Cserháti Hajnalka
Twinkle, twinkle
Alice Briére-Haquet eredetileg művészettörténetet és irodalmat tanított Caen-ben. 2008-ban, fia állandó felügyeletet igénylő betegsége idején kezdett el írni. Egy évvel később, tanári állását feladva, az írásnak szentelte minden idejét. Jelenleg három gyermekével, olasz ajkú férjével Írországban él. Legnagyobb lányával együtt tanul csellózni, valamint összehasonlító irodalomból készül doktorálni a Sorbonne-on. Könyvei elég sokrétűek, korosztályt, témát, műfajt tekintve egyaránt (mese, ismeretterjesztő, sajtó, e-book, kamasz regény, fordítás). Meggyőződése, hogy a gyerekeknek bármely témáról lehet írni, ha a legegyszerűbb szavakat használva "kristálytiszta" lesz számukra a szöveg.
A gyerekirodalom kellékei közül kedveli az örömteli befejezést, az optimizmust, azt a fajta szabadságot, amit a gyerekek nyitottsága, a részünkről abszurd dolgok teljes elfogadása tesz lehetővé. Erre remek példa a hercegnő története, aki nem szerette a hercegeket. (La princesse qui n'aimait pas les princes, ill. Lionel Larchevêque, Actes Sud Junior, 2010)
Előszeretettel alkalmaz rímeket, bár több alkalommal is próbált már – olykor kiadói kérésre – felhagyni vele: nem sikerült. A rím rákényszeríti, hogy megtalálja a legmegfelelőbb szót, amely értelmét, hangzását tekintve is megállja a helyét. Rendszeresen blogol, gyakran kér olvasói segítséget, ha egy leendő főszereplő karakterét kell kiválasztani, vagy ha épp egy frissen megírt szöveget illetően külső megerősítésre van szüksége. Legutóbb egy olyan ábécét állított össze, melyben saját tapasztalatai alapján, 26 betűhöz kapcsolódóan összegyűjtötte a leendő gyermekkönyvszerzőknek szóló legfontosabb teendőket, tanácsokat. Alice nyitottságát tükrözi, hogy blogjára meghívott egy illusztrátort is, készítse el ugyanezt az ábécét a "képszerzők" számára.
Nagy rajongója a sokszorosító grafikának, s gyakran előfordul, hogy kifejezetten egy illusztrátor számára ír. Így alakult ki az egyik legtermékenyebb munkakapcsolata Olivier Philipponneau-val, aki fametszeteket készít. Tavaly ősszel jelent meg negyedik közös könyvük, a Zászlófestő (Peintre des Drapeaux, Frimousse, 2012). Együtt készítették Renversant! című kiadványukat is, melynek nincs könyv eredetije, kifejezetten az Ipad adta lehetőségekhez szabottan alakították ki a horizontális, vertikális, kicsi, nagy fogalma köré épülő tartalmat.
Elég sűrűn jársz Franciaországba. Hogy tekintesz Írországra? Mint munkahelyre? Szeretnél írni az ír gyerekeknek? Ismernek Írországban, mint szerzőt?
A könyveim itt nem kaphatóak. Az angol nyelvű fordítások az amerikai piacra kerültek. Eleinte sajnáltam, ma már egyáltalán nem. Így itt anyaként funkcionálok, Franciaországban pedig havonta egyszer íróként. De szeretnék majd írni Írországról. A modernséggel keverednek itt a hagyományok. Kultúrája, derűs népe, földje kedves számomra.
A gyerekeid milyen nyelven olvasnak?
A családi könyvtárunk alapvetően francia nyelvű, az iskola angol nyelvű, a vakáció alatt pedig az olasz nyelvé a főszerep. Idehaza mindhárom nyelvet használjuk, persze nem tudatosan.
Elkezdtél csellózni tanulni. Van-e már valami hozománya? Hatni fog az írásra? És fordítva?
Háromhónapnyi tanulás után még korai erről beszélni. Szükségem volt valamilyen radikálisan eltérő tevékenységre, ami gondolkodás nélküli, de koncentrált figyelmet igényel, amit akár egyedül is gyakorolhatok. Arról nem is beszélve, hogy mekkora öröm a családdal együtt eljátszani Twinkle, Twinkle Little Star-t! Nem tudom, hogy hatni fog-e az írásra, de az biztos, hogy a szövegeim révén támadt ez a szükségletem. Most épp a Père Castor Kiadónak írok egy mini regénysorozatot, melyben a kis főhős felfedezi a muzsikálás előnyeit. Az ő öröme, apró nehézségei, és fokozatos fejlődése ösztönzött, hogy megtegyem ezt a lépést a zenélés felé.
A blogrollodon magyar illusztrációs oldalak is szerepelnek, jársz a bolognai könyvvásárra. Kialakult valamiféle képed a magyar illusztrációról vagy a magyar gyerekkönyvekről?
Ahogy a gyerekirodalmat, úgy a gyerekeknek szóló képi világot sem ismertem, mikor öt évvel ezelőtt elkezdtem írni. Bevallom, arra sosem figyelek, hogy egy-egy illusztrátor milyen nemzetiségű. A kép az, ami elbűvöl, és azoknak nincs nemzetiségük, mint ahogy a zenének sincs.
*
Célia 2003-ban szerezte meg illusztrátor végzettségét, a szakmai körökben igen elismert Lyon-i Émile Cohl Iskolában. Már első könyveitől felismerni munkáit jellegzetes színeiről, házairól, a nyírfákról, díszkövekkel kirakott terekről, sityakokról, díszített textíliákról. Alice Brière-Haquet-val ezidáig három közös könyvük jelent meg, időrendben legelső a Nagy, Közepes és Kicsi (Grand, Moyen, et Petit, Frimousse, 2009).
