Csepcsányi Éva
Az igazság ára
Sárosi István: A rabbi, a pápa és a sátán
Lehet-e bő száz évet, a 20. század két világháborúval, népirtásokkal sebzett évtizedeit egy drámába belesűríteni? A témához – sajnos – nem kellett fikciók után nyúlnia Sárosi Istvánnak A rabbi, a pápa és a sátán című művében. Hiszen a legsötétebb fantáziát, a legbizarrabb írói bravúrt is felülmúlta az a történelmi korszak, melyben a két főszereplő, Israel Zoller és Eugenio Pacelli (XII. Piusz pápa) élt. Az egyik római főrabbiként, a másik római pápaként érte meg a második világháborút, mely valóban sátáni gonoszságot szabadított a földre.
Két kiemelkedő személyiség, akiknek életútja párhuzamosan haladt, de néhol összefonódott, és lassan bensőséges, diszkrét barátság alakult ki közöttük. Mind a ketten lelkiismeretük szavát követték a fasizmus üldözöttjeinek megmentésében és hitük gyakorlásában. Zoller, aki elismert tudós és egyetemi oktató volt, a Szentíráson és misztikus tapasztalatain keresztül ismerte föl Jézus Krisztus hívását, és megkeresztelkedett. Eugenio Pacelli pedig dacolva a német és olasz fasiszták fenyegetéseivel és a kollaboránsokkal, a rendelkezésére álló eszközökkel védelmébe veszi az üldözötteket, megnyittatja az egyházi épületeket, kolostorokat a szenvedők előtt, 800 ezer zsidót mentve meg az elhurcolástól.
Ma már köztudott, hogy a KGB a román titkosszolgálat közreműködésével látta el olyan információkkal Rolf Hochhut német drámaírót, melyekhez egyébként soha nem tudott volna hozzáférni. Így írhatta meg a valóság elferdítésével A helytartó című drámáját, melynek szintén XII. Pius pápa a címszereplője, és leplezetlen célja a manipuláció, az emberek ezreit megmentő pápa befeketítése. Sárosi drámája ebben a kontextusban „válaszkánt”, ellenpólusként is értelmezhető.
A dráma színpadi megjelenítéséhez a szerző konkrét instrukciókat ad a felvonások elején. Minimális, de hatásos eszközökkel dolgozik: korabeli filmrészletek bejátszása, rádiófelvételek, minimalista díszletek. Az idősíkokat szabadon kezeli, a linearitásnál fontosabb az összefüggések, ok-okozatok és következmények láttatása. Sok szereplővel, nagy tablóval dolgozik, a korabeli társadalomnak szinte minden rétege képviselteti magát a műben.
Mozaikszerűen váltakoznak a helyszínek és az évszámok. Izgalmas „hármasság” tárul a szemünk elé, ebből kettő az élet, egy pedig a halál hírnöke: bepillantást enged a zsidó és a katolikus keresztény hagyományokba, hitvilágba és szertartásokba, és a fanatikus német nácik kulisszái mögé is. Talán nem túlzás azt mondani, szükség volt már egy ilyen drámára a kortárs színművek depresszív, öncélúan abszurd palettáján.
Ám még tovább megyek: szükséges lenne egy ehhez hasonló dráma is – talán éppen Sárosi tollából? –, mely Magyarország helyzetét mutatja be a második világháború éveiben.
Sárosi István: A rabbi, a pápa és a sátán. Szent István Kiadó, 2014.
