Már jó ideje folyik az irodalmi kísérlet, melyben az Író Cimborák a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. c. osztályával együtt közös műveket hoznak létre. A gyerekek magyartanára, Fűzfa Balázs, az élményközpontú irodalomoktatás egyik legjelesebb hazai képviselője. A téma ötletgazdái és szerkesztői, Kertész Edina és Németh Eszter tapasztalataira voltunk kíváncsiak. Both Gabi interjúja a Papírhajón.
33 szószerelő és a 11. c
– Arra kértétek a diákokat, hogy keressenek három szót a számukra összeállított szókereső négyzeten, majd húzzák ki egy kortárs alkotó nevét Eszter kalapjából. Ezt a három szót kellett felhasználni annak a 33 Író Cimborának, aki részt vesz ebben a játékban. Az alkotópárok sorsolás alapján találtak egymásra, mégis nagyon meglepő és jó alkotások születtek. Számítottatok erre?
Edina:
– Elképzelni sem tudtam, mi lesz ebből. Nem dolgoztam még együtt tizenhat évesekkel, ezért felszabadító és örömteli élmény volt megtapasztalni, milyen srófra jár az agyuk, mire asszociálnak egy-egy szóról. A humoruk, őszinteségük, spontaneitásuk, bátorságuk remekül kiegészíti az Író Cimborák érettebb szövegeit.
Eszter:
– Fűzfa-tanítvány vagyok jómagam is. Pontosan tudom, hogy a tanár úr milyen munkát végez. Csoda. Tanárként pedig mindig is hittem a diákjaimban. Mindegyikük zseniális, csak nem biztos, hogy az iskolában is mérhető módon. Fel kell fedezni, ki kell hozni belőlük a tehetséget. Legyen az bármilyen.
– Műfaji megjelölés nélkül lehetett a műveket létrehozni. Eddig még nem született két egymáshoz hasonlító munka akkor sem, ha ugyanazokat a szavakat kapták az alkotók. Ez a műfaji szabadság velejárója, vagy a résztvevők kreativitásának köszönhető?
Eszter:
– Is-is. És annak, hogy a felnőtt alkotók közt sincs két egyforma. Sokrétű munka zajlik, hiszen most nem csupán az osztálynak, maguknak, a tanáruknak kell megmutatkozniuk, hanem egy felnőtt alkotónak, és persze aztán a nagyközönségnek is.
– Ezt a korosztályt a legnehezebb megszólítani az élő magyar irodalommal. Úgy látom, nektek sikerült. Hogyan lehetne kiszélesíteni akár országos szinten is ezt a projektet? Azt gyanítom, ez most kivételesen nem pénz kérdése.
Eszter:
– Azt hiszem, elárulhatjuk, hogy a márciusi debüt óta folyamatosan érkeznek a kérések, kérdések az Író Cimborákhoz. Igyekszünk megfelelni minden levélre, és a lehetőségeinkhez mérten teljesíteni is a kéréseket.
A Cimborák általában havi szerkesztőváltással dolgozik, mindenkinek van polgári foglalkozása, családja is. Egy ember nem tudna sokáig szerelemből vinni egy-egy projektet. Nem beszélve arról, hogy egy vidéki író-olvasó találkozó bizony pénzkérdés.
De a lehetőségek tárháza végtelen, csakúgy, mint az iro.cimborak@gmail.com postafiók tárhelye.
– Az oktatási szakemberek megkeresésén túl talán a kiadókat is érdekeltté lehetne tenni, hiszen így rendkívül kevés ráfordítással kinevelhetnék a saját új olvasóközönségüket. Akadnak esetleg partnerek a kiadók körében?
Edina:
– Az Író Cimborák mindegyike dolgozott már együtt kiadókkal, ám a közös munka és alkotás mindezidáig kiadóktól teljesen függetlenül zajlott, örömből. Az Író Cimborák tudatosan meg is szeretnék tartani ezt az „örömzenélést”, játékos formát.
Ezért még nem kerestünk meg kiadókat az ötleteinkkel, de szerintem mindannyian nyitottak lennénk arra, ha egy vagy akár több kiadó is felkarolná, támogatná valamilyen módon a kezdeményezést.
– A felmérések szerint a 10–12 évesek körében erősen megcsappan az olvasási vágy. Alighanem sok köze van ehhez az irodalomoktatásnak, ami felső tagozatban teljesen megváltozik az alsóban tapasztaltakhoz képest. Van esetleg olyan tervetek, amivel vissza lehetne hozni a nem olyan rég még meglévő olvasási kedvet a kiskamaszok körében?
Edina:
– Biztos vagyok benne, hogy bármelyik Író Cimbora örömmel találkozik reményteli ifjoncokkal. Legközelebb például a Kis Könyves Éj keretében, április 24-én tartunk egy felolvasást a Jurányi házban, ahová talán elvetődik néhányuk.
– Mennyi munkával jár a rengeteg emberrel való kapcsolattartás?
Edina:
– Eszter a lélek, a motor. Ő hozta az osztályt, és Szabó Imola Juliannával olyan Író Cimborákat is rávettek az alkotásra, akik csak nagyon ritkán tudnak jelentkezni a blogon. Tekintélyes alkotói létszám gyűlt így össze, ami azt is jelenti, hogy gazdag anyag épül fel. Az anyag szerkesztése, átnézése, időzítése, felrakása a blogra napi szintű munkát igényel. Nagyon jó, hogy erre ketten vagyunk, így ha az egyikünk megfeledkezik valamiről, a másiknak, biztos eszébe jut.
Eszter:
– Jó, hogy ketten vagyunk. Így is van, hogy arra riadok éjjel, hogy „Úristen, nem válaszoltam XY-nak!”. Szerencsére a közösen és nagy műgonddal szerkesztett online Excel táblánk nagy segítség. És Edina elképesztően jó szerkesztőtárs, az első perctől tökéletesen tudunk együtt dolgozni. De a felnőtt- és kamaszalkotók is együttműködők és segítőkészek. Nagyon-nagyon jó a csapat! Köszönjük itt is, így is!
– Melyik volt az a mű, ami a legjobban meglepett benneteket és miért?
Eszter:
– Még nem érkezett be minden alkotás, számítunk újabb meglepetésekre. És a poént sem szeretnénk lelőni, tessék mindet elolvasni!
Edina:
– Engem meghökkentett egy pukizásról szóló lírai alkotás, de éppen ezt szeretem az író cimborás munkában: soha nem találnánk ki, mi jut a többiek eszébe!
– Lehet-e, kell-e szerkeszteni ezeket a szövegeket?
Edina:
– Ugyanolyan tisztelettel nyúlunk ezekhez a szövegekhez, mint tennénk azt egy „normál” szerkesztés során, meghagyva a szerzőtársak autonómiáját.
Eszter:
– Eddig szerkesztőként főleg prózai szövegekkel volt dolgom, most viszont inkább lírai szövegeket kaptunk. Ahhoz, hogy felelősen tudjak hozzájuk nyúlni, bele kellett ásnom magam alkotói világokba, amiket enélkül a projekt nélkül talán nem ismernék, és szegényebb lennék nélkülük. Nem beszélve arról, ahogy az alkotók fogadták a javaslatokat. Igazi örömmunka, köszönöm! Köszönjük!
