Artzt Tímea
Söröskupakok az állatkert mögött
Bodor Ádám: Állatkert
Mit tudhat az irodalmat heti három órában tanuló tizenkettedikes diák Bodor Ádám munkásságáról? A 2015. évi magyar nyelv és irodalom középszintű írásbeli érettségit követő tudósítások szerint: semmit. De feltétele-e a jeles szövegalkotásnak a szerző ismerete? Szerintem nem, ám a diákok számára megnyugtató, ha beugrik néhány ismeret. Idén csupán a feladatban megfogalmazott sorvezetők nyújthattak kiindulási pontot: Bodor Ádám (1936-) prózájának egyik jellemző vonása az elszemélytelenedett emberi kapcsolatok groteszk megjelenítése. Milyen megoldások juttatják érvényre ezt a szemléletmódot az Állatkert című novellájában? A művet értelmező kifejtésében figyeljen az alaphelyzetre, a családtagok viselkedésére, az elbeszélői hang stílusára és mindezek viszonyára!
Én azért felcsaptam a két legismertebb 12-es irodalomkönyvet: Pethőné Nagy Csilláét és Mohácsy Károly–Vasy Géza szerkesztőpárosét. Rövid pályakép mindkettőben felfedezhető. Bodor Ádámot az erdélyi magyar irodalom Forrás-nemzedékének második generációs prózaírójaként mutatják be, aki létértelmezésében az egzisztencializmushoz, prózapoétikai eljárásaiban a neoavantgárdhoz és az abszurdhoz kapcsolódik. Szürreális világában szenvtelen narratívával ábrázolja az ember kiszolgáltatottságát, a káoszt, a diktatúrát. Novellái töredékes helyzet- és állapotrajzok, párbeszédei redukáltak. Szövegeiben megjelenik a példázatszerűség. Főműve a Sinistra körzet (1992). Ez a novellafüzérszerű regény öt évvel ezelőtt szóbeli tételként is szerepelt emelt szinten.
Az Állatkert című novella egy nyugat-európai rendszámú kocsi ajtajával nyílik, belsejéből két szőke hajú, ötvenes éveiben járó férfi és egy nő száll ki. A cím keltette várakozásaink ellenére nem egy kisgyermekes család érkezik a ligethez, hanem egy testvérpár, az idősebbik látogatóba. Kovács Wladimir és Kovács Vili korban közel állnak egymáshoz, megjelenésük – egyik öltönyt, másik sportos öltözetet visel – anyagi helyzetük közötti távolságot jelez.
Miközben Vili izgatottan vezeti bátyját és külföldi feleségét az állatkert felé, arról beszél, hogy jobb lett volna, ha ketten jönnek. Mintha a látvány, amit bátyja elé kíván tárni, nem tartozna másra. Wladimir azzal nyugtatja, hogy ne törődjön a feleségével, hiszen: „egy vak hangot sem ért, és nem teszi magát.” Később kitágul a szinesztézia („vak hang”) jelentésköre: férj és feleség kiüresedett kapcsolatára vonatkozóan. A nő nem érzékeli a két testvér ellenszenvét, vagy ha mégis, gondolatait naiv mosollyal leplezi. Csendes tartozék, aki átverhető, ignorálható. Szereplőink határozott céllal érkeznek az állatkerthez. Hogy miért, ezt csak Kovács Vili tudja. Nosztalgiázni jöttek? Nem, az emlékidézés nem megy. Wladimir nem emlékszik semmire. Ezen a ponton a testvérek mérlegeléséből az öcs kerül ki győztesen, neki ugyanis vannak emléklépei, míg bátyja elvesztette személyiségének alapjait. Márai Sándor szerint nemcsak a nyelv, hanem a földrajzi hely is meghatározza identitásunkat. Vili itthon maradt, s a mi kultúránkban ez már erkölcsi tett. Egyébként Vili az egyetlen, aki tudja, miért tartunk az oroszlán felé. Fokozódó idegessége az olvasó kíváncsiságát is növeli.
Aztán meglátjuk a hármas út (itt ösvények) elágazásánál az állatkert centrumában álló, keleties bejáratot: „Itt látható: Leo leo. Oroszlán”, aki „kissé félretartott, meg-megránduló fejjel, hátsó lábát fájósan húzva sétál(t) körbe a kerítés mentén.” A lesoványodott, idegrángásoktól gyötört, eltompult királlyal szemben, egy őt figyelő és vele azonosítható ősz szakállú férfi ül a fűben. A külvilágot kizáró osztatlan koncentrációban teljes az eggyé olvadás: Kovács úr az oroszlán.
Ez a kép felidézte bennem Rilke A párduc című tárgyias költeményének lírai alapszituációját, mely egy állatkerti kirándulás, és ábrázolásának tárgya szintén egy ketrecbe zárt, tébolyult vad: „az erő tánca ez egy pont körűl, melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.” (Szabó Lőrinc fordítása) Az apa, aki korábban az erő megtestesülése lehetett, szánalmas látványosság, miként az oroszlán. A bezárt vadállatok nézőpontját Rilke soraival világítanám meg: „Úgy érzi, mintha rács ezernyi lenne, s ezer rács mögött nem lenne világ”, vele szemben az apa mintha a ketrec mögött találná meg a szabadságát, hogy ez a meditációban vagy a részvétben való feloldódás, nem tudjuk meg. A bezárt vad és az apa egymás tükörmetaforái.
Vili, akit bátyja érzelgős takonypócnak tart, idegesen figyeli apja leépülését, leszakadását. Szenved az elidegenedéstől, lelki rokonságukra vall, hogy neki is a lábára húzódik az idegesség. A kommunikáció funkcióvesztését mutatja, hogy Wladimir képtelen apját megszólítani, sem „apa”-ként, sem „Kovács úr”-ként, ahogy öccse tanácsolja. Egy pillanatra ő is eljátszik az azonosulás gondolatával, elképzeli, hogy neki is jól esne itt ülni a füvön nyugalomban, majd egy abszurd ötlettől vezérelve lefényképezi az oroszlánt. Ebben a groteszk gesztusban egyre megy, hogy a nagypapáról vagy a „gethes, trampli”-ról készül-e a fotó. Ezen a ponton eldől minden. Wladimir idegenné, turistává válik, aki csak az álságosan idillikus hangulatok megragadására képes. Az állatkerti séta nem ér el semmiféle célt, az individuumot érintetlen hagyja, nem válik léteseménnyé, csupán a szerencsétlenség érzését állandósítja: „– Utállak – mondta Kovács Vili. – A feleségedet is utálom. Szerencsétlenségünkben csak utálni tudlak. – A feleségemet én is utálom – mondta Kovács Wladimir; amikor felálltak az asztaltól, és mosolygósan és kérdőn hátba veregette az asszonyt.”
Bodor szenvtelen stílusban előadott novellája bár hordoz parabolikus jelleget, azért nem tartalmaz annyi színt és leleményt, mint Beckett tragikusan mély, ugyanakkor bohózatszerű abszurd drámája, a Godot-ra várva. A két fivér mutathatna közelebbi rokonságot Estragonnal és Vladimirral (Beckett szereplőivel), az apa szintén lehetne istenváró kivetülésük. S ha már belecsúszunk a hétköznapiságba, mi mással végződhetne ez a szép állatkerti kirándulás, mint egy keserédes sörözéssel. Az egyetemesség megragadása helyett marad a novella, annak ami: a valóság vékony vetülete. Csattanó, az nincs, csak söröskupakok a kerthelyiség mögött.
