Darvasi Ferenc
„Őrület, őrület, de van benne rendszer..."
Egressy Zoltán: Most érsz mellé. Történetek esernyő nélkül
Egressy Zoltán novellái egy rugóra járnak - ez a Most érsz mellé első darabjait olvasva rögtön nyilvánvalóvá válik. A szám szerint tizenhét történet telis tele van ismétlődő témákkal, motívumokkal, szerencsére azonban a szövegek nem csak együtt, hanem önállóan is megállják a helyüket. Nemcsak a témák, motívumok bukkannak újra és újra elő, hanem a szereplők is - ez még szorosabbra szövi a hálót az írások közt. A hősök több okból is különleges karakterek. Például a narrációs technika miatt: mindegy, hogy éppen egyes szám első vagy harmadik személyben mesél az elbeszélő, a legtöbb esetben még azt is nehéz rekonstruálni az alapinformációk hiányában: kiről szól a történet, ki beszél és kihez? A szövegek címzettje gyakran valamilyen egyes szám második személyben megszólított alak - hogy aztán kiderüljön, igazából nincs is címzett, nincs hallgatóság, hanem egy belső monológot követhetünk. Bizonyos esetekben pedig az, aki előadja a históriát, nem is ember: az Apában a Hold, a Jössz, mint az életben az őrangyal osztja meg velünk a gondolatait (angyal elbeszélőként és szereplői pozícióban is feltűnik itt, utóbbiként az Erdőben).
Egressy hősei enigmatikusak, nem-átlagosak. Alig tudunk meg róluk néhány konkrétumot, viselkedésük és lelki alkatuk is különleges. Általában a belső világukban reménytelenül elveszett, becsavarodott, bolond(os), mániákus figurák, akiket mind valamilyen rögeszme űz, hajt előre. Legtöbbször a szerelem rabjai, legyen szó akár egy régi vagy egy új kapcsolatról, pontosabban: annak tönkremeneteléről. A szerző iróniával párosítja az érzelmességet, hogy a végeredmény - az egyik szereplőjének a szókapcsolatával élve - ne legyen „lófasz szappanopera". Szükség is van erre, mert az elbeszélések olykor tényleg a giccshatárt ostromolják, már-már szentimentálisak: ilyen a Tátorján a történet végi romantikus gyilkossággal és öngyilkossággal; vagy az I hold you tight, melynek szerelmi históriájában egy fiú és egy lány a másikat nem is ismerve, de valami belső megérzésnek, sugalmazásnak engedelmeskedve keresik egymást. Az érzelmek ráadásul sohasem csillapodnak le teljesen, az idő nem old meg semmit: a Záróvonalban 30, a Tátorjánban 40 év sem elegendő elfeledni a múltat.
És ha már itt tartunk: a Most érsz mellé egyik kulcsmotívuma a felejtés, illetve: az arra való képtelenség. Itt senki nem képes túltenni magát az emlékeken, s az azokat kísérő bűntudaton, lelkiismeret-furdaláson. Majd' mindenki a múltja elől menekül. Így tesz már a kötetet nyitó Erdő elbeszélő-hőse is, aki nyugtalanságában egy amolyan dantei erdőbe veti be magát (az erdő motívuma később is vissza-visszatér, akár a Holdé vagy az álomé), miközben a megoldatlan szerelmi életén töpreng. Nem különb a Simona hazavisz bármikor hősnője sem, aki a csalódások emlékétől menekülve ad hoc jelleggel lemegy a Fekete-tengerhez, hogy aztán ott bevallja: „fogalmam sincs, miért jöttem ide". Számtalan ilyen útról, céltalan nyaralásról vagy éjszakai autózásról olvashatunk, melyek nyilvánvalóan mind az eltévelyedés metaforájául szolgálnak.
