Mechiat Zina
Szomorúak, büdösek és bájosak
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen
Stílszerűen az Auróra teraszán fogtam bele Mán-Várhegyi Réka Boldogtalanság az Auróra-telepen című novelláskötetébe, és már az első oldalak után ráéreztem a realista próza ízére. Végre elolvashattam azoknak az alakoknak a történetét, akiket eddig csak pár percig figyelhettem meg a kisboltban, az aluljáróban, vagy gyerekként, a szeméttelepre épített paneldzsungelben. Bár nem ez lett a kedvenc könyvem, atmoszférája egyből magába szippantott. Pont ennyit várok egy elsőkötetes szerzőtől.
Mindig jó hír, ha csak a könyv elolvasása után jut eszembe, hogy első kötetről van szó. A JAKkendő-díjas könyv nélkülözi azokat a bakikat, amelyek az induló prózisták szövegeit gyakran jellemzik. A legnagyobb csapda a novelláknál általában az aránytévesztés és a túlírás, amikor a szerző néhány oldalban akarja elmesélni az egész világot. Itt ilyen túlterheléssel nem találkozunk, gondosan ki vannak porciózva a jelzők és a megindított, majd elvarratlanul hagyott történetszálak. Szintén nagy erény a szememben, ha női szerzők könyvében kitapintható ugyan egy női hang és nézőpont, az mégsem válik túl dominánssá. Nemtől függetlenül mindenkivel megesett helyzeteket prezentál átélhetően, és történetesen egy nő. Erről csak azért ejtek szót, mert ugyan már egyre halványabban, de még él az a sztereotípia, hogy a női irodalom egy külön kaszt, és mindegyik írásban előtérbe kerül a nemi identitás kérdése. Na, akkor dobjuk ki ezt a prekoncepciót, és enélkül fogjunk az olvasásba. Vagy ne dobjuk ki, és adjuk át magunkat a kellemes csalódás frissítő érzésének.
A kötetben mintha rövidfilmek sorakoznának egymás mellett, amelyekben tipikus magyar zsánerképeket látunk. Csak épp a kamera nem oda fókuszál, ahova szokott: hősök helyett átlagos emberek kerülnek középpontba, akiknek legfőbb karaktervonása a mindennapiság. Nagy történetük nincs, viszont rengeteg mindent élnek meg nagy ügyként. Szomorúak, büdösek és szívszorítóan bájosak ezek a szereplők. Kegyetlen dolog végigolvasni a könyvet; félő, hogy az olvasó némi rokonságot vél felfedezni a kövér, aranyeres családba született kamaszlányokkal, a magát végtelenül tehetségesnek tartó nevetséges performansz-művésszel, aki külhonban arat sikert pusztán kelet-európai származása miatt. Vagy az elvált férjjel, akit gyerekei regisztrálnak egy társkereső oldalra, hogy enyhítsenek apjuk magányán.
Körülbelül egy hónapja olvastam el a Boldogtalanságot, és legalább hetente egyszer eszembe jut. Néha azt hiszem, valamelyik ismerősöm, vagy a saját történetem úszik a képbe, aztán lassan rájövök, hogy csak olvastam őket. A magyarul beszélő, Budapestre látogató turistáknak azt ajánlom, ne képeslapot, hanem a Boldogtalanság az Auróra-telepent vigyék magukkal szuvenír gyanánt.
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen. JAK+PRAE.HU KFT., 2014.
