Haragonics Zalán Áron
Felkészülés a felkészülhetetlenre
Oravecz Imre: Távozó fa. Versek 2005–2015
Oravecz Imre Távozó fa című kötetéről nagyon nehéz feladat röviden és átfogóan beszélni anélkül, hogy ne fussunk bele klisékbe. Mert a kötet egyedisége a versek egyediségében keresendő, azonban külön-külön elemezni őket nincs időnk. Megpróbálkozom a köteten belüli egységek általános jellemzésével, de először néhány mondatban a kötet egészéről is beszélnék.
Távozó fa. Egy cseresznyefa, amely egykor ropogós cseresznyét adott, mára kiszáradt. Először egy oldalága sorvadt el, aztán aggkori elmezavar lépett fel nála, csonkolni kellett, idén tavasszal már a rügyekből sem lett semmi, és faidővel már csak percei lehetnek hátra. Akár a kötet metaforája is lehetne az elöregedő fa, ami a költő maga, hiszen ebben a kötetében létezésének lehetőségeit, a halállal való szembenézést, a haláltudat közeledtét vizsgálja. Minden versben – akár a természet téli hangulatán keresztül – ott lüktet az elmúlás gondolata. A költő valami olyan zsigeri őszinteséggel, egyszerűséggel és ennek köszönhetően végtelen fájdalommal szólal meg, hogy olvasás közben egyszerre érezhetünk megrendülést és zavart. Zavart, hiszen ilyen gondolatokat vagy nem lehet egyáltalán megérteni, vagy valóban ennyire borzalmasan egyszerű megérteni. Mindegyik vers szabad vers, rímek nélkül, s mindegyik egy gondolat – egy hosszabb vagy rövidebb mondat. A kötet különböző blokkokból áll.
Az első a Téli éjszaka, és benne található utolsóként az azonos című vers is, melynek a költő „kölcsönvette címét”. A ház nyugalmából a költő kilép a fagyba, „barátkozni a kihűléssel, dermedéssel” – amely majd véget vet magányának. Elég borús kép ez, amely a blokk egészét átjárja. A versek egy része a költő házát idézi fel, a háznak és az énnek a magányát. Erős kép, amikor a költő kitekint az ablakon, és a kertre, a téli tájra tekint – ami a nyugalmat jelenti számára. Más versekben a múlt idéződik fel más-más vonatkozásban, egy-egy gondolat erejéig, de van, ahol a múlt szembeállítódik a jelennel. Más versekben egy haiku-szerű gondolat tárul elénk egy képben – pl. ilyen a Reggel című vers is. A magányos öregember egyszerre fedez fel banális dolgokat, és egyszerre elmélkedik: pl. a Téli örömben a termosztát felcsavarása örömet okoz, a lecsavarása pedig szintén, mert nem kell majd annyit fogyasztani. Ebben a blokkban nagyon sok szemszögből tekinthetünk az öregedésre és a halál közeledtére.
Meg merem kockáztatni, hogy a következő, Helyreállítás című blokk (első verse az azonos című) talán koncepciózusabb az előzőnél. A Helyreállítás maga egy múltbéli kép felidézése és pontos rekonstrukciója (egy falusi idill képe állhatna össze) – ami valójában már lehetetlen. A versek zöme valóban visszaemlékszik a múltbéli faluhelyre és vidékre, és összeveti annak jelenkori állapotával – ezekben a versekben minden objektum más állapotban van, mint korábban – pl. vízszivárgás, ami forrás volt; erdő az erdészház helyén; burjánzó út menti fű, amit régebben lekaszáltak. De van a blokkban létfilozófiai álom, az édesanyára való emlékezés, vagy az előző kötetben is szereplő „felfedező gondolat”. A halál gondolata még erősebben sejlik fel néhány nagyobb lélegzetvételű versben: a Halottaim címűben a költő valóban a halottait sorolja – akik azonban „mind vannak valahol és figyelnek” –, kutyájától kezdve fodrászán át Weöres Sándorig. A baljóslatú Fordított halotti beszéd a jövőből című darabban a temetőből halottként szólítja meg a fiait. Ebben a versben látszólag közönnyel beszél a költő, sőt néha mintha még mentegetőzne is saját vége miatt – s épp a fájdalmas elfogadásban van a tragikum, hiszen világos: a még élő költő félelmeit olvassuk, hogy mi lesz majd a halála után. Az Összegzés című vers egy-egy emléket idéz fel egy-egy sorban, pillanatképszerűen pereg le az élete, de a vers a végére „odakarcolt” sortól lesz tragikus: „ennyi volt az élet”.
