen kételkedve: Tudom én, hogy az. Tudom én.

BELÜGYES: Csak éljetek az örökös hazugságaitokban, ahogy minden tőkés, minden idealista és minden elnyomó teszi!

JEDLÍK NAGYMAMA: Én ugyan melyik vagyok ezek közül?

PAP: Hát az idealista. (Föláll, eltolja a teli levesestányért.) Ha nem haragszanak, nekem mennem kell. (Kifelé indul.)

ÖREG JEDLÍK: Megijedt, tisztelendő úr? Ne hagyjon magamra vele!

PAP: Nem vagyok ijedős ember. De ne is haragudjanak, úgy érzem itt magam, mintha nyers húst tettek volna elém.

JEDLÍK NAGYMAMA: De hiszen ez még csak a leves. Talán nem ízlik?

PAP: Itt senki se jó ember, attól tartok. Imádkozni fogok magukért.

BELÜGYES: Állj, egy pap nem beszélhet így! (Pisztolyt vesz elő, leteszi az asztalra.) Maga most szépen visszajön, és végigeszi velünk az ebédet.

PAP visszasomfordál: Nem akartam ám igazából elmenni. És szerintem Anna biztos, hogy jó ember itt. Na meg az unokája. A gyerekek tiszták. Engedjétek hozzám a gyerekeket, mondta Jézus is.

BELÜGYES elteszi a pisztolyt: Akkor mindenkinek jó étvágyat kívánok!

 

34. jelenet

ÖSSZEVESZÉS EBÉD UTÁN

 

Miután elment a két vendég, előszólítják az asztaltól elvonultakat, aztán visszaülnek a helyükre.

 

JEDLÍK NAGYMAMA: Ottó! És Ottóka! Gyertek ti is enni!

ÖREG JEDLÍK: Nem lenne szabad enni kapjanak.

ESZIK OTTÓ rögtön előkerül: De utálom ezt a rendőrt. Elment?

ID. ESZIK OTTÓ is jön: Én meg a papot. Bocsánat. Hogy sikerült?

ÖREG JEDLÍK: Ti mindenestre mindent megtettek, hogy ne sikerüljön. (Föláll, az ajtó felé indul.)

ESZIK OTTÓ: Ez a leves már kihűlt.

JEDLÍK NAGYMAMA: Szedek rá egy kis meleget. (Megfogja a tálat.) Ez is hideg. (Utána szól a férjének.) Egy szót se szabad elhinni abból, amit ezek beszélnek, érti, egy szót se.

ÖREG JEDLÍK: Értem. (El.)

 

35. jelenet

NEM LEHETÜNK EGYSZERRE ZSARNOKOK ÉS JÓ FEJEK

 

A konyha, Jedlík nagymama mosogat, kint már jócskán sötétedik. A Belügyes kopogtatás nélkül belép, odaoson a nőhöz, hátulról átöleli.

 

JEDLÍK NAGYMAMA: Na végre! Azt hittem, teljesen el is felejtetted, hogy neked feleséged is van!

BELÜGYES: Nekem?

JEDLÍK NAGYMAMA hátranéz, felsikolt: Úristen!

BELÜGYES: A férjed talán bujkál előled?

JEDLÍK NAGYMAMA: Mit csináltak vele a börtönben? Nem a régi. És meztelenül nem is mer mutatkozni előttem.

BELÜGYES: Biztos rájött, hogy milyen csúnya. Nem vállalom a felelősséget. Mi hazaengedtük.

JEDLÍK NAGYMAMA: Egy reszketeg öregembert. Hol a férjem?

BELÜGYES: Tőlem kéred őt? Volt rá lehetőséged kiérdemelni és megkapni. Elszalasztottad az alkalmat, ahogy ti tótok mindig elszalasztjátok.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ide mered tolni a képed? Hogy viselkedtél az ebédnél? Szegény apád forgott sírjában.

BELÜGYES: Az apám, az apám. Hiszen én csak segíteni akartam, de a férjed, a fiad, az unokád meg az a pap rám támadt. Én csak védtem magam.

JEDLÍK NAGYMAMA: Pisztollyal?

BELÜGYES: Mert a végén te is rám támadtál.

JEDLÍK NAGYMAMA: Ne tegeződjünk.

BELÜGYES: Rendben, magázódjunk. Hivatalos ügy. A férjed válni akar. (Egy papírt dob elé az asztalra.)

JEDLÍK NAGYMAMA: Tudom. Nem akar. Te vagy az ügyvédje?

BELÜGYES: Szeretnéd, hogy összetépjem?

JEDLÍK NAGYMAMA: Te döntöd el, akar-e válni?

