Megkérdeztük Nádasdy Ádámot
Legújabb kötetében – ami harmadik a Shakespeare-drámákat tartalmazó könyvei sorában – három színdarabot tesz közzé. Úgy tudom, régi vágya volt, hogy Shakespeare-t fordítson. Ez a belső késztetés, kíváncsiság indítja el a munkát egy-egy soron következő darab esetében, vagy mindig szükség van a színházi felkérésre, ami ösztönzőleg hat?
Mindig színházi felkérésre fordítok színdarabot. Van ennek gyakorlati oka is: rendetlen munkaszervező vagyok, rapszodikusan jön az ihletem és a munkakedvem; ezen nagyon sokat segít a határidő és a rendező, aki várja felvonásonként a szöveget. Szóval fegyelmez és kordában tart. De szellemileg is inspirál, hogy van „címzettje” a munkának, aki reagál, dicsér vagy fanyalog, kérdez és válaszol.
A kötetben található drámák közül a legkorábbi a Szentivánéji álom, melyet először 1994-ben a Katona József Színház mutatott be Gothár Péter rendezésében. Legújabb pedig a Lear király, ezt Telihay Péter és a nyíregyházi színház felkérésére készítette el. Milyen alapvető különbségek látszódnak, ha vannak ilyenek, a két fordítás között eltelt másfél évtizedben fordítói szemléletét, módszerét és a shakespeare-i szövegvilághoz való viszonyát illetően?
Az említett két darab annyira különbözik, hogy nem tudom, mennyi az énbelőlem eredő különbség és mennyi a korai (Szentivánéji) és késői (Lear) Shakespeare-ből. De tény, hogy talán fanyarabb lettem, és bátrabban keverek maibb, modernebb elemeket a szövegbe. A Lear királyban például a dühös Goneril hercegnő így beszél apja dáridózásáról: „Éjjel-nappal csak bajt csinál nekem, percenként újabb botrányt produkál.” A humort is vaskosabbra, szabadabbra csinálom, mint régebben. De ne feledjük: a Szentivánéji alapvetően mese, rengeteg rímeléssel, zeneiséggel – a Lear nem ilyen.
Az ön által fordított Szentivánéji álom és a Hamlet több színházban bemutatásra került. Az előbbi színdarab jelenleg Szombathelyen, az utóbbi a Nemzeti Színházban látható. A próbafolyamatban konzultálnak önnel a soron következő előadások rendezői, esetleg kérnek bizonyos kiigazításokat?
A próbafolyamatba én nem kapcsolódom be, ezt nem is kérik tőlem. Az olvasópróbára – amikor tehát a színészek egy asztal körül ülve először találkoznak a szöveggel – el szoktam menni, de azután már csak a főpróbára és a premierre. Kiigazítást néha valóban kérnek, van olyan, hogy a rendező vagy a dramaturg a próbák során megkeres, hogy egy-egy sort, mondatot írjak át, mert – mondjuk – ifjúnak nevez a szöveg valakit, akit az adott produkcióban javakorabeli színész játszik, s akkor hozzá kell igazítani a szöveget. Egyébként a szombathelyi Szentivánéji álom (Mohácsi János rendezése) csak részleteket használ a szövegemből, tehát nem mondható, hogy az én fordításomban játsszák. A Nemzeti-beli Hamlet (Alföldi Róbert rendezése) teljesen az én szövegemmel megy.
Számos kihívást rejthet magában a Shakespeare-drámák fordítása, de úgy képzelem, a legnagyobb feladvány talán az, hogyan lehet a költői nyelvezetet mai megszólalássá tenni úgy, hogy a líraiság ne vesszen ki a szövegből. Jól gondolom?
Nehéz kérdés, hogy mennyi a líraiság Shakespeare-nél. Van persze az is, ahogy minden van az ő darabjaiban, mert ő mindig dúskál a stílusokban, szövegfajtákban. A fordító lelkületén is múlik, mire rezonál, mit domborít ki. A kiváló Mészöly Dezső, aki nálam líraibb alkat volt, a Shakespeare-fordításaiban zeneiséget (ha tetszik: a líraiságot) domborította ki. Számomra a legnagyobb feladvány a pontosság, hogy ugyanazt a hatást érjem el, amit annak idején ő kívánt elérni. Ha lírait, akkor azt, ha érdeset, ha vulgárisat, ha pöffeszkedően nagyzolót, akkor azt. A Shakespeare-darabok nyelvezete sokkal inkább drámai (azaz működés-centrikus), mint költői: ő nem Schiller vagy Racine.
Mit gondol, a könyv kontextusába helyezve hogyan működnek ezek a szövegek? Miért fontos egyáltalán a nyomtatott formájú megjelenés?
Hogy hogyan működnek az olvasó számára, ezt nem tudom megmondani. Én nemigen szoktam színműveket olvasni, megnézni annál inkább. A megjelenés persze fontos, hogy akiknek dolga van vele – mert színre viszik, mert tanítják, mert tanulniuk kell róla, mert utána akarnak nézni valaminek –, azok kézbe vehessék. Egy klasszikusnál fontos, hogy jól hozzáférhető legyen. És nyilván sokakat az olvasás is magával ragad. Lábjegyzeteket is csináltam, hogy segítsem a szöveg megértését.
Sokat kivesz önből egy-egy hasonlóan nehéz fordítói munka? Marad energia a versírásra?
Sokat bizony. Jelenleg Dante Isteni Színjátékán dolgozom (a Pokol már kész van, most a Paradicsomot fordítom), és meg kell vallanom, alig marad versírásra energiám. Hiszen százával rovom a verssorokat mint fordító, nehéz akkor megszólalnom a saját hangomon. De nem bánom, mert akiknek a szócsöve vagyok, azok jó szerzők.
(Ménesi Gábor)
