Décsy Eszter
Isaura felszabadításától a multikig
Soltész Béla könyvének megjelenését jó ideje vártam már, a szerző ugyanis elhintett egy-két morzsát előjáróban, és novelláit ismerve, már tűkön ültem. A Rabszolgasors bemutatóját stílusosan a Gólyában tartották – remek este volt. Ezek után vettem kezembe a regényt.
És le sem tettem, míg az utolsó oldalig nem értem. A könyv egy sajtóhírrel kezdődik, miszerint elhunyt Budincsevits Géza, Isaura felszabadítója. Bár az itthon nagy népszerűségnek örvendő sorozat (melynek főhőse a rabszolgalány, Isaura) idején én még nagyon kicsi voltam, pontosan éreztem a jelentőségét, Isaura neve ugyanis majd’ minden családi ebédnél elhangzott szegény nagyapám szájából, aki – sajátos humorát kifejezve – sorsközösséget érzett szegény főhőssel, de ez egy hosszabb történet, mindenesetre megalapozta a folytonos mosolyt az arcomon és a nosztalgiaérzést, miközben olvastam a regényt.
A történet két főhőse egy riporter, Vitkovics Gábor és egy antropológus, Fischer Zsófi. Mindketten szerethető, hétköznapi karakterek, akár a saját ismeretségi körömből is kerülhettek volna a regénybe, nagyon könnyen befogadtam őket. Mindketten riportot szeretnének készíteni a felszabadító özvegyével, Budincsevits Gézánéval, így ismerkednek meg a történet elején, és bár különböző világból és motivációval jönnek (Gábor munkának tekinti a riportot, Zsófi lelkes egyetemista, és őszinte érdeklődéssel közelít a jelenséghez), együtt kezdik összeszedegetni Budincsevits úr történetének mozaikdarabjait. Az általa összegyűjtött pénz, melyet a fiktív karakter felszabadítására gyűjtött, nem az egyetlen akciója volt élete során, ám a legsikeresebb mind közül; óriási összeg gyűlt össze, aminek a rendszerváltáskor nyoma veszett, és senki nem tud róla semmit. Zsófiban és Gáborban feléled a nyomozó-ösztön, és belevetik magukat az események és szereplők kusza szövevényének kibogozásába, hogy aztán olyan tényekre bukkanjanak, amelyektől leesik az álluk – és nekünk, olvasóknak is.
A regény a klasszikus krimi stílusjegyeit hordozza, de jóval több annál. Éles képet fest a 2010-es évek egyszerű magyar, avagy inkább budapesti világáról, és párhuzamba állítja a rendszerváltás előtti idővel. A szerző saját generációjáról ír, néha egyértelműen, néha bújtatottan, de végig jól. A gyakran szarkazmussal vagy iróniával társuló humor nagy erőssége a szövegnek. A karakterek jól kidolgozottak, a szövevényes történet is jól felépített és egyszerűen követhető. Nagyon tetszett, hogy sokszor más tipográfiával cikkeket, avagy email formátumot használ szövegbetétként, ettől egy kicsit „modern” színezetet kap a könyv. A regényt időnként megszakítják a sorozatból vett párbeszéd- és jelenetrészletek, amelyek tökéletesen felidézik a latin-amerikai szappanoperák buta, negédes, érzelgős világát, de ezekből egy kicsit sok került bele, a regény végére már némileg zavaró. Az amúgy nagyon izgalmas történet lezárása egy remek, de talán túlságosan is hirtelen csavarral érkezik – a szerző mintegy huszárvágással oldja meg a rejtélyeket, mintha már túlságosan furdalta volna az oldalát a kíváncsiság, és mihamarabb meg akarta volna tudni, ki áll a háttérben.
Mindezek ellenére lendületes, izgalmas és nem utolsó sorban vicces regény a Rabszolgasors, akár ismerjük Isaura történetét, akár nem.
Soltész Béla: Rabszolgasors, Ab Ovo, 2014.
