Somi Éva
Megyek. Utánad
Grecsó Krisztián előző és legújabb regényében úgy fordul a személyes lét és sors felé, hogy közben a legáltalánosabb érvényű mintákat is közvetíti olvasóinak. Ezt azonban nem lehet elintézni azzal, hogy főleg női olvasói vannak (hisz egyébként is a nőolvasók vannak számbeli fölényben), akik közül sokan úgy olvasnak, hogy egy fiktív világon keresztül szembesülnek saját életükkel, megoldási sémákat is onnan merítenek – lelkük rajta.
A Mellettem elférsz (2011) című regényének főhőse, azzal a dilemmával szembesülve, hogy a főúri családoktól eltérően a kisemberek vajmi keveset tudnak felmenőikről, nekiáll kideríteni saját családja történetét. Oknyomozása, töredékes emlékei, Juszti mama emlékiratai, egy kép a családi fotóalbumból segítenek abban, hogy a családtörténet, ha töredezetten is, de összeálljon. Így juthat közelebb saját sorsához, így lát rá jobban saját, aktuális életszakaszára, önmagára.
A Megyek utánad alapkérdése (Grecsó Krisztián nyilatkozatai alapján) az, hogy elbeszélhető-e egy ember élete a szerelmein keresztül, és az ő válasza erre határozott igen, bizonyítéka maga a könyv.
Ám a kérdésre nemmel is válaszolhatunk, vagy legalábbis az igenhez hozzáfűzhetjük: lehet, de nem biztos, hogy érdemes. Hasonlóan járhatunk el a fülszövegben feltett kérdéssel: „Hogyan is lehetne jobban elmesélni egy ember életét, ha nem a szerelmein keresztül?” – számos másféleképpen, mondanánk, ha gonoszkodnánk. Vagyis: igenlő és tagadó válasz egyaránt lehetséges. Bár lehet, hogy a kérdésnek csupán olvasócsalogató funkciója van, hiszen Nyáry Krisztián közelmúltban megjelent, hasonló koncepcióra épülő könyvéből (Így szerettek ők) rövid idő alatt bestseller lett. Az olvasók imádták, és csak a legszigorúbb kritikusok vonták össze a szemöldöküket. Szóval lehet, hogy mégis érdemes.
Mindenesetre akár igennel, akár nemmel válaszol valaki a kérdésre, el kell olvasnia a könyvet, mert csak úgy döntheti el, melyik oldalra áll.
Grecsó Krisztián könyvéből mai love storykat ismerhetünk meg, s az elbeszélő személye tartja össze a lazán összefűzött eseménysort. A nézőpont összetett, hiszen az elbeszélőnek a korábbi novellákból ismert Daru az alteregója, ám Daru maga sem egysíkú figura. Az adott epizódban annyi éves, amennyi ott éppen szükséges, de belső énje mindig reflektál külső énje cselekedeteire (belső Daru – külső Daru). Daru és az elbeszélő nézőpontja pedig hol erősíti, hol gyengíti egymást, bizonyítják ezt a „Daru én vagyok – Daru nem én vagyok” típusú elbeszélői dilemmák.
Jönnek a lányok, jönnek a szerelmek.
A gyermekkori szerelmek általában csupán szép emlékek maradnak, az elbeszélő életében azonban Lilinek és különösen Eszternek meghatározó szerepe van. De azért az igazi nők a felsőoktatásban töltött évek alatt jönnek: Petra, Sára, Adél, Gréta. Ezek a lányok tényleg csak jönnek, buliban, bulis hangulatban küzdeni sem nagyon kell értük, a rapid szerelem rekordere a bátor kezdeményező, Adél. Petrától, aki szüleivel együtt hagyományos módon: házassággal képzeli el a folytatást, Daru fejvesztve menekül. Sára – aki évfolyamtársaival együtt a diplomaosztó előtti három hónapot szinte egybefüggő bulizásban tölti – már menyasszony, de ez nem akadályozza meg abban, hogy viszonyt kezdjen Daruval. Kapcsolatuk a lány esküvője után is folytatódik, ráadásul Sára testvérével és annak férjével bővül a kör. Mindeközben, Gréta másodszori feltűnése után, felmelegítve korábbi kapcsolatukat, Daru nemcsak újabb szerelembe bonyolódik, de házasságot is köt. Ez a házasság azonban lassan kihűl, válás lesz a vége. Szerencsére gyerek nincs, így azért egyszerűbb.
