Helyszíni tudósítások

 

 1648816607205.jpg
Pécsi Györgyi, Cs. Nagy Ibolya,
A. Szabó Magda, Kubik Anna

 

Pál-Lukács Zsófia

 

„Már a kezdetektől sajátomnak éreztem”

Tamási Áron-könyvbemutató az MMA Kiadó szervezésében

 

Március 31-én volt az MMA Kiadó által a MOM Kulturális Központban szervezett, Tamási Áron című kötet bemutatója, az író születésének 125. évfordulója alkalmából. A rendezvényen Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó vezetője Cs. Nagy Ibolyával, a kötetben szereplő monografikus jellegű tanulmány szerzőjével és A. Szabó Magdával, a kötet képszerkesztőjével beszélgetett, Tamási Áron műveiből Kubik Anna színművésznő olvasott fel. A Tamási Áron életét és életművét bemutató képek, illetve a Cs. Nagy Ibolya által írt tanulmány révén időtálló munka jött létre az író születésének 125. évfordulója alkalmából. A kötet az alkotó személyiségét állítja előtérbe, így rálátásunk lehet arra, hogyan formálódott életútja, illetve stílusteremtő írói világa, melynek legfőbb jellegzetességeiről, irányadó motívumairól széleskörűen beszélgettek a kötet szerzői. Az irodalomtörténeti és prózapoétikai megközelítés mellett a résztvevők önálló Tamási-olvasata is kirajzolódott, legfőképp az értékrend-szempontú megközelítés révén hiteles Tamási-képet kaphattak a jelenlevők – közvetve egy olyan világról is, amelyben az irodalomnak és az írói státusznak még komoly rangja volt.

Az album koncepciójára, illetve az emlékévhez kapcsolódó programokra egyaránt ez az átfogó és értékközpontú szemlélet jellemző. Az író idén jelképesen visszatér a szülőföldjére, mivel a csíksomlyói búcsúra induló Székely Gyors–Csíksomlyói Express zarándokvonatot Tamási Áron arcképével díszített mozdony fogja húzni. Emellett újra kiadják az Ábel-trilógiát korszerű, 21. századi illusztrációkkal, melyeket Szilágyi Varga Zoltán készít. Ehhez kapcsolódóan a Hitel folyóiratnak is lesz Tamási Áron tematikus száma. A fiatalokat célzó verseny mellett pedig az emlékév célja az is, hogy a színházi Tamási-adaptációkat utaztassák, valamint, hogy szobrot emeljenek Tamási Áron emlékére Budapesten. Mindezek lehetővé teszik az életművel való újszerű találkozást.

Tamási Áron műveivel már gyerekkorunkban kapcsolatba kerülhettünk, sokunk első olvasmányélménye között meghatározó helyen szerepel az Ábel a rengetegben című regénye – mivel magyarázható ez az olvasóra tett hatás, mi a titka Tamási Áron művészetének? Kubik Anna Pécsi Györgyi kérdésfeltevésére saját tapasztalatai alapján válaszolt; a trilógiát emelte ki az életműből, mivel ez nagy hatással volt rá, később a színpadon a művilág csodálatos realizmusa bűvölte el és a nyelv, amellyel színésznőként dolgozott. „Már a kezdetektől sajátomnak éreztem”, mondta erről, miként a népi hangoltságú novellák világával, vagy a Sütő András műveiben szereplő nőalakkal is könnyedén azonosulni tudott. „Tamásit az érti, aki hasonlít hozzá”, idézte. A megértés legfőbb példája pedig, hogy ezek a művek stílusteremtő jellegzetességeikkel bizonyították időtállóságukat, ezért is lehetnek ma is nagy hatással az olvasóra. A beszélgetőtársak megközelítésében Tamási Áron írásait példaértékű erő, expresszivitás és az egyetemes harmónia iránti igény, humor jellemzi – ez utóbbi egyébként még a halálos ágyán sem hagyta el, a humor az utolsó szövegeiben is jelen van (ezek közül korábban meg nem jelent részleteket olvashat most az olvasó a kötetben); akiben van humor, az felül tudja írni a világot.

 

 1648816607167.jpg
Kubik Anna
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő

 

Persze, Tamási Áron életművével kapcsolatosan egyéb jellegzetességeket is magunkban hordozunk, így például a transzilvanizmushoz való viszonyát, erdélyiségét. Nagyvonalúan fogalmazott ezzel kapcsolatosan Pécsi Györgyi: „Tamási Áron nem törekedett arra, hogy társadalmi igazságokat fogalmazzon meg. Fölötte állt ezeknek”. Nem vett részt az irodalmi és politikai harcokban, íróilag a szemléti önazonosság jegyében alkotott. Ezzel az egyéni és stílusteremtő világgal sokat küszködtek a kritikusok, ami jól megítélhető például a korabeli színházi előadások recepciójával kapcsolatosan, mivel a városi színház célzott közönsége, a polgár nem értette az itt képviselt világot.

A kötetbemutatón elhangzott beszélgetés következtetései alapján Tamási Áron stílusban és műfajokban árnyalt művilága sajátos harmóniát teremtett. Egyetemes módon fogalmazott meg gondolatokat; nem romokat hagyott maga után, hanem egy olyan világot, amelyből tovább lehet építkezni. Ehhez a szülőföldje, az otthon lenni a világban tapasztalata és a neveltetésének hatása adta a legfőbb alapot.

 


Főoldal

2022. április 01.
Háy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Győri László verseiVári Fábián László: AdventEgressy Zoltán verseiSzabó T. Anna: Alkalmi és rögtönzött versek
Grecsó Krisztián: Apám üzentBanner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: Eltűnők
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png