Nagy Benjámin
Felfűzött darabok
Láttam régebben egy filmet, amelyből nem maradt meg számomra foszlányokon kívül csupán egy kép: egy lányát nevelő édesanya törött üvegeket gyűjt, amelyeket finoman felfűz egy damilra, felakasztja őket, és egy bérelt raktárban alattuk fekve gyönyörködik bennük. Talán valami hasonló kép alakulhat ki Szaniszló Judit Beenged kötetét olvasva. A törött, fénylő darabok helyett a novellák lógnak lefelé egy nyitott, kialakított irodalmi térben, ahová az olvasó belépést nyert.
A kötetet átolvasva nehéz úgy beszélni róla, hogy közben nem léptetjük működésbe a szerzőt, aki akarva-akaratlanul beleírta saját magát. Ott lépkedünk vele Miskolc gyárvárosi miliőjében, együtt sétálunk vissza fagyival kezünkben az Avason. Nem túlzás azt állítani, hogy beengedett minket múltjának szemei mögé. Ez adódhat abból, hogy a szövegek eredetileg blogbejegyzéseknek készültek, és csak később lettek kötetté alakítva. A Beenged emiatt tűnhet elsőre olyannak, mintha csupán töredékek kerültek volna egymás mellé, belső hierarchia nélkül. ,,Gyere, Leli, mesélek neked szép mesét történet híján, ilyen pontokból állót, ceruzával összekötőset, sok valós motívummal […]”. Ha egy-két novellát (amennyiben lehet őket annak nevezni) később ismét átolvasunk, majd végül újra az egész kötetet, kidomborodhat egy ív, amely feltételez valamiféle szubjektív belső rendezői elvet.
A szövegekben többféle idősík jelenik meg, amelyekhez tartozik egy saját háttér, külön tárgyakkal, eszközökkel, érzésvilággal. A novellafüzérben vannak visszatérő szereplők, akik összekapcsolják őket. Ezek közül domborodik ki az apa figurája, akinek szerepe státuszhelyzetbe kerül. ,,Tavaly volt Apa a munkahelyemen, de csak a vécéig jutott. […] Megbeszéltük Apával, hogy majd legközelebb bejön az irodába is […]” – a harmadik novellában (Apa így mondja) bukkan fel elsőként, a narrátor jelenében. Innentől veszi kezdetét a retrospektív elbeszélés, ahol az Apa még fiatal, és képes betölteni a családfő szerepét. A jelen már nem az ő világa. Lassan megszűnik létezni a szövegtérben: ,,Akkor még csak sejtjük, hogy Apa soha többet nem jár utána már az iroda közelében sem […]. És lőn hiányosság.” Ő az egyetlen karakter, amely egyfajta kettőséget mutat: egyrészről ő a központi figura, akihez mindenki viszonyítja magát, az origó, másrészről viszont ő maga nem lép cselekvésbe, megmarad passzivitásában. Afféle lenyomata lesz a narrátor múltjának. ,,Nincsenek izgalmas történetek. Apa van. Apa volt. Apát kiterítem, Apa nem haragszik, Apa nincs. Apa előtt, közben és után mindent lehet. […]”. A Részletkérdés című novellában kapja a legtöbb szerepet. De továbbra sem, mint aktív cselekvő, mivel tulajdonképpen nem tesz semmit, csak létezik az ábrázolt térben. Teszi a dolgát. A narrátor szemszöge érvényesül, aki a kislánya. Ő az, aki különféle érzelmeket él át, gondolatokat fürkész, melyek kiindulópontja az Apa. Hogyan mondja el a rossz jegyet? Hogyan látja őt? Miképp tekint fel rá? A narrátor szemszögének tárgyává válik, aki egy percig sem téveszti szem elől, és analizálja minden mozdulatát, minek nyomán egyre több részlet derül ki róla.
Az ,,Apa-szövegek” mellett helyet kaptak olyan írások is, amelyek megfestik a hátteret, képet adnak a kor hangulatáról. Elhelyezik a szereplőket abban a térben, ahol működnek (Szeretnék a férfiakról írni, Gangrész). A Részletkérdésben a narrátor gyerekkora elevenedik meg, ahol az Apa nem egy különleges alak, hanem a 70-es, 80-as évek tipikus munkásembere. Egy átlagpolgár, aki eljár dolgozni, a gimnáziumi emlékeiből megmaradtak a legfontosabb írók, költők, fegyelmezi gyerekeit. ,,Három. Ezt mondja nekem az étkezőasztalnál mindig. A három azt jelenti, húzd ki magad, csukd be a szád, ne könyökölj.” Ebben a novellában nem egy idősík érvényesül, hanem snittszerűen bevillan számos fiatalkori emlék. Ez az ábrázolási mód hűen tükrözi a fiatal gyerekek világlátását. Élesen, részletgazdagon él bennük számos élmény, esemény, azonban a köztes összekötő kapocs idővel elhalványul. Az egész gyerekkor olyanná válik, mint egy darabokra törött üveg, amelyet felnőttkorban megpróbálunk rendezgetni, így felfűzzük őket egy-egy damilra, legyen az akár egy érzés, mozdulat vagy rövidebb cselekvés, majd aláfekszünk, hogy gyönyörködjünk benne. Szaniszló Judit első kötete is ilyesmi, amelyben az írónő beenged minket a saját raktárába, hogy láthassuk az ő felfűzött darabjait.
Szaniszló Judit, Beenged, Magvető, 2016.
