Ilia Mihály
Könyvek az asztalon
A nagy és átláthatatlan könyvtermésből néha fontos könyveket sodor a véletlen az asztalomra, olvasásuk közben olyan jelenségekre bukkanok, melyeket jónak látok leírni. Ebben a sorban most ilyen könyvekről és jelenségekről lesz szó.
1. Lengyel András (Békéscsaba,1950) művelődéstörténész, a Kosztolányi- és József Attila-kutatás jeles személyisége, a szegedi Móra Ferenc Múzeumnak éppen a napokban nyugdíjazott munkatársa gyűjtötte össze Kosztolányinak A Hétben név nélkül megjelent írásait: Kosztolányi Dezső: Innen-onnan. Írások A Hétből 1908-1916. Nap Kiadó, Budapest, 2010. Az Innen-onnan rovatcím, ebbe olyan jelentős írók írtak, mint Ignotus, Cholnoky Viktor, Schöpflin Aladár, Ambrus Zoltán, Kóbor Tamás és mások. Az írások alatt ritkán szerepel szerzői aláírás, jelek vannak, sőt néha azok se. Lengyel a Kosztolányi-írásokat sok, apró filológiai, tárgyi fogódzó alapján azonosította, nyelvi jellegzetességeket vett figyelembe, a szabadkai utalásokat Kosztolányiénak tudja (jogosan, hiszen a szerzők közül őt érdekelhette leginkább a bácskai szülőváros), kedvelt nevek, barátok nevei, kedvelt tárgyak vallanak a fiatal Kosztolányi szerzőségére. A szakmán kívüli olvasót alig érdekelhetik ezek a filológiai bravúrok, de ne menjünk el szó nélkül mellettük, mert a későbbi Kosztolányi névtelen írásai ügyében éppen Lengyel folytat vitát (Pardon rovat). Az Innen-onnan rovat A Hétben különös jelentőséggel bír a magyar irodalom történetében, hiszen a kutató sejtése szerint a Nyugat szerzői edződnek itt az írásra, nem is a szépirodalomra, hanem arra, hogy miként lehet a mindennapi élet valóságát, véletlenjeit írásba venni, a jelenségen túli jelentését megfogalmazni. Ebben Lengyel szerint fontos szerepe volt Kiss Józsefnek, A Hét főszerkesztőjének, akit a szaktudomány mindig csak költőként idéz, de az írónevelő munkáját csupán anekdotákból ismerjük, behatóan éppen Lengyel András utal erre a mostani gyűjtemény előszavában.
A fiatal Kosztolányi nagyon gazdag, színes világa ismerszik meg az Innen-onnan rovatból. Regényeinek és későbbi verseinek témái bukkannak föl az írásokban, de ami talán még ennél is érdekesebb: olyan mély valóság- és korismeret, amit a fiatal költőről nem nagyon emlegetett eddig a szakma sem. Kedves témái közül említsük meg a röpülést. De ő nem Bleriot teljesítményét emlegeti (aki 1909-ben repülte át a La Manche-csatornát), hanem a magyar kísérleteket figyeli, sikereket és kudarcokat. Kedvenc magyar repülője Witmann Viktor, aki Karinthy Frigyessel is kapcsolatban állt. Érdekes, hogy ebben a kisprózában, jegyzetekben Kosztolányi nem mitologizálja a repülést (Ikarosz), mint kortársa, Juhász Gyula, de a hősiességet, bátorságot sem tagadja meg az úttörőktől. Úgy látszik, Kosztolányi családjában a repülés erősen foglalkoztatta az ifjabb nemzedéket, hiszen Kosztolányi unokaöccse, Csáth Géza szerzőtársa volt Munk Artúrnak és Havas Emilnek, akikkel közösen írták A repülő Vucsidol c. tárcaregényt (1906), amely egy szabadkai vonatkozású repülés története.