Formátuma, képi világa, szövege rokon a magyar kiadású könyvvel. De első forgatásakor talán meghökkenne a hazai olvasó, a lapok ugyanis grammsúlyukat tekintve nem sima könyvlapok, már a karton kategóriájába tartoznak. Célia nem használt üres, fehér felületeket, színeit összhangban tartva egy bizonyos tartományra redukálta azokat. A textúrák adta vibrálást figyelembe véve a tipográfia is igyekszik támogatni az olvasót: ha szükséges, variálja a betűk vastagságát.
Ezen előzmények után 2010 februárjában jelent meg a Pierre (et) la Lune (Péter (és) a Hold). Az és szócskát a kiadó javaslatára elhagyták, így maradt a Péter a Hold cím. Három év alatt közel 15 nyelvre fordították le.
A könyv kapcsán az illusztrátort, valamint Kiss-Pálvölgyi Lídiát, a General Press Kiadó irodalmi vezetőjét faggattam.
Hogy született meg a könyv?
Célia: Alice-szal a Café Salé-n (illusztrációs fórum) ismerkedtünk meg. Én éppen szerzőpárt kerestem, ő már munkakapcsolatban állt az Auzou kiadóval. A harmadik, nekem szánt szövege volt Pierre la Lune. A kiadó ezúttal rábólintott, hogy én illusztráljam.
Mit gondolsz, miben rejlik Pierre ereje?
Célia: Bár első olvasásra egyszerűnek tűnik a szöveg, mégis, tökéletes a szerkezete; indul a bonyodalommal, folytatódik több, eredménytelen próbálkozással, óriási bánattal. A visszatérés hozza magával a megoldást, a „megkönnyebbedést". Ez a struktúra segítette kialakítani a képek ritmusát is.
A könyvnek óriási sikere van. Mi lehet ennek a titka?
Alice: Igen, több mint 15 nyelvre fordították le, pontos adataim nekem sincsenek. Fenomenális érzés végiglapozni az idegen nyelvű példányokat, látni, ahogy a borító szinte átlényegül a különböző írásjelektől. Mindig meghatódom, mikor az édesanyámnak szóló ajánlást más népek nyelvén olvasom.
Más oldaláról nézve a könyvet, már vegyes érzelmeket táplálunk vele kapcsolatban. Sajnos kevés olvasói visszajelzést kapunk, a fordítások minőségéről sincsenek információink. Az olaszban elég sok zavaró részletet fedeztünk fel. És végezetül: mindketten zöldfülűként írtuk alá az első szerződéseink között ezt is, igen rossz feltételekkel.
Technikailag mit kell tudni a képekről?
Célia: Fehér, papír alapra festettem. A teljes oldalpárt kitöltő képek esetén készítettem egy fekete, sima alapfelületet, amire a sötéttől a világos felé haladva vittem fel a színeket. Kivágott képi elemeknél ugyanez történt, csak épp egy sziluettből kiindulva.
*
Kérem, mesélje el nekünk a magyarországi megjelenés történetét!
Kiss-Pálvölgyi Lídia: A Pierre La Lune magyarul Lehoznám neked a Holdat címmel jelent meg tavaly ősszel. A kötetre Bolognában, az évente megrendezésre kerülő, neves gyermekkönyvvásáron bukkantunk. A francia könyvekre mindig érdemes figyelni: meseszépek, bátrak. Ennek a kötetnek is egyszerre bájosan bumfordiak és lebegősek az illusztrációi.
Mennyiben jelentett nehézséget a magyar átültetés?
A szöveg tekintetében nagy segítséget jelentett, hogy Baranyi Ferenc költő, műfordító elvállalta a versek magyar nyelvre átültetését, így valóban sikerült visszaadni az eredeti versek ritmusát, hangulatát. A kötet formátumában eltérhettünk az eredetitől, a kicsit kisebb alakkal próbáltunk a magyar szokásokhoz igazodni.
A francia kiadó milyen mértékben szabott feltételeket? Például előírás volt-e, hogy hol legyen a könyv nyomtatva, milyen legyen a tipográfia, milyen papírt használjanak? Igényelt (volna) a képi anyag némi változtatást?
Mivel beleszerettünk mind a kötet csodaszép képeibe, mind a történetbe, ezért eleve nem változtattunk volna a megjelenésen, a tipográfián. A papír minősége egy ilyen kiadványnál kiemelt fontosságú, ebben is követtük a francia kötet mintáját.
Tervezik-e, hogy a szerzőtől más műveket is kiadnak?
Egyre nehezebb a válogatás a külföldi könyvek közül, egyik szebb, mint a másik. Bizonyos sorozataink, például a Pettson és Findusz-, a Beatrix Potter-könyvek, a Morris, a titkos ügynök darabjai is mutatják, hogy ha megszeretünk egy szerzőt, egy illusztrátort, szívesen visszük tovább a könyveit. Az olvasók, egy-egy sorozat rajongói nagyon örülnek, ha egy megkedvelt szerző vagy illusztrátor újabb könyvei kerülnek kiadásra. A szerző, Alice Briére-Haquet sokféle stílust képviselő illusztrátorral dolgozott együtt eddig megjelent kötetein, mi pedig fontosnak tartjuk azt is, hogy újabb és újabb típusú könyvek itthoni megjelenéséhez biztosíthassunk teret. Amennyiben úgy látjuk, a magyar olvasóközönség annyira megkedvelte a szerzőt, mint mi, feltétlenül megjelentetjük további könyveit is.
