Oláh András
A szabadság határai…
(Beszámoló az 52. Tokaji Írótábor eseményeiről)
Hihetetlen, hogy múlik az idő… Most döbbentem csak rá, hogy épp 30 évvel ezelőtt, 1994-ben vettem részt először a Tokaji Írótáborban. Akkor persze még lényegesen nomádabb viszonyok között került sor erre a nagy hagyományokkal bíró találkozóra, de megadó belenyugvással használtuk a kollégium agyonnyűtt ágyait, és remekül éreztük magunkat az udvaron felállított katonai sátor alatt is. Ehhez képest ma már klímaberendezésekkel ellátott panziók biztosítják a szállást, és a legendás Rákóczi Pince terasza ad otthont a rendezvénynek.
L. Simon László, az Írótábor elnöke, Makai Gergely birtokigazgató,
Kéri Szabolcs, a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektora
Az viszont meglepetést okozott, hogy Tokaj központi része munkaterületté van nyilvánítva, ugyanis az ott található épületek teljeskörű felújítása zajlik. Egy olyan városkép kialakításának a folyamata vette kezdetét, ami majd visszaidézi a település egykori természetes varázsát. A munka előre láthatóan két évig tart. Minderről Posta György polgármester úr tájékoztatta a tábor résztvevőit a Rákóczi Pincében tartott tábornyitó rendezvényen.
A pince – talán mondanom sem kell – zsúfolásig megtelt. L. Simon László köszöntötte a résztvevőket. Az írótábor hivatalos megnyitását ezúttal Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos vállalta magára, de szót kapott Mankovics Tamás, a Tokaji Nemzetközi Művésztelep a vezetője, valamint Kéri Szabolcs, a Tokaj-Hegyaljai Egyetem rektora és Makai Gergely birtokigazgató is, aki némi borkülönlegességgel igyekezett még oldottabb hangulatot varázsolni.
A nyitórendezvényen valóságos hölgykoszorú vett körül. Kelemen Erzsébet és Lőrincz P. Gabriella társaságában hallgattam L. Simon László tájékoztatóját, aki külön is felhívta a figyelmet arra a szervezői szándékra, ami a tábori program megújítására irányul, s amelynek egyik fontos eleme, hogy a hagyományos előadásokat immár minden területen kerekasztal-beszélgetések váltják fel. Az ötlet kétségkívül hasznosnak bizonyult, hiszen az ilyen típusú eszmecserék sokkal inkább képesek fenntartani a figyelmet, mert eleve garanciát biztosítanak az izgalmas viták vagy párbeszédek kialakulására. Ennek fényében már nem is volt meglepő, hogy a Rákóczi Pince terasza – ahol ezek a diskurzusok folytak –, szinte mindig teltházzal üzemelt.
A helyszín – bár a hőmérséklet végig 30 fok fölötti maradt – már csak azért is kiválónak bizonyult, mert a programok közötti szünetek – némi borozás vagy kávézás mellett – alkalmat adtak baráti társalgásra vagy szakmai eszmecserére is.
Mindemellett már az első nap remek irodalmi és zenei élménnyel gazdagította az érdeklődőket. Az este folyamán ugyanis előbb a határon túli irodalom képviseletében felvidéki Nagy Erika és Hodossy Gyula, a kárpátaljai Lőrincz P. Gabriella, az erdélyi Czilli Aranka és Sántha Attila, valamint a délvidéki születésű Kollár Árpád olvastak fel műveikből, majd a mexikói és magyar előadókból álló Volver La Vida együttes koncertjét hallgathattuk. Hatalmas élmény volt. Érthető, hogy a rendezvény után sem oszlott fel a társaság. Éjfélig folytatódtak a beszélgetések.
Kollár Árpád, Czilli Aranka, Sántha Attila,
Nagy Erika, Lőrincz P. Gabriella és Hodossy Gyula
Másnap aztán arra is fény derült, hogy mennyire remek ötlet volt a délelőtti programok félórás csúsztatása a korábbi évek gyakorlatához képest. Ezúttal nem kellett kapkodva ébredni, maradt idő a reggeli békés elfogyasztására, kávézásra is.
A délelőtti első kerekasztal-beszélgetés témáját a gyermekvédelmi törvény könyvkiadásra gyakorolt hatása adta („Szépirodalmi könyvkiadás a gyermekvédelmi törvény tükrében”), de a vita résztvevői – ahogy az várható is volt – ennél mélyebb boncolgatásba fogtak. Erős Kinga, Mészáros Sándor, Bán János, Szabó Tibor Benjámin, valamint a beszélgetést moderáló L. Simon László abban messzemenően egyetértett, hogy egy ilyen jellegű jogszabályra szükség volt, a törvényalkotó jószándékát senki nem vonta kétségbe, hiszen a szülők ma már sajnos nemigen tudják ellenőrizni, hogy gyermekük mit olvas, mihez fér hozzá. Ráadásul a téma – amint azt L. Simon László is leszögezte – már jó ideje jelen volt a politikában, és a pártok szavazatgyűjtésre használták a szabályozás hiányát. Vitatható pontok, hézagok azonban továbbra is maradtak. Szabó Tibor Benjámin álláspontja szerint túlságosan átszexualizált a társadalmunk, ám úgy véli, mindez nem a könyveken múlik.
Bán János, Szabó Tibor Benjámin,
Mészáros Sándor, Erős Kinga, L. Simon László
Mészáros Sándor is hasonló véleményt fogalmazott meg. A törvényből az ésszerűséget hiányolta, és hangot adott azon meggyőződésének, miszerint a képkultúra sokkal nagyobb befolyással bír a mai fiatalokra, mint a nyomtatott irodalom. Erős Kinga mindezt megerősítette: kutatási adatokkal igazolta, hogy a 25 év alatti fiatalok esetében sokaknál kimutatható a például a pornófüggőség. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a kapkodva összeállított törvénycsomag egyelőre nem hozta meg a várt eredményt, s bizony most úgy tűnik, hogy a fürdővízzel kiöntöttük a gyereket is. Bán János arra téves értelmezésre figyelmeztetett, hogy a törvény nem tiltja az említett tartalmak kiadását, csak az érintett gyermekek hozzáférését korlátozza azzal, hogy ezek a könyvek például csak befóliázva kerülhetnek a könyvesboltok polcaira.
Elhangzott az is a beszélgetések során, hogy nem Magyarország az egyetlen, amely szabályozni próbálja a rendszert. Számtalan ország – köztük az USA is – tett erre kísérletet.
L. Simon László szerint a törvényhozók célja a különféle szankciók révén elsősorban a propagandisztikus szándék megakadályozása volt.
Bár az időkorlátok miatt a vitát be kellett fejezni, de a felvetett probléma még visszatért az egymás közötti beszélgetések során – igazolva azt, hogy valóban érdemes volt napirendre tűzni.
A következő téma kicsit szárazabbnak ígérkezett („A tudományos könyvkiadás jövője és a kultúrafinanszírozás intézményi háttere”), nem csoda, hogy némileg megcsappant a hallgatóság száma, de aki némi folyadékkal fölszerelkezve mégis ott maradt, nem csalódott.
Az eszmecsere résztvevői – Gyenes Ádám (L’Harmattan Kiadó), Richly Gábor, az MMA főtitkára, Tóbiás Krisztián (Tempevölgy), moderátori szerepben pedig Konkoly Dániel – abból az alaphelyzetből kiindulva, hogy a világ láthatóan túlnőtt a papíralapú levéltári és könyvtári kutatásokon, azon körülményeket vizsgálták, elemezték, miként lehet ezt a problémát kezelni digitális tartalmak és adatbázisok létrehozásával. Ehhez több – már működő – példát is fölmutattak.
Richly Gábor, Gyenes Ádám, Tóbiás Krisztián, Konkoly Dániel
Abban mindenki egyetértett, hogy a világ az elmúlt évtizedekben a mesterséges intelligencia révén hatalmasat lépett előre. A cél az, hogy ezt felhasználva az adatbázisok – nyelvtől, országtól függetlenül – minden kutató számára elérhetők legyenek. Persze itt is vannak pontok, amelyekre figyelmeztető jelként tekinthetünk. Ilyen a skandináv példa, ahol a tudományos publikációk hosszú évek óta angol nyelven születnek, ami oda vezetett, hogy ezekben az országokban a tudományos szaknyelv elcsökevényesedett.