BELÜGYES: Összetépem a papírt, ha legalább egy csókot adsz.

JEDLÍK NAGYMAMA: Hűtlenségemért az ő hűsége a jutalom? Szép kis világot hoztatok ti.

BELÜGYES: A világ korábban még keményebb és igazságtalanabb volt.

JEDLÍK NAGYMAMA: Takarodj a szemem elől.

BELÜGYES: Akkor ezt a papírt visszateszem a helyére. Varga elvtársnő már úgyis kereste. Jól döntöttél. Szabad akarsz lenni. Köszönöm. (El.)

 

36. jelenet

AKIK NEM SZOKTAK A MÁSIK MEGÉRTÉSÉHEZ

 

ÖREG JEDLÍK idegesen beront a konyhába: Ki járt itt?

JEDLÍK NAGYMAMA: Csakhogy végre szólsz hozzám!

ÖREG JEDLÍK: El akarok válni, jobb, ha tudod.

JEDLÍK NAGYMAMA: Mégis? Ezt még a Béla se hitte komolyan el.

ÖREG JEDLÍK: Szóval a Béla volt itt?

JEDLÍK NAGYMAMA: Neked egyszerűen Béla? Ti ilyen jóban lettetek?

ÖREG JEDLÍK: És mit akart?

JEDLÍK NAGYMAMA: Fölajánlotta, hogy összetépi azt a papírt. A maga válóperes beadványát.

ÖREG JEDLÍK: Mégis nála volt? Az ebédnél azt mondta, hogy neki erre nincs befolyása. És összetépte?

JEDLÍK NAGYMAMA: Természetesen nem.

ÖREG JEDLÍK: Veszélyesen ravasz ember. Még itt ólálkodik a ház körül?

JEDLÍK NAGYMAMA: Te félsz?

ÖREG JEDLÍK: Az apja volt a barátom. Ő az ellenségem.

JEDLÍK NAGYMAMA: Akkor ugye nem akarsz elválni?

ÖREG JEDLÍK: De. Nem. Nem tudom.

JEDLÍK NAGYMAMA: Megvertek, amikor odabent voltál?

ÖREG JEDLÍK: Nem. De. Nem tudom.

JEDLÍK NAGYMAMA: Még azt se mondhatom, hogy legalább 10 évet öregedtél az utóbbi időben. Úgy nézel ki, mint egy hulla. Te már az övék vagy. A kisujjukat se kell megmozdítsák.

ÖREG JEDLÍK: De azt hiszem, te is!

JEDLÍK NAGYMAMA: Én már nem is akarom a kisujjam se mozdítani érted.

ÖREG JEDLÍK: Mért vagy velem ilyen? Most kéne összetartanunk.

JEDLÍK NAGYMAMA: Csakhogy rájöttem, sose tartoztunk össze.

ÖREG JEDLÍK elfordul, kimegy: Kérlek, bocsáss meg, ha tudsz.

 

37. jelenet

KÖTÉL

 

Jedlikék üres pajtája. Belép az öreg, csak amikor cigarettára gyújt, veszi észre, hogy a Belügyes ott várja.

 

BELÜGYES: Nem kell megijedni!

ÖREG JEDLÍK összerezzen: Úristen, ki az? Hát már ide is utánam jössz? Hallom, fölajánlottad az asszonynak, hogy…

BELÜGYES: Mindent elmondott?

ÖREG JEDLÍK: Nem kérdeztem. Te majd most mindenfélével fogsz dicsekedni, ugye? Tulajdonképpen mért kell neked?

BELÜGYES. Ő a gyerekkori nagylány szerelmem. A reménytelen.

ÖREG JEDLÍK: Még emlékszel a gyerekkorodra? Jó lehet.

BELÜGYES: Nem hiszem, hogy ti ilyen egyszerűen ki tudjátok beszélni a problémáitokat. És hogy ilyen egyszerűen hallgatni tudtok arról, amiről hallgatni kell. Egyszerűen nem hiszem, szerintem ti összevesztetek.

ÖREG JEDLÍK: Ez nem a mi problémánk. Te csináltad. Ti vagytok a probléma. Neked a lámpavason lenne a helyed.

BELÜGYES: Meg akarsz ölni?

ÖREG JEDLÍK: Dehogy. Ám ha valaki fölakasztana, nem védenélek meg.

BELÜGYES: Próbáljuk ki!

ÖREG JEDLÍK: Ezt hogy érted?

BELÜGYES: Van valami jó erős köteled?

ÖREG JEDLÍK: Egy istállóban mindig akad.

BELÜGYES: Tudsz hurkot kötni?

ÖREG JEDLÍK: Milyet?