Juli zárja a sort. Ő nem jön, hanem van. A fejlődéstörténet egy szakasza lezárult. Az elbeszélő lediplomázott, könyvtárosként dolgozik a fővárosban. Julit a munkahelyén ismeri meg, éppen azután, mikor az igazgató asszony kérdőre vonja egy feljelentés kapcsán, és megfogadja, hogy rá sem néz ezután a könyvtárban a nőkre. Juli feledteti ezt a fogadalmát. Daru az eddigiekhez képest mégis megfontoltabban dönt. Még egy darabig közös albérletben él Grétával, de a válás után úgy érzi: Julival akarja leélni az életét. Hogy ez így lesz-e, ki tudja, mindenesetre az utolsó oldalakon felvonultatott eddigi szereplők tablóképe mutatja, hogy Daru számára a korábbi szerelmek valóban fontosak voltak. Ezeket nem megtagadni, csupán elengedni kell, mert mint ki is mondja: „… ez a sok egykorvolt szerelem mind az enyém. Ebből vagyok”. Ám azt is megérti, hogy az új szerelemben „mennyi reménytelenség, kockázat és tanulás várja, hogy ez nem csak öröm”. Daru igazából most jutott el a felnőttség küszöbéig. De hogy valóban felnőtt-e, azt a Julival közös élet mutatja majd meg.
Az elbeszélő fejlődéstörténete mellett a felsőoktatásban eltöltött években a generációjáról azonban inkább állókép bontakozik ki. A diákok élete a carpe diem jegyében zajlik: a pia–csajok–drog hármas határozza meg mindennapjaikat. A főiskolai, egyetemi évek is mintha csak egyetlen, kollégiumokban és albérletekben zajló, hatalmas buli volna. Az elnyújtott gyermekkor boldog felelőtlensége ez.
Az életmódban a csoportszellem dönt. Ha mindenki ugyanúgy él, ugyanazt issza, ugyanúgy drogozik, csajozik, az a trendi. Ami a drogokat illeti, a cigi már szinte nem is számít, a füvezés a menő a főiskolai-egyetemi években, az enyhe kábulástól szinte a delíriumig. Ahogyan a szerelmek, ugyanúgy a barátságok is felszínesek, a közös ivászat, füvezés enyhén szólva nem jó irányba viszi őket (Joshit, a japán ösztöndíjast ráveszik a füvezésre, és ezzel majdnem megölik).
Tanulmányokról, személyiségformáló olvasmányokról alig esik szó, de hát – jut eszünkbe –, ha csak a szerelem a vezérfonal, mást nem is kérhetünk számon. Hiányérzet ott keletkezik, ahol mégis szóba kerülnek az egyetemi szemináriumok: Daru „mint elhivatott bölcsész” a „versekről mások ékes szavaival beszél”, és „megtanul belehalni a nagyversekbe, belehalni a Rókatárgyba, a Balassi-strófába, belehalni a gyönyörbe” – mert ennyi meg kevés. A fiatalok, leendő pedagógusok, könyvtárosok jövőképe is meglehetősen sötét. Három hónappal a tanítóképző befejezése előtt az elbeszélő így összegzi a maga és társai helyzetét: „Szabadosság és duhaj világ a teljes kilátástalanság peremén. Három hónap gyönyör, aztán munkanélküliség, falvak, határ menti nyomortanyák. Vagy az se. Vagy a semmi.”
Ami pedig a valóságban zajló fontos eseményeket illeti – már több párt is van, nemcsak egy; valakit újratemetnek, vagyis megtörténik a rendszerváltás –, alig érik el Daru tudatát. A felnőtt életben ezeket előbb-utóbb észre fogja venni. Vagy nem, hiszen nem mindenki tudná folytatni Radnóti „Oly korban éltem én e földön…” kezdetű strófáit. Vagy hogy egy másik klasszikust említsünk: Stendhal hőse, Fabrizio del Dongo ott téblábol a waterlooi csatatéren, de fogalma sincs arról, mi történt körülötte.
Summa summarum: ha a Megyek utánad nem győz is meg teljesen arról, hogy a szerelmein keresztül egy ember élete megismerhető, de – akárcsak Nyáry Krisztián irodalmi szerelmeskönyve –, ez is sok olvasót vonzhat, az pedig jó az írónak, jó a kiadónak és végső soron az olvasónak is.
Grecsó Krisztián: Megyek utánad. Magvető, 2014.