A beszélgetés során többször is elhangzott, hogy a mesterséges intelligenciára ne a köznyelvi értelemben vett intelligenciaként gondoljunk, hanem eszközként tekintsünk rá. Hangsúlyozták azt is, hogy ez egy bizalmon alapuló rendszer – s így is kell kezelnünk.
A nap további része a társművészetek társaságában telt. A délután folyamán előbb a Világörökségi Bormúzeumba zarándokoltunk át, ahol a Tokaji Nemzetközi Művésztelep kiállítását tekintettük meg, amelyet Vári Fábián László nyitott meg. Majd a FISZ felolvasóestjére került sor, amit különlegessé tett az a tény, hogy Turczi István ezúttal a Fiatal Írók Szövetségének alkotóit állította a Parnasszus folyóirat centrumába, így a közönség a folyóiratban is nyomon követhette az itt megszólaló alkotókat (Endrey-Nagy Ágoston, Katona Ágota, Nagy Balázs Péter és Bordás Máté – a moderátor Konkoly Dániel volt).
Nagy Balázs Péter, Bordás Máté, Katona Ágota,
Endrey-Nagy Ágoston, Konkoly Dániel, Turczi István
Este pedig Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs és Balogh Kálmán adott remekbeszabott koncertet.
A két rendezvény között került sor a hagyományos futballcsatára: a Kukorelly Endre által vezényelt íróválogatott a tokaji önkormányzat csapatával mérte össze erejét. A tavalyi kudarc után szerencsére talpra tudtunk állni: remek taktikával 6:4 arányú győzelmet aratott az írócsapat. A mérkőzést – miként a többi rendezvényt is – egyenes adásban közvetítették az interneten. A szpíker szerepét ezúttal is L. Simon László vállalta magára, aki a már klasszikusnak számító Szepesi Györgyhöz hasonlóan teljes átéléssel kommentálta a pályán és a lelátón történteket.
A futballmeccs szereplői közül csak
a játékvezető ismerhető fel (Gáspár Ferenc)
A győzelemre inni kell! Ez a tétel egészen konkrétan megfogalmazódott, ugyanis a nap zárásaként több pincészet is megismertette a tábor lakóit a saját borkülönlegességeivel. Ezúttal 8 borászat (Benkő Borház, Erzsébet Pince, Dobogó, Hétszőlő, Pinceköz, Paulay Borház, Péter Pince, Hímesudvar) 8 féle termékével találkozhattunk. A finomabbnál finomabb borok mellé Kubik Anna színművész szervírozott a hallgatóság számára néhány érdekes bortémájú verseket.
Talán mondanom sem kell: éjfél is bőven elmúlt már, amikor végre elcsendesedett Tokaj.
A zárónap programja az Örökség Kultúrpolitikai Intézettel együttműködve zajlott. Az izgalmas témát (Véleményszabadság a nyugati művészeti életben) Mezey Katalin, Gulyás Gábor és Tallai Gábor vette górcső alá. A beszélgetést Gulyás István igyekezett mederben tartani.
Természetesen a hazai művészeti életre vonatkozó megállapítások sem maradhattak el. Így egyebek mellett szóba került a három „T”-vel szimbolizált aczéli kultúrpolitika is.
Mezey Katalin – aki Kálomista Gábort helyettesítve, beugróként szerepelt a vitában – mindjárt az elején leszögezte, hogy mindig is voltak tabunak minősülő témák, s a cenzúra mellett az öncenzúra is működött. Emlékeztetett továbbá arra is, hogy 1989-ben milyen szabadságábránddal nyitottunk a nyugat felé, ám azóta már számtalanszor megtapasztalhattuk, hogy sajtónyilvánosság nyugaton is befolyás alatt áll, ezért inkább a „sajtó- és médiahazugság szabadságáról” beszélhetünk.
Tallai Gábor Tocqueville-t idézte, aki amolyan jövőbe látóként már 1841-ben vizionálta a jelenkor abszurd világát. Gondolkodni nagyon nehéz, ezért sokan az egyszerűbb megoldást választják: inkább ítélkeznek. A jelenkor másik defektjét abban látja, hogy míg a görög filozófia alapja a kételkedés volt, a mai világ azt várja el, hogy ne kételkedjünk, hanem fogadjunk el mindent úgy, ahogy van. Ezt erősítette meg Gulyás Gábor is, aki arról beszélt, hogy a cenzúra újabb és újabb formáival kényszerülünk szembesülni, s hozzátette, hogy a szabadság mindig kötöttségek között jelenik meg.
Mezey Katalin végezetül Karácsony Sándort idézte, aki kifejtette, hogy a „hazugság fogja sírba tenni Európát”.
A délelőtti programot a 90 éve született Csurka Istvánról szóló életmű-összegzés zárta. A cím is roppant találónak bizonyult: A mélység vándora. A beszélgetés résztvevői pedig az életmű alapos ismerői – Borbély László, Vasvári Erika és Zárug Péter Farkas – voltak.
Zárug Péter Farkas, Borbély László, Vasvári Erika és Pozsgai Zsolt
A diskurzust Pozsgai Zsolt humort sem nélkülöző vitaindítója vezette fel. Nyilván ennek is köszönhető, hogy menetközben számos Csurkához kötődő anekdota is előkerült.
Vasvári Erika, aki a Havi Magyar Fórum alapítószerkesztői közé tartozik, s így közelről ismerhette az írót, azt az abszurd helyzetet vázolta fel, miszerint a rendszerváltás előtt Csurka elismert drámaíró volt, megtörtént, hogy egyidejűleg öt színházban is adták a darabjait, ám a fordulatot követően a politika eltávolította őt az irodalomtól.
Zárug Péter Farkas – aki monográfiát írt Csurka Istvánról – személyes élményeivel kezdte. Gimnazista volt, amikor a szülei révén megismerte az írót, aki akkor az MDF szervezésével foglalkozott, s akivel később a MIÉP-ben együtt dolgozott. Politika-történeti emlékeket is felidézett, s egyúttal tisztázta is azt a közhiedelemben elterjedt nézetet, miszerint az MDF szétesése egy 1992-es Csurka-dolgozat miatt következett volna be. A valóságban az ukrán-magyar alapszerződés adta meg a végső lökést.
Borbély László leszögezte, hogy csak szeretettel tud Csurkáról beszélni, az pedig nem tudományos kategória, ám markánsan megfogalmazott véleményét – miszerint Csurka egész életében az igazságkeresésre helyezte a hangsúlyt – senki sem vitatta. Zárug Péter Farkas rá is erősített, mondván: Csurka egy tántoríthatatlan jellemű ember volt, aki kenyértörésig vitte a dolgokat.
Pozsgai Zsolt zárszóként arról az elkeserítő hírről számolt be, hogy a jogutódok Csurka halála után letiltották a darabjait, ezért nem találkozhat vele a közönség.
A rövidre szabott ebédszünetet követően izgalmas témákkal folytatódott a nap. Először Kertész Imre munkássága került terítékre. A cím ezúttal is roppant beszédesnek bizonyult: „Engem a történelem választott”. Szabó László moderálása mellett Hidas Zoltán, Soltész Márton és Sturm László az alkotói folyamatot középpontba állítva boncolgatták a kérdéskört. Mindezt Kertész Imre műhelynaplója köré igazítva, s a naplóra önreflexióként tekintve.
Hidas Zoltán az egzisztencializmus felé tartó Kertészről beszélt, Sturm László azt az írói észjárást boncolgatta, amiről a műhelynaplók (az olvasó megérzéseit, sejtéseit megerősítve vagy cáfolva) igazolást tesznek, Soltész Márton pedig a Spiróval folytatott levelezés motívumainak fontosságát emelte ki, kiegészítve azzal, hogy „van, aki úgy takarja el magát, hogy mindent megmutat”.
A tábor utolsó kerekasztalbeszélgetését Bene Zoltán vezényelte le. A vitatémát „Cseres Tibor és a történelmi regény” szolgáltatta. Közreműködött: Diószegi Szabó Pál, Falusi Márton és Márkus Béla.
Már a történelmi regény definiálása is alapos körülírást igényelt. Diószegi Szabó Pál és Falusi Márton a hitelesség felől közelítette a témát. Legyen valóságalapja a történetnek, és ezt források is igazolják. Márkus Béla inkább a közös tudás és közös emlékezet felszínre hozását hangsúlyozta, amihez nem a politikai-eszmei alapokat kell vizsgálni, hanem a megélt élményt és a felelősséget.
Természetesen a fikciós szálak sem kerülhetők meg. Mindemellett a történelmi regényben rendre ott bujkál a „mi lett volna, ha…” kérdése is. És fontos motívum az is, hogy milyen kérdésre próbál választ keresni a szerző egy-egy művével, illetve milyen reakciókat igyekszik kelteni. Ennek kapcsán több Cseres-regényt hoztak példaként a beszélgetés résztvevői.
A témát nyilván lehetett volna még tovább boncolni, ám az idő ezúttal is korlátot szabott. Ezzel búcsút is vettünk a Rákóczi Pincétől. A következő program ugyanis a Millenniumi Irodalmi Emlékparkba szólította a részvevőket, ahol a hagyományoknak megfelelően emléktábla avatására gyűltünk össze. Ezúttal az írótábor egykori elnökének, Pomogáts Bélának állítottunk emléket. A domborművet – Bíró Lajos Munkácsy-díjas mátészalkai szobrászművész alkotását – Kenyeres Zoltán Széchenyi-díjas irodalomtörténész avatta fel. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Pomogáts Béla özvegye is.
Bíró Lajos szobrászművész
és L. Simon László
Emlékfa ültetésére is sor került. Csender Levente tisztelgett ezzel mentora és barátja, Ferdinandy György előtt. Közreműködött Kubik Anna színművész.
Ezt követően a Tokaji Ferenc Gimnázium aulája adott helyet a tábor utolsó rendezvényének, a zárófogadásnak és az ezzel egybekötött díjátadó ünnepségnek.
Először a szokásos Hordó-díjak találtak gazdára. A kuratórium ebben az évben Lőrincz P. Gabriellát és Kollár Árpádot jutalmazta.
Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei
közgyűlés elnöke, Kollár Árpád, Posta György polgármester
Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei
közgyűlés elnöke, Lőrincz P. Gabriella, Posta György polgármester
A Nagyhordó-díjat Kukorelly Endre vehette át, míg a Tokaji Írótábor díját Győrffy Ákos kapta. A díjakat Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés elnöke adta át. A díjazott alkotók munkásságát L. Simon László és Végh Attila méltatta.
Kukorelly Endre, Bánné dr. Gál Boglárka, Posta György
Bánné dr. Gál Boglárka, Győrffy Ákos, Posta György
Az együttlét az állófogadás után sem ért véget. Kisebb csoportokban a város különböző pontjain tovább folyt a diskurzus. Én magam a Tisza-parti énekmondókhoz csatlakoztam. Diószegi Szabó Pál ugyanis magával hozta a gitárját, s ha már így alakult, teremtett egy kis hangulatot a kikötői éjszakában.
Éjféltájt még tettünk egy sétát a városban. Útközben a szállásukra igyekvő Márkus Béláékba botlottunk, akit búcsúzásként szintén sikerült dalra fakasztani. Ezt követően már csak egyetlen feladatom maradt: egy – a zárórát már többször bejelentő – borozó tulajdonosa kért meg, hogy közvetítsem az alkalmi süketséggel bíró irodalmárok felé az üzenetét, mert magyarul nem értenek. Végül jelnyelvi tolmácsolással sikerült ezt a kérdést is megoldani, így aztán csatlakozhattam ahhoz a lovagias társasághoz, akik Kelemen Erzsike hazakísérésére vállalkoztak. Nem kellett messze kísérni: a szomszéd panzióban volt elszállásolva.
A szobatársammal – Diószegi Szabó Palival – elalvás előtt persze még értékeltük a mögöttünk hagyott 3 napot.
Azt gondolom, hogy – bár számtalan kérdés nyitva maradt – de épp ezen van a hangsúly: vigyük haza az előszüremlő kérdéseket, felvetéseket, hogy legyen mit tovább gondolni…