BELÜGYES: Hóhércsomót.

ÖREG JEDLÍK: Mit akarsz a hóhércsomóval?

BELÜGYES: Ki akarom próbálni, végignézed-e, hogy fölakasszanak.

ÖREG JEDLÍK: Ki akasztana föl itt téged?

BELÜGYES: Én megcsinálom, ha azt parancsolod. Persze utána neked kell a feleséged szemébe nézni.

ÖREG JEDLÍK: Meg a barátaidéba, mi? De tessék, csináld! Azt hiszem, megéri. A szavam nem másítom meg.

BELÜGYES megköti a csomót, átdobja az egyik gerendán: Kész. Van itt valami széked?

ÖREG JEDLÍK: Szék? Na, az nincs. De akad egy bak. (Előhozza.)

BELÜGYES: Állítsd csak ide! Úgy! Jó. (Föláll a bakra, fejét a hurokba illeszti.) És most rúgd ki alólam!

ÖREG JEDLÍK: Azt már nem. Nem foglak megölni. Rúgd ki te!

BELÜGYES: Nem érted? Utálom a munkámat, utálom magamat. Meg akarok szabadulni ettől az egésztől. Könyörgök, segíts rajtam, én nem merem. Nem tudom rászánni magam. Rúgd ki a bakot!

ÖREG JEDLÍK: Nem.

BELÜGYES: Te élvezed, hogy kínzol? (Kiveszi a hurokból a fejét.) Most te jössz!

ÖREG JEDLÍK: Én nem akarok meghalni.

BELÜGYES leugrik a bakról, a belső zsebéből előveszi a pisztolyt: Csak játék.

ÖREG JEDLÍK: Meg akarsz ölni?

BELÜGYES int a pisztolyával: Csak játszunk. De szeretném, ha te is tudnád, mit éreztem az előbb.

ÖREG JEDLÍK: Mondtam, hogy nem öllek meg.

BELÜGYES: Az apám emléke miatt meg kellett volna védjél. Vagy mi nem vagyunk barátok? (Látva, hogy az öreg nem mozdul.) Na, mi lesz már?

ÖREG JEDLÍK: Ízületesek a tagjaim, segíts fölmászni!

BELÜGYES segít neki: Milyen odafönt?

ÖREG JEDLÍK: Egy kis huzatot érzek.

BELÜGYES: Óvatosan tedd bele a fejed a hurokba.

ÖREG JEDLÍK: Félek.

BELÜGYES: Ugye, milyen rossz? De te elnézted, amikor én csináltam. Csak játék az egész. Na, gyerünk! (Mutatja a pisztolyával, hogy mit csináljon.)

ÖREG JEDLÍK beledugja a hurokba a fejét: Igen, azt hiszem, meg kellett volna védjelek. Ez borzalmas.

BELÜGYES: Nem akarsz meghalni?

ÖREG JEDLÍK: Ne… (Nem tudja végigmondani, mert a bak kibillen alóla, a Belügyes lába belegabalyodik a bak lábába, elesik, szentségel, közben az öreg a kötélen rángatózik, akkor egy petróleumlámpával a kezében belép az istállóba Jedlík nagymama.)

JEDLÍK NAGYMAMA: Ne haragudj, butaságokat beszéltem, mindig is összetartoztunk, szeretlek! (A kötélen abbamarad az öreg rángása, a nő most veszi észre, felsikolt.) Uramjézus, segíts! (Megtántorodik. Bele kell kapaszkodjon valamibe.)

BELÜGYES az árnyékban gyorsan kimászik az istállóból.

 

FÜGGÖNY

 


[1] A darab 2015-ben megosztott 1. helyezésben részesült a Békéscsabai Jókai Színház és a Bárka folyóirat által meghirdetett meghívásos drámapályázaton. (A szerk.)

Megjelent a Bárka 2016/6-os számában.


Főoldal

2017. január 13.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Szilágyi András verseiSimai Mihály verseiGéczi János verseiTőzsér Árpád versei
Prózák
Vajda Albert ismét csütörtököt mondAz úr operaénekes leszÖt perc életCzakó Gábor: Dávid herceg és térkép
Kritikák
„Csak” a szövegA tétovaságtól az elragadtatásig - Simai Mihály kötetérőlRendezni végre…„mint akit eltakar egy szó” – Darvasi László: Taligás
Esszék, tanulmányok
Tűnődések az idei Kossuth-díjak egyikérőlA bűvös kulacs – avagy A szegény kisgyermek kifogyhatatlan panaszaiIgehirdetés Borbély Szilárd felettA megértés kudarcai - Kosztolányi Aranysárkányáról
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA