Wéber Anikó
Ahol az újságíró és a néző találkozik
Kétkedve olvassa az ember Kárpáti György előszavát, amelyben azt ígéri, a teljességre törekedve mutatja be az újságírószerep alakulását az amerikai hangosfilm 90 évét áttekintve. Vajon tényleg belefér egyetlen kötetbe majdnem 100 év több mint ezer sajtófilmje? Lehet ekkora időszakról pontos képet adni? Az író bebizonyítja: igen. A Címlapsztori nagyot markol, és még nagyobbat fog: részletes képet rajzol a sajtófilmekről, sajtótörténeti kontextusba helyezve és ütköztetve őket egymással. Mindeközben olyan kérdéseket tesz fel, amelyek a mai újságírókat is foglalkoztatják.
A könyv időrendben mutatja be egy-egy évtized sajtófilmjeit 1930-tól az ezredfordulóig. Bevezetőként mindegyik fejezet sajtótörténeti összefoglalóval nyit, majd műfajok és tematikák szerint csoportosítva veszi sorra az alkotásokat. Mégsem olyan a felépítése, mint egy lexikoné, a művek vissza-visszatérnek, kontextusba kerülnek egymással, a szerző összehasonlítja, ütközteti őket, újra és újra reflektál rájuk. A leggyakrabban emlegetett művek a Címlapsztori és Az elnök emberei, amelyeket már a könyv címe és borítója is felidéz, utalva sajtótörténeti jelentőségükre.
Kárpáti György már az előszóban leszögezi: 9 évig tartott, amíg áthámozta magát az összes fellelhető szakirodalmon és több száz filmen. A felhozatal pedig tényleg óriási. Mint írja: Larry Langman az amerikai újságírófilm katalogizálásakor a teljesség igénye nélkül 1025 darab filmet rendszerezett, míg Dr. Richard R. Ness 2166 témába vágó mozifilmet jegyzett fel. Az olvasó kétkedése azonban – lehetséges-e ennyi művet átnézni – elillan, amint belelapoz a könyvbe. Bárhol is nyitja ki, megbizonyosodhat róla, hogy a szerző megnézett/újranézett minden filmet, és alapos, részletes munka eredményei a fejezetek, amelyekben a művek sajtótörténeti háttérbe ágyazva, a korabeli kritikákkal és jelen szakirodalmakkal kiegészítve szerepelnek.
Kárpáti György azonban nem áll meg itt. A régi kritikákat sajátjaival egészíti ki, és újabb és újabb kérdéseket tesz fel. Így a kötet túllépi azt a célt, miszerint csupán áttekintést adna 90 év újságírófilmjeiről. Élvezhető olvasmánnyá válik bárki számára, és nem csak a filmekkel, médiával foglalkozókat szólítja meg.
Igaz ugyanakkor, hogy az újságírók közelebb érezhetik magukhoz a könyvet, a szerző ugyanis az újságírói szereppel kapcsolatos dilemmákat, konfliktusokat, elméleteket fogalmazza meg. A filmek, leképezve a média helyzetét és problémáit, reflektálnak a sajtótörténeti eseményekre, így lehetőséget adnak arra, hogy az újságíró szembenézzen magával, attitűdjeivel, motivációival, lehetőségeivel.
De miért érdemes egy sajtófilmekről szóló könyvet kézbe vennie egy laikusnak? A válasz egyszerű és kicsit talán közhelyes is. Ahogy a média becsordogál az életünkbe, úgy a mi igényeink, véleményünk is hat a médiára, a filmekben pedig megjelenik mindkét oldal. Egyszerre láthatók az újságírók dilemmái, a rájuk váró nehézségek, valamint a közönség újságírókról kialakított elképzelése és kritikája.
Emellett természetesen hasznos lehet a média és filmszakos hallgatóknak is, amit a könyv kontextusa is mutat. A Címlapsztori ugyanis a Filmanatómia című sorozat induló kötete, amely műfajtörténeti kalauzként tanulmányköteteket sorakoztat majd fel a szakmában jártas kritikusok tollából.
Kárpáti György: Címlapsztori – Az újságírószerep változása az amerikai hangosfilmben, Budapest, Kultúrbarlang, 2015.
