Wehner Tibor
Munkácsy, Schéner, Gubis
– Szobrok a tetőn
BMZ festőművész-portréi a békéscsabai Munkács Mihály Múzeum felett
Háztetőn szervezett és lebonyolított nevezetes rock-koncertekről már megemlékezhetnek a művészeti évkönyvek – így a Beatles együttes 1969. január 30-án a londoni Apple-székház tetején csapott egy fergeteges bulit –, de tetőzeten rendezett művészeti kiállítást nem nagyon jegyez a kultúrhistória. Ha beírjuk a Google-keresőbe a háztető-kiállítást, akkor csak a Hegedűs a háztetőn zenés játék és a napelem-szerelési hirdetések találatai ugranak be, vagyis leszögezhető, hogy Baji Miklós Zoltán, BMZ megint ismeretlen területre tévedt, illetve pontosabban ismeretlen terrénum felfedezésére vállalkozott: az átmeneti, az ideiglenes, az időszakos épületszobrászat területét vette célba a 2010-es évek óta kibontakozó téglaszobrászati törekvéseivel, és ezúttal a téglaszobrászati műegyüttesének legújabb kompozícióival. És hová máshová kerülhetnének Békéscsaba jeles festőművészeinek szobrai, ha nem a város múzeumának homlokzata fölé? Van valami mély szimbolikus mozzanat abban, ha a szobortalapzat maga a múzeum.
És nemcsak az épületszobrászat új szerepkörbe és meglepő összefüggésrendszerbe helyezett produktumaiként jelennek meg előttünk a BMZ által meghökkentő módon megformált festőművész-portrék, ugyanis ezek a művek egyszersmind olyan alkotások, amelyek a tradicionális szobrászati szellemet, a jelenkori konvencionális emlékállítási metódust is a múltba utalják. Itt volt az ideje, hogy valaki végre felülvizsgálja és megújítsa a dacosan álldogáló, majd később az oly derűsen egy-egy padon üldögélő-elterpeszkedő kivételes egyéniség, a példamutató nagy ember szobrászati megidézésének unalomba fulladó típusait. Hogy leszámoljon a bronzzal és a mészkővel, és hogy a megszokott szilárd anyagok mellett búcsút intsen a jól bevált technikáknak is, és ami a legfontosabb, ami az igazán fontos, hogy radikális szemléleti reformot hajtson végre.
Végső soron portrészobrokkal, egészalakos portrékkal szembesülhetünk. Valós, a régmúltban és a közelmúltban élt és tevékenykedett három művész alakjával: a világhírű Munkácsyval, a festő-garabonciás Schénerrel és a mítoszépítő Gubissal, akiknek – talán csak a véletlen műve – a keresztnevük azonos: Mihály. Szorosabban összeköti őket nevüknél a békéscsabai kötődés: a születésük, illetve felkészülésük, pályájuk egy-egy fontos, csabai szakasza és mozzanata, amely révén oly súlyossá alakult, elmélyült a munkásságuk által teremtett regionális művészeti tradíció. A keresztnevek azonosságának látszólagos okán BMZ a nagyok, a kivételesek, a kiemelkedők, a nagyszerűk sorába, ebben az esetben Munkácsy Mihály mellé felvette, felemelte Schéner és Gubis piktor urakat, a klasszikus festőfejedelem mellé a két modern, az avantgárdok csapatában munkálkodott nagyságot, azt sugallva, hogy itt egy összefüggő, szerves történetről, a művészet történetéről kell beszélnünk, amelyben – a minőség, a kvalitás-mérce alapján – egyenrangú szerepű és jelentőségű a klasszicitás és a modernitás.
BMZ súlyos B30-as blokktéglák elemeiből – modulszerű rendszert alkotva – építi fel alakjait úgy, hogy hol sima, zárt felületeket, hol a tégla szerkezetét láttató, megnyitott, áttört rácsos közegeket tár a szemlélő elé. Az egymáshoz kapcsolt zárt és nyitott hasábok konstruktív, kissé merev formarendje révén robusztus, robotszerű, tagbaszakadt, szembeforduló alakok állnak előttünk, akiknek időtlenségbe emelkedő létezésmódját statikus testhelyzetük is nyomatékosítja: nincs kilépő, a teljes testet megmozdító, az előzményeket és következményeket hordozó-sűrítő mozdulat, nincs a plasztikát elevenné avató kontraposzt. Nincsenek gesztusok. BMZ marcona tégla-alakjai az archaikus görög szobrászat mozdulatlanságba dermedt idoljainak emlékképeit, s azok archaikus-klasszikus eszményét idézhetik emlékezetünkbe, amely eszmény – egymástól eltérő módon, de mégis egységesen jelenvalón – a megjelenített művészek munkásságának, festészetének, művészetének egyik fontos jellemzője, meghatározó tényezője, mozgatórugója.
Tehát nem fellengzős emlékmű-szereplők szobrai készültek BMZ műhelyében, hanem nagy festőink esendő, morcos, bumfordi, szerethető képmásai, és így elmondhatjuk, hogy furcsa módon megtestesített alakjuk által szellemiségük is megérkezett Békéscsaba épületei közé és – a művész nagyvonalú adományaként – a Munkácsy Mihály Múzeum gyűjteményébe. Úgy tűnik, most néhány pillanatra súlyos terheiket könnyedén hordozva a szoboralakok megpihennek a múzeum tetőzetén, de csak azért, hogy aztán tovább szárnyalhassanak a város felett, a művészet mindent meghódító, fenséges lendületével. Csak abban reménykedhetünk, hogy nem tévesztjük most már őket szemünk elől, hogy nem tűnnek el majd a tágas, végtelen levegőégben, vagy ha mégis, akkor azért majd újra meg újra visszatérnek közénk.
(Elhangzott BMZ 3M ünnepe címmel a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum épületének tetőzetén elhelyezett festőművész-szobrainak bemutatóján, 2021. október 6-án. A szöveget illusztráló képanyagot Krajcsó László készítette és Baji Miklós Zoltán bocsátotta a Bárka folyóirat rendelkezésére.
