Limpár Ildikó
Átjáró a psziché sötét mocsarába
Seanan McGuire: Mélybe ránt a lápvilág
Az egyik megjelenés, ami miatt nagyon vártam az idei Könyvhetet, Seanan McGuire Mélybe ránt a lápvilág regénye, amely a Csellengő gyerekek-sorozat második része. Annak idején, miután a kezembe került a sorozatnyitó kötet, máris nyúltam az elérhető folytatásokért angol nyelven, annyira magával ragadt McGuire portál-fantasy koncepciója, amelynek lényege, hogy a normatív társadalomba beilleszkedni képtelen gyerekek előtt feltárul egy mások számára érzékelhetetlen dimenziók közti átjáró, és így esélyt kapnak arra, hogy elmeneküljenek egy másik világba.
A koncepció természetesen maradt, a második kötettől kezdve pedig világossá válik az is, hogy McGuire milyen módon szeretné írni ezt a sorozatát: először is, a Mélybe ránt a lápvilág előzménytörténet, tehát a gyerekek történeteit nem kronologikus módon fogjuk olvasni; másodszor pedig, bár a két első kötet között ok-okozati viszony áll fenn, mindkét kötet megállja önálló történetként is a helyét, sőt a kötetek sorrendisége is elhanyagolható. Maga a szerző is úgy nyilatkozott, hogy mindegy, milyen sorrendben fogják kézbe venni olvasói a sorozat darabjait. Ezzel együtt én mégis azt javasolnám, hogy haladjunk sorrendben – mert bár az első kötetben (Minden szív kaput nyit – http://barkaonline.hu/olvasonaplo/6356-minden-sziv-kaput-nyit) látjuk a Lápvilág-történet végkifejletét, spoiler-élmény helyett egy hatalmas aha-élményt kapunk, rengeteg gondolkodnivalóval.
Jack és Jill előzménytörténete mellbevágó, fullasztó levegőjű családi drámával kezdődik, amely arról mesél, mi történik egy gyerekkel, ha a szülők nem gyermekként, önálló személyiséggel rendelkező emberként, hanem tárgyként, saját életük díszítő elemeként gondolnak rá. A szeretet nélküli légkör, a szülők egoizmusa emocionálisan olyannyira megnyomorítja az ikerlányokat, Jacket és Jillt, hogy amikor végre átszabadulnak a lápvilágba, és eldönthetik, ott ki melyik „gazdához” szegődik, választásuk eleve elrendeltetettnek bizonyul, hisz mindkettőt az motiválja döntésében, hogy végre kilépjen a korábban rá kényszerített szerepből. A fiúpótlékként nevelt Jillt a fodros ruha, a kényelem, a luxus vonzza, mert azt hiszi, itt végre az a kislány (majd nagylány) lehet, aki odahaza sohasem lehetett volna; az otthon habos ruhába bujtatott, dekorációként mutogatott, ám a kalandtól és intellektuális élményektől elszigetelt Jack viszont Komor doktor tanoncának áll, mert ő meglátja a lehetőséget arra, hogy tanuljon végre. A választásoknak azonban ára van: Jill szépséges ajándéknak, a szeretet jelének látja azt a kis nyakpántot, amit ajándékba kap az úrtól – ahelyett, hogy felismerné benne saját szolgaságának szimbólumát. Külön szívfacsaró látni, ahogy a szeretethiányos, fiúként nevelt Jill egy perc gondolkodás nélkül odadob mindent azért, amit ő szeretetnek hisz. McGuire tökéletesen mutatja be a bántalmazóhoz való ragaszkodás pszichológiáját és azt, milyen könnyen ide lehet jutni, ha nem ismerhetjük meg az igazi szeretetet. A kétféle döntés ráadásul messzire sodorja egymástól az ikreket, pedig Jillt, úgy tűnik, csakis a testvére mentheti meg – de vajon feltámadnak-e a testvéri érzelmek, ha az ikrünk annyira megváltozik, hogy már szinte rá sem ismerünk, és csak romlást hoz reánk?
A regény szívbemarkoló esettanulmány, ami nem egyszerűen a mérgező szülői környezetet bírálja, hanem felhívja a figyelmet arra, hogy a „devianciának” legtöbbször nagyon konkrét oka van, és egyáltalán nem a gyermek hibája, ha kétségbeesésében olyan döntéseket hoz, amelyek egy kívülálló számára érthetetlenek, elfogadhatatlanok, netán elítélendők. A Csellengő gyerekek-sorozat egésze ezzel a problémakörrel foglalkozik, és a másság sokszínűségét feltérképezve arról is szól, hányféleképpen lehet eltérni a normától, és hányféleképpen tudjuk rosszul kezelni a másságot, ahelyett, hogy szeretettel és elfogadással fordulnánk afelé, aki segítséget vár. Ha túl tudnánk lépni korlátainkon, sugallja a regényfolyam, megakadályozhatnánk, hogy ne egy másik világban – a psziché egy sötét szegletének kivetülésében – keresse a megoldást az, aki nem találja az utat. McGuire ugyanis egyértelműen fogalmaz ebben a kérdésben: az, akit egy másik világba száműzünk, mert ennyire képtelenek vagyunk elfogadni őt, soha nem lesz képes jól érezni magát velünk ebben a világban, még ha később vissza is tér. Ha pedig máshol keres otthont, az nem feltétlenül lesz egy kellemes, örömteli illúzióvilág – a bántalmazottak ugyanis igazi pszichés lápvilágba merülnek, egyre mélyebbre süllyednek, és abban az alternatív valóságban is szenvedni fognak.
A jelenlegi nemzetközi ifjúsági fantasy-piacon ez az egyik legerősebb könyvsorozat, amely az elfogadásra tanít, ezért nagyon örülök, hogy értő, érzékeny fordításban kerülhet a hazai olvasók elé Miks-Rédai Viktória munkájának köszönhetően – azt hiszem, van mit tanulnunk nekünk, magyaroknak az elfogadásról. McGuire alternatív terei egészen biztosan elgondolkodtatják azokat, akik eddig nem foglalkoztak azzal, hogy milyen okok állhatnak egy-egy deviáns jelenség mögött; egyúttal pedig ideiglenes rejtekhelyet nyújtanak azoknak, akik saját világunkban idegennek érzik magukat.
Seanan McGuire: Mélybe ránt a lápvilág. Ford. Miks-Rédai Viktória. Fumax, 2019., 2495 Ft
