Szepesi Dóra
Kész cirkusz!
Turbuly Lilla Kész cirkusz! című regénye, a szerző 13. önálló kötete, egyben 4. ifjúsági regénye a Móra Kiadó gondozásában jelent meg Bertóthy Ágnes illusztrációival. A könyv egy új ifjúsági sorozat első fecskéje, amely a #BFF nevet kapta, azaz best friends forever, legjobb barátok örökre. A szerzővel Szepesi Dóra beszélget a Papírhajón.
– Hogyan kapcsolódtál az induló sorozathoz?
– Amikor megjelent az előző könyvem, a Pestre (f)el!, a közös munka folytatásáról beszélgettünk a kiadóval, arról, hogy 9-10 éves korú lányoknak szóló könyvsorozatot szeretnének indítani. Az új könyvem írásakor ezeket a paramétereket tartottam szem előtt. Az, hogy pont az én kötetemmel indul a sorozat, kellemes meglepetés, meg egy kis felelősség is, hogy jól induljon, megágyazzon a további részeknek.
– Kiskamaszként nem könnyű az élet, pláne ha az ember artistacsaládban él, mint az egyik főszereplő lány. A Kosársuli című ifjúsági regényed saját élményből született. A cirkusz világa is közel áll hozzád?
– Egy picike magja ennek is saját élmény. Gyerekkoromban járt nálunk a faluban, Náprádfán (ma Gutorföldével egybeépült) egy vándorcirkusz, édesapám együtt katonáskodott az akkori vezetőjével – ez egyébként az Ádám cirkuszdinasztia, ma is működnek –, és meghívtak minket az előadásra. Én 7-8 éves lehettem, nagyon megfogott a cirkuszi világ, meg amit meséltek róla. Az élmény hatására barátaimmal elhatároztuk, hogy mi is csinálunk egy előadást, és egy fél nyarat dolgoztunk a produkciók begyakorlásával, belépőket, tombolát gyártottunk, és a helyi klubkönyvtár udvarán bemutattuk a szülőknek, egyéb falubelieknek a produkciókat. Tulajdonképpen ebből a gyerekkori élményből jött a gondolat, hogy akkor most valami cirkuszos szál legyen a könyvben.
– Milyen produkciókat adtatok elő akkor?
– Még ma is megvan az a hatalmas fa a klubkönyvtár udvarán, amire felerősítettünk egy kötelet, az ügyesebbek felmásztak, valaki alul fogta a kötelet és tekerte; volt szám házi kedvencekkel, kutyával, előadtuk Eötvös Gábor híres „Van másik!” című bohócszámának leegyszerűsített változatát – a magunk kis eszközeivel elég sok energiát beletettünk, így lett egy jó élmény belőle.
– Úgy látszik, már akkor is a színházi világ felé orientálódtál – gondolok itt arra, hogy meséidből előadások születtek, de színikritikát is írsz.
– Igen, egy kicsit ez két rokon vonal. Mostanában még jobban közelítenek a színházhoz, az újcirkusznak nevezett előadásokban általában van valami sztori is, ami összeköti a számokat. Valóban egy új trend.
– A cirkusz világa köré szövődik ez az izgalmas regény; szó van generációk együttéléséről, unokatestvérek összetalálkozásáról, van benne nyomozós sztori, traumafeldolgozás, kamaszszerelem. Hogyan alakult a meseszövés?
– Elég sok minden van benne, valóban. A családot fel kellett építeni, és az volt az alapgondolat, hogy az egyik fele egy úgymond normális, mindennapi életet élő család, a másik fele különlegesebb, utazó cirkuszi világban él. A két lány teljesen más miliőből jön, és valahogy ezt a két világot kell összebékíteni. Adódott, hogy az egyikük édesanyja egy nagyon is normakövető világban él, a maga biztosítási matematikus racionalitásával, a testvére, a kötéltáncos kislány édesanyja viszont cirkuszművész, teljesen más. Az idősebb generáció is szerepel a regényben. Egyébként tapasztaltam, hogy a gyerekeket érdeklik az idősebb szereplők, akkor is, ha nem rokon. A Kosársuliban is volt egy asszony meg a portás bácsi, és a gyerekek író-olvasó találkozókon kérték, hogy írjam bele őket a folytatásba is. Innen jött az ötlet, hogy itt is van egy nagypapa, és nem értik, miért nem vesz részt a család életében – ezt próbálják kinyomozni. Egy kicsit játszottam azzal is, hogy az első felnőtt regényemnek, az Eltévedt holdnak az egyik főszereplője egy zsonglőr… Ő itt Milla apukája. Sőt, az itteni kutya abban a könyvben is szerepel.
– Igen, Milla kutyája, Manfréd, északi szánhúzó, volt cirkuszi eb, szinte emberi tulajdonságokkal.
