Sztakó Zsolt
Közérthető Tudomány
Ezúttal a Nyelv és Tudomány ismeretterjesztő hírportállal szeretném kedves olvasóimat megismertetni, amely három év alatt tökéletesen beágyazódott az internet kulturális életébe, különböző fórumokon gyakran használják hivatkozásnak a cikkeit. A lap szerzői, kiemelendő erény, a higgadt érvelés módszerét alkalmazzák a verbális lerohanás stratégiája helyett.
Hírportálról lévén szó, a híreken van a hangsúly, de van fóruma is, s a különféle tematikájú blogok se hiányoznak. Aki a szavak etimológiájára kíváncsi, annak is érdemes itt kezdeni a kutatást, ugyanis több tucat poszt foglalkozik ezzel. A témák változatosak, a mítoszoktól a mesterséges intelligenciáig, de a kiindulási pont mindig a nyelv. Az ember el se tudja képzelni, mi mindennel áll kapcsolatban a nyelvészet – egészen egzakt tudományokkal is, amelyek inkább a számok nyelvét használják.
A szerkesztők sokat tesznek azért, hogy eloszlassák azt a homályt, ami az áltudományos teóriákat lengi körül. Az internet kétségtelenül meglévő sötét oldalához tartozik, hogy pillanatok alatt teret nyernek ezek az összeesküvés-elméletek – mert sokszor csupán erről van szó –, hogy aztán a legfertőzőbb kórokozók sebességével terjedjenek. A lap alján mindig lehetőség van rá, hogy az olvasók hozzászóljanak az adott cikkhez – sokszor a hozzászólások is vannak annyira érdekesek, mint a cikkek.
A szerkesztők azonban nemcsak ily módon tartják a kapcsolatot olvasóikkal, hanem nyelvészeti kérdésekkel is lehet hozzájuk fordulni, a legérdekesebbeket aztán külön cikkben válaszolják meg.
S mivel azt érzékeltettem az imént, hogy a portálon érdekesebbnél érdekesebb témákról olvashatunk, most rajtam a bizonyítás terhe, ami csöppet se nehéz. Én egy Adyról szóló cikkből merítek, aminek már a címe is izgalmas: A költői kultusz megteremtése: Ady Endre és a fotóművészet.
A cikk arról szól, hogy Ady milyen tudatosan építette fel költői imázsát, a kor legújabb vívmányait is felhasználva. Az embernek szinte az az érzése, hogy ő volt a mai celebek előfutára, persze azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy nála azért megvolt az alap, amire építeni lehetett. A kortársak nem mindig nézték jó szemmel ezt az imázsépítést: az Új Versek megjelenése után, 1906 februárjában Kosztolányi Dezső és Babits Mihály között a következő levélváltás folyt le: „kiállhatatlan és üres poseur”, írja A szegény kisgyermek panaszai szerzője, mire Babits válasza érkezik: „Igaza van: Ady émelyítő poéta: ez a legtalálóbb szó rá: azt hiszem, nincs a világirodalomnak alakja, akinek művei oly intenzív hatással volnának a hányószervekre.” Nem tudom megítélni, mennyi ebben a két véleményben a pályatársi irigység, de alapos lehet a gyanú, hogy ez se zárható ki.
És akkor még a fényképekről nem is szóltam, amelyek szó szerint máig hatnak Ady-képünkre. Elég, ha csak a magyar irodalom leghíresebb fényképére, a híres könyöklős képre gondolunk, amely a Nyugat első Ady-tematikus számában jelent meg 1909-ben. A kép Székely Aladár műtermében készült, aki Ady házi fényképésze volt – rajta kívül Adyt más nem is fényképezhette. Elmondható, hogy a ma bennünk élő Ady-képben ő is benne van.
