Szabó István Zoltán
Állatok
Bartók Imre: A nyúl éve
A Nyúl a Patkány folytatása. A Kecske követi őket jövőre.
Ritkán vonultat fel ennyi állatot a kortárs magyar irodalom.
Biolumineszcens medúzák, anyahajónyi repülő bálnák és helikoptert üldöző, óriási tűzokádó pelikánok. Egy teljes értékű bestiárium A nyúl éve és akkor még nem beszéltünk a kötet posztapokaliptikus világának legveszélyesebb, legkegyetlenebb lakóiról, az emberekről. Legalábbis azokról, akik valaha emberek voltak.
Az első kötet (nagyjából) kortárs New Yorkja a második kötetre átadja a helyét egy világvége utáni New Yorknak, ahol már nincsenek emberek az utcákon – akik mégis ott vannak, azokkal nem érdemes összefutni – csaknem üresek az épületek és egyáltalán: mindenki halott. Legalábbis majdnem mindenki. Három filozófus például él, ha nem is virul. Az első részből megismert, felpiszkált reflexekkel rendelkező sorozatgyilkos trió: Karl (Marx), Ludwig (Wittgenstein) és Martin (Heidegger). Meggyengülve, halandókként – önmaguk árnyékaként – járják a várost, amitől úgy tűnik, képtelenek elszakadni.
Az első kötet botanizációs fétise a mutációnak adja át a helyét. A növényeknél pedig jobban dominálnak az állatok. A Patkányt jellemző indás, elágazó narráció is átalakul. Néhány hajtást levágtak, a történet lineárisabb, átláthatóbb lett. A virágba borult világvégén már túl vagyunk, akkor is, ha a közkönyvtárban bármikor összefuthatunk egy gondolatolvasó vegetációval.
Nem ússzuk meg Hasfelmetsző Jack nélkül. Ludwig gondoskodik róla saját írásával, amely regény a regényben. A szöveg nyelvi heterogenitását az itt-ott betoldott regényrészletek tovább erősítik. Lírizált prózanyelv váltakozik a profán közléssel, letisztult, rövid mondatok a barokkos ornamentikájú, több soros monstrumokkal. Éppannyira funkcionálisak ezek a váltások, mint egy sebészeti acélkampó.
Bartókot minden érdekli, ami az emberben emberfeletti és emberalatti. Minden érdekli, ami a testtől látszólag idegen és az is, ami látszólag sem idegen. Legföljebb tabu. Persze, ebben a könyvben is vannak tabuk, különben hogyan lenne iszonytató az áthágásuk. Nagyon is vannak itt határok, csak éppen pedánsan ügyelnek rá, hogy megsértsék őket. Ezzel új lehetőségeket teremtve, új területeket megnyitva a gondolkodásnak, az értelmezésnek és az élvezetnek. Fizikai és pszichés torzulások, módosítások és átalakulások szabdalják – szabdalják? – alkotják ezt a szöveget, kikényszerítve a „transzhumán”, „poszthumán”, „antihumán” címketömeget.
Nem probléma. Láttuk már, mi az a „humán” és mire képes a „humanizmus”.
Bartók Imre: A nyúl éve. Libri Könyvkiadó, Budapest, 2014.