– Így van! Ő is az Eltévedt holdban szerepel. A zsonglőr és kutyájának figurája annak idején született, amikor Stuttgartban voltam hosszabb ideig, és mindig láttam ezt a rasztahajú zsonglőrt a kastélyparkban gyakorolni, mellette feküdt a kutya, az egyik szeme kék volt, a másik barna – ez olyan megragadó kép volt, hogy megjelent a felnőtt regényemben. Szeretek azzal játszani, hogy a verseimből, novelláimból, felnőtt és ifjúsági regényeimből egy-egy pici mozzanatot belerakok a másikakba – akinek ráismer az összefüggésekre, annak ez egy jó játék. Megadtam a mostani könyvben az Eltévedt hold megoldását: amit abba már nem írtam bele, hogy összeházasodik-e végül a két főszereplő. Most egy pár elejtett mondatból kiderülhet, hogy a Milla apukája, miután elvált a Milla anyukájától, újra egy magyar nőt vett feleségül, aki jogász volt...
– Most hogy mondod, emlékszem a figurára. Nagyon érdekes, hogy íróként ilyen összefüggésrendszert működtetsz!
– Igen, szeretem. Ugyanígy a Károlyi kert a legtöbb könyvemben benne van, ebben most pont nincs, de vannak vándormotívumok a különböző műfajú és korosztályú könyveim között.
– A helyszín itt most többnyire Budapest, de írsz egy kis zalai faluról. Szülőfölded ihlette?
– Pontosan! Nagyon szeretem Kistolmácsot. Nyáron járok oda úszni a tóra, beleraktam ezt a szálat a vadkacsákkal meg a forrással. Ez egy teljesen valós helyszínleírás.
– Élmény volt a könyvheti bemutatón, amikor egy kislány megkérdezte, hogyan jutottak eszedbe a nevek. Fontos a névmágia?
– Fogalmam sincs, honnan jutott eszembe a két lány neve, a Titti és Milla névpár, megtetszett a játékosságuk, a hangzásuk. Később jöttem rá, hogy ezek a Titanilla és az Emília becenevei. Fontosak a nevek szerintem is, ezen sokat szoktam gondolkodni, meg próbálgatni. Érdekes, ennél a könyvnél a nevek voltak meg legelőször.
– Jogot végeztél, utána magyar szakot, 2008-tól szabadfoglalkozású író és kritikus vagy, évente jelennek meg regényeid, versesköteteid és ifjúsági regényeid, mesekönyveid. Egy interjúban mondtad, hogy nem bánod, ha beskatulyáznak, mivel legnagyobb szerzőink is sokszor ifjúsági regényeikben élnek tovább. Másrészt annyi jó visszajelzést kapsz gyerekolvasóktól, amit felnőttektől ritkán.
– Ez teljesen így van. Azt hiszem, Szabó Magda meg Janikovszky Éva idejében többen olvastak gyerekek is, de még mindig ezt a korosztályt lehet a legjobban elérni. Az a tapasztalatom, hogy ahogyan bennünk megmaradnak a kamaszkori könyvélményeink, a mostani gyerekekben is. Az ifjúsági regények az első, hosszan megmaradó fontos olvasmányélmények, viszik a gyerekek magukkal ennek az emlékét, és jó, hogy ennek én is részese lehetek.
– Fontos, hogy jó irodalmat adjunk a kezükbe, hogy olvasóvá váljanak. Ha már gyerekkori élményről is beszéltünk, neked miért fontos az olvasás?
– Nehéz erre válaszolni, ez alapélmény. Szerintem én gyerekkoromban be lettem oltva ezzel a jófajta droggal. Ebben a bizonyos klubkönyvtárban anyukám volt a könyvtáros, tanítónősége mellett. Mindig mentem vele, és hatalmas élmény volt, hogy én írhattam be a füzetbe, ki melyik könyvet viszi ki. Végigolvastam az egész kis falusi könyvtárat a saját könyveink mellett. Mindig jött velünk a kutyánk, aki egyszer odakölykezett a gyerekkönyvespolc mögé. Úgyhogy benne is mély nyomokat hagyott a könyvtár, nemcsak bennem! Pénteken ötkor nyitott a könyvtár, és képzeld el, tudta, mikor van pénteken öt óra, jött, hogy akkor most menjünk! Szóval én akkor beoltódtam, és úgy maradtam. Vannak persze időszakaim, amikor kevesebb idő jut az olvasásra, de mivel sokat utazom, a vonaton tudok olvasni. Megmaradt bennem a gyerekkoromból a belefeledkezés képessége, ki tudok zárni minden mást, és benne élek egy regény világában. Erről nem szívesen mondanék le.
(Turbuly Lilla: Kész cirkusz! Titti és Milla a porondon, Móra Könyvkiadó, 2024, 192 oldal, 2999 Ft)
