Szemán Krisztina
Bármire képessé
Vörös István Loni és a kísértetek című gyerekkönyve két kislány barátságának bemutatásán keresztül szól elfogadásról, a másik által önmagunk megismeréséről, valamint az anyagi és szellemi világ megfakult, ám megújítható kapcsolatáról. Mindez pedig azért is lehet sikeres, mert Loni, az ember-, és Levélke, a kísértetkislány megismerkedése olyan nem hétköznapi erőfeszítésekkel és belátásokkal jár együtt, amelyek éppen a két szereplő lényének különbözősége miatt lehetnek ekkora súllyal megérthetők és megtapasztalhatók.
Szemán Krisztina
Levélke tehát a történet szerint olyan kísértet, aki soha nem volt ember, néhol viszont lidércként utal magára, így alakjának hagyománya nem egészen tisztázott (még ha azt meg is tudjuk, hogy anyja egy ősi „lidérclány”, míg apja egykor a maja kísértetek királya volt). Ám úgy tűnik, nem is fontos, hogy egyedi alakjának a szöveg világán kívül is referencialitása legyen: Levélke általánosan a természetfölötti képviselője. És bár a transzcendens más módokon is megjelenik Loniék életében (telepátiára, látnoki képességekre, szinkronicitásra is találunk példát), Levélke megjelenésével a csodák egyre inkább az élet természetes részévé válnak. Közben azonban Levélke is emberi „csodákat” tapasztal meg: palacsintát eszik, megtudja, milyen az alvás, vagy milyen érzés fázni, közben pedig egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nincs lehetetlen és nincs igazi különbség, az egyes körök oda-vissza átjárhatók. Ezt magyarázhatja a könyv alábbi megállapítása is: az emberek „fantáziája nélkül (…) kísértetek sem léteznének” (31). Itt a világ káprázat-volta is megfogalmazódik, és ahogy a lélek illúziója minden, úgy repülhet a kötet végén Loni könnyedén egy seprűn kísértetbarátja segítsége nélkül is. És így, a természetfölötti támogatásával válik az ember is fokozatosan egyre tudatosabbá, éberebbé, és ahogy Loni példáján láthattuk: bármire képessé.
A könyv érdeme még, hogy (bár emberek közötti barátságról nincs benne szó) egymás megértésére, elfogadására tanít: azáltal, hogy az emberként létezést külső szemmel láttatja, illetve két, más-más világhoz tartozó lény egymáshoz való alkalmazkodását követi végig, erőltetett gesztusok nélkül érzékenyít. Szép példa erre Loni aggodalma egy iskolai (Kísértetfogó című) darabbal kapcsolatban: be kell látnia, hogy Levélkével való megismerkedése után mégsem játszhat egy ilyen „kifejezetten kísértetellenes mesében” (44). De úgy tűnik, a felnőtteknek is van még mit tanulniuk (főleg a gyerekekhez képest – mind csodákról, mind előítéletekről), de ők is képesek fejlődni, és „derekasan küzdenek a felnőttlét korlátaival” (69).
A Kasza Julianna remek rajzaival illusztrált játékok, kalandok rövid fejezetei mögött tehát komoly tudás és tanulság rejlik, gyerekként olvasva, Lonival azonosulva pedig bárki (hozzá hasonlóan) fontos titkok tudójának és igazán különlegesnek érezheti magát. A Loni és a kísértetek pedig épp arra tanít, hogy erre meg is lehet minden oka.
(Vörös István: Loni és a kísértetek, illusztrálta: Kasza Julianna, Pagony, 2020, 72 oldal, 3490 Ft)
