Mészöly Ágnes
Kritikus tusakodás
(tusa: (fn) irod küzdelem, harc, viadal)
Május huszonkilencedikén a Roham Bárba invitálta a gyermekirodalom és a haladó grafika iránt érdeklődő szakmabelieket, illetve a gyerek-, és illusztrációbolondokat a FISZ, méghozzá a Kritikustusa idei utolsóelőtti rendezvényére.
Ez alkalommal Both Gabi vezette a beszélgetést, Szekeres Nikoletta, Varga Betti és Pompor Zoltán pedig arra vállalkozott, hogy a Könyvfesztre-Könyvhétre megjelenő, csillagnyi temérdek „mesekönyvnek tűnő tárgy” (©Merényi Ágnes) közül szigorú elemzés tárgyává tegye az arra legérdemesebbeket. Illetve azokat a legérdemesebbeket, amelyek már május végére kibújtak a szerkesztőségek és a nyomdák anyaméhéből. Így Schein Gábor Márciusban jaguárok?, Maros Krisztina Az Illatok és Hangok Őrzője és May Szilvia A Fásli Utcai Állatkórház – Újabb esetek című művei leshették – megilletődötten talán – az asztalról, hogyan vélekedik majd róluk a gyermekirodalom-kritikai szakma jelentős szegmense.
Első fogásként Schein Gábor könyvét tette Both Gabi a terítékre. A Móra Kiadó gondozásában megjelent kötetet Rofusz Kinga illusztrálta, nem véletlen tehát, hogy a szöveget többségében méltató – bár a megcélzott korosztály definiálhatóságát megkérdőjelező – néhány mondat után előtérbe kerültek a versekhez készített illusztrációk. Szekeres Nikoletta megjegyzése, miszerint néhány kép akár Magritte-parafrázisként is értelmezhető, mindenképp dicsérőnek tűnt, ám Pompor Zoltán és Varga Betti egyetértettek abban, hogy a kötetnek nem tett jót, hogy gyakorlatilag minden vershez készült egy festmény. Ennyi zseniálisat még Rofusz Kinga sem tud alkotni egy kötetbe, a képek mechanikusak lettek, nem követték a versek stílusváltásait, illetve helyenként szolgaian másolták a szöveget – sorjáznak a hibák, ám alapvetően pozitív marad a kritikusok hangvétele. Both Gabi és Szekeres Nikoletta azt is megjegyzik – természetesen kiemelve, hogy az ifjú olvasók szöveghez és képekhez viszonyulása (tehát ha ne adj’ isten, tetszik nekik) semmiképp sem jelent esztétikai vagy szakmai elismerést, így igazán komolyan sem vehető –, hogy különböző korosztályokba tartozó gyermekeik hosszasan és megelégedéssel hallgatták-olvasták-szemlélték a könyvet.
A beszélgetés ez után Maros Krisztina Csupa Nagybetűvel Írt Című Az Illatok és Hangok Őrzője felé kanyarodik. Both Gabi indítása nem jósol sok jót – már a mű szempontjából. Felolvassa az első néhány sort, majd hozzáteszi, hogy a kissé 
túlírt, negédes, ál-irodalmi stílus a továbbiakban is folytatódik. A szerkesztés hiányosságaira hívja fel a figyelmet Szekeres Nikoletta, hiszen másképp nem maradhattak volna a könyvben koncepciótlanságok, következetlenségek, a szimbolika – mely egyszerre szájbarágós és érthetetlen –, egyszóval hibák, amik még akkor is megkérdőjelezték volna a történet létjogosultságát, ha maga a sztori túllépett volna a rossz szürkeség-jó színesség valljuk be, tényleg kissé (?) elcsépelt toposzán. Pompor Zoltán még épp a megengedhető mértékben spoilerezi a könyvet, hogy rávilágítson: ez a mese híján van mindenféle valódi konfliktusnak és történésnek. Nem tudjuk meg, hogy ami rossz (kockaház, bevásárlóközpont, Tízemeletes), miért is rossz, és ami jó, miért jó (azon kívül, hogy mert csak, mert így megszokott). Szekeres Nikoletta a történet befejezésének dramaturgiai gyengeségére csap le még, és megjegyzi azt is, hogy bár a szerző elismert illusztrátor, a könyv képi világ sem lép túl a sémákon, kliséken. Varga Betti egy konkrét szereplő funkciótlanságát emeli ki, és értetlenkedve teszi fel a kérdést (melyre a többi résztvevő csak érezhető iróniával tud válaszolni): vajon mit keres ez a kötet a Csimota Tolerancia-sorozatában. Hiszen semmiféle kisebbség, vagy speciális élethelyzetben élő csoport nem jelenik meg a könyvben, az a gondolatiság pedig – mondja Pompor Zoltán –, ami a művet jellemzi, nem magyarázza a sorozatba kerülést.
Harmadik fogásként A Fásli Utcai Állatkórház Újabb esetei következnek. May Szilvia meséjét a Cerkabella kiadó jelentette meg, Petrók Ildikó illusztrációival, és Both Gabi már felütésként is egy pozitívummal indít: olyan sajátos hangú szerző kötetét tarthatjuk kezünkben, akinek a neve garancia a különleges, minőségi mesére. És bár ezzel nem ért mindenki maradéktalanul egyet, e könyv megítélése sem ad okot a résztvevők között parázs vitára. Szekeres Nikoletta, bár a szöveget nem tartja hibátlannak, úgy gondolja, hogy működik a könyv: kezébe adható kisebbnek és nagynak egyaránt, vicces, a szerző tudja, hogy hogyan kell egy sztorit végigvinni, és a böngésző-szerű képi világ is rendben van. Pompor Zoltán felsorolja a képi világ lehetséges ihletőit, és elismerően nyilatkozik a kiadó koncepciójáról és a könyv mögött álló nyilvánvaló csapatmunkáról. Varga Betti Both Gabi mellé áll a szerző egyéni hangját illetően, és kiemeli finom humorát, több szintű utalásait, különleges ötleteit, és azt, hogy ez a könyv képes egy alapjában véve félelmetes helyet (kórház) bensőségessé tenni. A könyv illusztrációját illetően is egyhangúlag pozitív a beszélgetésben részt vevők véleménye: a böngésző-jellegű, vicces képek úgy tűnik, mindenkit meggyőztek (kivéve Szekeres Nikit a mackók), annak ellenére, hogy Pompor Zoltán sokallja a fehér, üres felületeket.
Nyilvánvaló volt, hogy bár alig háromnegyed órája folyt a beszélgetés, ennél több vagy mélyebb vitát ez a három könyv nem generál. Az elhangzottak koránt sem volt érdektelenek, sőt, a négy résztvevő személyisége, szakmai hitelessége és nem utolsósorban stílusa élvezetessé tette az eseményt, akár a szakmabeliek, akár a betévedt érdeklődők szempontjából. Mégis, a szervezőknek érdemes lenne esetleg olyan könyvet, könyveket keresniük – esetleg a megszólaló kritikusok véleményét előre kikérve –, melyek a fentieknél sokkal, de sokkal jobban megosztják a szakma jeles képviselőit. Hiszen csak abban az esetben számíthatunk valódi tusára, érvek és ellenérvek ütközéseire, izgalmas szócsatákra – azaz olyan eseményre, ami nem csak a közvetlen érdekeltek, hanem egy jóval szélesebb közönség figyelmére is teljes joggal tart számot.
Főoldal
2014. június 05.