A harmadik blokk címe Távozó fa, azonos tehát a kötet címével. Újabb öregkori élmények, tapasztalatok. A költő „szokásait” olvashatjuk, azt, hogy azok hogyan változnak, módosulnak (pl. nehezen tud „felkapaszkodni” a hegyre – Az öregség érkezése). Az ablakon való kitekintés ismét megjelenik (pl. Az öregség hajnalán, Tél), inkább valami szenvtelen várakozással – már mindent hó borít. A Változatok című vers egy hosszú és keserű alkotás: a költő sorra veszi halálának lehetséges változatait, mindegyik egy erős kép, és egy öregedő ember életében valóban lehetséges végzet. Egy másik „változat” egy újabb képben jelenik meg, azonban most nem lehetőségként, hanem kérésként, könyörgésként, hogy milyen halált adjon a költőnek Isten (A kérés részletezése). A Távozó fa metaforája középpont a blokkban és a kötetben is. A Reménytelen küzdelem című vers a költő „egészséges”, öregség elleni szokásait mondja el, majd viselkedéséről beszél – és végül arra a következtetésre jut, hogy mindezzel sem tudja kijátszani a természet rendjét és az öregedést. Az olvasót a kötetnek ezen a pontján már-már depresszióba sodorhatja a haláltudat ilyen erős és leplezetlen megjelenése. A Jó nap című versnek hasonló a koncepciója, és a blokk utolsó versei, az Utoljára és a Figyelmeztetés tovább erősítik a haláltudatot (az első versben az „utoljára” szó anaforikus ismétlése, a másodikban pedig az aznapi teendők, szokások utáni végső következtetés – „megtörtént az élet” – miatt.)
A Matyi című blokkban a koncepció talán az egyik legkonkrétabb: mindegyik versben a költő kisebbik fiáról, Matyiról van szó. Egyes szám harmadik személyben mindig szerepet kap, ezáltal a versek főszereplőjévé válik. Illetve a középpontba kerül a költő hozzá fűződő viszonya. Ez nagyon sokszor az elvesztése miatti félelem, máskor a végtelen szeretet, ami őt is még az élethez fűzi; megint máskor a fájdalom, hogy a gyermek elkerült tőle, és az anyjánál maradt. Kisebb történetekben, emlékekben jelenik meg ez a nagyon szoros viszony, melyet mindkét fél részéről érzünk. A depresszió után azonban olykor egy kis reményt is érezhetünk, tudunk néha nevetni és meghatódni (Nyelvújítás, Csillag), de a Ne-lista és a Milyen lesz? visszasodor minket a korábbi hangulatba.
A kötet utolsó előtti blokkja a legelvontabb és – ha lehet ilyet állítani – legszemélytelenebb. Ez valóban egy Madárnapló. Egy-egy versben például a költőnek az adott madárfajhoz való viszonyát vagy a madarak etetésének folyamatát ismerhetjük meg, illetve madarakkal kapcsolatos élményeket, történeteket olvashatunk. Megfigyelésekben, képekben jelennek meg az élőlények – világuk talán eltereli a költő figyelmét. Ez akár egy vágyott kép lehet, egy másik, szabadabb élet lehetősége, amit immáron csak kívülről tud figyelni a megvénülő ember. A blokk tele van titkokkal, kérdésekkel, ezért izgalmas és érdekes a többi után elolvasni ezt a „kilógó” fejezetet.
A December, morning versei angol nyelven, a költő „második anyanyelvén” szólalnak meg. A nyelv különbözik, de a versek hangulata hasonló, emlékek, természeti képek jelennek meg bennük.
A Távozó fa teljességre törekvő és valóban egységet mutató kötet, mely több szemszögből világítja meg a halál gondolatát, mégis, leginkább a megfigyelés, az egyszerű felfedezés és az őszinte elfogadás a meghatározó motívuma. Nincs benne küzdelem, sokkal inkább a reményvesztett öntudat sugárzik belőle havasan, fagyosan.
Oravecz Imre: Távozó fa. Versek 2005–2015. Magvető, 2015.
