Orosdy Dániel
A farkas gyomrában
A bűnügyi regények – valószínűleg a hallatlanul sikeres és termékeny Agatha Christie-nek köszönhetően – sokáig olvasmányos, nem túl mélyenszántó, társadalomkritikát legfeljebb felszínes formában tartalmazó történetekként éltek a közönség fejében, melyekben az ügyeletes nyomozózseni az egyetlen, aki látja az összefüggéseket, de természetesen nem avatja be a környezetét (és ezáltal az olvasót) a gondolatmenetébe egészen a legutolsó pillanatig, amikor is diadalmasan kivezet mindenkit a fényre a rejtélyek labirintusából. Nagy leleplezések, hosszú monológokban felfedett titkok, a ráció győzelme az irracionális káosz felett – ezeket vártuk a krimiktől, és a sok remek szerző becsületesen ki is szolgálta az igényeinket. A Magvető kiadó legendás sorozatai aztán széles körben is elérhetővé tették a keményebb, realistább, ún. hard-boiled krimiirodalom klasszikusait (Hammett, Chandler, Cain, MacDonald), néhány éve pedig Magyarországon is folytatta világhódító útját a skandináv krimi vonulata, melynek legtehetségesebb szerzői ügyesen ötvözték a Christie-féle nyomozások intellektuális izgalmát Chandlerék brutalitásával és valószerűségével, valamint a társadalmi problémák iránti érzékenységgel és lélektani hitelességgel.
A vele készült interjúkban Kolozsi László maga is a skandináv előképekre hivatkozik, nem véletlenül. Új regénye, A farkas gyomrában egyértelműen beváltja a regénysorozata korábbi, még nem teljesen kiforrott részeiben (Ki köpött a krémesbe?, Mi van a reverenda alatt?) rejlő ígéretet, és hozza mindazt, amit egy skandináv bűnügyi regénytől joggal várhatunk, sőt, még többet is. A romagyilkosságok hátterének fikciós feldolgozása megidézi Christie és követői érzékletes karakter- és környezetrajzát, (anti)hőse/elbeszélője azonban a kemény felszín alatt vívódó alkat, akárcsak Chandler Philip Marlowe-ja, és a történet ugyanúgy tabukkal, a többség számára kényelmetlen társadalmi kérdésekkel és gondosan kibeszéletlenül hagyott témákkal foglalkozik, mint Stieg Larsson és társai művei. Amiben többet nyújt a krimik többségénél és a legfontosabb előzményt jelentő skandináv regényeknél, az a személyesség. A múltjával, jelenével, rossz tulajdonságaival és szeretteivel folyamatos küzdelmet folytató Fehér Dávid persze nem azonos magával az íróval, mégis érezhetően az alteregója valamilyen szinten, amit a múltjuk közös pontjai (főleg a meghatározó traumák és az újságírói múlt) is aláhúznak.
A farkas gyomrában – egyébként hatásos és hangulatos – borítóján olvasható ajánlószöveg nem hazudik: a regény valóban kiváló ritmusú és pörgős, érződik rajta a szerző filmkritikusi és -írói háttere (főleg a párhuzamos vágás nevű technika iránti vonzódása, amit az egy időben, de különböző helyeken folyó események leírásának fejezetek közötti váltogatásával mesterien alkalmaz is). Nem téved az ajánló abban sem, hogy a könyv nyelvezete olvasmányos és a cselekménye fordulatos, ám ezeknél is fontosabb, hogy Kolozsi tényleg vállalta azt a terhet és kockázatot, amit a romakérdés „kibeszélése” jelent, különösen egy széles olvasóközönséget célzó mű esetében.
Szerencsére ezek a részek kevés kivétellel organikusan illeszkednek a regény szövetébe, nem lógnak ki a cselekményből, és nincs kínos, „népművelő” attitűdjük sem. Az író a különböző nézeteket képviselő szereplőkön keresztül valós (és minden bizonnyal őt magát is foglalkoztató) kételyeknek ad hangot, kitérve az összes lehetséges véleményre és ellenvéleményre. A karakterek nem szeplőtelen lelkűek, túlnyomórészt árnyalt a személyiségük, csak többé-kevésbé rokon- vagy ellenszenvesek, ami hitelesebbé teszi az ún. romakérdés feletti eszmefuttatásokat, és azt is, ahogy a mű végére – ismét csak megfelelve az ajánlóban kiemelt fejlődéstörténetnek – Fehér Dávid (és Kolozsi László) a humanizmus, azaz más szempontból nézve keresztényi szeretet mellett teszi le a voksát. Önmagában is nemes e téma szépirodalmi eszközökkel történő, őszinte kibontása, de egy saját jogán is színvonalas, izgalmas krimi keretei között már különösen szép teljesítmény.
A kötet érdemei mellett azonban ki kell térnünk (kisszámú) hibáira is, melyeknek gyakorlatilag azonos a gyökere: az alapos szerkesztői közreműködés hiánya. Elsősorban a helyesírási hibák és a nyelvezet következetlenségei zavarók (kevés oldalon nem akadunk pl. vesszőhibára), de érdemes lett volna egy „külsős” segítségével a cselekmény alakulását is könnyebben követhetőbbé tenni pár ponton (igaz, ebből a szempontból még így is jelentős az előrelépés a sorozat korábbi darabjaihoz képest). Kolozsi László megfontolt, személyes és közéleti témákkal egyaránt foglalkozó bűnügyi regénye azonban így is fontos állomás a szerző életművében, a kortárs magyar krimik figyelemreméltó darabja, és komoly reményekre ad okot a folytatást illetően.
Kolozsi László: A farkas gyomrában. Athenaeum Kiadó, 2014.
