Láng Eszter
Jókedvű könyv
Szávai Géza: Vígesztendő – a humor körforgása a természetben újévtől újévig
Ha valaki a könyvét a jó öreg Rabelais mester sűrű és tiszteletteljes emlegetésével, majd egy Blaise Pascal nevű matematikus-filozófustól származó gondolat parafrazeálásával kezdi (az eredeti: „L\\'homme n\\'est qu\\'un roseau, le plus faible de la nature ; mais c\\'est un roseau pensant.” – Az ember nem egyéb, mint egy nádszál, a természet leggyengébbike, de gondolkodó nádszál.): „Nádszál az ember, semmi több, a természet leggyengébbike, de nevető nádszál”, az engem, olvasóját s egyben recenzensét is, kilóra megvett. Tehát azzal kell kezdenem, hogy elfogultságomat nyilvánosan ezennel elismerem. És akkor még nem beszéltem az Óbudai Regényipari Egyletről sem, a Krúdyhoz kapcsoló pontokról, az ”iparűzés” kellékeiről, és arról sem, kik lehetnek az egylet tagjai, s kik nem. S hogy királyok (még ha író-királyok is, mint Jókai), Herczegek, grófok nem, az egyszer biztos, még abban az esetben sem, ha „a »neves« regénytojó-költőnőről” lenne szó, „akinek tapintatunk révén itt ne legyen neve”. Itt, kérem, csak egyszerű iparosokról lehet szó, mint a hajdani Berda József, meg Szávai Gézáról, teszem én hozzá, már csak azért is, mert ő tudja, „regény minden”, s ezzel implicite azt is elárulja, ismerőse Beton Andrásnak, akarom mondani André Bretonnak, a „Minden művészet” kijelentés állítólagos atyjának.
Szávai kitűnően ötvözi tudományos ismereteit kitalált szereplőinek gondolataival (pl. a „Tutididész” töredékeiből kihallatszó üzenetet a platoni filozófia humorra vonatkozó megállapításaival), kijelentve, hogy „Tutididész minden híve, követője derűs méltósággal szemléli a világot, benne önmagát, a világ fölött istent, a világ alatt: Tutididész hullámzó tengerét” – (mi is jutna eszébe erről egy filosznak, mint Kant, akiről persze a későbbiek során még említést teszünk). Ilyetén formán magam is tutididészistának számítok, de legalábbis Szávai hívének (és nem csak a fentiek miatt). Mert a humor egyensúlyban tartja a világot (megint Rabelais), már ha a világ hagyja magát, teszem hozzá némi szkepszissel. Ugyan kinek jutna eszébe Kölcseyre gondolva – aki „víg esztendőt petíciózott az Úrtól a népnek” – a komikumra gondolni, s nem a múlt és jövendő megbűnhődésére? Nos, ki másnak, mint szerzőnknek, amikor „elektromi erőktől felvillanyozva” csodálta tejtestvérem, Benczédi Ilona kerámiaszobrait. És Sancho Panza is belovagol a „kalandáriumba”, témájává válik e kalendáriumi értekezéseknek, miképpen a vígesztendő is, paradox helyeivel együtt, továbbá Voznyeszenszkij a fekete lyukkal, Florin Pucă, Mikszáth Kálmán, I. Ferenc Jóska, „egy Schwejk nevű osztrák alattvaló”, aki 1968-ban „öntudatos cseh elvtársnak„ minősült volna, ha megéri. És a már említett Kant (immár explicite) és Jeans a végtelen fogalmával együtt, és Romulus Vulpurescu is ennek kapcsán. Van a műben csóktörténet is, névnap-elmélet, szó esik a népköltészet „kristályos zártságú” jel- és jelentéstörténetéről, ördögökről, kecskegenerációkról és angyalokról is. És miért ne lehetne egy kalendáriumban etűd is, jelen esetben medvére és buszra, meg hattyúnevelés, porcelánbolti elefánt, rövid értekezés a „sorsdalról”, és hogyan is maradhatnának ki a különböző korszakokból származó húsvéti locsolóversek, meg a különféle definíciók a különféle „víghelyzetekről”. Belefér a kötetbe egy kis pajzánság is (pl. a „proletár” húsvéti versek paródiája: Hadak útja ma az árok,/ Öntöznek a proletárok./ Proletárok csak előre,/ Rá a drága elvtársnőre./ Megöntözünk, virágozzál,/ Épp csak gyümölcsöt ne hozzál./ Egyelőre!”), s kiszámíthatjuk Háry Jánost is. És megtanít arra (persze csak azt, aki egyáltalán tanítható), hogy „az »igazi magyar« az igazi humorban nem igazi kérdés”. Változatos illusztrációk gazdagítják a kötetet, ezek egy része a jó rajzkészségű szerző munkái, más része régi metszeteket idéz, remek Benczédi Ilona-kerámiaszobrokról és a kecskeméti játékmúzeum régi játékgyűjteményének míves darabjairól készített fotók teszik teljessé és valóságos kalendáriummá a könyvet. És persze sok-sok jóízű, néha pikáns, néha ironikus, de mindenképpen humoros névnapi vers, idézzük ide a Győző névre szólót: „Én vagyok meggyőző, édes?/ És te vagy a meggyőződéses?/ egykutya! Én hím, te nőstény,/ S bekövetkezik az őstény!”
Az író korábbi, fontos regényei, köztük a számos kiadásban megjelent Székely Jeruzsálem, amit mindenkinek el kellene olvasnia, „nem a humor jegyében fogantak”, olvasható a kötet hátsó fedéllapján, „de a szerzőt pályája kezdetétől kitartóan foglalkoztatja az emberi természet mélyén meghúzódó derű”. Ebben a mi zűrzavaros, nyomasztó korunkban kifejezetten öröm egy ilyen jókedvű könyv, amelyre azt mondhatni, az Isten, jobban mondva Szávai is jókedvében teremtette. Benne a sok, jóindulatúan csipkelődő irónia, humor, mint tárkony és bazsalikom mindennapi étkünket, úgy fűszerezi az írásokat. Jól is esik az olvasónak, mosolyog vagy nagyokat kacag rajta, s még azt is elfelejti, hogy bal kézzel pötyögi a gépbe a betűket, lévén törött jobbja gipszben, pihenőben.
Szávai Géza: Vígesztendő – a humor körforgása a természetben újévtől újévig. Pont Kiadó, Budapest, 2014, 176 oldal, 3675 Ft.