A fiatal Kosztolányit erősen foglalkoztatják a diáköngyilkosságok, általában a diákélet. Ugyanilyen intenzív érdeklődést tanúsít a cselédlányok öngyilkossága, ezeknek a nagyvárosi páriák esett sorsa iránt is. (Mindkét előbb említett téma majd a későbbi Kosztolányi-regényekben nyer nagyobb művészi kifejezést. De az elsődleges élmény, a legkorábbi megfogalmazás itt van.) Különleges alakja ezeknek az írásoknak a színésznő (ebben nagy a rokonsága ezeknek az írásoknak a kortárs Juhász Gyula-írásokkal). A fiatal szerző más szerzőket, írókat idéz, mintegy árulkodó jeleit annak, hogy milyen az irodalmi tájékozottsága: Rostand, Wilde, DAnnunzio, Verlaine, Carmen Sylva; megértéssel ír a már a maga korában is elfeledett Zboray Aladárról. Valószínű, hogy az orvostanhallgatókról, a Lombrosoról, a lélektani jelenségekről szóló írások inspirálója Csáth Géza lehetett, bár éppen Lengyel András írta másutt, hogy a fiatal Kosztolányi nagyon korán megismerkedik a korszak divatos lélektani irányzataival. A házasság válsága, a bukott nő, az utcalányok sorsa, a nagyvárossá vált Budapest mindennapjainak világa, a cigányprímás tervezett szobra és a cigányzene mind-mind Kosztolányi figyelme körébe kerül. Kuriozitások és mély életelveket hangoztató jegyzetek váltakoznak e gyűjteményben, melynek legfontosabb tanulsága, hogy láthatóvá teszi a későbbi nagy művek forrásait.
2. A magyar olvasó nincs elkényeztetve ukrán irodalmi ismeretekkel, a fordításirodalom nem túl gazdag, a kárpátaljai magyar irodalom és az ukrán irodalom kapcsolatai szinte alig láthatók, tudhatók. (Pontosítom: én nem tudom. Nem ismerem.) Nagy örömömre szolgált, hogy Vári Fábián László a ruszin és ukrán népballadákat fordítja magyarra. Kocsis Mihály szegedi szlavista barátom jóvoltából kerül az asztalomra ez a kötet: Kárpátokon innen és túl. Kortárs ukrán kispróza. Ungvár,2009. Kiadója a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége. A fordítók: Balogh Csaba, Barát Mihály, Béres Barna, Kudla György, Nigriny Szabolcs, Tárczy Andor.
Azért írtam ide a fordítók teljes névsorát, mert a kötetben az írások alatt, de tartalomjegyzékben sincs jelölve, hogy melyik írást ki fordította. Utóbb jutott el hozzám Kudla György Kocsis Mihályhoz írott levele, ebből kiderül, hogy a legtöbb novellát KGy fordította. A kötetet összeállította és a magyar olvasó számára ajánlást írt hozzá Petro Hodanics, az Ukrán Nemzeti Írószervezet kárpátaljai szervezetének vezetője. (Azért is írom ide ezt, mert érzékeltetni akarom, hogy protokollárisan is hangsúlyozott kiadványról van szó.) Az impresszumban van egy érdekes megjegyzés, a szerzője nincs jelezve, így szól: „Jelen antológia olyan kortárs ukrán írók novelláit tartalmazza, akik olyan vidékeken élnek, melyek egykoron az Osztrák- Magyar Monarchia részei voltak. A maga nemében úttörő munkát tart a kezében az olvasó, hiszen hasonló gyűjtemény még sohasem látott napvilágot." Ez a megjegyzés (nem szó szerint így) benne van Petro Hodanics ajánló előszavában is azzal a gondolattal nyomatékosítva, hogy „[k]özös múltunkat nem tagadhatjuk le". Ezek a mondatok a válogatás szempontjairól is tudósítanak, de sokkal többet jelentenek annál, hiszen egy sokáig eltagadott regionális szellemi összefüggést tudatosítanak nem is elsősorban az ukrán közvéleményben, hanem hírt adnak egy jelentős szemléletbeli változásról a magyar olvasó számára. (Akinek ez természetes volt mindig, leszámítva néhány évtizedet, amikor erről nem lehetett írni és beszélni, tekintettel a „szomszédok érzékenységére".)
A válogatásban túlnyomó többségében ukrajnai írók szerepelnek, de van néhány szerző a szlovákiai ukránok közül is. Ez is jelzi a változást: a nemzetiségi ukrán irodalmat az egyetemes ukrán kultúra részének tekintik, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia régiójában való jelenlétét figyelembe veszik. A novellákban már kevés utalás van a háborús élményekre, szinte csak egy szól teljesen erről, de több helyen van apróbb mozzanat a háborús szenvedésekről. Érdekes, hogy Ukrajna újabb kori történetének nagy változása, az önállósulás történetének mindennapi, emberi lezajlása csak néhány írásban bukkan föl. Úgy látszik, hogy még nem szűrődött le az irodalomba, ellentmondásai, tragédiái nem fogalmazódtak meg a művészet szintjén. Vagy csak e kötetben nem olvashatók.
Viszont nagy tere van a szülőföld leírásának, a táj szinte minden írásban szerepel, sok lelkes és szerető szó hangzik el róla. Bár az írások többségében az ukrán falu a történet terepe (néha még a mély vallásosság, a népszokások is hangot kapnak), de már több írásban olyan értelmiségi, személyes életproblémák jelennek meg, amelyek az új nemzedékeknek a gondját, világszemléletét mutatják. És itt még a fordításon keresztül is érződik a hagyományos prózától való elkanyarodás szándéka, a hagyományos világlátás harmóniájának megbomlása, egészen modern emberi tragédiák jelennek meg finom ábrázolásban. A fordítóknak, az impresszumban szereplő nevek viselőinek hálás lehet a magyar olvasó, hogy az „ismeretlen" szomszéd világáról ezeken az írásokon keresztül hírt vehet. (Nem akarok ünneprontó lenni, hiszen ünnepelni akarom ennek a kötetnek a megjelenését, de a kötet formája, nyomdai megjelenítése roppant ellentmondásban van a kötetben szereplő írások színvonalával. Ez a naptárforma sem az írásokhoz nem illő, sem az olvasóhoz nem jó ajánló.)
3. Ha már a fordításokról volt szó az előbb, szeretnék néhány mondatot írni arról, hogy az utóbbi időben a román irodalomból milyen jelentős fordítások jelentek meg. Az egykori protokoll szempontok nem érvényesülnek, a politikai évfordulókra,a kitalált nemzeti ünnepekre nem kell kénytelenségből rossz műveket fordítani, kiadni. Azt, hogy az utóbbi időben a román kortárs szépirodalom legjobbjait olvashatjuk magyarul, a romániai és az itthoni fordítóknak köszönhetjük. A Székelyföld szerkesztőinek (Fekete Vincének, Lövétei Lázár Lászlónak, akik már a Helikonnál is szorgoskodtak ebbe a munkába, ahol most Karácsony Zsolt szerkeszti be gyakorta a románból fordított anyagot, ő a Florian-fordításokkal tűnt ki az utóbbi időben). Külön meg kell említenem Vallasek Júlia nevét, akinek a fordításában nem régen jelent meg Mail Sebastian naplója, amely a román szellemi életben nagy vihart kavart, mert nyíltan beszélt arról, hogy a román minőségi értelmiség legjobbjai mátkázódtak el a fasizmussal. Vallasek Júlia fordította magyarra Balota vaskos köteteit is. Vallasek különben nagyon finom esszéket, kritikákat és irodalom- meg sajtótörténeti műveket is ír.
A Csíkszeredában élő, egykori bukaresti szerkesztőnek, Cseke Gábornak több kötetnyi fordítása olvasható az interneten (ez már nem könyv az asztalomon, de nagyon jól elérhető anyag), gyakorta olvasom ízléssel és nagy ráhangoltsággal Balázs Imre József és Demény Péter román irodalmi anyagait is (Korunk, Látó), a sepsiszentgyörgyi könyvtár igazgatójának, Szonda Szabolcsnak fordításai nagyon nehezen érhetők el, de megéri a kutakodást, mert ritkaságokat adnak a mai román irodalomból.