Gödörbe került életek, tragédiák uralják ezt a prózavilágot. És erőszakos cselekedetek: egészen bizarr a Táncoltass, melynek virágárus hölgyéről csak a végére derül ki: már három férfit tett el láb alól és temetett el kertjében. De A város ilyenkor már részeg, a Tátorján és a Most örülök neked is gyilkossággal és\vagy öngyilkossággal végződik. Sok a félbolond, vagy az őrült címkét is kiérdemlő szereplő. Ezek a figurák eleve fogékonyak erre a témára, érdekli őket az elmeháborodottság mibenléte. A Táncoltass hőse a bomlott elme természetével foglalkozó könyvet olvas, a Most örülök neked egyik passzusa meg imígyen szól: „Ezen gondolkodott egész nap, az Ördögökön, hogy mibe is roppant bele a főhős, megfogható-e pszichológiailag az a pont, ahol elég valamiből, a szégyen, a lelkiismeret-furdalás gyűri-e le az embert vagy valami más". A szereplők módosult tudatállapota teszi lehetővé a gond nélküli átjárást a reális(nak tűnő) és az irreális, a valós(zerű) és a képzeletbeli között.
Magyarázatra szorul a könyv kissé talányos címadása is. A főcím utalhat a novelláknak arra a már említett sajátosságára, hogy szép lassan összeérnek, egymásba fonódnak, de persze azokra a szövegeken belüli konkrét szituációkra is, amikor a szerelmét hajszoló alak szembetalálkozik imádottjával és - ami ezzel azonos - lelki nyomorba döntőjével az utcán. A tudatos felépítést, profi szerkesztést látva nem lehet véletlen, hogy egy olyan könyvben, ahol a szerelmesek egymás nélkül, társtalanul bolyonganak a világban, éppen a 9., tehát a kötet közepén elhelyezett történetben esik meg végre a találkozás. Az alcím pedig a kilátástalanságot sugalló, folyamatosan hulló esőre, valamint a szereplők elesettségére, védtelenségére utal - lásd a Permet egyik mondatát: „Mióta Éva elhagyott, nekem nincs esernyőm".
De a felvázoltakon túl is érdemes még egy keveset beszélni a Most érsz mellé szerkezetéről. Ha sorban olvassuk a történeteket - és ebben az esetben érdemes így tennünk -, előbb csak az tűnik fel, hogy többnyire ugyanazokra a témákra, motívumokra épülnek a novellák. Aztán az utolsókba vissza-visszaszivárognak a korábbi elbeszélések alakjai is. És ha már fentebb is eljátszottam a számokkal (a kötet közepére helyezett találkozás kapcsán): az sem tűnik véletlenszerűnek, hogy éppen a tizenharmadik írás, a Mi lesz a betegségem? az, ahol a főszereplő - aki tulajdonképpen maga az ördög -, miközben mintha ugyanazt a könyvet olvasná, mint mi, így gondolkodik el: „ha igazán jó csávó lenne az író, összebonyolítaná a szereplőket valahogy (...) vissza kellene hoznia néhány motívumot, tárgyakat, embereket, egy autót például és pár mellékszereplőt, találkozzanak egymással egy másik sztoriban...". És aztán - mintha a Most érsz mellé az ördög vágyai szerinti írásokat tartalmazna, vagy mintha az alkotás tevékenysége a sátántól való tevékenység lenne - ez a „kérés" meghallgatásra talál. A Permetben felbukkan a Záróvonal Vertesz Abája, a Csóksemmi tengerésze; de az Ez a ruha nem tetszik, a Most örülök neked és az I hold you tight is tele van más és más perspektívából feltüntetett, vissza-visszatérő alakokkal. Egressy Zoltánt eddig alapvetően drámaíróként könyveltük el, de a remekül szerkesztett, valóban egységes kötetként funkcionáló Most érsz mellé azt bizonyítja, hogy novellistaként is komolyan kell vennünk őt.
Megjelent a Bárka 2010/2-es számában.
A legfrissebb Egressy Zoltánhoz kapcsolódó anyagok a barkaonline.hu oldalon:
Részletek Egressy Zoltán Az Isten lába című drámájából
Szepesi Dóra beszélgetése Egressy Zoltánnal
