Olvasónapló

aludnod_kellene.jpg

Vass Norbert


Véglénypark – csodátlanított övezet

Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

 

Májkrémkonzerv, kovászos uborka, zsírszalonna. A makk felsőn sötétbarna kávéfoltok. Műanyag lambéria és konyakosmeggy. Kutyaugatás és tévéképernyő-vibrálás. Kiszáradt gémeskút, törött tetőcserepek. Régen minden más volt, csakhogy a nyomor korszak- és rendszerfüggetlen.

Aludnod kellene című kisregényében Kiss Tibor Noé egy elvadult rezervátum kilátástalan mindennapjairól készít grafitrajzsorozatot. A kötet helyszínéül szolgáló telep egy seholsincs-mindenüttvan peremgettó. Szikár, szomorú mondatokkal mutatja be a szerző. Többnyire sötétszürkével ír, a telepről eltűntek ugyanis a színek. Az erre tévedő olvasó Buheraország csodátlanított övezetébe, egy minden miszticizmustól ment véglényparkba érkezik. Tar Sándor Görbe utcájának és Kálmán Gábor Jasná Horkájának tőszomszédságába. Az itt lakóknak egy üveg pancsolt bor fölött biztosan volna mit megbeszélniük Hesz Jancsival és Sudákkal, Ujo Feroval és Sklenár kocsmárossal.

A telep a számkivetettség és a meg nem szokható reménytelenség földje, épp csak egy kerítésnyire tőlünk. Szeméthalmok takarják viszont el előlünk, az ott élőknek még a bekötőútig sem hallatszik el a hangja. Ezért aztán különösen hálásak lehetünk Kissnek, a pontos peremlétrajzért.

A lecsókonzerven vett cinkosság és az újföldesúrság bont törvényt errefelé. Az ittfeledettek heroizmusa abban áll, hogy bármekkora nyomor vegye is őket körül, a kártyán azért csak-csak csalnak, a győzelem elvégre – mint valami elérhetetlen, huncut délibáb – a térdre kényszerítettek számára is erény. „A telepen mindenki álmatlanságtól szenvedett.” Az itteniek számára ismeretlenek a vágyak. A rozsdásodó mosógépből bokor hajt ki, ellepi a gaz a futballpályát. Se játék, se tisztaság. A környezet egyre átláthatatlanabb, átjárhatatlanabb. A kies-kísérteties táj előbb a lelket mérgezi, roncsolja, aztán a testet is. Ha a hosszú esők után erősen süti a nap a tákolt palákat, gyorsabban párolog akkor az emberség.  

A szélkikezdte házak között magányosan kódorognak a telep lakói. Figyelik, hallgatják, lesik ugyan egymást, de alig szólnak a másikhoz. Dülöngélő, megkeseredett szellemekre hasonlítanak. Valamit keresgélnek, mindig matatnak, de kapucsínóval és Hubertusszal bőven beérik.

A könyv elején – mint éjjelente e telep körüli fák közül az árnyak – elő-előbukkan még a humor. Aztán a szótlan szereplők, a véget nem érő esőzés, az alvó varjak és imbolygó fények toposzai westernes, thrilleres, misztikus-krimis irányokat is játékba hoznak. Kiss műfaji elemekből épít szerzői világot, afféle midcult-művet alkotva így.

A beállítások, a snittek és a szüzsé mindenképpen a fentebb is emlegetett A mi utcánkhoz teszik hasonlatossá az Aludnod kellenét. Finom motívumhálója, lírai naturalizmusa, tépőzárszerűen egymásba kapcsolódó elbeszéléstechnikája és szűkszavú, érzékletes karakterábrázolása okán a kötet jóval több azonban egy jól sikerült remake-nél. Bár bevallom, jól esett azért azt gondolnom néha, hogy egy Tar-apokrifot tartok a kezemben.

A tömzsi szövegtömbök csonkolt végtagokat, csonkolt életeket makróznak. Fogy a fény. Halványulnak a kontúrok. A telep alig látszik már. Nincs menekvés.

 

Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene, Magvető, 2014.

 


 

Főoldal

2015. január 29.
Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái
Búgó gyökerek, avagy zeller a TiszántúlonEgy asztalnál szeptemberben a szentekkel
Poós Zoltán: 1979. december 3. – LőkösházaBabiczky Tibor versei Kopriva Nikolett verseiMarkó Béla versei
Oravecz Imre: AlkonynaplóAbafáy-Deák Csillag: Ad actaMegyeri Edit Tünde: VasárnapTőzsér Árpád: Északi emberek – Naplójegyzetek 2018/19-ből
Márton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA