Szepesi Dóra
Visszaírni eszméket, műveket a kultúránkba
Bemutatták a nemzetpolitikai könyvsorozat legújabb köteteit
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, és a Méry Ratio Kiadó nemzetpolitikai könyvsorozatának legújabb öt kötetét mutatták be március 13-án délután Budapesten, a Pintér Galériában. A kötetek – Esterházy Lujza: Sorskérdések margójára, Filep Tamás Gusztáv: Agorák kora, K. Lengyel Zsolt: Tükrözés és torzulás, Kozma Miklós: Egy csapattiszt naplója és Toró T. Tibor: „Két pogány közt egy hazáért – igényes, szép külleme elsősorban Méry Gábornak köszönhető.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a kiadványok méltatása előtt utalt arra, hogy amikor Filep Tamás a Lőrincz Csaba-díjat megkapta, arról is beszélgettek, hogy van-e Fideszes nemzetpolitikai nemzedék. Azt gondolja, még sokáig fognak bíbelődni ezzel a gondolattal, mert ők az a nemzedék, akik politikai szocializációjuk során erőteljesen találkoztak a külhoni magyarság problematikájával. Az elmúlt 15-20 évben e nemzedék számos szerzőjétől jelent meg könyv a Pro Minoritate sorozatban; ők egyedülálló módon a 80-as évek rendszerváltó lendületében indultak el a határokat átívelő nemzetegyesítés szellemében.
Németh Zsolt
A frissen megjelent könyvek sokak számára meglepetésül szolgálnak, hiszen például Brenzovics László, ukrajnai parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökeként naponta nyilatkozik az országos sajtóban az ukrajnai háborúról, de kevesen tudják róla, hogy Kozma Miklós avatott szakértője. Toró T. Tibor igen komoly szaktudományos háttérrel írott nagy lélegzetű tanulmánykötetéhez maga írta az előszót, erről is elismeréssel szólt. Filep Tamás az elmúlt években szinte megszámlálhatatlan kötet szerkesztőjeként szolgálta a határokat átívelő tudománypolitikai nemzetegyesítés folyamatát, ezúttal saját kötettel jelentkezett. K. Lengyel Zsolt szintén ennek a nemzedéknek a tagja, a 80-as évek végén hagyta el Erdélyt, Münchenben él. Izgalmas kötete megjelenésének időzítése: ugyanis 1993-93-ben írta, de semmit nem veszített aktualitásából, a német sajtóban leképeződő magyar nemzetpolitikai, kisebbségpolitikai képlet nem sokat változott, izgalmas párhuzamokat hordoz a mával. 1994-ben az új hivatalos vezetés nem támogatta munkája folytatását. Felhívta a figyelmet a kötetzáró eszmefuttatásra: nagy szükség lenne rá, hogy egy világos országkép-stratégiával rendelkezzen végre Magyarország, lassan, 100 évvel Trianon után rá kellene erre döbbenniük a külpolitikusoknak, hogy nem elég jó dolgokat csinálni, hanem azoknak jónak is kell látszaniuk. Végül bemutatta Giovanni Malfatti di Montetretto-t, Esterházy János unokáját, aki személyes szerepvállalásával is fölzárkózott édesanyja, Esterházy Alice mellé, nagyapja és az Esterházy család rehabilitációja érdekében. A legfiatalabb Esterházy János – nevezhetjük így Giovannit –, aki az Európai Néppárt Fidesz delegációja mellett működik főállású tanácsadóként, magyarul köszöntötte a részvevőket, majd olaszul méltatta nagynénje, Esterházy Lujza Sorskérdések margójára című könyvét. A Molnár Imre előszavával megjelent műből kiderül, hogy Esterházy Lujza egyenrangú intellektuális partnere volt fivérének, Esterházy Jánosnak, együtt voltak a felvidéki magyarság szellemi vezetői. Az egységes Magyar Párt Női Tagozatának osztályát vezette, testvére volt a párt elnöke. A mű alapos olvasásakor sokan rá fognak majd csodálkozni, mennyire sok aktualitás, inspiráció van a keresztény európai gondolkodás vonatkozásában és jövőbe mutató gondolatban Esterházy Lujza gondolataiban – tette hozzá Németh Zsolt.
Zelei Miklós szerkesztő szerint e könyvek megjelentetésével nemcsak arról van szó, hogy például egy varázslatos személyiséget ismerünk meg az írójában és még több információhoz jutunk Esterházy Jánosról, a felvidéki magyarokért folytatott küzdelemről – utalt Esterházy Lujza könyvére –, de arról is szó van, hogy visszaírunk kultúránkba olyan könyveket, eszméket, amelyeket szisztematikusan kihúztak belőle az elmúlt évtizedek során. A munka folytatódik: a könyveket színvonalas bemutatókkal el kell juttatni a fiatalok közé, középiskolákba, egyetemekre, hogy ne csak a szerzők, szerkesztők ábrándja legyen a visszaírás és visszatanulás, hanem a valós ténykedés igazi eredményeket hozzon.
Brenzovics László Kozma Miklós: Egy csapattiszt naplója című könyvét bemutatva elmondta, hogy doktori disszertációját Kárpátalja visszacsatolása történetéből írta, Kozma tanulmányozása ennek a munkának a mellékterméke volt. Levéltári kutatásai során rátalált két kézzel írott, kiadatlan naplójára is: az egyik Kárpátalja visszavétele, a másik Napló 1939-40 – ezeket Brenzovics saját gondozásában megjelentette. Tudott egy első világháborús visszaemlékezésről is, ez az Egy csapattiszt naplója, amely 1931-ben jelent meg, később már nem, és az első világháború évfordulójára meg szerette volna jelentetni. Rendkívül érdekes mű, egy művelt, irodalom iránt érdeklődő ember naplója, aki közvetlenül a frontvonalról, nem a vezérkarból elevenítette fel az eseményeket, folyamatosan jegyzetelt. Szerinte azért is fontos ez a munka, mert az első világháború eseményeit a második világháború általában elmossa, és nem is sikerül méltóképp emlékezni vagy feleleveníteni az eseményeket – sem világszerte, sem Magyarországon, pedig a mi sorsunkat az első világháború nagyobb mértékben befolyásolta. A naplóból látszik, hogy – bár írója 1931-ben adja ki –, 1914-18-ig végigélte a frontokat. Sok mindent megérthetünk abból, milyen volt a régi Magyarország, milyen volt a magyar katonák, katonatisztek számára az első világháború és miért történt utána, ami történt. Tartalmaz érdekes eszmefuttatásokat népekről, irodalmi betéteket, például Remarque-tól. Bárhol felütjük, izgalmas és érdekfeszítő. A könyvnek még az ad aktualitást, hogy míg 2014 elején azt gondolhattuk, egy rég elmúlt háborúra fogunk emlékezni Európában, 2015-ben dörögnek az ágyúk Ukrajnában.
A „Két pogány közt egy hazáért” szerzője, Toró T. Tibor elsőkötetes szerző, a Fidesz nemzetpolitikai csapatához tartozónak érzi magát. Megtisztelő a sorozatban benne lennie neves elődök és kortársak társaságában. Németh Zsolt választotta ki sorozatszerkesztőként, de az is kellett, hogy néhányan még ösztönözzék az írásra, az Alapítvány munkatársai közül, köszönte Filep Tamás rendkívül magas szintű szerkesztői munkáját is. A kötet az elmúlt 20-25 év értelmiségi melléktermékeiből tartalmaz válogatást. Mindegyik darabja arra keresi a választ, hogy a kuruc-labanc törésvonal mentén megoszló kárpát-medencei magyar politika hogyan őrlődik az elmúlt 500 évben, az elmúlt 100 évben pedig egy sajátosan kisebbségi létben. Aktuális a narratíva, határon kívül és belül is hasonló típusú politikai harcok folynak, ezek írják le azokat a törésvonalakat, amelyek mentén az erdélyi vagy akár a felvidéki, délvidéki, kárpátaljai vagy magyarországi politika megoszlik.
Filep Tamás és Toró T. Tibor
A politikával foglalkozó emberek ebbe a két szekértáborba oszthatók, amelyet leginkább a kuruc és a labanc szemlélettel lehet leírni. Nem mindenki számára tűnik korszerűnek, ha olyan értelemben használjuk ezeket a szavakat, ahogy a köztudatba bevonultak: a kuruc a szép, a labanc a csúnya, de a szövegek ezt nem így közelítik meg, hanem inkább ténymegállapításként próbálják alapvetően a sorskérdésekhez való viszonyulást leírni. A labanc attitűd szerint bele kell épülni a főhatalomba, és ott kell megpróbálni érdeket érvényesíteni. Ez történt az elmúlt 50 évben a magyar politikában, volt egy főhatalom, ha nem több, amelyhez mindig viszonyulni kellett. Klasszikus példa, amikor a Habsburg birodalom főurai közé kellett beépülni, hogy érdeket lehessen érvényesíteni. Ezzel szemben a másik szemlélet: minél távolabb ettől a főhatalomtól és minél nagyobb szabadságot, függetlenséget, önrendelkezést, saját országot, nemzetet magunknak. A Trianon utáni sorshelyzetünkre fordítva mindig egy idegen főhatalomhoz való viszonyunkat jelenti. Erdélyben, illetve Romániában pedig a román főhatalomhoz való viszony osztja ketté az erdélyi magyar politikát, politikusokat, egyáltalán az eziránt érdeklődő embereket. Az elmúlt 25 év kudarcai is megjelennek a kötetben, amelynek elemzései, publicisztikái, dokumentumai arra a kérdésre keresik a választ, hogy a kuruc-labanc duál mentén hová helyezkedjünk.
Tükrözés és torzulás, K. Lengyel Zsolt könyve a német sajtó magyarságképét dolgozza föl 1993-94-ből, az Antall-kormány bízta meg a megírásával, de annyira friss, aktuális, mintha ma íródott volna. Arról, hogy miért maradt abba a munka, a szerző elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt megjelent a müncheni magyar intézetben az akkori magyar külügyminisztérium egyik főosztályvezetője, és közölte, hogy nem szükséges tovább összefoglalnia, mit ír a német sajtó rólunk, mi tudjuk azt. A kép romlott az elmúlt 20 évben, mert ma már nincs szükség arra, hogy Budapestről súgjanak németországi szerkesztőségeknek, hogy mit írjanak és mit ne. Számára ez a legmegdöbbentőbb mellékterméke a szerkesztési és kiegészítési munkálatnak, ugyanis a kézirat 20 évvel ezelőtt elkészült, jóformán alig változott, de menetközben akarva-akaratlanul el kellett azon is gondolkodniuk a szerkesztőkkel, hogy mi járulhatott ahhoz hozzá, hogy 20 év alatt függetlenítsék magukat a német sajtó munkásai a magyarországi sugallatoktól. Úgy véli, túl azon, hogy a magyar politika is ludas lehet az ilyen torzulási folyamatokban, van ennek a kérdéskörnek egy német lélektana is. Az, hogy különösen az elmúlt 5 év magyar politikája olyan jellegű eszmei változtatásokba fogott, amelyekkel akarva-akaratlanul visszautal olyan helyzetekre, amelyeket a német eszmei, tudományos és politikai életben közvetve vagy közvetlenül összekötik a magyar-német fegyverbarátság élményével. Kifejtette továbbá, hogy a német lélektana ennek a kérdéskörnek jelentős, és legszívesebben ezzel foglalkozna.
Zelei Miklós, K. Lengyel Zsolt,
Filep Tamás Gusztáv
Filep Tamás Gusztáv, az Agorák kora szerzője arról beszélt, hogy ő a legszkeptikusabb, amikor a könyveket írja, szerkeszti. Németh Zsolt inspirálta, hogy neki is meg kell jelennie a sorozatban. A saját könyveinek a nagy része eddig szlovákiai magyar tárgyú volt, úgy gondolta, most olyan eszmetörténeti tanulmányokat ad közre, amelyek az Agorák korához kötődnek. A címválasztás egy kommunista napilap cikkéből származik; az első lakiteleki találkozó idejéből. Azon ő részt vett, a függelékbe be is tette a jegyzőkönyvben szereplő szövegét, mint történeti emléket. A találkozó után az egyik pártlapban megjelent, szép-szép, hogy összegyűlnek, és fontos dolgokról beszélnek, de hát az agorák kora már lejárt, hiszen van pártunk, kormányunk… Valójában minden akkor kezdődött, az összes eszmetörténeti vita akkor indult be, és nem is zárult le. A szerző régi mániája, hogy Magyarországon az eszmetörténeti irányzatok nem ismerik igazán a saját hagyományukat, sem a jobboldal, sem a baloldal. Olyan embereket, korszakokat és történelmi eseményekről írott tanulmányait válogatta részben ebbe a kötetbe, amik a köztudatban vagy egyáltalán nincsenek vagy teljesen torz formában vannak jelen. A szövegek másik csoportja néhány határon túli magyar személyiséggel, eseménnyel vagy könyvvel kapcsolatos. Egy csomó magyar eszmetörténeti probléma nem érthető meg csak a két háború közti magyarországi tapasztalatok alapján, a határon túli kisebbségtörténet, politikatörténet sokkal közelebb hoz minket ezek értelmezéséhez. A könyvnek van egy nemzedékkel kapcsolatos ciklusa is. Írásaiban úgy fogalmazott, hogy egy másik korosztályt is megszólít.
