Olvasónapló

 

 tothkrisztina-pillanatragaszto.jpg

 

Demus Zsófia

 

Hiányba ragadva

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

 

Hamis, átírt, igaz emlékek; elfeledett vagy át nem élt pillanatok, történések és a köztük lévő hiány, mely szoros anyagként mégis összeköti őket, ahogy a Tóth Krisztina kötetének címében megjelenő Pillanatragasztó. A szó kétértelműsége, játékossága ebben az esetben rendkívül jól kapcsolódik a 25 könnyed novellához. (Ez a szám nem véletlen: a fülszövegből megtudjuk, hogy a szerző 25 évvel ezelőtt adta ki első könyvét.) A Pillanatragasztó novellái egy-egy darabkái Magyarország elmúlt negyedszázadának (bár talán kár lenne ezt túldimenzionálni). Tóth Krisztina sokféle dolgot láttat, amihez sajátos megközelítésmódban tesz lépéseket, és erről az útról nem engedi az olvasót letérni, ugyanakkor talán nyilvánvaló, hogy mindezt a megfelelő cél, hatás érdekében teszi. Nem feltétlenül kell összefüggéseket keresnünk a novellák között, ugyanis mindezt csak erőszakos keretek közé szorítva tehetnénk meg, és ezáltal elhomályosítanánk a sokszínűségüket. Nem összefüggéseket, hanem a hiányt kell keresnünk ebben a kötetben, a ki nem mondott szavakat, a mulasztásokat, figyelmetlenséget, mely mozgatója ezeknek a történeteknek. Ugyanakkor a hiány sokszor több tényezőn, szereplőn múlik, ahogy a kötetben is látszik: foglalt telefonfülke, „néma” operatőr, megállt óra (megállt idő), elhagyott fénykép, halott szerelő.

A történetek első ránézésre sokszor hatásvadásznak tűnhetnek: Tóth Krisztina váratlan fordulatokra/helyzetekre élezi ki a cselekményt, annak érdekében, hogy gyorsan produkálható legyen a csattanó, ebből következhet a novellák rövidsége is. Ugyanakkor a szarkasztikus személyes hangnem sokszor rácáfol minderre. Ha pedig még mindig marad egy-két hatásvadász elem, mint a muskátlis láda felszerelésénél, mely Zsófi és Péter viszonyát/házasságát kívánná „megmenteni” (Tímár Zsófi muskátlija), akkor nyugodtan rávághatjuk, hogy ennyi még az életbe is belefér. Ezt a személyes teret, melyet a szerző minden novellában megteremt, sokszor abszurd, groteszk, transzparens elemekkel vágja el a valóságtól, mint a fej nélküli nő esetében is a Földlakó című novellában, aki hazafelé menet, a füves részen két talpat talál, fölfelé fordítva. „Mint egy álomban, egy ember állt a földben, csak a talpa látszott. Ezek szerint ki van fordítva a világ, ez itt a belseje, ami odakint van, az a valóság.” (Földlakó, 144.) Ez annyira elgondolkoztatta, hogy saját fejéhez való viszonya is megváltozott, amely gyakran a férfivel való kapcsolatában teljesedett ki; előfordult például, hogy aktus közben levált a feje.

Ezek a történetek nem akarnak többet mondani, adni, mint amilyenek valójában, és ezzel az olvasó is tisztában van, éppen ezért sokszor kiszámítható, mi fog történni. Néhány váratlan fordulat lehetséges, amely a már említett abszurd elemeken vagy a különféle tapasztalatokon alapszik. Ugyanakkor a hiányon kívül az átéltek pillanatára is reflektál, megerősítést keres, vagy éppen hogy ad a befogadó számára abban, hogy ugyanazokat a pillanatokat éljük át, csak nem biztos, hogy ugyanúgy. Még ezektől a gondolatoktól is továbblépve, ha megkaptuk, amire számítottunk, a beépített hiány tudatával csak egyetlen kérdés vár válaszra: vajon mi marad utána? Hogyan ragasztjuk össze a pillanatokat, hogy megkapjuk a saját kis történetünket? „Ha minden mindennel összefügg, ha a világ végtelen számú különböző rajzolata mégiscsak egymásra kopírozható, és a sok vonal egyetlen, legvégül értelmezhetetlen ábrává áll össze, akkor minek külön-külön bogozni, ujjunkkal követni mindet?” (Plágium 142.)

Tóth Krisztina kellően szarkasztikus humorral kínálja ezeket a történeteket, melyeket valószínűleg csak így lehet átélni. Ebből kifolyólag nem is jelent problémát, hogy a novellák többsége nincs elkezdve/befejezve. Változó minőségű szövegekről van szó, egyet sem lehetne kiemelni a kötetből, mint mintanovellát. Azonban mindegyikben közös, hogy a nagy döntések előtti időtöredékeket mutatja be, melyek még az egyik pillanatban egyben vannak, valahogy működnek, aztán minden a darabjaira hullik, és ilyenkor jó, ha van kéznél egy kis pillanatragasztó.

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó, Budapest, Magvető, 2014.


Főoldal

2017. január 03.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Ecsédi Orsolya novelláiEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png