Hörcher Eszter
Világszirmok
Zalán Tibor: És néhány haiku
A kötetben szereplő versek egysége, a formai adottság által is – haikuk – az élet apró történéseire alkalmazott pontos reflektálások halmaza. A lírai én saját életének részleteire, a másik rezdüléseire reagál; „nyomorít a csönd” (7), „üzent a halál” (7). A másik meghatározatlan, egyrészt jelenti az eltávozott, halott másikat, és egyben egy, misztikummal is felruházott társat is. Zalán fogalmazása szerint a másikkal való kapcsolat és a másik minőségének értelmezési lehetőségei többféle szálon mozognak. „Ketten mondunk egy / verset Te a lelkét én / a lelked mondom” (9). Zalán egyszerre szólal meg az egyes szám első, második és harmadik személyről. Narratívája (mely van is meg nincs is), elbeszélése a transzcendens képi világ köré épül.
A költő kérdéseket fogalmaz meg ebben a világban és ehhez a világhoz. A megválaszolatlan problémák, felvetések ebben az összefüggéseiben választ és magyarázatot követelnek; „Meddig visz az út / Honnantól viszem én az / utat Ki kérdez” (51). Ezek azonban a zaláni kettősség értelmében más jelentéstartalommal is felruházódnak: „Újra kérdezem / láttad-e a hegy mögött / zengő havakat” (25). Álombéli, távoli filozofikus dimenziókon keresztül utazik és utaztat, olykor szürreális hangvétellel: „Napfény délelőtt / Kék hangyák a teraszon / vért iszogatnak” (79). Képeiben, a háromsoros, tömörített mondanivaló erőteljes, kijelentő és tévedésmentes. Vázolja, felveti, kerekíti az eseményeket, japánosan gyönyörű vizuális adalékokkal, cseresznyevirágos tökéletességgel ragadja meg a pillanatot. A szépség jelenléte ezekben a versekben evidens. A minden érdek nélkül való megnyilvánítás Zalán mondanivalójának egyik lényege.
A haikuk az élet és halál, lélek és test, hideg és melegebb érzetek, az elengedés és a megtartás, a viselkedés, az állapotok, leíró részletek, jelzők, tárgyak kettősségében élnek. Orpheusz – az egyetlen nevén nevezett alak – önmagáért való és egyben jelképes értékű alakká válik. A különböző hangulatjelentések is alapvetően és minden részletében ezt a vonalat követik. Általuk a napfény, fény jelenléte és a halál képei ellentétekben realizálódnak. Kategória, rendszer nincs a kötetben. A versek meghatározatlan sorrendben, tartalmuk által, hierarchia nélküli rendben állnak. Ezzel a költő utal a létezés egységének egy sajátos dimenziójára, mely a kettősségen (kettősségeken) túl felveti egy transzcendens világ egységességét. Ez egy olyan nirvána-állapot jelenléte, melyben a valós tudat és az érzelmek háttérben maradnak, tudatalattivá, érzelemalattivá változnak. Az emberi biológia, az emberi létező önmaga szürrealisztikus tükörképeként jelenik meg, átalakul. Burokba költözik.
A lélek, a testelhagyás különös és különböző megnyilvánulásai a halál erejének csendes tiszteletteljes elfogadását is magukba foglalják. Zalán a testet elhagyó lélek útjait leheletfinom átalakulási periódusokkal ábrázolja. A külső és a belső világ kölcsönhatását, elkülönülését, egymásba fonódását jeleníti meg. A „lét grammatikája” alapvetés. Van haiku, mely ismétlődik, más szövegkörnyezetben, más időben bukkan fel, más haikukkal együtt, melyek a tartalmat és értelmezési lehetőségeket ily módon önmagukhoz igazítják. „Halálos özvegy / kinek a karjai közt / taposod sírom” (27, 39). A cselekmény, az elkövetett és el nem követett tettek egymást követik, egymásból és egymásba nyílnak, ok-okozati következményként, valós és elgondolt történésként. Ez a kettős léttartozék része a zaláni szürreális felvetésnek.
A dolgok kezdete és vége lezáratlan. A folytonosságról, végtelenített létezésről szóló halmazban az ember átlényegülését ismerteti a költő. A finom, csendes átmenettel felruházott metamorfózis játékos, amorf, képlékeny – önmagában is, és ezekkel a jelzőkkel felruházott gondolati egységeket jelenít meg, szinte fizikai konkrétumok nélkül. Adottsága a megfoghatatlan, elgondolt jelenvalóság. Fizikai értelemben a testiség, a test megszűnik létezni, csak az érzelmek és a tudat síkján mozgó létállapot van. Ebben a többféleségben rejlik az a tényező is, hogy a szerző a kötetet Fodor Ákos emlékének szentelte. Zalán gyászt jelent. A gyász jelentéstartalmai váltakoznak, ahogyan a jelenidő és a múltidő is a szövegekben, szövegek között. Az emlékezés és megemlékezés, kiemlékezés folyamata elvegyül, és a kettősséget őrizve sejlik fel a konkrét, a kötet elején megnevezett személyhez kapcsolódóan. A versek azonban megtartják a megfoghatatlan fázisokat, és onnan nem mozdulnak már el. A szürrealitás és a valóságosság határán ismeretlen, személytelen arcok jelennek meg, pillanatképek, pillanatcselekmények vázolódnak: „Előadás de / nincs rendezője Beszél / s hallgat Két halott” (26), „Hegedűjére / kuporodva ül a lány / A csontja zenél” (49).
Zalán Tibor: És néhány haiku. Napkút Kiadó, Budapest, 2015.
